PLATÓN ÉS AZ AKADÉMIA

Platón i. e. 427-ben született Athénban, azaz az athéni demokrácia virágkorá-nak tekinthető időszakban. Születésnapját – mostani átszámítás szerint május 26-át – mindig megünnepelték az általa alapított Akadémián. Ő maga családja eredetét Szolónra vezette vissza. Eredeti neve Arisztoklész volt, és a Platón nevet állítólag magas homlokáról kapta. A korában szokásos athéni múzsai és güm-nasztikai nevelésben részesült. Később mint katonai szolgálatra kötelezett ephé-bosz állítólag több ütközetben is részt vett. A hérakleitoszi filozófiába Kratülosz vezette be. Körülbelül húszéves korában csatlakozott Szókratész iskolájához, és nyolc évig – egészen mestere haláláig – az ő tanítványa volt. Innen Megarába ment, ott Euklidész lett a mestere. Időközben sokat utazgatott. Egyiptomi utazása nem dokumentált, csak feltevésekre alapozódik, de itáliai és szicíliai útja és a püt-hagoreusokkal való megismerkedése történeti ténynek tekinthető. A szürakuszai türannosszal való konfliktusa majdnem tragikusan végződött számára, hiszen eladták rabszolgának Aiginában, ahonnan egy Annikerisz nevű volt tanítványa váltotta ki, mert kiváló tanárnak tartotta.

Platón i. e. 387-ben Athén falain kívül, az Akadémosz héroszról elnevezett ligetben Muszeiont alapított a kilenc múzsa szolgálatára. Az Akadémia élén a mostani rektori tisztségnek megfelelő személy (scholarch) állt, ezt a tisztet első-ként értelemszerűen Platón töltötte be. Egyébelső-ként kezdetben életfogytig viselték a kinevezettek a tisztségüket, később pedig választás útján, határozott ideig töltöt-ték be. A „diákok” tanulmányi idejének hossza is kötetlen, Arisztotelész történe-tesen 20 évig tanult a platóni Akadémián. Az ilyen „diák” megfelelő teljesítmény esetén persze tanári szerepbe is kerülhetett. Platón és tanítványai az Akadémosz ligetben is laktak, különálló házakban.

Az Akadémiának nevezett intézmény a  kilenc múzsa tiszteletére létesí-tett, tanárokból és tanítványaikból öszetevődő kultikus társaság központja lett.

Az Akadémián, egy ülőhelyekkel ellátott teremben – akkoriban szokatlan módon – ingyenesen tanítottak. Az Akadémia teljesen Athén szellemiségének megfelelő

intézmény volt, működését lehetőségeik szerint sokan segítették. A következetes Platón mindenképpen szerette volna ideáit a gyakorlatban is megvalósítani, ezért egy második, majd egy harmadik szicíliai útra vállalkozott, ennek során Szüraku-szai aktuális türannoszát szerette volna rábírni arra, hogy államát az ő elvei sze-rinti monarchiává alakítsa. Mindkét vállalkozása sikertelen maradt, sőt második alkalommal újból életveszélybe került, ekkor a püthagoreus Arkhütasz segítette a menekülésben.

A püthagoreus hatás, így a lélek halhatatlanságának tana megjelenik Platón-nál, de a püthagoreusok dogmáit és ezoterikus tanításait nem követi. Viszont elfo-gadja a püthagoreusok okfejtését a tanítások lejegyzésének szükségtelenségéről,

63

III. Az európai egyetemek ókori előzményei



és ő is a közös gondolkodást tartja a legfontosabbnak, tanításai lejegyzését – az utókor szerencséjére – éppen csak a gondolkodás ösztönzése miatt gyakorolja, és nem tekinti azt lezárt, végleges formának. A legfontosabb összefüggéseket csak az Akadémia belső iskolájában tanították – és csak verbálisan. A cél ezzel az volt, hogy a beszélgetőpartner tudatában felvillanjon a felismerés fénye, mert ha ez megtörtént, akkor az adott tény örökké az emlékezetben maradt, és felesleges leírni. Platónnál megfigyelhető az átmenet a szóbeli hagyománytól a lejegyzett tanítások felé, míg mestere, Szókratész – az utókor bánatára – megelégedett a szó-beli közléssel.

