IV. AZ EURÓPAI EGYETEMEK INTÉZMÉNYESÜLÉSÉNEK
2. KOLOSTORI ÉS SZÉKESEGYHÁZI ISKOLÁK
A középkorban a világot Isten keze által írt hatalmas könyvnek tekintették, min-den létező dolog mélyén az egyház ideáját, az erények és a bűnök megjelenési formáját keresték. Az érzékelhető és az erkölcsi világ a hívők számára egységet alkotott. Az egész világot szimbólumok összetett rendszerének vélték, az égites-tek mozgásában, az évszakok változásában, mindenütt a kinyilatkoztatás jeleit keresték. Ennek megfejtéséhez, értelmezéséhez sok ismeretre és analógiás gon-dolkodásra volt szükség, amit a kolostori és a székesegyházi iskolákban tanítottak.
A 8. századból már több úgynevezett fordítóiskola12 híre maradt fenn, egy ilyen működött például Corbie-ban, ahol főként grammatikusokat képeztek. A leghí-resebb ilyen iskola azonban Toledóban jött létre, ahol a keresztények,
a musz-10 Heyse, E (1969): Hrabanus Maurus Enzyklopädie „De rerum nature”. Münchener Beiträge zur Mediavistik und Renessaince-Forschung 4. München. 268.
11 A 2008. április 22. és július 19. között a bambergi városi könyvtárban megrendezett „Angelsächsis-ches Handschriftenerbe” című kiállítás katalógusából.
12 A fordítóiskola elnevezés a 19. századi történészektől származik, akik ezzel jelezték a muszlim vagy héber szövegek középkori latinra történő átfordítását.
111
I V . A z e u r ó p a i e g y e t e m e k i n t é z m é n y e s ü l é s é n e k e l ő z m é n y e i
limok és a zsidók már hosszabbb ideje éltek egymás mellett. A fordítóiskola működtetésében kezdeményező szerepet vállalt Raymundo toledói érsek a tudós emberek közötti együttműködés szorgalmazásával. A két leghíresebb fordító Cre-monai Gerhardus és Sevillai Joannitius. A csillagászati művek között a közép-kor végéig kézikönyvként használták az ún. toledói táblákat, amelyek az ünne-pek dátumának meghatározásához nyújtottak segítséget.13 A fordítás problémája igen összetett feladatot jelentett, kiindulópontja az eredeti mű – vásárlás, csere, kölcsönzés útján történő – megszerzése. Gyakori, hogy ugyanazon a művön több fordító is dolgozik egyszerre, így több eltérő variáció is létrejön. A szövegbeli elté-rések gyakoriak, mert hiányoznak vagy kezdetlegesek a szótárak. Nem ritka az sem, hogy fordítás helyett csak a lefordítandó szó átírására kerül sor, különösen akkor, ha a nyugati kultúrában ismeretlen tartalmat jelöl. Fontos az alkalmazott közvetítő nyelv megválasztása és az esetleges nyersfordítások használata. Összes-ségében: a „többszörös áttételek következtében az eredeti mondanivaló olykor teljesen átváltozott, illetve bizonyos szövegrészek, kifejezések rejtélyesek marad-tak a késznek mondott fordításban is”.14
Egy másik híres fordítói közösség Cluny híres apátja – Petrus Venerabilis – vezetésével dolgozott, és érdekes módon a fordítás tárgya a Korán volt, mert úgy tartották, hogy „nem a csatatéren, hanem intellektuális síkon kell felvenni a har-cot a muzulmánokkal”.15
A keleti hatások megjelenése egybeesik a termelés és az árucsere forgalmi útvonalával, ezért válnak fontossá az olyan városok, mint Chartres, Párizs, Laon, Reims és Orléans.
A Karoling-korban a kolostorok könyvtáraik gyarapítására törekedtek, híres kéziratmásoló központok jöttek létre az ír alapítású monostorokban, Luxeuil-ben és Bobbióban. 848-ban Lüttichben szervezte meg monostori iskoláját Sedulius Scotus, akinek valószínűleg köze lehet a Hermeneumata című, görög–latin társal-gási kézikönyvhöz. Johannes Scotus Eriugena, a görög nyelvismerettel bíró neo-platonista16 főleg görög–bizánci teológiai irodalmat közvetített, de kommentárt írt Martianus Capella szabad művészetekről szóló könyvéhez is.
A Nagy Károly utáni időszak háborúi, a normann, arab és a magyar betörések, a belső hatalmi harcok visszaesést okoztak a kultúra fejlődésében, s a helyzet csak az Ottók császársága idején stabilizálódik. Ebben az időszakban a kultúra fon-tos konzerválói a görög kolostorok, amelyek a hellén örökség avatott gondozói.
