Levél Budáról Madách Imrének Kedves Imrém!
Bamberger szívességéből írom e levelemet, miután a postai közlekedés még meg sem nyittatott vidéktekkel – ki már ma indult innen Gyarmatra, s kitől szóval majd bővebben hallhatjátok az január 5-től Pesten történteket.
Pénteken reggel én éppen felkeltem fél 9 tájban, mikor Lenhossék bé jön hozzám, hogy az ellenség már a Christina városban van. Hamarjában felöl-tözvén kimentem a Christina városi bástyára, a Fehér úton lévő temetőnél látom az ágyúkat sorba állítva s a várra irányozva, de még ekkor sem hittem, hogy a császáriak lehetnének, mert azt meg nem foghattam s most sem fog-hatom meg, hogy a magyar sereg hová lehetett. Alig álltam néhány percet a bástyán s láttam egy vadász zászlóaljat a Christina templom felé közeleg-ni. A vadászok először is bementek a Christina templomba, azt gondolták, hogy talán ott van, valami ellenséges erő elbújva. Ez alatt Buda város tanácsa képviselői kimentek a sereghez, s parancsnokuknak Vrbnának a várost és a várat feladták, s fejeikkel állottak jót, hogy semmi ellenséges erő a városban nincsen, s hogy a polgárság részéről sem fog ellentállás történni. Erre Vrbna kinyilatkoztatta, hogy a város templomtornyán, a városházon és a váron a sárgafekete császári színű zászló még aznap kitűzessék, a polgármester vála-szolta, hogy a polgárság a fehér zászló kitűzésébe egyezett volt meg, mire Vrbna röviden válaszolta „ich habe schon gesagt, entweder die schwarz-gelbe Fahne, oder Standrecht.”* A választás könnyű volt. A sárgafekte zászló aznap este ki volt tűzve. A vadászzászlóalj a templomból kijövén, az egész város-ban és várváros-ban kis csapatokváros-ban szétoszlott, s minden kijáráson egyszerre jött a várba, én éppen a Christina városi grádicsoknál voltam, mikor egy csapatka – talán hét-nyolc emberből álló – feljött, s az ott lévő bámész csoportnak
* A katonaság célját elérte, mert itt csendet és rendet csinált. Buda még csendesebb, mint valaha volt. Egyébként a polgárság kerüli nemcsak a katonákkal összeütközést, de az összejövetelt is.
Ezerszer csókol Károly Kelt Buda, 849-ik évi I. 6-án
egész gemütlich* mondták „wünsch guten Morgen meine Herrn”** mindjárt a stárzsákat mindenütt a nemzetőröktől felváltották. Ezek után jöttak az ulanusok, vasasok s a Christina városi templomnál a Vérmező hosszába fel-állítván, a dzsidások bandája a Gotterhaltét*** kezdte játszani, mit a katonaság három hurrahhal fogadott, azután kezdődött az einzug**** az ágyúk mellett égő kanócokkla jöttek a tüzérek, a lovasok is ind fegyvereiket kezeikben készen tartották, az egész bevonulás inkább hasonlított egy nagyszerű temetéshez, mint egy diadalmenethez, a publikum egészen egykedvű volt, kivévén néhá-nyakat, s az itt lévő cseh tüzérekre a katonaság örökös kiabálási s ujjongatási egy csepp hatással sem tettek. A publikum e rémítő egykedvűsége dacára is a katonatisztek el akarták magokkal hitetni, hogy mily örömökkel fogadták őket, magam hallottam, mikor egy tiszt a másiknak mondta „welcher Jube.”*****
Ezen bevonulás reggeli tíz órától estig tartott, míg a beszállásolások történ-tek. Windischgraetz délután 4 órakor jött, a várba szállott, Jellasich Pesten Károlyi György házában.
* kedélyesen
** jó reggelt, uraim
*** a császári himnuszt
**** bevonulás
***** micsoda ujjongás
Hunfalvy Pál
Naplójegyzetek
Pesten, dec. 28.
Tegnap falragaszok értesíték a közönséget, hogy Görgey Győrt elhagyta más seregekkel való egyesülés végett, s hogy minél inkább késik az ütközet, annál bizonyosabb a győzelem.
