II. PER IODIZÁCIÓ, AZ EURÓPAI EGYETEMEK AZ EURÓPAI EGYETEMEK
1. PERIODIZÁCIÓ ÉS AZ EGYETEMI TIPOLÓGIA SZEMPONTJAI
A periodizáció problémáját a történettudomány részletezően vizsgálja. Jelen eset-ben az a kérdés, hogy az európai egyetemek történetének vizsgálatához milyen periodizációs szisztéma alkalmazása a legcélszerűbb. Elképzelhető az is, hogy többféle felosztás, megközelítés egymás melletti vagy egymás utáni vizsgálata lesz produktív. Az előbbi megoldás a komparitivás felé, míg az utóbbi a longitudiná-lis vizsgálat felé nyitja meg az utat. Az egész biztosan látszik, hogy olyan hosszú időszakokat, mint például a középkor, érdemes – egyetemtörténeti szempontok figyelembevételével – tovább tagolni.
A kronológiai elrendezés tények egymásutániságából következtet trendekre, lehetőséget teremtve az összehasonlításra, az elemzésre és a tények magyaráza-tára. Ezzel szemben a stádiummodell másfajta megközelítéssel él. A stádiummo-dell eredete F. Müller-Lyer német evolucionista szociológus nevéhez fűződik,1 aki fazeológia elnevezéssel használta ezt a 20. század elején. Ez a modell új összefüg-gések feltárásával magyarázatot adhat a kronológiai rendben elsikkadó jelenségek értelmezéséhez. A modell részeit dinamikus folyamatok és statikus fázisok alkot-ják, miközben a valódi átalakulásokat előidéző trendek ritkán érnek véget egy adott ponton; egy folyamat rendszerint azután is tovább tart, hogy újabb stádium veszi kezdetét. Tehát minden stádium egy folyamatos mozgás része; azaz kisebb folyamatokból áll – és nagyobb folyamatoknak is a része. A folyamat átfogóbb fogalom, mint a stádium vagy a fázis, ezért megfordíthatók a szokásos prioritá-sok: a folyamatok kerülnek előtérbe, a stádiumokat pedig már nem statikus érte-lemben definiáljuk, hanem éppen azon folyamatok felől értelmezzük őket, ame-lyeknek a részét alkotják, és amelyekből származnak.
„A stádiumok és fázisok ebben a felfogásban epizódok egy szüntelenül zajló folyamatban, fő jellemzőjük pedig, hogy egy-egy fázis során meghatározott
1 Müller-Lyer, F. (1915): Phasen der Kultur. Albert Langen, München.
37
trendek dominálnak. A stádiumokat időben specifikus átmenetek vagy forduló-pontok határolják.”2 Ezeket a fordulóforduló-pontokat összegzi a 2. táblázat.
Fordulópontok a korai egyetemek történetében A statútum keletkezése – gyakran utólag, visszamenőlegesen szövegezve.
Kezdeti szervezeti forma – pozicionálás (a város, a püspök, az uralkodó, a pápa) által determinált erőviszonyok között.
Választott vagy kinevezett vezetők az egyetemen (rektor, kancellár, dékán).
A fakultások létrejötte (ars, teológia, jog, medicina) + nációk + kollégiumok.
A tudományos fokozatok rendszerének kiteljesedése.
A skolasztika – mint lehetőség az auktorok szövegének megkérdőjelezésére, értelmezésére –, az egyetemi élet fejlődésének előfeltétele és majdani akadálya.
Az egyházszakadás megosztó hatása – dinamizálja az egyetemek életét.
A humanisták ideájának megjelenése a 14–15. században.
A nációk szerepének visszaesése – 14. század –, a nemzetköziség fokozatos csökkenése. A nemzeti egyetemek kialakulásának kezdete.
A reformáció-ellenreformáció hatása.
A javadalmakkal támogatott szegények tanulási lehetőségének radikális visszaesése, ennek formálissá válása.
Változás a tudományos fokozatokban – a baccalaureátus fokozatos eltűnése, az asszisztensek megjelenése.
Az ars fakultás átalakul filozófiai karrá.
A habilitáció megjelenése és ennek változó követelményei.