A platóni Akadémián matematikát, asztronómiát, zoológiát, botanikát, logikát, retorikát tanítottak, és politikai tanácsadást is vállaltak. Ez utóbbi funkciót Platón az Akadémia egyik fontos feladatának tekintette. Az Akadémia később az egzakt kutatások – elsősorban a matematika – oktatásának színhelye lett, de ez lénye-gében nem gazdagította a platonizmust, sőt ezáltal a szkepticizmushoz közele-dett, mert püthagoreus hatásra a matematikának olyan, más tudományokat egy-ségesítő hatást tulajdonított, amelyet nem praktikus haszna, hanem ideateremtő és láthatatlan struktúrateremtő funkciója miatt műveltek. A matematika ilyetén értelmezéséről fennmaradt Arisztoxenosztól egy némiképpen vitatatott hiteles-ségű írás, mely szerint Platón egy alkalommal előadást tartott a jóról. A hallgatók arra számítottak, hogy majd szó esik a gazdagságról, az egészségről, a szerencsé-ről és a jóléta szerencsé-ről, de e helyett Platón számviszonyokról, geometriáról és asztro-nómiáról beszélt, a legvégén pedig legfőbb jóként az Egyet nevezte meg, amin a hallgatók nagyon elcsodálkoztak, és szitkozódni kezdtek. A kiegészítő értelme-zések szerint ez minden valószínűség szerint egyfajta teszt lehetett Platón részéről, miáltal már kezdetben a legnehezebb problémával szembesítette hallgatóit, és aki ilyen megpróbáltatás után sem marad el az előadásokról, az szerinte megérdemli a mélyebb összefüggésekbe való bevezetést.11

Az Akadémia tanítási rendjében különleges jelentőségű lesz – a püthagore-usokhoz hasonlóan – az ember belső erőinek kiegyensúlyozása, az embernek ugyanis:

„Képesnek kell lennie rá, hogy azokat a dolgokat, amelyek a legnagyobb ellenségei egy-másnak a testben, barátságban és szerelemben békítse össze egymással. … A megbé-kélést az orvostudomány és a zene művészete teremti meg … a zene ugyanis a harmó-niára és ritmusra irányuló szerelmes vágyak tudománya. … Amit nevelésnek hívnak, az nem más, mint hogy helyesen használjuk fel a mások által alkotott dallamokat és mértékeket…”12

11 Flashar, Hellmut (1999): Athen. In: Demandt, Alexander, Hrsg. 1999, 7.

12 Platón (1999): A lakoma. Platón összes művei kommentárokkal. Atlantisz Kiadó, Budapest. 45–47.

Az európai egyetemek története

64

A zene mellett a másik alkalmazható kiegyensúlyozó rendszer a gimnasztika, ennek számtalan megoldási módjával. Platón Törvények című művében ennek egyik hatékony eszköze a kartánc, aminek – érdekes módon az összhangzás és együttes mozgás eredményeként – az erkölcsi nevelésben lesz fontos szerepe.13 Platón olyan fontos részletekre is kitér, mint a jobb és a bal kéz egyforma hasz-nálata vagy a keresztmozgások szükségessége, amit a „kovácsfogó” tánccal olda-nak meg.

Platón az írásaiban különleges figyelmet szentel a tanulásnak, és erre vonat-kozó írásában az egyik központi gondolat annak keresése és leírása, hogy ez a lát-hatatlan folyamat hogyan történik, milyen részelemekre bontható, milyen a dina-mikája, és a különálló részek hogyan állnak össze egésszé. Platón Lakoma című írásában olvasható a következő, erre vonatkozó megállapítás:

„Mert erre is az a tanítás vonatkozik, ami az emberekre: a halandó természet igyekszik lehetőség szerint örökre megmaradni és halhatatlan lenni. Erre pedig csak így képes, szaporodással, mert így mindig újabb, másik lényt hagy hátra a régi helyett. Hiszen ugyanez a helyzet az egyedekkel is… Például az embert is ugyanannak tartják gyer-mekkorától öregségéig, pedig semmi sem marad benne ugyanaz, mégis egyformán hív-ják, holott folyton újjászületik, s valami mindig elpusztul benne, a hajában, a húsában, csontjaiban, vérében és egész testében. És nemcsak a testével van így, hanem a lélekkel is: a tulajdonságok, szokások, vélemények, vágyak, örömök, bánatok, félelmek, mindez senkiben sem marad ugyanaz, hanem egyes sajátságok megszületnek, mások meg elpusztulnak. S ami még ennél is furcsább: nemcsak, hogy ismereteink is folyton keletkeznek és elpusztulnak, és nem maradunk soha ugyanazok ismereteinkben sem, hanem minden egyes ismeret is elszenvedi ugyanezt. Amit ugyanis tanulásnak neve-zünk, az föltételezi az ismeret eltávozását; az ismeret eltávozása a feledés, s a tanulás újat tesz a távozó helyébe, s ezen a módon őrli meg az ismeretet, úgyhogy az mindig ugyanolyannak látszik. Mert így őrlődik meg és marad minden meg, ami halandó: nem úgy, hogy mindig teljesen ugyanaz marad, mint az isteni, hanem hogy a távozó öre-gebb egy másikat, újat hagy maga helyett, amely olyan, mint ő volt. Ez annak a módja, Szókratész, hogy a halandó részt kapjon a halhatatlanságból…”14

A platóni Akadémia az ideák – a „tiszta tudomány” – műhelyeként joggal tekint-hető a későbbi egyetemek előzményének.15

Platón – többszöri eredménytelen kísérletek és hosszabb-rövidebb kalandozá-sok után – mindig visszatért athéni iskolájába, és nagyjából nyolcvanéves koráig, egészen i. e. 347-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan itt tanított.16

13 Platón összes művei (1984). III. Törvények. VII. könyv. Európa Könyvkiadó, Budapest.

14 Platón, 1999, 207–208.

15 Huszár Tibor (1977): Fejezetek az értelmiség történetéből. Gondolat Kiadó, Budapest. 207.

16 Prohászka Lajos, 2004, 88–99.

65

III. Az európai egyetemek ókori előzményei

Az Akadémia élére Platón halála után unokaöccse, Szpeuszipposz17 került, emiatt többen – így talán Arisztotelész is – elhagyták azt. Ezt követően hamaro-san megszűnt az oktatás ingyenessége is, és a sztoikusok befolyására az igazság keresése és a tévedések felfedése helyett a biztos megismerés lehetőségének taga-dása került előtérbe.

