IV. A város mint az egyház tere. A város a teológia történetében
IV.1. A város és urbanizmus szerepe a korai kereszténységben, a Szentírás
IV.1.4. A hellenisztikus nagyvárosok kulturális, építészeti, szociológiai sajátosságai
A hellenisztikus város kialakulása szoros kapcsolatban van a megelőző építészeti elvek és stílusok (ión, dór stb.) kiegyenlítődési folyamatában. Ez a folyamat Nagy Sándor azon elképzelésével és vágyával kezdődött, hogy létrehozzon egy olyan egységes birodalmat, amely Keletet és Nyugatot egyesíti. A széttöredezett görögség eszmei és vallási világában mindig is ott lüktetett a kísértő vágy az egységesülésre, amely később egy egész világnézetben öltött testet.149 Kelet termékenyítő hatása pedig már eddig is jelen volt a hellén civilizációban.
A hellenizmus egy sajátos térségben és sajátos közegben állt a saját lábára, a mediterraneum keleti partvidékén, a két világ határán. „A fejlődést irányító erők az itt telepített városokban és azokban a metropolisokban összpontosultak.”150 Az új urbánus városi struktúrák151 és ezek kultúrája jelentette a formáját a hellenizmus eszméjének, amely persze filozófiai iskolákban, gondolatokban stb. teljesedett ki. Az építészetre jellemző formakiegyenlítődés 152 az egyik megjelenése volt a hellenizmus alaptörekvésének, az egységesítésnek. Az oikumené gondolata, érzése, amely oly döntő jelentőséggel bír később a kereszténységben, itt ölt alakot. Jellemző, hogy ez a formakiegyenlítődés az építészetben legalább annyira jelentős volt, mint a nyelvben a koiné görög kialakulása. „Amint a görög nyelv klasszikus formáját a mindenki által érthető, egyszerű köznyelv, a koiné váltotta fel, ugyanúgy valóságos építészeti koiné is
148 Ezen alfejezet egyes gondolatai rövidebb formában már megjelentek korábbi munkámban: SÁGHY Á.
‒ WAPPLER Á., Bevezetés az Újszövetségbe. Szent István Társulat, Budapest 2021. 122-127.
A hellén nagyvárosi élet szociológia hátteréhez lásd: Jerome CROWE, From Jerusalem to Antioch. The Gospel Across Cultures. The Liturgical Press. Collegeville Minnesota. 1997. 79-80.
149 Vö. Uo. 81-83.
150 HAJNÓCZY Gyula, Az építészet története – Ókor, Tankönyvkiadó, Budapest 1969, 286.
151 Uo. 291. „A kialakuló és kiteljesedő új építészeti kultúra jellegét azonban nem a részletek határozzák meg, hanem alapjai: a hellenizmus korában az építészet városias, urbánus építészetté alakult át teljesen.”
152 Vö. Uo. 290.
kialakult a különböző formák összevegyüléséből.”153 A biblikus kutatások mentén a teológia mindig kitüntetetten tekintett a koiné görög jelentőségére, melybe a kereszténység, mintegy beleíródott, azonban emellett legalább annyira jelentős volt az a városépítészeti koiné is, amely ezt az egész kultúrát hordozta.
Az ebben a városi környezetben szocializálódott és művelődött hellén ajkú keresztények hordozták magukban ezeket az egységes formákat, a formák szabad alkalmazásának, az Egésznek az érzetét. Talán ez lesz majd az az erő és forma, amely a keresztény alapüzenetet kiemeli-kivonja Galileából.
Jézus tanítványi köre, és részben az őskeresztény csoport is, eredendően egy vidéki élettérből és kultúrából származott. Hengel mértékadóan mutatja be, hogy olyan városi-urbánus emberek, mint Pál vagy Barnabás, már azzal mekkora előnyben voltak, hogy kézműves foglalkozásuk lehetővé tette a misszióhoz elengedhetetlen mobilitást.
Antióchia volt az első nagyváros, ma metropolisznak mondanánk, amelyet a keresztény misszió elért. A Jeruzsálemből menekülni kényszerülő hellenista közösségi tagok kezdik el a missziót és az új közösség megalapítását. Sőt, az Apostolok Cselekedeteiből azt is tudjuk, hogy „először Antióchiában nevezték el a tanítványokat keresztényeknek”
(ApCsel 11,26).
„Aligha van vallásszociológiai párhuzama annak a meglepő ténynek, hogy az eredetileg tisztán vidéki, galileai Jézus-mozgalom igen rövid időn belül Jeruzsálemben túlnyomóan városi gyülekezetté vált, és azután Antióchiában kifejezetten nagyvárosi jelleget öltött, egy olyan társadalmi formát, ami azután jellemző lett a páli misszióra és az egyháztörténet következő 300 évére.”154
Még átfogóbb történeti, filozófia és szociológiai képet kellene ahhoz felállítanunk, hogy megértsük, a hellenista metropoliszok élete, szerkezete, népességi összetétele hogyan „burkolta” be az őskeresztény kérügmát, amely vitalitással és elsöprő erővel tört előre a félreeső kicsi Galileából egészen Rómáig. Lukács utal rá az Apostolok Cselekedeteinek egyik szakaszában (ApCsel 11,20), hogy csak ez a városi tér, a szabadság, nyitottság és a kötöttségektől mentes közeg tehette lehetővé a nem zsidó-keresztények közösségének innovációit és a pogány-missziók elindítását, amennyiben a nem zsidók megtérítése már önálló feladattá vált, mégpedig a birodalom legnagyobb városaiban. De nemcsak a zsidó-misszió mellé egyenrangúan felzárkózott pogány-misszió volt az egyetlen hozadéka a kereszténység és a város kapcsolatának. Hengel