2. táblázat: Fordulópontok a korai egyetemeken
A középkor korszakolása a történészek körében is eltérő periódusokat foglal magába. Denifle a 15. századot jelölte meg azon időszaknak, amely sok tekintet-ben a változás jegyeit mutatta.3 Kortársa, Kaufmann, német egyetemtörténetétekintet-ben érvényesnek tekinti az előző állítást, azzal a kiegészítéssel, hogy a tudománytörté-netben egészen a 17–18. századig nincsenek nagy horderejű változások.4
2 Goudsblom, Johan (2005): Időrezsimek. Typotex, Budapest. 209.
3 Denifle, Heinrich (1885): Die Entstehung der Universitäten des Mittelalters bis 1400. Reprint: Graz 1956.
4 Kaufmann, Georg (1896): Geschichte der deutschen Universitäten. II. Stuttgart. Reprint: Graz 1958.
Az európai egyetemek története
38
Más megközelítésben a középkor felosztható: kora középkorra (400-tól 1066-ig), amibe beletartozik a Karoling reneszánsz is, s amelyre a naturális gaz-dálkodásra épülő feudális viszonyok a jellemzőek;5 továbbá virágzó közép-korra (1066-tól 1350-ig), amelyet a lovagi kultúra kibontakozása fémjelez, és késő középkorra (1350-től 1485-ig), amelynek meghatározó eleme a városi-polgári kul-túra alapjainak kibontakozása. Southern ismert könyvében6 kezdeti korszakra (kb. 750–1050), a fejlődés korszakára (kb. 1050–1300) és a nyugtalanság korsza-kára (kb. 1300–1550) felosztva tárgyalja a középkori egyház történetét.
Le Goff viszont új időkoncepciót fogalmaz meg. Szerinte a történelmi idő több – a fejlődés ritmusához, az emlékezet jelentőségéhez, a megélt idő tartamához
és a kulturális és társadalmi gyakorlathoz kapcsolódó – összetevőre bontható.
A mérhető idő mellett mindinkább előtérbe kerül a szubjektív, a szimbolikus idő.
A keresztény naptárra vonatkozóan két döntő újítást említ: az egyik az ideális ritmust jelentő hétnapos munkahét elterjedése; a másik az „utolsó idők” fogal-mának bevezetése által keltett várakozás. A nyugat-európai területekre vonatko-zóan megkülönböztet egyházi, falusi vagy feudális és kereskedői, azaz városi időt.
Az egyetemek kialakulása és fejlődése szempontjából ezen utóbbi bír jelentőséggel.
A későbbi időszakra vonatkozóan alapvetően az európai kultúrkörre jellemző klasszikus felosztás használata látszik célszerűnek, azzal a megjegyzéssel, hogy egy-egy szakasz kezdete vagy vége nemzetállamokként eltérő. Az egyes szel-lemi áramlatok megjelenése vagy elmaradása szintén fontos tényező lehet: ilyen a reneszánsz korai megjelenése Itáliában, vagy ennek teljes elmaradása az orosz kultúrkörben.
Az európai egyetemek tipológiája megjelenik a klasszikus neveléstörténeti for-rásmunkákban és a szakirodalomban,7 de ezek lényegében – tankönyvi funkció-juk miatt – a nagy összefüggésekre koncentrálva, az alaptípusokat és azok néhány későbbi változatát említik.
Jelen kutatás egyik célja a rendelkezésre álló primer és szekunder források, valamint a vonatkozó szakirodalom felhasználása alapján egy részletező tipoló-gia vázlatának elkészítése. Ennek érdekében többféle szempont és tipizálási lehe-tőség adódik, ilyenek:
5 Le Goff, Jacques (1979): Az értelmiség a középkorban. Magvető Kiadó, Budapest. 13–17.; Eco, Umberto (2008): Az új középkor. Európa Könyvkiadó, Budapest. 20.
6 Southern, Richard W. (1987): A nyugati társadalom és az egyház a középkorban. Gondolat Kiadó, Budapest. 5.
7 V. ö.: Willmann, Otto, 1917; Fináczy Ernő (1926): A középkori nevelés története. Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest; Kornis Gyula (1937): Az egyetemi oktatás főbb kérdései. Budapest; Prohászka Lajos (1948): A nevelés története a középkorban. Prohászka Lajos előadásai alapján összeállította ifj. Jesch László, Stachora soksz. Budapest; Mészáros István – Németh András – Pukánszky Béla (1999): Beve-zetés a pedagógia és az iskoláztatás történetébe. Osiris Kiadó, Budapest.
