ZÉNÓN SZTOIKUS FILOZÓFIAI ISKOLÁJA, A SZTOA POIKILÉ

Az elnevezés – Tarka csarnok – onnan ered, hogy az iskola tágas oszlopcsarnoká-nak falait Polügnótosz i. e. 5 századbeli falfestményei díszítették. A kalandos életű, részben föníciai származású Zénón (i. e. 333–262), Mnaszeasz fia a küproszi Kiti-onban született. Athénba úgy került, hogy bíborfestéket hozott eladni, de Pireusz előtt hajótörést szenvedett. Egy legenda szerint a fiatalember egy athéni köny-vesboltban hallotta egyszer, amint az eladó Xenophón Emlékezések Szókratészre című munkájából olvas fel, és megkérdezte, hol lehet találkozni olyan emberekkel, mint amilyen a bölcs Szókratész. Történetesen éppen akkor ment arra az utcán a thébai Krátész. Az eladó rámutatott, és csak annyit mondott: Menj utána! – és Zénón engedelmeskedett.40 Zénón ennek ellenére tanítómesteréül mégis Hérak-leitoszt választotta, aki a világ tűzből fakadó lényege mellett érvelt.

Érdekes lehet Epikurosz és Zénón nézeteinek részletesebb összehasonlítása (6. táblázat) tanításaik alapján:41

Epikurosz Zénón

Materialista – az atomok mechanikus mozgása alapján.

A létező világok száma végtelen, ahol szerepe van a véletlennek.

Az istenek a világok közötti üres térben élnek.

A legfőbb jó – a gyönyör.

Az emberek éljenek rejtőzve! Távol a poli-tikai élet méltóságaitól és kötelességeitől.

Materialista – az életerő eleveníti meg az anyagot.

A világot célszerűség uralja, minden a tűzből születik újjá, örök körforgásban.

Az egész világegyetemet gondviselésként irányítja az isteni tűz.

A legfőbb jó – az erény.

Az ember feladata – az emberiség tevé-keny szolgálata az államban és a városban.

6. táblázat: Epikurosz és Zénón nézetei 39 Uo. 51.

40 Uo. 47.

41 Uo. 49–50.

75

III. Az európai egyetemek ókori előzményei



Az athéniak nagyra értékelték Zénón munkásságát, ezt bizonyítja az is, hogy a filozófus halála után a Kerameikoszon, Athén legtiszteletreméltóbb embereinek nyughelyén temették el. Az erről rendelkező törvény felsorolja Zénón érdemeit:

„…Az iskolájába járó ifjakat bölcsességre és erényre nevelte, de a jóra való legigazibb biztatást saját életének mindenki által látható, a tanításokkal teljes mértékben össz-hangban álló példája jelentette…”42

A sztoikusok jelentősen gazdagították a filozófiai gondolkodást a kötelesség fogal-mának kibontásával, közel kerülve a gondolatrendszer politikai felhasználáshoz, míg Epikurosz nézetei, melyek szerint a legfontosabb a gondtalanság és a lelki nyugalom megőrzése, nem fejtettek ki ilyen hatást.

Zénón, környezetének nagy meglepetésére, a roppant erejéről ismert, ököl-vívóként versenyző Kleanthészt szemelte ki utódjául. Kleanthész, Asszosz város szülötte i. e. 282-ben – ötvenéves korában – szállt partra Pireuszban, szinte nincs-telenül. Éjszakánként kertek öntözését vállalta, ebből tartotta fenn magát. Nappal Zénón iskolájába járt, ahol osztrakonokra (törött cserépdarabokra) karcolta a leg-fontosabb gondolatokat. A többi tanítvány ékesszóló vitáihoz csak a maga lassú, földhözragadt módján szólt hozzá, ezért sokszor kinevették. „Egyszer azt mondta rá valaki, hogy szamár. Kleanthész erre nyugodt hangnemben azt felelte: ezért éppen ő az egyetlen, aki cipelni tudja Zénón tanításainak terhét.”43 Kleanthész korában a platóni Akadémiát éppen Arkeszilaosz vezette. Példaszerű a két radi-kálisan eltérő nézeteket valló vitapartner egymás iránti tisztelete. „Egy alkalom-mal, amikor valaki élesen kritizálta az Akadémia vezetőjét, a sztoikus rászólt: Ne szidalmazd őt, ha tanításával nem is szolgálja az igazságot, az életben tettekre váltja.”44 Kleanthész csaknem százesztendős aggastyánként, i. e. 232-ben halt meg.

