Voltaire és Pascal

felvilágosodáson, klasszicizmuson keresztül oda vezet el, hogy két önmagában teljesen különböző, egymástól független gondolkodó a másik szellemi (lelkiségi) világával és érveivel kell, hogy szembenézzen. Hogyan képes az áteredő bűn dogmája (mint a rossz problémájára adott lehetséges válasz) Ágoston óta olyan pályát befutni, hogy sok évszázaddal később is ilyen módon szervezi a szellemtörténetet? Blaise Pascal és Voltaire vitája a rossz problémájáról és az arra adott lehetséges válaszaik, azt hiszem, hogy a problémát nem fogják megoldani. A rossz mint fenomén azonban elég jól tematizálódhat. Nem mellesleg, ha fel tudunk mutatni olyan művészeti és eszmetörténeti példákat, amelyekben a rossz kérdésére adott válaszaik a gyakorlatban is megjelennek, megmérhetjük azok realitását vagy nyugodt szívvel elvethetjük azokat.

Kimondottan előnyösnek látszik, ha ezt Voltaire koncepciójának tekintetében vizsgáljuk majd meg behatóbban, mégpedig amennyire csak lehet, távol a teológia és a filozófia területétől.

VI.2.1. Voltaire és Pascal

A Voltaire-életmű önmagában nem képez minden téren igazán homogén egységet.

Sokféleképpen korszakolható, értelmezhető, de mégis van valami, ami egész írói pályáján végighúzódik, és belülről „irritálja azt.” Ismét hagyatkozva Cassirer egyik tézisére, azt mondhatjuk, hogy „a Pascal-kritika Voltaire írói pályafutásának minden korszakán végighúzódik.”²⁶⁷

Mi késztetheti arra a felvilágosodás egyik legkiemelkedőbb teoretikusát, hogy miután kimutathatóan életműve nagy részében vagy elnyomni (gúnyos-játékos szemléletmód), vagy racionálisan magyarázni akarja (az emberi természet töredékessége – éppen annak erejét jelenti), vagy később átengedve magát egyfajta átmeneti pürrhonizmusnak (Candide?), de számolt Pascallal, végül kialakítson egyik irodalmi munkájában egy számára adekvát életértelmezést a rosszal kapcsolatban és így megfeleljen a pascali kihívásnak.

266 Itt megpróbálom rendszerszinten ennek a szellemtörténeti mozgásnak a vázát adni, Ernst Cassirer alapján.

267 Uo. 191.

Mielőtt rátérnénk A világok sora. Babuk látomása²⁶⁸ című munka elemzésére, nem tekinthetünk el attól, hogy megértsük Pascal miért játszik ekkora szerepet Voltaire gondolkodásában. Sőt, önmagában miért is kellett neki ennyire tematikusan feltárnia az emberi természet határait (töredékes voltát)? Nem beszélve arról, hogy a filozófián kívüli „dogmát” a „modern analitikus logika eszköztárával” ²⁶⁹ helyezi vissza (bizonyítja be, hogy hipotetikusan nem lehet mást tételezni ezen kívül) a felvilágosodás szellemi közegében, amely pont a rációt²⁷⁰ akarta részben megszabadítani ettől a töredékességtől, s mint Cassirer-nél láttuk, az eredendő bűntől is.

A humanizmus szellemi közege sok tekintetben megelőzi a felvilágosodás által kimondott tételeket a rossz és az áteredő bűn tekintetében. Ha nem is abban a pelagianusi szellemben, ahogyan azt Cassirer tárgyalja, de azt nem lehet eltagadni, hogy emberképe, talán vallásossága sem teljesen az ágostoni tradícióban forrásozott. A vallás ezen, humanista renovatioja²⁷¹ még az egyházon belüli áramlat volt, s nem is volt, talán nem is lehetett szándéka az, hogy minden szellemi belátását az egyházon kívül valósítsa vagy élje meg. Nicolaus Cusanus, Aeneas Silvius Piccolomini (II. Pius) csak két név a nagy humanisták közül; az egyik bíborosként a másik pápaként szolgálta az egyházat. Mégis azt tapasztaljuk, hogy a humanizmus optimizmusa komoly ellenfélbe ütközött, s ez nem a katolikus egyház volt elsődlegesen. A reformáció, mind eredetében, mind a bűnről való felfogásának tekintetében teljesen eltért a humanista gondolatoktól.

Lényegét tekintve abszolút ellentétesen fogta fel szótériológiai értelemben a vallás célját. A szabad akarat kérdése, összefüggésben az áteredő bűn és a predestináció kérdésével, olyan töréspont²⁷² és árok, ami teljesen elválasztja a humanista és a reformátor gondolkodókat. A katolikus egyház, amely a Tridenti zsinaton²⁷³ egyfajta

268VOLTAIRE,A világok sora. Babuk látomása. (ford.) BENEDEK MARCELL In: Regények és elbeszélések.

Európa Könyvkiadó, Budapest, 1995. 115-135.

269CASSIRER,E.,A felvilágosodás filozófiája. Atlantisz, 2007. 189.

270 Mindeközben Pascal a descartes-i filozófiát és módszert is éles kritika tárgyává teszi, mert szerinte Descartes kísérlete eleve kudarc, tekintve „túlságosan sokat vár el az embertől.” In: BLAISE PASCAL, Filozófia. Akadémiai kézikönyvek. (főszerk.) BOROS Gábor. Akadémiai Kiadó, 2007. 684.

271CASSIRER, E., A felvilágosodás filozófiája. Atlantisz, 2007. 182-183. Cassirer itt megpróbálja meghatározni, hogy miben is állt ez a humanista vallás.

