A párizsi egyetem a bolognaival közel azonos időben keletkezett, de kialakulása egészen más körülmények között történt, mint a bolognaié. Az olyan mesterek jelenléte, mint a szélsőséges realista Guillaume de Champeaux (1100 körül) és a hírneves nominalista, Pierre Abélard (1079–1142) már a klasszikus értelemben vett egyetem létezése előtt is tanulni vágyók sokaságát vonzotta Párizsba. Abélard a világra nyitott értelmiségi első nagyszabású képviselője, a nagy tanítómester, a „dialektika lovagja”, aki a hit és az értelem összeegyeztetésének útját kereste.32 Egy időben Abélard-t tekintették az egyetem alapítójának, de közben kiderült, hogy ő a 12. század első négy évtizedében ténylegesen Melunben, Corbeilben és Párizsban tanított. Abélard regényes élete sokféle művelődésre vonatkozó utalást tartalmaz, ebből is kiemelkedik a vitája Szent Norberttel, a premontrei rend ala-pítójával és Szent Bernáttal, Citeaux kolostorának nagy megújítójával, aki magá-nyában magas szintre fejleszti a misztikus meditációt. Abélard és Szent Bernát küzdelmében egy régi „pedagógiai mozzanat” továbbélését figyelhetjük meg, mely szerint egy tanár hírnevét tanítványi köre adja. Ezért nem véletlen, hogy Szent Bernát Párizsba megy, és igyekszik elcsábítani Abélard diákjait, de nem jár sikerrel.33 A korabeli párizsi tanulmányi lehetőségek „bőségére” utal Johann von Salisbury tapasztalata is, aki Abélard mellett Alberich magisztertől és Robert von Meluntől is tanult.34
Az újabb kutatások szerint az egyetemalapítás Párizsban sokkal összetettebb folyamat eredménye, mint azt korábban vélték, ezért lényegében az egyetemalapí-tás pontos dátuma ismeretlen, mert az egy lassú folyamat, progresszív erők össze-adódásának eredménye. A Notre-Dame és más iskolák mellett számos, hivatalos engedéllyel rendelkező vagy a nélküli mester tanított Párizsban, akik egymás-sal konkurálva gyakran kerültek vitás helyzetbe. Már 1150-től törekedett a Notre-Dame kancellárja a licentia docendi adásával e felett valamilyen felügyeletet és
32 Paul Vignaux találó szavait idézi Le Goff, Jacques, 1979, 50.
33 Uo. 62–63., 68.
34 Ehlers, Joachim, 1999, 76.
Az európai egyetemek története
138
kontrollt gyakorolni, ennek részeként egyre fontosabbá vált a tanárok közötti ver-senyhelyzet szabályozása egyfajta kompromisszum keresésével. Így a párizsi egye-tem létrejötte nem más, mint „…a módszertanilag képzett értelmiségiek korpo-ratívan szervezett mozgalma egy agrár- és militarizált társadalom szűk keretei között”.35 A kutatás nehézségének további oka az, hogy a megmaradt szövegek nem homogének, általában különböző időszakokból származó szabályok, nor-mák és előírások, amelyek ráadásul hol az egyik karra vagy csak egy-egy kollégi-umra, máskor pedig az egész egyetemre érvényesek. Így az érvényesség kiterjesz-tésének határai okoznak némi értelmezési bizonytalanságot. Az alapítás pontos rekonstruálását nehezíti az is, hogy nem minden szabályt ismerünk, főleg az ala-pítás idején számos olyan előírás létezhetett, amit csak szóbeli megállapodás vagy szokásjog alapján tartottak be, sok előírás pontosan ilyen normák utólagos rögzí-tése révén került be a statútumba. Az egyetem alapításának egészen pontos meg-határozását nehezíti az a tény is, hogy a pápai bullákból még sokáig hiányzik az universitas megnevezés, ehelyett a pápa egy időben például „a minden dokto-roknak” megszólítást használta, amikor az egyetem számára volt közlendője.36 A párizsi egyetemnek – Bolognától és Oxfordtól eltérően – nem maradt meg kora
középkori épülete sem, az első említett összejöveteli hely egy Szajna-parti temp-lom, ahol a magiszterek konventje ülésezett, állandó előadótermek csak a 15. szá-zadból ismertek. Megmaradt viszont az 1230 körüli évekből egy diákok számára készült útmutató, benne vizsgakérdésekkel, olvasmányok jegyzékével. Mindez csak az ars fakultásra érvényes, mert ez alakult meg először, a magasabb fakultá-sok csak 1260 után jöttek létre.