Emberektől mást is hallottam. Görgey tábora a Duna jobb partján 16 000-ből áll, az ellenségé 50 000. Győrött tarthatta volna magát, de az ostromló seregen kívül maradt volna még az ellenségnek annyi ereje, mellyel Buda-Pestet megszállhatta volna. Élelem sok volt a magtárakban: felgyújtani nem lehetett, mert a város is tüzet fogott volna; tehát részét hajókban a Duná-ba süllyesztették, részét az emberek között kiosztották. Nagy disznónyájat, több ezerből állót kihajtottak.
Nem értem az egész hadakozást. Mintha azt gondolták volna, az ellenség velünk játszani fog. Körülsáncolják nagy költségen Pozsonyt, még nagyob-bon Győrt, ide roppant élelmet is gyűjtenek – azután mind onnan, mind innen oly sebesen vonúlnak ki, hogy alig marad idejök a legszükségesebbet magokkal vinni. Ha védelmezni akartuk magunkat, annyi erőről kellett vol-na gondoskodni, hogy a védelem sikerét várhatni lehetett vala. Így megront-juk az országot minden haszon nélkül, sőt elöljük a nemzetet örökre.
Azt kiáltják: ha a nemzet méltó az életre, védelmezze magát, keljen fel a nép! Nem úgy van: a nép a legnagyobb készséggel tesz mindent, de a nép nem tehet arról, hogy az egész háború nem jól vitetett.
A tisztek kártyáznak, vigadoznak, a közlegények magokra vannak hagyva, s szertelenkednek: azért a városiak, kik tartják, bajtól szabadulnak, midőn az ellenség elől elfutnak.
Mi haszna volt az élelem elpusztíttatásának Mosonynál? Sírva nézte a ki-apasztott nép! – Mi haszna volt Nopcsa és Windischgrätz lakainak feldúlása Zámon és Nyitrában? Ha győztünk volna, a nemzeti tulajdon öregbedik, ha ellenben meggyőzetünk, a kárpótlást fizetni fogjuk. Marosvásárhelyt a széke-lyek a Teleki könyvtárt pusztították!!
Elveszünk, de nem azért, mivel a nép nem méltó az életre, de azért, mivel a vezetők nem méltók a vezetésre.
Dec. 29.
Tegnap este 5 órakor ülés volt. A csarnokban a győri visszavonulásról beszél-gettek, s azt különbözőleg magyarázgaták.
Istenem! midőn Jellasics seregét üldözték honvédeink, mint angyalokat, úgy fogadta mindenütt a lakosság. Most örül, ha elhagyják!
Az ülésben a kárpótlási törvényre szavaztunk, Kossuth belépett – a közön-ség tőle valamit hallani akart, nem volt mit jelentenie, kivéve, hogy dec. 23.
Bem Deéset elfoglalta. Nem látszott Kossuth levertnek, s már az is vigasztalta a közönséget.
EsteA megválás közeledik. Görgey folyvást vonúl vissza, s Perczelről mégsem tudjuk, merre van.
Dec. 30.
Görgey már Bicskén van, közel Budapesthez, Bábolnánál egy zászlóaljat vesz-tett el, mondják a tisztek árulásából, kik magokat csapszékben meglepetni hagyták.
Éjszaka
Nem jő álom pilláimra. – Délután fáradt gyalogságot láttam bevonulni, köz-te sok rongyos, megetköz-te sok elmaradozó vala. A Duna-parton pedig sokaság ácsorga, inkább megdöbbenve, mint kíváncsian.
Szegény hazánk eltapodtatik. Veszünk gyáván, az európai nemzetek gúnyáúl.
Szegény hazám, az 1848-i évet még inkább fogod siratni, mint az 1526-it.
– Linikém sírt az este.
Azért nem tudok eludni, s most már harmadszor gyújtottam gyertyát.
Debrecenben jan. 7. 1849.
Nem álmodhattam meg, hogy országgyűlési tag létemre mai napon Debre-cenben legyek! Hét nap óta felette sokon mentünk keresztül; leírom, mit emlékezetemben találok.
December 31-én délelőtt 11 órára zárt ülés volt hirdetve. Aggódva azon, mit hallandunk, vesztegetém az időt, míg 11 óra lett. Az előteremben szokás szerint pipafüst, de szokásnál több lesütött arc.
Pázmándy ezzel nyitotta meg az ülést, hogy a bizottmányi elnök néme-lyeket előadand, menéme-lyeket felszólítás nélkül is adott volna elő. – Kossuth a szószéken elmondta, hogy állunk. Perczel tábora meg- és szétveretett tegnap.