39
II. Periodizáció, az európai egyetemek tipológiája, definíciók
a) a kronológia szerinti elrendezés;
b) a működés helye szerinti elrendezés;
c) az alapítás körülményei szerinti elemzés;
d) az egyetemhez kapcsolt jelzők szerinti ismertetés;
e) az egyetem névadója szerinti bemutatás;
f) az egyetemelapítás üteme szerinti elrendezés.
A szempontok felsorolása folytatható lenne a művelt tudományok jellege, a karok száma, a megszerezhető szakképzettség, a képzési idő, a tudományos fokozatok rendje és még sok más elemzési lehetőség figyelembevételével. A továb-biakban teljes tipológiák helyett meghatározott szempontok szerint kiemelt rész-letekre és az ezzel kapcsolatban felmerült történésekre utalok.
a) A kronológia szerinti elrendezés lényegében az alapítástól napjainkig egy-más után felsorolva ismerteti az egyetemeket. Ehhez többféle lista, felsorolás és táblázat áll rendelkezésre.8 Az egyik legalaposabb a már említett Rüegg-féle könyvekben található. Ez a rendszerezés szándékával megírt, teljességre törekvő monográfia problémacentrikusan mutatja be az európai egyetemek alapításának történetét, ennek részeként tárgyalja a sokszor nehezen megállapítható elsőbb-ség és a jogfolytonosság kérdését, főleg az összevont egyetemekkel kapcsolatban.
b) A működés helye szerinti elrendezést a legszemléletesebben a térképek mutatják. Ezeken az látszik, hogy kezdetben a folyók és a régi európai útvonalak kereszteződési pontjai voltak a legalkalmasabbak egyetemek létesítésére. Később új szempontok váltak fontosakká, például a meglevő kolostori vagy székesegyházi iskolákra való ráépülés lehetősége. Gyakran előfordul középkori városok iskola-várossá történő felfejlesztése is. Itt vizsgálható a birodalmi központok, a vidék és a központ kapcsolata, a kialakuló nagyvárosok húzóerejének szerepe. Fontos egy-egy egy-egyetemi vonzáskörzet kiterjedtségének vizsgálata, illetve ennek társadalmi-történeti eseményektől függő zsugorodása, illetve bővülése. A 19–20. században pedig az ipari városokban teremtődnek új lehetőségek egyetemek létesítésére.
c) Az alapítás körülményei szerinti elrendezés alapján megkülönböztethetünk egyházi alapítású egyetemeket (ennek fő mintáját Párizs egyeteme jelenti); diá-kok által alapított, bolognai típusú egyetemeket és fejedelmi alapításokat, mint amilyen a nápolyi egyetem. Természetesen mindegyik csoportnak számos altí-pusa jött létre. Így például az egyházi alapításoknál fontos, hogy a szerzetesren-dek szerepet kapnak-e az egyetem életében, ha igen, akkor melyik: a bencések, a koldulórendek vagy később a jezsuiták? Az sem mellékes, hogy milyen e rendek egymás közötti és a világiakkal való kapcsolata, mert ez a kezdeti időkben alapve-tően determinálja az egyetemek körüli történéseket.
8 Lásd: 1. sz. melléklet!
Az európai egyetemek története
40
d) Az egyetemhez csatolt jelzők szerinti elrendezés sajátos értelmezési lehetősé-geket jelent, ugyanis többnyire egy mellékes vagy annak látszó körülmény alapján lehet utalni a más egyetemektől való eltérésre. Ezért az értelmezés leginkább az érdekes kivételek számbavételére szolgál. Egy ilyen elnevezés például a szegények egyeteme kifejezés, ami az adott intézményben tanulók szociális összetételére utal.
