III. Hénoktól a Mennyei Jeruzsálemig, a város a Szentírásban
III.4. Az evangéliumok Jeruzsálem-képe
Az evangéliumokban Márktól Lukácsig, sőt bizonyos értelemben egészen Jánosig tartóan megfigyelhető egy hangsúlyeltolódás, amely szoros összefüggésben van azzal, hogy Lukács egy sajátos teológiai koncepció végére és fókuszpontjába állítja a várost.
Ehhez még azt is hozzátehetjük, hogy Lukács Jeruzsálem szerepét még jobban kiemeli az Apostolok Cselekedeteinek elején.
Márk evangéliumában egy igen érdekes perspektíva figyelhető meg. Jézus kezdetben Isten országát kifejezettem lokálisan, és pusztán Galilea városaira tekintve hirdette.
Ezeknek a városoknak a hitetlensége (Mk 6, 1-6; 9,30) váltja ki azt a fókuszváltást, hogy Jézus (mielőtt háromszor is megjövendöli szenvedését) Jeruzsálem felé fordul.
Jézus áldozatának drámája is ekkor kezdődik, a diadalmas bevonulással, amelyet megjövendöltek a próféták (Mk 11,1-11); ekkor Jézus szintén prófétai módon megtisztítja a Templomot, amivel még inkább kivívja bizonyos zsidó csoportok ellenállását. Jézus számolva saját elfogatásával, a Mk 13,14-20-ban megjövendöli a város szenvedését és bukását, sőt templomának megszentségtelenítését. Jézusnak a
97 Vö. Iz 2,2; Mik 4,1; Jeruzsálem lesz az a hely, ahol JHWH tanítja az embereket Iz 2,3; Iz 60,14; Zak 14.21.
98 Josef SCHREINER, Az Ószövetség teológiája. Szent István Kézikönyvek 9. Szent István Társulat 2004.
326-330.
99 Uo. 330.
várossal való viszonyában egy érdekes feszültséget figyelhetünk meg. Miután elfogták és halálraítélték a városban, azon kívül feszítik keresztre (Mk 15,20kk). Mégis, Jézus halála, amely a Szent városon kívül történik, a város közepén, a Templom szentélyében is jelenvalóvá válik, amikor annak függönye kettéhasad, jelezve a régi szentély elmúlását (Mk 15,33-38). Márk evangéliumában Jeruzsálem nemcsak a nagy
„visszautasítás” színhelyeként100 jelenik meg, hanem idegenségével és ezzel a furcsa feszültséggel mintegy annak térbeli kifejeződéseként is értelmezhető.
Máté alapvetően, ahogyan más tekintetben is, követi Márkot és ehhez az alaphoz teszi hozzá sajátos teológiai perspektíváját és saját tartalmait. Máté saját hagyományból, de talán ugyanazt világítja meg, mint Márk. Önmagában hasonlóra utalhat, hogy míg a csillag vezérelte pogányok felismerik Jézus születésének helyét és Jézus messiási voltát, illetve egészen Betlehemig zarándokolnak, addig Jeruzsálemben az írástudók, és Heródes nem képes felismerni Jézus kilétét. „Jeruzsálem emberi megindultsága (Mt 2,3) tehát nem vezet a hit aktusára.”101 Jeruzsálem innentől elveszti szerepét, hiszen Jézus Názáret nevét fogja viselni, sőt érdekes, hogy Máté szerint a feltámadás utáni Jézus-jelenések is Galileában történnek, és Jézus itt adja a missziós parancsot, mielőtt a mennybe menne.
Az, hogy Márk és Máté így látja és láttatja Jeruzsálemet, külön érdekes amiatt is, hogy az evangéliumok keletkezésének idején a kereszténység már kifejezetten városi struktúrát öltött102, és ennek hangsúlyai már a teológiai gondolkodásban is megjelennek, ezzel ellentétben mégis tudatosan a kevésbé városi környezetet preferálják.
Jánosnál történetileg Jézus Jeruzsálembe vezető több útjával is számolhatunk, külön kiemelést érdemel János városismerete, amelyet evangéliumában többször megjelenít.
A János-evangélium dramatikus szerkezete ezzel egyidejűleg egy utolsó, vagy végső Jeruzsálembe való felmenetellel is számol, amikor megtörténik Jézus elárultatása, és maga a beteljesedés, a kereszthalál. Ennyiben mégis erős párhuzam vonható János és Márk között. A város elutasít, és ez a tér hordozza a végső drámát.
Lukács ezzel szemben igen sajátos teológiai prizmán keresztül szemléli a várost, és Jézus útját. Lukács nem pusztán történelmet, hanem üdvtörténetet ír.
„Ennek alapján az üdvtörténet nála úgy jelenik meg, mint egy »út« (vö. ApCsel 9,2;
18,25–26; 16,27), amelyben ószövetségi párhuzamokat hozva és az apostolok és a
100 In. Xavier LÉON-DUFOUR (szerk.), Biblikus Teológiai Szótár. Art. Jeruzsálem. Róma 1976. 672.
101 Uo. 672.
102 Vö. munkám 4. fejezetével.
tanítványok közti folytonosságot megjelenítve hangsúlyozza a történelmi folyamatosságot.103 Az ószövetségi idő és az egyház ideje közé illeszti be az evangéliumban kibontakozó Krisztus idejét.”104
Ez az út adja Lukács evangéliumának közepét, majd tíz fejezeten keresztül beszéli el Jézus útját Jeruzsálembe. Ennek az útnak a kezdetén áll a Lk 9,51, vagyis „amikor Jézus, szenvedésének és megdicsőülésének napjaihoz közeledve, »szilárdan elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy.«”105
Az út végének a 19,28-at tekinthetjük, Jézus jeruzsálemi bevonulásával ér végét az itinerárium-egység. Lukács mindenkinél jobban kidomborítja, hogy Jézus üdvtörténeti küldetése Jeruzsálemben teljesedik be. Éppen ezért nála, ellentétben Jánosnál, a felnőtt Jézus csak egyszer jár a városban. Ahogyan Jézus története ebben a városban végződik, úgy éppen innen indul el az apostolok útja, és ezzel maga az egyház is. Ebben a városban kapják meg a Lelket, és ebben a városban alapítják meg az első közösséget, itt hirdetik először a Jóhírt. A jézusi parancs, hogy ennek az örömhírnek el kell jutnia a föld végső határáig, ebből a városból indul útjára. Lukács így Jeruzsálemből indítja el az üdvtörténet következő nagy útját. A közösséget érő támadások, és István halála után jut el a kereszténység Szamariába, Cezáreába, majd egészen Antióchiáig. Pál és Péter távozásával a város megszűnik a kezdeti központnak lenni, és ezzel az örömhír hirdetése is egészen más hangsúlyokat kap. Lukács azzal keretezi művét, hogy Péterrel, és leginkább Pállal, Isten országának örömhíre elérkezett a „föld végső határáig” (Lk 1,8). Mindeközben még egy város súlyponti szerepe domborodik ki, amikor mind Pál, mind Péter eljut Jeruzsálemből Rómába, a birodalom fővárosába.
103 Vö. SZÉKELY János, Az Újszövetség teológiája, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, Budapest 2004, 142-145.
104 SÁGHY Ádám ‒ WAPPLER Ádám, Bevezetés az Újszövetségbe. Szent István Társulat, Budapest 2021, 92-93.
105 Uo. 93.