A Szentszék egyetem létesítésére tett erőfeszítései már III. Sándor idején fel-erősödtek, ugyanis a 12. század elején még nem léteztek azok a szervezeti keretek, amelyek lehetővé tették volna az egyetemi oktatást, magas szintű képzés mégis létezett, de ezen iskolák működése alapvetően az őket vezető tanárok tehetségén és fenntartói ügyességén múlott.
Egyetem létesítésére ekkoriban még maga az egyház sem tudott vállalkozni, és az erre való igény is csak fokozatosan jelent meg. Jellemzően a püspökök nagyob-bik része a 13. században még nem tudott írni. A zsinatok (Clermont 1130, Reims 1131, a II. lateráni zsinat 1139) még kifejezetten tiltják a már felszentelt szerzete-seknek és kanonikusoknak, hogy orvostudományt és jogot tanuljanak.37 Ennek ellenére a pápai Kúria már bizonyítottan kapcsolatba került a bolognai jogi és a párizsi teológiai iskolákkal: Haimerich kardinális a Szent Római Egyház kancel-lárjaként (1123–1141 között) kapcsolatot ápolt a híres bolognai glosszátorral,
Bul-35 Uo. 75.
36 Cardini, Franco – Beonio-Brocchieri Fumagalli, M. T., 1991, 56.
37 Nardi, Paolo (1993): Hochschulträger. In: Rüegg, Walter, Hrsg. 1993, 83.
139
V. A középkor és az egyetemek világa
garusszal. Ennek a kancellárnak a helyére 1144-ben az angol Pullen kardinális került, aki maga is tanított Párizsban.38
III. Sándor pápa (1151–1181) a korrupció és a szimónia elleni küzdelem jegyében lényegi oktatási reformokat készített elő, amennyiben a szegényebbek számára is megnyitotta a tanulás útját, s ez a döntés elsősorban a párizsi egyetem kialakulására volt hatással, így biztosítva a képzett teológusok iránti egyre foko-zódó igény kielégítését.
III. Ince pápa idején (1198–1216) – aki maga is képzett teológus és jogász volt – a magasabb szintű képzés igénye tovább erősödött. Ezt befolyásolta az is, hogy a kanonokok már a 11. században felhagytak a közös élettel, és az oktatást fize-tett helyettesekre bízták, ezzel viszont a káptalani iskolák indultak hanyatlásnak.
III. Ince pápa, aki az egyház és a papi műveltség korábbi szintjének fenntartására törekedett, úgy igyekezett a hanyatlásnak gátat vetni, hogy az 1215-ös lateráni zsi-naton azt kérte, és erről döntés született, hogy minden székesegyházban gramma-tika-tanítókat és teológiai lectorokat kell alkalmazni. A püspökök ellen indított kánoni eljárásban pedig mindig súlyt helyezett annak vizsgálatára, hogy felka-rolta-e az adott püspök az ifjak oktatását, vagy sem.39 1207-ben hozott dekrétuma (Tuae fraternitatis) lehetővé tette a tanulni vágyó klerikusok számára, hogy az adományokból akkor is részesüljenek, ha nem tartózkodnak az adománynyújtás helyszínén. Ez a rendelkezés lehetővé tette a tanulni vágyók szabad mozgását, és igen ösztönzően hatott az egyetemek fejlődésére. A IV. lateráni zsinat (1215) szor-galmazta újabb alapítványokkal ellátott székesegyházi iskolák létesítését, és min-den érsekség számára javasolta a teológiai képzés elkezdését. III. Ince pápa dek-rétumaiban elismerte a párizsi egyetem jogát az önálló jogi képviseletre, garanciát adott a professzoroknak addigi vívmányaik megtartására. A pápa rendelkezései célt tévesztettek volna, ha a legátusok és a prelátusok egyes rendelkezései nem erősítették volna ezt az irányt, így Guala Bicchieri, a jogász képzettségű pápai kardinális-legátus 1208-ban pontosan szabályozta a magiszterek, a városi ható-ságok és a diákok egymáshoz való viszonyát. Azt javasolta, hogy fegyelmi vét-ség esetén a professzorok először általánosságban figyelmeztessék a diákokat, és helyezzék kilátásba az exkommunikációt. Amennyiben a vétséget újra elkövetné a diák, adjanak neki lehetőséget a védekezésre, és ismételjék meg a figyelmezte-tést és a fenyegea figyelmezte-tést az egész iskola előtt, ha ez sem hozna javulást, akkor a kan-cellár hirdesse ki az exkommunikációt, amit csak a püspök vagy a Szent Viktor kolostor apátja vonhat vissza.