A görög hatások Bizánc és Dél-Itália közvetítésével jelennek meg a nyugati világban.
13 Kéri Katalin, 2009, 20–21.
14 Uo. 24–25.
15 Le Goff, Jacques, 1979, 23.
16 Eurigenát saját korában nem nagyon hallgatták meg, tanításának jelentőségét csak a 12. század körül kezdik felismerni.
Az európai egyetemek története
112
Közben a széttagolt német területeken is változások következnek be: a meg-erősödő püspöki székhelyek, ilyen Mainz, Köln, Hildesheim, Lüttich és más köz-pontok, átveszik, illetve folytatják a kolostori iskolák művelődési tevékenységét, azaz könyveket másoltatnak, és a papi utánpótlás biztosítására székesegyházi iskolákat létesítenek.
Kölnben I. Ottó öccse, Bruno érseksége idején egy egész kulturális központ jött létre. Bruno a műveltségét Baldrich utrechti püspök környezetében szerezte, költőket, filozófusokat olvasott görögül, kedvelte a tudósokkal való társalgást, és kiváló mestereket hívott meg székesegyházi iskolájába.
Bamberg városát új Athénként emlegették a korabeli szerzők. Jó hírét annak köszönhette, hogy II. Henriktől a város görög és római klasszikusokat tartalmazó gazdag könyvtárat kapott ajándékba. Az iskolákat vezető grammatikusok igye-keztek az antik szerzők szövegeit az új erkölcsökhöz igazítani.
A regensburgi Szent Emmeran-kolostor egyik szerzetese, Othlo (1010–1079) iskolai célokra szerkesztett egy közmondásokat tartalmazó könyvet (Liber Pro-verbiorum), ennek előszavában őszinte meglepetéssel számol be az antik szerzők-kel való intellektuális találkozásáról:
„Miután elolvastam a Senecának tulajdonított, betűrendbe szedett mondásokat, elcso-dálkoztam azon, hogyan lehetett ekkora bölcsesség egy pogányé, aki képes volt egy pár szóban megfogalmazni ezeket a közmondásokat. Hatására erős indíttatást éreztem, hogy szent és profán művekből a hívek nevelésére alkalmas mondásokat kigyűjtsek. Ha Seneca, akinek nem volt hite, sem reménye az örök élet elnyerésére, önmaga javításával foglalkozott, és erre másokat is felhívott, annál inkább képes vagyok követni őt…”17
A lüttichi püspökség különösen Ratherius püspök és annak követői idején (853 körül) vált híressé. Ratherius egyébként egy igen érdekes, a lélek állapotait bemu-tató mű, a Dialogus confessionalis szerzője. Már életútja főbb állomásainak a fel-sorolása is tanulságos: eszerint Lüttich, Verona, Como, Provence, Laon, Lobbes városait és iskoláit járta be, majd innen a császári udvarba került. Ismerjük még az utódait is, ilyen a jó tanítómester hírében álló Heraclius, majd annak utóda, Not-ker Lobbes, akinek a tanítványa lesz az érseki rangot elért Egbert. Egbert 1023-ban a trivium tanítására egy Fecunda Ratis (Megterhelt hajó) című könyvet szerkesz-tett. Ebben a gyűjteményben mintegy 200 közmondást, disztichont, találós kér-dést, moralizáló mesét ismertet, azzal a céllal, hogy azt kívülről megtanulják.
Ez az illusztris mester–tanítvány láncolat is mutatja a folytonosság megtartá-sának fontosságát, mert ennek hatására olyan iskolaközpont létesül, ami közvet-len és közvetett hatása révén több évszázadra meghatározza egy-egy város jövőjét.
17 Idézve in: Sz. Jónás Ilona, 2010, 222.
113
I V . A z e u r ó p a i e g y e t e m e k i n t é z m é n y e s ü l é s é n e k e l ő z m é n y e i
Reims iskolája 972–982 között, Gerbert idején éli virágkorát, ennek részlete-sebb ismertetetése a Gerbert életútját bemutató fejezetben olvasható. A 11. szá-zadtól Reims iskolája hanyatlani kezd, és a helyét fokozatosan átveszi Chartres.
