III. AZ EURÓPAI EGYETEMEK ÓKOR I ELŐZMÉNYEI
15. OKTATÁS A RÓMAI BIRODALOMBAN
Az ókori Rómában csak az i. e. 3. század közepétől beszélhetünk görög-hellén értelemben vett iskoláztatásról, korábban az oktatást kizárólag nagycsaládi keret-ben oldották meg. Valószínűleg a dél-itáliai Magna Graeciából érkezett litera-tusoknak köszönhető Rómában az első kollektív iskolák létrejötte, feltehetőleg nekik köszönhető a „G” betű megjelenése is a latin ábécében.55 Az i. sz. 2. század-ban már sok görög van Rómászázad-ban, ők a hellenisztikus műveltség átadásával fog-lalkoznak. Idővel lassan kialakul az elemi iskolákból, a grammatikai és retorikai iskolákból álló oktatási rendszer.
A nagy rétorok közül Cicero igen fontosnak tartja a tanítást-tanulást, mégpe-dig életkortól függetlenül:
„…a művelődés kedvéért való tanulás hajtóerő az ifjúkorban, élvezet az öregségben, dísz a jósorsban, menedék és vigasz a balszerencsében…”56
Plutarkhosztól tudható (Cicero 2-3), hogy Cicero Görögországban tanult, Athén-ban aszkalóni Antikhosz előadásait hallgatta, majd az új Akadémia tanainak követője lett.57 A rómaiakra jellemző racionális és praktikus gondolkozás össze-kapcsolódását mutatja Cicero történelemről vallott felfogása:
„A történetírás első törvénye az, hogy sohase állíts olyat, ami nem igaz; a második, ne titkold el az igazat; a harmadik, a részrehajlásnak és az előítéletnek még a gyanúját is kerüld el.”58
A művelődésügy állami szervezése Rómában a császárság korában kap nagyobb lendületet: Caesar már polgárjogot adott a szabad művészetek tanítóinak, és hoz-záfogott egy nyilvános görög–latin könyvtár alapításához, ennek vezetőjéül Var-rót szemelte ki.
Augustus is bőkezűen támogatta a tudományok képviselőit, és felállíttatta az octaviusi és a palatinusi könyvtárat.
Vespasianus hozza létre Rómában az első „egyetemet”. I. sz. 69-től már a csá-szár ennek a fenntartója. Vespasianus volt az első, aki állami fizetést adott a maga-sabb fokú iskolák oktatóinak. A császár rendeletben védi az orvosokat és a taná-rokat, szigorúan bünteti azokat, akik e hivatások gyakorlóit bármivel is gyötörnék.
55 Wachter, Rudolf, 2007, 24.
56 Idézve in: Willmann, Otto, 1917, 178.
57 Hoffmann Zsuzsa, 2009, 100.
58 Cicero, idézve in: Sagan, Carl, 2010, 255.
Az európai egyetemek története
88
Állítólag Quintilianus volt az első latin tanító és rétor, aki a császártól fizetést kapott.59 Quintilianus pedig megírja Retorika címmel az első „egyetemi tankönyvet”.
Róma igen fogékony a görög kultúrára. 155-ben az athéni hatóságok a filo-zófiai iskolák képviselőiből álló küldöttséget menesztenek Rómába, azzal a cél-lal, hogy fizetési könnyítést érjenek el. Jellemző módon három irányzat képvisel-tette magát: a platóni Akadémia, a Lükeion és a sztoikusok, az epikureusokat nem vonták be ebbe az akcióba. Plutarkhosz tudósítása szerint a filozófusok szónokla-tai olyan lelkesedést váltottak ki a rómaiak körében, hogy azok minden korábbi szórakozásukat félbehagyva, a filozófusokat hallgatták.60
Trajanusszal indult meg a szegény gyermekek neveléséről való gondoskodás, és az ő „Ulpia” elnevezésű könyvtára a korábbiaknál is több tekerccsel rendelke-zett. A császár példamutatását követve a provinciai városok is igyekeztek egyre fokozódó mértékben gondoskodni a nyilvános oktatásról és a tanítókról.
Hadrianus császár Rómában a kapitoliumi dombon megalapítja az Athe naeum Romanumot, ahol a szónokok és a költők előadásokat tarthattak, a görög és római rétorok pedig itt tanítottak. Az Athenaeumban grammatikát, retorikát, filozó-fiát és jogtudományt oktattak az állampénztárból fizetett tanárok. Hadrianus felvirágoztatta az athéni iskolákat: Athénban gimnáziumot és könyvtárat alapí-tott, de hazájában, Hispániában is számos iskola létesítését kezdeményezte. Fon-tos intézkedése, hogy a kiszolgált tanítóknak kitüntetést adott, így gondoskodott idős korukra megélhetésükről. Utódja, Antonius Pius folytatta ezt a hagyományt, és a provinciák tanítóit is évi fizetéssel látta el. A tanítóságot kiváltságos osztály-lyá tette, ugyanis felmentette a filozófusokat, a rétorokat és a grammatikusokat az adófizetés, a hadi szolgálat és a katonák beszállásolásának kötelezettsége alól.