A kezdetek Párizsban is a helyi káptalani iskolához és a Notre-Dame katedrális iskolájához kötődtek. Az egyetem magva az a notre-dame-i székesegyházi iskola,
38 Idézve uo.
39 Willmann, Otto, 1917, 217.
Az európai egyetemek története
140
amelybe beleolvadt egy korábbi palotaiskola, továbbá a szent-viktori iskola, egy Campeaux-i Vilmos által alapított Ágoston-rendi és a Szent Geneviève-i kolos-toriskola, továbbá más kisebb világi iskolák.40 Ezek olyan magániskolák voltak, amelyek működtetéséhez korábban szükség volt a Notre-Dame éneklő-kanonok-jának az engedélyére. A Notre-Dame iskolájában főleg teológiai képzés történt.
A 12. század második felében itt tanított Petrus Lombardus, Petrus Comestor és Petrus Cantor. Az egész középkorban az ő könyveik alapján oktatták a teo-lógiát. Ezekben a magániskolákban dialektikát, grammatikát, jogot és orvostu-dományt is tanítottak. A 12. század végére egyre több lett az ilyen magániskola, és egyre több tanulni vágyó diák érkezett Párizsba, még távoli országokból is.
Ez a gyors növekedés sok problémát okozott. Élelem ugyan volt a diákok szá-mára, de igen kevés tanulásra alkalmas helyiség állt rendelkezésre, ezért 1180 és 1186 között királyi támogatással szálláshelyeket építettek a szegényebb diákok szá-mára. Maguk a tanárok is működtettek kezdetleges iskolákat saját házaikban vagy bérleményekben. Ezen tanárok egy része megpróbált függetlenedni a püspöki és a kancellári befolyástól. A főpapoknak viszont gondot okozott a tanulmányok tartalma, különösen a világi jogi ismeretek és az arisztotelészi tanokat ismertető források miatt aggodalmaskodtak.
A párizsi egyetem létrejötte valójában számos összetett konfliktusos történés kompromisszumos megoldásaként fogható fel. A konfliktusok lényegében két csomópont köré rendeződnek: egyik részük a püspökkel való viszonyra vonat-kozik, a másik részük pedig a tananyaggal, pontosabban Arisztotelész könyve-ivel van kapcsolatban. Amikor a konfliktusok megoldhatatlanná válnak, akkor az egyetemek általában a szecessziót, azaz a városból való kivonulást választ-ják. Ez Párizsban is megtörténik, de nem válik véglegessé – mint néhány más, későbbi egyetemen –, hanem lehetőséget ad a feltételek újbóli, kedvezőbb pozíci-óból induló megismételt egyeztetésére, ami végső soron az universitas visszaköl-tözését eredményezi.
Az egyetemmé válást még számos további probléma nehezítette. 1200-ban egy provokátor felbujtására polgárok egy csoportja megölt néhány diákot. Fülöp Ágost király ekkor közvetlenül beavatkozott az ügybe, és a vétkesek szigorú meg-büntetését ígérve, megengedte a diákoknak, hogy jogi ügyeikben az egyházi ható-ságok védelme alá kerüljenek.