153 Uo. 290.
154 HENGEL,Martin, Őskeresztyén történetírás, 146.
kimutatja, hogy „a krisztológiai gondolkodás fejlődése, a mózesi Tóra tekintélyéről való leválás és a pogány-misszió irányában való előrehaladás tehát kéz a kézben járnak.”155
A teológiai gondolkodás és a Krisztusról szóló reflexiók, amelyek a felségcímekben nyernek majd alakot, abban a közegben bomlanak ki, amelyben a városok (és azok struktúrái) befogadják a kereszténységet. Ez a kereszténység meghatározó közege, képei, fogalmai, „identitása” részben innen származik. Jézus életének eseményei is részben itt nyernek elmélyült teológiai értelmezést az újszövetségi szövegekben, és itt született meg az oikumené „meghódításának” páli programja.156 Ennek alapját talán abban láthatjuk, hogy ebben a városi struktúrában „az összevegyülés ... teljes volt ‒ rendeltetésbeli, stilisztikai és térszemléleti értelemben egyaránt ‒ […]”157 Ez a szemlélet azonban közel sem volt csak az építészetre korlátozható. Pál, amikor Barnabás hívására Antiókhiába érkezik, teológiai értelemben is szükséges megokolnia és megértetnie a pogány-missziók szükségességét. „Pál adott a pogány-misszió elsődlegességének egy teológiai-apokaliptikus megokolást...”158 A Római levél 11.
fejezetében fejti ki, hogy az Úr (Küriosz) eljövetele előtt szükséges, hogy a pogányok Isten által meghatározott számát is meg kell nyerni, ezzel féltékennyé téve Izraelt, hogy ezután egész Izrael is üdvözülhessen. Az, ahogyan Pál kinyitja és egyetemessé teszi a missziót, nemcsak az örömhír belső szükségességéből forrásozik, hanem annak a városi kultúrának is sajátja, amelyben megszületik. Így mondhatjuk, hogy ez a kettős nyelvi és városi-építészeti koiné mindvégig kíséri a korai keresztény teológia kibontakozását is.
Az eltérő fejlődések azonban nem eredményeztek feloldhatatlan ellentétet. Péter, Pál és Jakab, ha különböző irányzatokat is képviseltek, de mindig létezett a kölcsönös megértésnek és megegyezésnek egy alapja, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy Jeruzsálemben megtartották az apostoli őszsinatot, amely tulajdonképpen mindazon fejlődés szintézisét fogadja el, amelyről Martin Hengel beszél. Az egyház, a kereszténység így integrálta mindazt, ami Jeruzsálemen kívül fejlődött ki.
Amikor Ferenc pápa az Evangelii gaudium kezdetű buzdításában arról ír, hogy a kereszténység, és vele az egész emberiség, egy Városban fog beteljesedni, a Mennyei
155 Uo. 155.
156 Vö. Uo. 151.
157 HAJNÓCZY Gyula, Az építészet története – Ókor, Tankönyvkiadó, Budapest 1969. 290.
158 HENGEL,Martin, Őskeresztyén történetírás. 147.
Jeruzsálemben, akkor korunkban is izgalmas aktualitást kap az, hogy lényegében, ahogyan Hengel vázolja, az igazi bölcső is a város volt. Isten a „népe körében lakozik, együtt jár vele, és vele együtt éli életét. Hűsége konkrét közelség gyermekei mindennapi létéhez. Sőt, amikor Isten mindent meg akar újítani Fián keresztül, nem a templomból kezdi, hanem a népéhez tartozó egyik kicsiny és szegény nőnek a méhéből.”159
Korunk dél-amerikai teológiája és a kontinens püspöki szinódusai által elfogadott szövegek, például az ún. Aparecidai dokumentum, pontosan ebbe az irányba mozdultak el, azt hangsúlyozván, hogy egy új, a „város teológiájára” van szüksége a katolikus egyháznak, ha újra missziós lendületre akar jutni. A város nem más, mint az a közeg,
„ahová Isten elküldi az ő szavát, mely a Lélek segítségével beköltözik lakosainak szívébe, és arra készteti őket, hogy higgyenek, mindenek ellenére reméljenek, szeressenek és mindenki javáért harcoljanak. (…) Ránk bízza az ő szavát és arra indít, hogy vegyüljünk el az emberek között, találkozzunk és maradjunk kapcsolatban a város lakóival, hogy »gyorsan fusson az ő üzenete« (Zsolt 147,4).”160
Ma is az urbánus metropoliszok adják meg azt a struktúrát és közeget, ahol az emberiség java része, mintegy a periférián él, és ide kellene behatolnia az evangéliumnak. A modernitás által (amelyben kialakult) magára hagyott város teológiai megértése egy újfajta misszióban kelhetne életre, amely, mint a kezdeteknél, magával hozná a teológiai (pl. krisztológia) gondolkodás gyarapodását is. Sosem volt aktuálisabb a kezdet tehát, mint napjainkban.