Igaz, korlátozta a kedvezményben részesíthetők számát, és a kisebb városokban 6, a nagyobbakban 11, a provinciák székhelyén 15 fő alkalmazását biztosította.
Marcus Aurelius, a filozófus császár évi fizetést adott az athéni filozófiai isko-lák – azaz az akadémikus, a peripatetikus, a sztoikus és az epikureus irányzat – két-két tanára számára. Alexander Severus Rómában új tanszékeket állított fel a retorika, a grammatika, az orvostudomány, a matematika, a mechanika, az épí-tőművészet és a haruspex-tan számára, továbbá ösztöndíjakat létesített szegény sorsú tanulók támogatására.
Diocletianus császár szabályozta az oktatás költségeit, és meghatározta a különböző tárgyak oktatói által szedhető tandíj maximumát: eszerint az isko-lamester (magister) havi 50 dénárt kérhetett, a számtan (calculator) és az írás (notarius) tanítója 75 dénárt, az architectus 100, a latin vagy görög grammatika
59 Willmann, Otto, 1917, 187.
60 Flashar, Hellmut, 1999, 11.
89
III. Az európai egyetemek ókori előzményei
és a geometria oktatója pedig 200 dénárt.61 A legmagasabb jövedelme a retorika oktatójának lehetett: 250 dénár.
Constantinus császár megerősíti a tanítók kiváltságait, és kiegészíti azokat a személyi sérthetetlenség jogával.
Egy-egy jelentősebb személy hitelesen dokumentált életútjából is neveléstör-téneti következtetések fogalmazhatók meg. Iulianus császár például a következő tanulmányi utat járta be: a 337. évi palotavérengzések után, amelynek atyja és egyik bátyja is áldozatul esett, az ariánus Eusebius püspök nevelte Nicomediá-ban majd ConstantinopolisNicomediá-ban,62 de tanult PergamonNicomediá-ban és EpheszoszNicomediá-ban, meg-ismerkedett a neoplatonista tanítással, és az athéni Akadémián hallgatta Prisz-kosz előadásait. Életében a fordulatot, azaz a „pogánysághoz” fordulást, amiért a történelemben Iulianus Apostata (Hitehagyott) jelzővel illetik, saját maga 351-re datálja, kiváltó oka pedig a körülötte zajló gyilkosságok, nyolc hónapos comumi fogsága és több más tényező összegződő hatása lehetett. Ennek külsődleges meg-nyilvánulását 361-ben szakálla megnövesztésével jelezte a nyilvánosság számára.
Rövid ideig tartó uralkodása alatt – 361–363 között – megszületett a „rétorokról szóló rendelete”. Ebben Iulianus elrendeli a tanítói hivatalra pályázók vizsgáz-tatását, mert szerinte „a tanítómesterek és tanítók mindenekelőtt életmódjuk-kal s azután szónoki tudásukéletmódjuk-kal tűnjenek ki…”63, továbbá kimondja azt, hogy a tanító csak azt taníthatja, amivel egyetért. Ennek a rendelkezésnek az értelmé-ben a keresztény hitű tanítók nem taníthattak pogány szerzőket és természetesen fordítva sem. Jogtörténeti érdekesség, hogy ezt a minden fél által bírált rendele-tet nem törölték el, sőt a későbbi, a 425-ben keletkezett Codex Theodosianus mint érvényes rendelkezést tartalmazza.
A felsőbb iskolai (akadémiai) tanulmányok rendjét Valentinianus rendelete szabályozza: eszerint a tanulónak be kell mutatnia honossági bizonyítványát, ki kell választania a megtanulandó tudományterületet, tisztességesen kell visel-kednie, és 20 éves koráig be kell fejeznie a tanulmányait. A végbizonyítványba bejegyezik a tanulmányi előmenetelt, és tájékoztatást adtak benne az érintett sze-mély erkölcseiről.
II. Theodosius 425-ből való rendelete bemutatja a rómaival vetekedő kons-tantinápolyi főiskola szervezetét, ebben tíz-tíz tanár foglalkozott latin és görög grammatikával, öt tanár görög retorikát, három latin retorikát oktatott. A jogtu-dományt két tanár, a filozófiát pedig egy tanár képviselte. Az oktatás a Capitolium
61 Mommsen, Theodor (1851): Über das Edikt Diokletans. Berichte d. Königlichen Sächsichen Gesichte der Wissenschaften. 1.
62 Havas L. – Hegyi W. Gy. – Szabó E. (szerk. 2007): Római történelem. Osiris Kiadó, Budapest. 620.
63 Mommsen, Theodor, 1851, 9.
Az európai egyetemek története
90
csarnokaiban történt, ahol csak a kinevezett tanárok tarthattak előadást, akik szá-mára viszont tiltva volt a korábban sok problémát okozó magánoktatás.