A művelődést igencsak pártoló III. Ince pápa, felismerve a hellén-görög hagyo-mányok értékét, arra szólította fel a párizsi egyetemet, hogy küldjön tanulási cél-lal görögül beszélő férfiakat Bizáncba. Fülöp Ágost király pedig Collegium Cons-tantinopolitanumot alapított Párizsban görög ifjak számára. Ezek a törekvések csak szórványos, de fontos kezdeményezések maradtak. A középkorban sohasem
40 Hahn, Ludwig (1848): Das Unterrichtswesen in Frankreich. Breslau. 15.
141
V. A középkor és az egyetemek világa
tudták kellőképpen megérteni és feldolgozni a görög költészetet és művészetet, viszont a görög filozófia egyes, a középkori gondolkodás rendszerébe illő elemeit felhasználták, és ezekre fokozott szükség volt.41
1208–1210 körül már lehetővé vált az artest, azaz a bevezető tanulmányokat oktató, többnyire fiatalabb tanárok számára, hogy autonóm korporációvá álljanak össze, alapszabályt alkothattak, maguk dönthettek tagjaik felvételéről, és függet-lenedhettek a Notre-Dame kancellárjától. Továbbá a teológusok garanciát kap-tak az idegen befolyással szembeni védelemre, ez a kötelező tanulmányi rend-ben, a részletes tantervben és a szigorú vizsgáztatási előírásokban nyilvánult meg.
A kompromisszum megkötése egy 1231-ig tartó állandó küzdelem eredménye, és csak a király és a pápa közvetítő tevékenységének köszönhetően jött létre egye-zség. A király 1200-tól a diákok számára is biztosította a klerikusok privilégiumait, a pápa pedig 1215-ben és 1231-ben hivatalosan kiadta és megerősítette az egye-tem alapszabályát. 1215-ben – Robert de Courcon, egy korábbi párizsi magiszter – pápai legátusi minőségben rögzíti az egyetemi működés keretfeltételeit: megha-tározza a tanulmányok tartalmát, tanulmányi terveket készít, előírja a különböző gyűlések rendjét, rögzíti a kialakult szokásokat, előírja halálesetre vonatkozóan a gyászszertartás rendjét, szabályozza a venia docendi adományozásának módját, és megerősíti a magisztereket a diákok ügyei feletti rendelkezés jogában. Az 1231-es pápai bulla előírja, hogy három hónappal az alkalmazás előtt be kell jelen-teni a kancellári hivatalnak az új oktatók személyét, azért, hogy a kancellárnak még maradjon ideje tájékozódni az adott személyről. Amennyiben a magiszterek többsége megszavazta a tanár alkalmazását, a kancellár ezt már nem akadályoz-hatta meg.42 Szabályozásra kerül az előadások és disputák rendje, meghatároz-zák még a diákok elszállásolásáért kérhető pénzösszeget is. A pápai támogatás magától értetődően nem volt önzetlen. A mindenkori pápák szigorúan őrköd-tek a tanulmányok tisztaságán, és saját céljaik megvalósításában értelemszerűen számítottak az egyetemre, különösen az eretnekség elleni küzdelemben. A kép-zett prédikátorok biztosításában fontos szerepet szántak a párizsi egyetemnek.
1219-ben, miután a római jog oktatását túl profánnak találta az egyház, betiltot-ták azt, és azt kérték 1220-ban, hogy az egyetem fogadja be a koldulórendek teo-lógiai iskoláit. Emiatt aztán 1250–1256 között nagyon kemény vita bontakozott ki a magiszterek és a koldulórendek képviselői között. Ebben a küzdelemben alakult ki a párizsi egyetem későbbi új szervezeti rendje, ami aztán a középkor végéig fennmaradt. Ennek részeként 1220-ban megalakult a négy náció. 1240-től
a rek-41 Willmann, Otto, 1917, 242.
42 Jean Gerson kancellár többször kifogásolta, hogy nem utasíthat vissza ily módon többséggel meg-választott, de általa kifogásolt jelöltet. In: Cardini, Franco – Beonio-Brocchieri Fumagalli, M. T., 1991, 52.
Az európai egyetemek története
142
tort mindig az artes magiszterei közül választották. 1260-ban létrejöttek a karok, önálló alapszabállyal, élükön a dékánnal.