272 „A reformáció hite, mind eredetét, mind célját tekintve elkülönül a humanizmus vallási ideáljától. A közöttük feszülő ellentét magvát egyetlen szóval is kifejezhetjük: az eredendő bűn problémájához való, egymástól gyökeresen eltérő hozzáállásuk.” Uo. 185.

273 Az öndefiníción azt értem, hogy: „a trienti zsinat két legfontosabb eredménye a protestantizmussal szemben megfogalmazott katolikus tan szigorú rögzítése volt...” In: MOISETT, J-P., A katolicizmus története. Napjaink Teológiája Sorozat. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2012. 248. Ez a szigorú rögzítés a későbbiek során már nem tette lehetővé azt, hogy a humanista szellemű gondolkodók az egyházon belül küzdjenek az ágostoni emberkép ellen. Vö. „A bűnbeesés dogmáját a humanizmus sem merte nyíltan támadni, ám alapvető szellemi irányultságából adódóan mindenütt arra kellett törekednie, hogy

öndefiníciót hajt végre mindezen áramlatokkal szemben, lényegében már nem képes a humanizmust önmagán belül tartani.²⁷⁴ Így az eddig az egyházon belüli ágostonos vonaltól magát függetleníteni vágyó szellemi erők az egyházon kívülre kerülnek, amelyből szinte már egyenesen következik, hogy a felvilágosodás már az egyházon kívül akarja magát minden téren függetleníteni az áteredő bűn dogmájától.

Lehet-e azonban arról beszélni, hogy pusztán az eredendő bűn dogmájának megtagadásával növekszik a szaktudományok értéke? Vagy pusztán az ágostoni emberkép megkerülésével, minden további nélkül elfogadható a ráció és vele együtt a modernitás emberképe? Míg a reformáció felelni tudott a rossz problémájára, s vele együtt a katolikus egyház is, addig a humanizmus, illetve később a felvilágosodás szerzői nem tudtak kimerítő magyarázatot adni rá.²⁷⁵

„És Pascal éppen itt ad találkozót ellenfeleinek – a kétkedőknek és a hitetleneknek.”²⁷⁶ Ha elvetik azokat a megoldásokat, amelyeket a vallás kínál a rossz és az emberi természet töredékessége kapcsán, akkor most nekik kell megfelelni rá. Ha elvetik a bűnbeesés tanát, amelyet a keresztény vallás az evangéliumokból merít, akkor honnan eredeztetik ők a rosszat? Másfelől, a Pascal által képviselt tézis, amit mértanilag akar bizonyítani, nem más, mint az ész teljes tehetetlensége, ami nyilván homlokegyenest szembe megy az ész autonómiáját állító felvilágosodással.²⁷⁷ Az igazságot az ember csak a hitben képes elérni Pascal szerint: „Ez isteni eredetű tudás nélkül mit is tehettek egyebet az emberek, mint, hogy felmagasztalták magukat.”²⁷⁸

Mindezt pedig valóban bizonyítani is akarja. Ez a kihívás az, ami hullámverésként éri el Voltaire-t, és amire sok tekintetben reagálnia kell, mert azt világosan látja, hogy

valamiképpen fellazítsa ezt a dogmát és gyengítse hatalmát.” In: CASSIRER,i.m., 185. Ez az álláspont azonban a zsinat után teljesen megszűnt, így lényegében az egyházon kívülre került.

274 Oláh Miklós prímás munkássága Magyarországon jó példa erre. Érdemes megfigyelni, hogy az Európa-szerte ismert és elismert humanista bíboros, aki Erasmus egyik levelezőpartnere és barátja volt, hogyan mozog szellemileg Mária királynővel Mohács után a humanizmus-reformáció áramlataival, majd hogyan lesz a magyarországi ellenreformáció élharcosa, elindítója. Vö. SCHLEICHER P.,Oláh Miklós és Erasmus. In: Értekezések a magyarországi latinság köréből. (szerk.) HUSZTI JÓZSEF. Kiadja: A Budapesti Kir. Magy. Pázmány P. Tud. Egyetem Latin Filológiai Intézete, 3. Budapest, 1941. 35-58.

275 Exkurzus: A kortárs teológiában ezek a problémák továbbra is adottak sok tekintetben. A Ratzinger-Metz vita jó példa erre. Nem lehet kérdés, hogy Ratzinger-Metz, amikor szóvá teszi, hogy a katolikus teológia Ágoston óta „bűnnel terhelt,” egyértelműen arra gondol, hogy a bűnről és a rosszról való perspektívaváltásra van szükség a teológiában, amely sok tekintetben egzisztenciálisabb, nem pedig annak tagadására. Ezek után pedig megpróbálja egy lehetséges értelmezését adni a szenvedésnek és a rossznak. Így intellektuálisan és hívőként is számol a problémával és Jób könyvéből merítve próbál rá magyarázatot adni. Lásd. http://vigilia.hu/regihonlap/2006/6/ratzinger.htm (A kutatás ideje: 2018. 01.

06.)

276CASSIRER., i.m.

277 Vö. CASSIRER, i.m. 188-191.; vö. BLAISE PASCAL In: Filozófia. Akadémiai kézikönyvek. (főszerk.) BOROS Gábor. Akadémiai Kiadó, 2007. 682-685.

278PASCAL,B., Gondolatok. Lazi Könyvkiadó, Szeged, 2002. VII. szakasz. 147.

Pascal a Gondolatokkal egy olyan sarokkövet rakott le évszázadában, amely „a legsúlyosabb és legmélyebb probléma elé állították a XVIII. századi francia filozófiát.”²⁷⁹