Minthogy ez így ütött ki, a bizottmány jónak gondolja az országgyűlést Pestről Debrecenbe tenni át. Pestnek elvesztésével az ország nincs elveszve, sőt Pestet nem kellvén őrzeni, elosztott seregünket egyesíteni lehet, s a Tisza vidékéről visszanyerni, ami el van vesztve. Pest városát nem akarjuk védel-mezni, nehogy ezáltal a várost veszélyeztessük.
Seregeink a budai oldalról a pestire fognak visszavonulni, hogy itt újra rendeződjenek. – Mélyen hallgatott erre a terem (melyben a felsőház tagjai is valának). Batthyány Lajos és Bezerédj István úgy vélekedtek, hogy az ország- gyűlésnek nem kellene elmenni, az első a kormányt akarván csak elküldeni, a másik p[edi]g félelmet nem akarván a városiakban és bizalmatlanságot a sere-gekben támasztani. – Deák azt kérdezé a bizottmánytól, hogy hiszi-e, ha Pest elveszett, még az országot védelmezhetni? Végre Hunkár lépett fel, s áthatóan beszélt. Ha el akarnak menni, menjenek hónap hajnalban, mért délben már senki nem mehetend. Annyi ágyú gyűlt az ellenség táborában össze, s hónap már Budán lesz, hogy a mi seregünk nem fog visszavonulhatni. A Duna Be-rezina lesz; Windischgrätz, ki Bécset lőtte össze, itt Pesten mit sem fog kímél-ni, magát a hidat sem! – És folytatta, nem akarnak-e semmiképp egyezkedni?
akarják-e azon férifakat mind elveszteni, kik 25 év óta a szabadság mellett har-coltak? – Ez új gondolat tüzet fogott. – Elhatároztatott, délután 5 órakor még egyszer vegyes zárt ülést tartani, s arra a főrendeket is meghíni.
Öt órakor ismét megnyílt a zárt ülés. Az elmenetel másnap reggel elha-tároztatott vasúton Szolnokra. Az egyezkedésre nézve azt határozta a ház, hogy Majláth György és Antal, Batthyány Lajos, Lonovics érsek, Deák Fe-renc küldessenek előbb Windischgrätzhez, ha lehetne, tőle fegyverszünetet kieszközölni, s onnan „Őfelségéhez Ferenc József Császárhoz! az egyezkedést megkísérteni. Deák, ámbár sikert a követségtől nem várt is, mégis utasítást kívánt, mely azonban csak e három szóba foglaltaték „az ország szabadsága, jólléte, becsülete”.
E gyűlések folytában Kossuth először ejtette a becsületes alku szót, melyet majdan megkísértendünk.
Több követ előbb nem akart elmenni, részint a túlságoskodó pártnak mintegy törvényesítője nem akart lenni, részint nem vala kedve útazgatni.
De Hunkár és Kossuth szavai némi kényszerítést gyakoroltak.
Ez vala utolsó napja az 1848-i évnek.
Előhó első napján Magyarország képviselői Pestről futottak. Hét órakor elmentem süvem kocsiján, tőle, nejétől és nőmtől kísérve. Az indóházban nagy a sürgés-forgás, nagy a rendetlenség: sok képviselő bút fejezett ki. Csak
8 1/2-kor indult a mozdony; útjában meg-megállt, s csak este 8 1/2-kor értünk Szolnokra. Setétben botorkáztunk a városba, hol rendetlenség ural-kodék. A ferenciekhez mentem be, s szerencsémre meleg szobát kaptam az egyik barát szívességéből. Reggel és délben másnap sokan ettünk a zárdában;
szinte mulattunk vala, ha ennyire nem szomorú lett volna állapotunk.
Harmadikán délelőtt visszatértem Pestre, mert mindenféle jó hírek kerin-gének, hogy azt kezdők gondolni, hogy talán el sem megyünk Debrecenbe.
De mentem azért is, hogy lássam, nem tesz-e zavart az egyenlőségi társulat, mely a „rend fenntartására” 1000 embert ajánlott, kiket a kormány fizetett és felfegyverzett volna. A pesti népet nyúgodtnak találtam, az egyenlőségi társulat tagjai mind eltisztultak.