A párizsi egyetem soha nem volt annyira népszerű és nemzetközi jellegű, mint ebben a korai, 13. századi időszakban. Ennek alapvetően három oka volt: 1. az oktatás magas színvonala, beleértve a magiszterek jó hírének elterjedését; 2. segí-tette ezt az a pápai rendelkezés, amelyik a 14. század közepéig másutt minden-hol tiltotta teológiai fakultás alapítását, viszont lehetővé tette az egyházi benefici-umok másutt történő felhasználását és 3. Észak-Franciaország ekkor viszonylag békés időszakot élt át, és ennek következtében viszonylagos jólét alakult ki.
Ebben a hosszú előkészületi folyamatban született meg az a korai egyetem-típus, amit a bolognai diákok egyetemével szemben a magiszterek egyetemé-nek szoktak nevezni, azért, mert az egész tanulmányi rendszer a magiszterek és választott közösségeik felügyelete alatt állt. Igaz, ebben a rendszerben az artes magiszterei voltak többségben, tehát azok, akik maguk, leendő teológus hallgató-ként, egyúttal oktattak is az előkészítő szakaszban. Ők voltak a hangadók a náci-ókban, és egy időben közülük került ki a rektor. Ez a bizonyos értelemben hie-rarchikus felépítésű párizsi modell demokratikus eleme, amire nagy szükség volt a magiszterek és a felsőbb karok közötti állandó konfliktusok miatt.
A párizsi egyetem sajátossága a 12. században a goliard-klerikusok feltű-nése. A zsinatok és szinódusok elítélő véleménye olyan szavakban jut kifejezésre róluk, mint csavargó vándordiákok, feslett bujálkodók, bajkeverők, komédiá-sok.43 Ennek ellenére a városi értelmiség korai megjelenési formájának tekint-hetők. Pusztán a romboló kritikára szorítkozó erőteljes hajlamuk nem tette lehe-tővé, hogy tartósan megtalálják helyüket a középkor világában. A 13. századra már a szellemi fejlődés perifériájára szorultak, a század közepére már csak a Car-mina Burana verssorai őrzik emléküket.
A párizsi egyetem a Capetingek uralkodása alatt politikai, gazdasági és kul-turális központtá vált, amely magához vonzotta a tehetséges tanárokat és diá-kokat. VII. Lajos – aki maga is tanult ember volt – pártfogolta a tudományokat.
Erre a támogatásra építve a magiszterek egyik közös célja az lett, hogy lazítsanak a helyi püspökhöz fűződő kötelmeiken, másrészt pedig rendet akartak teremteni az egyre kaotikusabbá vált tananyagban. 1208 és 1231 között emiatt újra összeüt-közések és konfliktusok sora támadt.
A párizsi teológiai kar kezdetben ellenállást tanúsított a latin nyelvű Arisz-totelész-fordításokkal és azok arab eredetű kommentárjaival szemben. Amikor 1210-ben Párizsban betiltották a természetfilozófia oktatását, ez akkor elsősorban Amalricus de Bena (meghalt 1207-ben) és tanítványa, David de Dinando pan-teista tanítása ellen irányult. Ez volt a közvetlen előzménye a természetfilozófia
43 Le Goff, Jacques, 1979, 34.
143
V. A középkor és az egyetemek világa
tiltásának, következménye pedig Dinando könyveinek elégetése és hét Amalri-cus-követő máglyahalálra ítélése lett.44 A 13. század első felétől viszont a görög, a zsidó és az arab filozófusok iránti nyitás jellemzi az egyetemet: Arisztotelész Metafizikája, Avicenna, Averroes és Moses Maimonidész néhány tanítása is meg-jelenhetett az oktatásban, ami növelte az egyetem vonzerejét.