Több érdekes anekdota is fennmaradt az Akadémia mindennapi életéből, ezek egyike a következő. Az Akadémiát akkor vezető Polemón idején történt, hogy a kiterjedt érdeklődési körű, de félénk Zénón többször beosont az előadásokra.

Egyszer aztán Polemón mosolyogva rászólt e másik filozófiai iskola vezetőjére:

„ne hidd, Zénón, hogy nem látom, amint a kertajtón besurranva ellopod tanítása-imat, hogy aztán föníciai köntösbe öltöztesd”.18 Egy másik feljegyzés arról tudósít, hogy a tanítás reggel 5 órakor kezdődött, és már használatban volt egy különle-ges ébresztőóra is. Ez úgy működött, hogy meghatározott mennyiségű víz ömlött egy zárt tartályba, ahonnan egy idő múlva a kiszorított levegő egy sípba került, és ez szirénázó hangot adott.19

Az Akadémia első nem athéni polgár vezetője a  kisázsiai Püthiából szár-mazó Arkeszialaosz. Családja szónoknak szánta, de ő a filozófusokhoz vonzó-dott. Athénban először Theophrasztoszt hallgatta a Lükeionban, de majd onnan átment az Akadémiára. Ötvenéves volt, amikor i. e. 268-ban átvette az Akadémia vezetését. Arkeszialaosz úgy vélte, vissza kell térni Szókratész módszeréhez, de ezt összekapcsolta Pürrhón szkeptikus agnoszticizmusával. Pürrhón célja a lélek tökéletes, boldog közönyének elérése, Arkeszialaosz célja viszont a megismerés lehetetlenségének megállapítása. A sok polémiában Arkeszialaosz legfőbb vita-partnere a Zénón iskoláját akkoriban vezető Kleanthész. A vitavita-partnerek néze-teik különbözősége ellenére tisztelték egymást. Amikor például egy Battosz nevű komédiaíró a színpadon kigúnyolta Kleanthészt, a filozófus erre való válaszként addig nem engedte be a komédiaírót az iskolájába, amíg Battosz meg nem követte Kleanthészt. 20

I. e. 156/155-ben Karnaedasz – a kiváló dialektikus – vezeti az iskolát, az ő sze-mélye még Rómában is ismert az igazságosságról mondott beszéde alapján.

I. e. 87-ben, az Akadémiát vezető Philon és tanítványa, Antiochosz közötti viszály következményeként, az iskola hanyatlásnak indult, így amikor Sulla i. e. 86-ban elfoglalta Athént, az Akadémosz ligetet lerombolták. Cicero i. e. 79-ben már csak hűlt helyét találja a híres filozófiai iskolának.

17 Fináczy Ernő (1906): Az ókori nevelés története. Horánszky, Budapest. 51.

18 Idézi: Swiderkowna, Anna (1981): A hellénizmus kultúrája Nagy Sándortól Augustusig. Gondolat Kiadó, Budapest. 48.

19 Flashar, Hellmut, 1999, 4.

20 Idézve in: Swiderkowna, Anna, 1981, 58.

Az európai egyetemek története

66

Az Akadémia – mint intézmény – megszűnése azonban nem jelenti Platón filozófiájának feledésbe merülését. Az tovább élt, aminek bizonyítéka például Plutarkhosz írása az 1. századból, vagy az, hogy Marcus Aurelius 176-ban tanszéket alapított a platóni filozófiával való foglalkozásra. A platonizmus működési tere azonban ezúttal már Athénen kívül van, Athénban csak 410-ben hívnak életre egy gazdag polgár alapítványából neoplatonista iskolát. Ez az iskola – a korábbi Akadémiától eltérően – az Akropolisz déli lejtőjén talált helyet, fő tevékenysé-gének pedig Platón nézeteinek magyarázatát tekintette. Legismertebb képvise-lője Proklosz (410–485), Platón nézeteinek kommentátora.21 Ez az iskola Platón-hoz hasonlóan a filozófiát egyfajta istentiszteletként művelte, így érthető módon ellentétbe került a kereszténységgel, ennek következményeként aztán Justinia-nus 529-ben végleg bezáratta az athéni „egyetemet”. Ez a korai iskola alapvetően abban különbözött a későbbi igazi egyetemektől, hogy itt az oktatás tartalmát még kifejezetten az alapító személye és az őt követő tanítványok sora által vallott nézetek határozták meg.