Róma egyik legjelentősebb oktatási teljesítménye a jogi iskolák (stationes) működtetése. Ilyenek kezdetben Rómában Apollo temploma mellett létesültek, ahol jogi könyvtárat is alapítottak. A római arisztokrácia főként a katonai, ille-tőleg a jogi képzettséget részesítette előnyben. A jog tanárait antecessoroknak nevezték. Az elméleti jogi oktatatás tárgyai: a bevezetés (institutio) és a gyakorlati kiképzés (instructio). A római jog rendszere és az ebből fakadó gondolkodás az európai kultúra fejlődésére közvetlen, az oktatásra pedig az itt kifejlesztett mód-szerek alkalmazása révén közvetett hatást fejtett ki.64 A római társadalom réteg-ződése és ennek művelődésre gyakorolt differenciált hatása az európai kultúrkör egyik további, elmélyültebb tárgyalást igénylő értékes hagyománya.65
A római jogi oktatás mellett említést érdemel Berytos (a mai Bejrút) Septi-mus Severus által híressé vált jogi iskolája. A berytosi iskola az Antonius-dinasz-tia idején (i. sz. 96–103) jött létre, fénykora a Severusok uralkodási idejére (i. sz.
193–204) esik. Itt olyan kiváló római jogászok tanultak, mint Gaius, Scaevola, Papinianus és Ulpianus. Ezek a jogi iskolák a 3–4. században még „magánvállal-kozásként” működtek, azaz az iskolák élén álló jogtudósok tartották fenn őket.
A római birodalom közigazgatása viszont egységességet igényelt, így már Nagy Konstantin idején elkezdődött az államosítás, amit II. Theodosius folytatott 425-ben kelt rendeletével.66 Rómában, Berytosban és Konstantinápolyban is két-két jogi tanszék létesült. A kötelező tanulmányi időt öt évben határozták meg, amely-ből három évig előadásokat látogattak a „diákok”, az utolsó két év pedig gyakor-lattal és önképzéssel telt el. Ez volt a jogi oktatás rendje egészen Justinianus 533-ban elrendelt reformjáig.
Az universitas megnevezést ekkor még más értelemben használják, de már ismert és használatos a cathedra és a professzor kifejezés.
A római kultúra hagyományrendszeréből két módszertani megoldást min-denképpen említeni kell, mert ennek jelentős hatása lesz a későbbi fejlődésre és különösen a középkori egyetemi oktatásra. Az első ilyen a grammatikai oktatás keretein belül a költői olvasmányok feldolgozási rendje, metódusa. Ennek egymás utáni lépései pedig a következők:
Lectio – a kifejező, szép, helyesen hangsúlyozott olvasás.
Enarratio – az értelmezés, ami kiterjed a szófajokra, a szófűzésre, a mondat-tanra, a stílusra, a verstanra. Alkalomszerűen figyelnek a földrajzi, a mitológiai,
64 Stein, Peter (2005): A római jog Európa történetében. Osiris Kiadó, Budapest.
65 Alföldy Géza (2000): A római társadalomtörténet. Osiris Kiadó, Budapest.
66 Zlinszky János (1998): Ius publicum. A római magánjog története. Osiris Kiadó, Budapest. 100–114.
91
III. Az európai egyetemek ókori előzményei
a történeti, a csillagászati és a mértani vonatkozásokra is. Itt oldották meg az alaki és a tárgyi értelmezés során keletkezett problémákat.
Emanditio – a szöveg kritikai elemzése: azt vizsgálják, hogy a szöveg szerzője helyesen használta-e a szavakat, jól alkalmazott-e minden kifejezést.
Iudicium – a mű általános méltatása. Ezt sokszor maga a tanár végezte össze-függő előadásban.
A másik módszer a retorika oktatásával kapcsolatban a declamatio rendje, ami a következőképpen alakul. A tanár megadja a tárgyat, és ugyanő meg is magya-rázza, azaz kifejti a helyzetet, a körülményeket és a tényállást, ezt sermónak hívták.
Ezután kezdődött meg a tanuló feladata, aki írásban megszerkesztette szónoklatát, ezt felolvasta a tanárnak, akivel mondatról mondatra haladva végigmentek a szö-vegen, és elvégezték a szükséges javításokat. Ezután a kijavított szöveget a tanuló kívülről megtanulta, és megfelelő hangsúllyal és hanglejtéssel tanárai és diáktár-sai előtt előadta. Témaválasztásukat tekintve a szónoklatok egy része történeti események keretébe képzelt helyzeteknek megfelelő beszédgyakorlatokból állt, ezek a könnyebbek. Másik részük, az ún. controversiák tárgya hasonló a bírósá-gok előtt lefolytatott perekhez. Seneca a declamatio mindkét esetére számos pél-dát jegyzett le.67
A rómaiak eredményei számottevőek a matematika alkalmazásának gyakorlati részében, a geometriában, továbbá a földmérésben, az asztrológiában, az építé-szetben és az orvostudományban.68 Ennek maradandó bizonyítékai a napjaink-ban is látható épületek, utak, vízvezetékrendszerek maradványai.