Az egyetem és a párizsi püspök közötti vitákban a pápa az egyetem pártjára állt, például III. Honorius pápa a párizsi egyetemet védelmébe vette „mint külön-leges figyelmet érdemlő gyermeket” (tanquam filios speciales), amikor tudomást szerzett arról, hogy a helyi püspök az egyetemet kiközösítette. A pápa, az exkom-munikáció megszüntetése mellett, rendelkezett az egyetemi pecsét használatá-ról, a magiszterek jogállásáhasználatá-ról, a jogi vétségek megbüntetéséről és a temetési szer-tartásokról. 1219. évi, Super speculam című dekrétumában megtiltotta Párizsban a római jog oktatását, azzal az indoklással, hogy a római császárok törvényeit nem alkalmazzák Franciaországban, és az egyházjog kérdéseinek megoldásában is csak ritkán merül fel a római jog alkalmazásának szükségessége. A rendelke-zés a teológia védelmében tiltja az orvostudomány oktatását, amit a tours-i zsinat (1163) korábban már megengedett, és mindezt kiterjeszti a világiakra is. Viszont megengedő a pápa az egyházi javadalmak felhasználásában, mert a klerikusok-nak ötéves távolmaradást engedélyez a javadalmas helytől.
IV. Sándor pápa folytatta elődei politikáját, és megerősítette Párizs domináns szerepét, mivel úgy vélte, hogy ez a város „az élet fája Isten Paradicsomában” (lig-num vitae in Paradiso Dei). 1255-ben elrendelte az egyetemi statútum revízió-ját. Az újítások között volt a tanárok sztrájkjogának elismerése, mint a tiltakozás egy lehetséges formája, biztosította a beleszólás lehetőségét az új tanárok kooptá-lásába, és tisztázódtak a kancellár jogai is. Ez a párizsi egyetem iránti felfokozott érdeklődés vezetett ahhoz, hogy később Siger von Brabant, Boethius von Dakien és mások averroistának vélt filozófiai tanait 1277-ben betiltotta Stephanus Tem-pier, Párizs akkori püspöke. Ezen tiltójegyzék előszavában – a teológiai tanítások tisztaságának megőrzése érdekében – megtiltják a démonidézést, a tenyérjóslást és más, mágiát szolgáló könyvek használatát. Úgy vélik, hogy „a csak Isten előtt ismert, számunkra azonban titkos és rejtett dolgok megismerésére irányuló pró-bálkozás még akkor is szükségszerűen magában hordozza a démoni segítséget, ha erről a jövendőmondó nem tud”.45
Közben 1257-ben létrejön Robert Sorbonnak – IX. Lajos káplánjának köszön-hetően – egy alapítványra épülő kollégiuma azon teológusok támogatására, akik egyik rendhez sem tartoznak. Az alapítványtevő rendelkezése szerint kezdetben 16, majd később 30 klerikus és az ars fakultás 6 magisztere lakhat itt. A kollégium
44 Asztalos Mónika (1993): Die theologische Fakultät. In: Rüegg, Walter, Hrsg. 1993, 368.
45 Láng Benedek, 2007, 46–47.
Az európai egyetemek története
144
vezetését egy kuratórium látja el, kinevezett (provisor) és választott tisztségviselő (prior) útján.
1280-tól Párizsban egyre erőteljesebben érződött Oxford konkurenciája.
Oxfordban ebben az időszakban olyan ferencesek töltenek be vezető szerepet, mint Johannes Peckham és Duns Scotus, akik mindketten kifogásolják a domini-kánusok nézeteit, amennyiben szerintük a dominia domini-kánusok elutasítják az egyház-atyák tanítását, és csak a filozófusokra koncentrálnak. Aquinói Tamás is szakít az ágostoni tradícióval, és a teológiát már nem sapientiaként, hanem scientiaként definiálja. Párizsnak még Aquinói Tamás egyes gondolatai is radikálisak, hiszen Tempier püspök tiltási listáján szerepel néhány tőle származó gondolat. Oxford Duns Scotus hatására a 14. század első felére rugalmasságának köszönhetően átveszi majd Párizstól a vezető szerepet.
Az egyházszakadás súlyosan érintette az egyetemeket, mert ettől kezdve a helyi püspök joghatósága alá tartoztak, és nem élhettek már olyan szabadon
Az egyházszakadás súlyosan érintette az egyetemeket, mert ettől kezdve a helyi püspök joghatósága alá tartoztak, és nem élhettek már olyan szabadon