A folytonosság képviselője minden bizonnyal Fulbert püspök, aki Gerbert egy-kori tanítványa. Fulbert levelezésében geometriai kérdésekről vitatkozik, verset ír a compútuszról, és érdeklődik a zene iránt. Tanítványai „új Szókratésznek” neve-zik, mert a székesegyház melletti kertben sétálgatva, peripatetikusan szeret taní-tani. A chartres-i kolostori iskola erős platonista befolyás hatására alakította ki tudományos életét, és fénykorát a 12. században élte. Thierry de Chartres (elhunyt 1155 körül) olyan elit nevelésén fáradozott, akik a tudásban, az ismeretekben a tár-sadalom jobbá tételének eszközét látják. Fontos erkölcsi célként a mértéktelenség elkerülését szorgalmazta. Ennek az iskolának a szellemiségét képviseli Bernardus Silvestris, aki allegorikus formájú művében18 úgy írja le az égi és földi jelensége-ket, mintha azok az őskáosztól az univerzum harmóniájáig vezető zarándokút részei lennének. A tudós szerzetes ebben a művében a következőképpen összegzi az ókorból átmenthető ismereteket:
„A hallás szerve teszi közkinccsé mindazt, amit Róma összegyűjtött és Athén tanul-mányozott, amit India a káldeusok tudományából megőrzött, vagy amit Arisztotelész isteni sugallatra megérzett, s amit Platón követői a pythagoreusokkal együtt megsejtet-tek, valamint mindazt, amit a csavaros eszű gallok a különböző művek alapján megál-lapítottak, s amit liguriai orvosok nyilvánosan előadtak.”19
A rövid idézet az Indiára, illetve a káldeusokra és a püthagóreusokra való uta-lással a szélesebb világra való nyitottságot tükrözi, de megjelenik az antik tudo-mány megszűrésének szándéka is, az arisztotelészi tanítás isteni sugallatként tör-ténő értelmezésével.
Mindenesetre kiolvasható belőle a tudós szerzetesi élet egyik törekvése, azaz a rend keresésének szándéka az emberi életben és a teremtett világban, annak a rendnek a keresése, amit a teremtett világban a legfőbb jónak tekintenek. Ennek a rendnek és rendezettségnek az örök keresése jelenti azt a motívumot, ami men-tén az ember megindul a maga igaz és téves állításainak összevetésével az igazság keresésére, amihez előbb-utóbb stabil intézményi háttérre is szükség lesz.
A kolostori és a székesegyházi iskolák tananyagában módszerként előszere-tettel fordultak az antik pogány mesékhez. Ezekben megszívlelendő figyelmez-tetéseket, tanulságokat, óvatosságra intő példákat, erkölcsi jótanácsokat leltek fel,
18 Bernardus Silvestris: De mundi universitate libri duo, sive megacosmus et microcosmus. Ismertetve in: Sz. Jónás Ilona, 2010, 94–96.
19 Uo. 96.
Az európai egyetemek története
114
ezeket a történeteket aztán néha templomok oromzatán, oszlopokon is ábrázol-ták. A középkor látványon nyugvó civilizáció, az uralkodó ideológia alappilléreit a képek nyelvére fordítják le. A katedrális kövekkel írott óriási, többféleképpen értelmezhető, geometriába formált könyv.20 A 12. században gyakori a farkas és a bárány motívuma, a 13. század legeredetibb műve pedig a Róka-regény, amely-nek alakjai Aiszóposz ókori meséiből formálódtak.
A 12. századra a székesegyházhoz tartozó iskolák sok helyen felülmúlták a kolostori iskolákat, és így a püspök és a főesperes után oktatási ügyekben a szé-keskáptalan kancellárja lett a legfőbb tanügyi méltóság. Ő adta ki a tanításra fel-hatalmazó engedélyt, az egyetemi diploma elődjét.21
A székesegyházi iskolák tananyagát a dictamen és a computus jelentette. A dic-tamen latin nyelvű írásművek szerkesztését jelentette. A computus pedig – elne-vezéséhez híven – igen sokféle tartalommal bírt, jelentette a csillagászatban és a naptárszámításban való eligazodást, feltételezett geometriai, földrajzi és némi egészségügyi ismeretet. A 12. században a retorikát felváltotta az ars dictaminis, azaz a fogalmazás művészi módja. Ez magába foglalta a versszerű és a prózá-ban történő fogalmazást is. A korabeli „könyvek” általáa prózá-ban két részből álltak, egy elméleti bevezetésből és számos szemléltető szövegből, továbbá az ehhez tartozó oklevélmintákból. A középkori könyvek egy része – a könyvhiány miatt – a köny-nyebb megjegyezhetőség kedvéért verses formában íródott. Gyakoriak voltak még az úgynevezett szentenciás-könyvek, amelyek lényegében különböző szer-zőktől származó, hosszabb-rövidebb idézeteket tartalmazó szöveggyűjtemények.