Bécsben ezalatt rosszabbra fordultak a dolgok. Az udvar, mely első megle-petésében mindenre reáállt, természetesen azon nem is erősen titkolt szán-dékkal, hogy elébb-utóbb minden engedményt visszavegyen, azt kezdte tapasztalni, hogy minden kívánságnak nem tehet eleget, mert a prágaiak is követeltek Csehország számára külön minisztériumot csak úgy, mint a ma-gyarok, sőt a horvátok is, kik csak imént a magyarokkal együtt fent voltak Bécsben, most népgyűlést tartottak Zágrábban, s ők is külön kormányt köve-teltek, végre még a szerbek is petícióval jöttek fel Bécsbe: kongresszust kérni és territóriumot. A hadseregben a tisztek fel voltak izgatva, szégyellték, hogy a nép mindenütt győz s a hadsereg semmibe sem vétetik, mert Milánóból az olasz nép kiverte az őrséget, a bevehetetlen Velencéből pedig maga a fő-parancsnok, gróf Zichy Ferdinánd kivonta a katonaságot. Windischgrätz herceg eljött tehát az udvarhoz biztatni a főhercegeket, hogy a hadseregre támaszkodjanak.
Eszerint Batthyáni Lajos meghallgatása nélkül Jellasich ezredes, kiben az illyr párt Horvátországban bízott, s kit Kulmer különösen ajánlott, mint oly megbízható katonát, ki az osztrák monarchia egységének érdekében minden-re kész, bánná neveztetett ki s altábornaggyá.
Jellasich kinevezésére egyenesen a magyar mozgalom ellen volt intézve.
Eszerint készült a leirat a magyar országgyűléshez, mely félremagyarázza a március 17-i engedményeket, a magyar minisztérium hatását olyformán álla-pítja meg, hogy az csak a régi helytartótanácsot pótolja; a kancellária s termé-szetesen az államtanács maradjon meg, a hadügy s pénzügy központosíttassék Bécsben, hol a kereskedelmi szerződések is az összes monarchiára köttetnek.
Pozsonyban alig lehetett hidegen szólni e felirathoz, Kossuth mint a nem-zeti jogok tribunusa, szólalt fel élesen s elhatározottan, a főherceg* ismét ma-gára vállalta a közvetítést s felment Bécsbe.
Pesten már több nap óta oly hírek keringtek, hogy a német végtére mégis megcsalja a magyart, a katonaság magatartása is gyanút ébresztett,
minélfog-* István főherceg, a nádor
va a nemzetőrséget folyvást gyakoroltattuk, sőt elrendeltük, hogy minde-nütt, hol katonaőr fel van állítva, állíttassák fel egy nemzetőr is.
Batthyánit mindezekről folyvást értesítettük, a leirat megérkeztével tehát félve, hogy az ifjúság Pesten képes volna a nádort királynak kikiáltani, egyik emberét leküldte a gőzhajón Vácra, hogy onnét különvonaton tüstént Pestre menjen hozzánk s mi félórával elébb legyünk a történtekről tudósítva, mint a közönség. A küldönc együtt talált bennünket Nyáryval, Csányival, Rotten-billerrel, csak Szemere nem volt jelen s egész este nem került elő.
Egyébiránt nem volt veszteni való időnk, a gőzhajó ágyúja máris megdör-dült először, mert akkor a hajók megérkezésöket mindig három ágyúlövéssel jelezték. Nyáry tehát elsietett a városháztérre, hová kevés perc múlva a nép zajongva özönlött, mert országgyűlési ifjak jöttek meg a hajón s felriasztot-ták a pestieket a reakció rémképeivel. Mi is oda siettünk, Nyáryt már aszta-lon állva, szónokolva találtuk, felolvasta a leiratot, szidta a bécsi kamarillát, hangsúlyozta, hogy az országgyűlésben bízhatunk, hogy nem a mi felada-tunk megzavarni működését, várjunk be egy pár napot stb. Utána Csányi szólt hasonló értelemben, Klauzál megmondta, hogy az országos biztosok tüstént felküldenek egy közeget, ki Pozsonyban előadja a miniszterelnök-nek s nádornak a főváros törvényes izgatottságát s elhatározását. Utána én is szónokoltam a fáklyák fényénél s az ifjúság időről időre megújuló zajon-gása közt. Ott volt Petőfi veres tollal kalapján, láttuk, hogy nem attól kell tartanunk, mintha Istvánt kiáltanánk ki magyarok királyának, hanem attól, hogy ideiglenes kormányt akarnának alakítani úgy, mint Párisban történt, csakhogy erre kívülünk hiányzott az ismertebb nevű politikai egyéniség, mi pedig csillapítottuk az ifjúságot, s az éjjel óta hitelt kezdtünk veszteni.
Kiss Miklóst küldtük fel reggel Pozsonyba, felkérni Batthyányit, bocsás-son ki proklamációt, mely a fővárost s az országot megnyugtassa, s ő küldött egy fehér lapot neve aláírásával, írjunk reá, mit legcélszerűbb tartanunk.
Az ifjak is felküldték megbízottjukat, Degrét, hogy beszélje el az országy-gyűlésnek Pestnek ingerült állapotát, csakugyan rekkenő hangulat uralko-dott itten, félni lehetett az összeütközéstől a katonasággal, a tisztek nem ke-rülték többé a kávéházakat, a nép pedig délutánonként most is összegyűlt a múzeum előtt, melynek akkor még nem volt rácskerítése, s hallgatta a nép-szónokokat, kik a lépcsőzet oldalfalának magas keskeny sarkáról tartották beszédeiket. Ez szédítő egy szószék volt ugyan, de azon napokban mástól szédült a fejünk, nem a magasságtól.
Végre megjöttek küldötteink s maga Eötvös Pepi,* s meghozta a hírt,hogy a kancellária feloszlott, hogy a minisztérium meg van erősítve, a had- és pénz-ügy az ország kezében marad, meg van minden, amit kívántunk.
Magánbeszélgetésben elmondta nekünk, mily nehezen engedtek a főher-cegek, hogy az öreg Cziráky a minisztertanácsban letérdepelt előttük s fel-kérte őket az ifjú Ferencz József** érdekében, engedjenek most még egyszer;
hogy István főherceg állását kötötte a minisztérium megerősítéséhez s hatás-körének egész kiterjedésében való megmaradásához, s hogy emberül állt el-len Lajos főherceg keserű szemrehányásainak. Mi pedig megkértük Eötvöst, eszközölje, hogy a minisztérium mielőbb jöjjön le Pestre, hol a felizgatott ideges hangulatot csak ő tudná a rendes kerékvágásba téríteni.
Eötvös biztatott, de tudatta velünk, hogy az országgyűlés nem végezte még be feladatát, az alaptörvények nincsenek szentesítve s a mindennapi érintkezés Pozsonyból Bécsbe könnyíti a bonyodalmak feloldását, s hogy eszerint a minisztérium nem jöhet még le Pestre.
* Báró Eötvös József, az 1848-as magyar kormány kultuszminisztere
** Zsófia főhercegnő fia, az agyalágyult uralkodó, V. Ferdinánd kiszemelt utóda.