Utódja egy tehetséges filozófus, a kilikiai Szoloi városából Athénba jött Khrü-szipposz (kb. i. e. 281–208) lett. KhrüKhrü-szipposz korábban Arkeszilaosz Akadémiá-jában tanult logikát és dialektikát, mégpedig olyan eredményesen, hogy amikor átment a sztoikusokhoz, saját módszere szerint vitatkozhatott korábbi mesterével.

Khrüszipposz sztoicizmusa egy három részből álló konzisztens rendszer, ennek részei: 1. a logika vagy ismeretelmélet, 2. a fizika mint a természetről szóló taní-tás, 3. az etika, ami mindkét korábbi részben jelen van. Tételesen nincs említve ebben a rendszerben a nyelvtudomány, de ez már Zénónnál is fontos volt, mint a logika kiegészítése, a logosz szó ugyanis gondolatot és beszédet is jelent egy-szerre. Az ismeretelmélet azért volt fontos a sztoikusok számára, mert úgy vélték,

42 Idézve uo. 56.

43 Idézve uo.

44 Idézve uo. 58.

Az európai egyetemek története

76

hogy az erény alapja a megismerés, és csak az lehet erényes, aki nem csupán tudja, mi az igazság, hanem ezen felismerésének teljes tudatában is van. A bölcs böl-csessége ugyanis abban mutatkozik meg, hogy a létező valóságot leképezik azok a fogalmak, amelyeket a filozófus használ. Az ember életének célja szerintük az, hogy a természettel összhangban éljen, és hogy ezt megtehesse, ismernie kell a természettudományokat, azaz a fizikát. A sztoikusok az egész világmindensé-get egyetlen élő gondolkodó lénynek látták, nem csupán isteni lénynek, hanem magának Istennek. Khrüszipposz a végletekig viszi a célszerűség elvének alkalma-zását, ennek egyik ismert népies megfogalmazása szerint például az egerek ter-mészetbeni feladata az lenne, hogy rendre szoktassák az embereket. A világmin-denség anyagának a tüzet, a vizet, a levegőt és a földet tekintette. Ezek az elemek örökös körforgásban, állandó változásban vannak, megsemmisülnek és újjászü-letnek. A sztoikusok világában a lélek is anyagi természetű, amit meleg leheletnek képzelnek el, és lényege az isteni tűz (szikra) értelemmé válása. Az emberi lélek – Zénón szerint – a halál után még egy ideig él, aztán szétfoszlik és eltűnik. Khrü-szipposz úgy gondolta, a lélek a földi életciklus befejezése után egy e folyamatot lezáró egyetemes tűzben pusztul majd el.

Az utóbbi évek kutatásaiból ismert a kb. i. e. 135-ben született, szíriai szárma-zású sztoikus Poszeidóniosz munkássága. Írásaiban tudósít ismeretlen országok népeiről, az óceánok világáról, a Föld vízháztartásáról, vulkanikus hatásokról és még sok természeti jelenségről. Természetbeni megfigyeléseit a sztoa kategória-rendszerében értelmezte, amelynek központjában a kozmosz állt. A szimpátia és az életerő fogalma központi jelentőségű rendszerében. Poszeidóniosz a maga ide-jében azon kevés kivételek közé tartozott, akik sikeresen túlléptek a filozófia és a tudomány közötti szakadáson.45

A sztoikusok szerint a világmindenségben minden lény egyedi és megismé-telhetetlen, ahogyan nincs két egyforma homokszem, úgy nincs két egyforma ember sem. Az egyén előtérbe helyezése új elem Arisztotelésszel szemben, akinél az általános számított igazán.

A másik fontos gondolatuk az, hogy a világban minden a legszorosabban összefügg, és minden kölcsönhatásban áll egymással. A természetben minden lény és dolog között egyetemes kapcsolat van, kozmikus „együtt-érzés”, görögül

„szüm-patheia”. Bölcs tehát az az ember, aki rendet és harmóniát teremtve önma-gában, szimpátiában él a világmindenséggel, és életének minden percében tuda-tában van annak, hogy a világegyetem parányi, de gondolkodó részecskéje.46

45 Flashar, Hellmut, 1999, 12.

46 Swiderkowna, Anna, 1981, 61.

77

III. Az európai egyetemek ókori előzményei