Ilyen például a 16. században Bécs egyeteme, ahol az egyetemhez tartozó szállá-sokon (Kodrien) az engedélyezett 24 fő helyett néha százan is élnek.9 Ezt a jel-zőt viselte (a szegények egyeteme) Jéna is a 18. században, mert a drágaság miatt diákjainak egy részét elvesztette.10 Azon országok diákjai, ahol még nem volt egyetem – ilyen például Izland, Norvégia, a Baltikum és egy ideig Magyarország is – igyekeztek először valamelyik külföldi egyetemre bejutni, majd ezt „ugró-deszkának” használva (Sprungbrettuniversität) igyekeztek továbbjutni egy másik intézménybe. A kora újkori egyetemek között különlegességként létezik az úgy-nevezett családi egyetem (Familienuniversität), ahol az elnevezés arra utal, hogy a professzori kar hosszabb ideig ugyanazon család köréből rekrutálódik. A több-féle iskolát, többek között még elemi iskolát is magába foglaló formációt „védel-mező egyetemként” említi a szakirodalom.11 További, a kora újkorra érvényes megkülönböztetés az utalás az oktató egyetemre (Studienuniversität) és a vizsgáz-tató egyetemre (Prüfungsuniversität). Ismert az utalás a humboldti modellre vagy a reformegyetem elnevezés Halléval, Göttingennel és Konstanzcal kapcsolatban.
Angliában használatos a patinás oxfordi és cambridge-i egyetemektől való meg-különböztetésre a vörös téglás (red brick) egyetemek elnevezés, ilyen Manchester (1851) és Newcastle (1852), vagy az 1952 utáni időszakra vonatkozóan az üvegből és acélból épült (glass-and-concrete) egyetem elnevezés. Közép-európai sajátosság az ún. költözködő egyetemek jelenléte, amely történések az országhatárok változása miatt következtek be, ilyen a pozsonyi egyetem Pécsre kerülése vagy a kolozs-vári egyetem Szegedre költözése. A nagy nemzetközi konferenciák és a tudomá-nyos egyesületek is kiemelten fontos összegző-értékelő-tájékoztató szerepet tölte-nek be, nem véletlen, hogy Karády Viktor ezekre a szerveződésekre vonatkozóan a „láthatatlan egyetem” elnevezést használja.
e) Az egyetem elnevezése és névadója szerinti bemutatás szimbolikus jelen-tőségű, ám ennek is több altípusát különíthetjük el. Már az is döntő fontosságú, hogy mikor és kiről neveztek el egyetemet. Itt speciális probléma ugyanazon egyetem nevének egyszeri vagy többszöri megváltoztatása, néha az eredetire tör-ténő visszaváltoztatása.
9 Matschinegg, Ingrid (2009): Aspekte der Alltagsorganisation in studentischen Lebensumgebungen.
In: Krug-Richter, B. – Mohrmann, R.-E. Hrsg. 2009, 107.
10 Rashe, Ulrich (2009): Cornelius relegatus und die Disziplinierung deutschen Studenten. In: Krug-Richter, B. – Mohrmann, R.-E. Hrsg. 2009, 208.
11 Tonk Sándor, 1979, 12.
41
II. Periodizáció, az európai egyetemek tipológiája, definíciók
Jellemző módon (a humanizmus idején) – a professzorokhoz hasonlóan – a német egyetemek is előszeretettel vettek fel görögös vagy az uralkodóra utaló neveket. Ilyenek: Prága – Carolina; Bécs – Rudolfina; Frankfurt – Viadrina, Wit-tenberg – Leucorea; Heidelberg – Rupertina; Göttingen – Georgia Augusta; Halle – Fridericiana.
f) Az egyetemalapítás ütemének tanulmányozása azért lehet érdekes, mert ebben sajátos hullámzás figyelhető meg, vannak pangó időszakok, máskor pedig nagyfokú számbeli növekedés kezdődik. Ilyen radikális visszaesési tendencia a francia egyetemi rendszer lebontása a forradalom és Napóleon idején, ami-nek sajátos következményei lettek. Ezen hullámok némelyike tényleges fejlődést jelent, történetesen ilyen az angol egyetemi rendszer igen gyors bővülése a 20.
század elején, ami viszont válaszként következett be Németország gyors fejlő-désére. Ennek során tíz év alatt egy egész sor új egyetem jött létre: Birmingham (1900), Liverpool (1903), Scheffield (1905), Belfast (1908), Bristol (1909). Más esetben a számbeli gyarapodás mögött csak látszólagos a fejlődés, így a pedagó-giai akadémiák és a műszaki főiskolák egyidejű egyetemmé válása inkább csak technikai, oktatásszervezési szempontból keletkezett gyarapodást jelentett.