III. Hénoktól a Mennyei Jeruzsálemig, a város a Szentírásban
III.5. Pál és a városi kultúra egy sajátossága
Pál apostol és a város(ok) kapcsolatáról ebben a munkámban is több helyen szólok.
Általánosan a hellenisztikus városi kultúra és az apostol sajátos viszonyát dolgozatom 4. fejezetében tárgyalom. Ebben az alfejezetben egy olyan sajátosságra szeretném felhívni a figyelmet az apostol és a város kapcsolatában, amelynek kettős aktualitása van munkám tekintetében. Egyrészt, jól rávilágít arra, hogy tarzusi Saul mennyire mélyen a hellén nagyvárosi kultúrának volt a gyermeke, amely így a kereszténységre és annak teológiai gondolatvilágra is nagy hatással volt. Másrészt, a páli gondolkodás most elemzett szegmense a felvilágosodástól kezdve egészen más irányba fordult. Ez a fordulat a modernitáshoz, és annak tudományszemléletéhez köthető, amit én később a rossz problémájának kérdéskörénél tárgyalok.
Tarzus városa Pál korában a Szeleukida Birodalom térnyerése után egy sajátos, hellenisztikus elvek mentén kiépült város volt. Ez azt is jelentette, hogy a város rendelkezett a mindennapi gymnastikához szükséges infrastruktúrával106, és azt is tudjuk, hogy a hellén-római világban ugyancsak fontos atlétikai stadionnal is.107 Azt nem tudhatjuk pontosan ‒ erről sem Lukácsnál, sem magánál Pálnál nem olvashatunk
‒, hogy az apostol fiatal éveiben, amelyeket Tarzusban töltött, mennyire vett részt a klasszikus görög atlétikai életben. Amiről biztos tudásunk van, hogy Heródes több gymnasiumot is alapított és nagy támogatója volt a hellén-római sportkultúrának. Ez a tevékenysége (is) komoly konfliktusokat okozott, hiszen a kor zsidó vallásos elképzelése közel sem volt ennyire testközpontú gondolkodású, nem beszélve arról, hogy a megrendezett játékokat a császár tiszteletére tartották.108 Ezeken a játékokon, ha nem is tarzuszi mértékben, de feltételezhető, hogy igen széles kulturálisés társadalmi rétegből származó ember gyűlt össze, ez pedig még inkább botrányos lehetett.109 Pál, bár explicite sosem szól róla, mégis teológiailag releváns metaforáit ebből a
106 Vö. Zarah NEWBY, Athletics in the Roman Word. Oxford. 2005.
Uő. Seneca in Ten Volumes. London 1970. 261.
107 Thor GOTAAS, A futás kultúrtörténete. Typotex Kiadó. 2016. 60.
Vö. A H. HARRIS, Sport in Greece and Rome. London . 1972. 68-69
108 Vö. Thor GOTAAS, A futás kultúrtörténete. Typotex Kiadó. 2016. 60. Jó összehasonlítást kínál, hogy az Alexandriában élő és működő Philón szinte egész filozófiai korpuszán keresztülhúzódik a futás metaforája, nagyon hasonló módon használja azt, mint Pál. Mindkettejükről elmondható, hogy gondolkodásuk később sem nyert teret a rabbinikus zsidóságban, sem saját korukban, sem a későbbiekben. Ebből jól látható, hogy Philón mellett Pálra is milyen módon hatot a nagyvárosi sport jelenléte.
109 A. H. HARRIS, Greek Athletics and the Jews. Cardiff. 1976. 62.
római sportkultúrából meríti. Így a kor nagyvárosi kultúrája mély lenyomatot hagyott a keresztény teológia döntő korszakában. Pál sajátosan fejezi ki magát a sport nyelvén, amikor így ír a korintusi egyháznak:
„Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el?
Úgy fussatok, hogy elnyerjétek! A versenyzők valamennyien megtartóztató életet élnek, minden tekintetben. Ők hervadó koszorúért, mi pedig hervadhatatlanért. Én is futok, de nem céltalanul, az ökölvívásban nem a levegőt csapkodom, hanem megzabolázom, és rabságba vetem testemet, hogy míg másokat tanítok, magam méltatlanná ne váljak.” (1Kor 9, 24-27).
Pál a Korintusi levél ezen részletében az egész keresztény életet, egzisztenciát, annak üdvösségre törekvő perspektíváját és célját ahhoz a futóéhoz hasonlítja, akinek egyetlen elhatározása van, hogy a pályán elsőnek érjen célba, akinek az egész élete, mindennapjai ennek a feladatnak a megvalósításáról szólnak. Pál a testi sportkultúrát, amelyet a hellének olyan magas fokon űztek, egészen sajátosan használja fel arra, hogy képes legyen megszólítani a korintusi hívőket. Ami ennél is fontosabb, hogy ez a szöveg a cél tekintetében a keresztény üdvösség teológiai jelentését is meghatározza.
Ez a cél Isten országa, melyet Lukács így fogalmaz meg: „keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek.” (Lk 12,33).
Olyannyira fontos ez a látószög, hogy a Szentírás a céltévesztést a görög ἁμαρτία (hamartia) szóval adja vissza, és ugyanaz ez a szó egyben magát a bűnt is jelöli. Célt téveszteni, letérni a pályáról, feladni a versenyt nem más, mint elfordulni Isten országának keresésétől. A bűn valahogyan mindig ebben a céltévesztő perspektívában áll. Pál az atléták, és különösen is a futók koncentrációját, célra irányuló karakterét használja fel egyrészt saját önmeghatározásához (Isten országáért futó atléta), másrészt a keresztény élet mintájaként. Ebben a metaforában a maga egyszerűségében mindig meg lehet találni a kor kihívásait. Egyúttal ebben a képben maga a páli emberkép, a keresztény egzisztencia sajátosan összefoglalható. Pál legfontosabb antropológiai fogalmai ‒ így a test (σὰρξ, szarksz), a lélek (pszükhé Ψυχή110), a pneuma (πνεῦμα), és az értelem (nousz νοῦς) ‒, melyekkel az embert leírja, egy sajátos megélt egységben érthetőek meg, ezt pedig meglátásom szerint, meglehetősen pontosan fejezi ki a futó metaforája.
110 Ez lényegében az emberi életet jelenti (vö. 2Kor 1,23; Róm 2,9).
A hosszútávfutó monotonitástűrése, kitartó testi önmegtartóztatása és készülete nem csak technikai, hanem kezdetektől fogva vallásos is. A futás, és annak társadalmi, intézményes megjelenése majd minden népnél, így az antik Hellászban is, sajátosan a vallási kultuszhoz volt kötve.111 Pál tehát nem egy profán valóságot állít példának, hanem nagy valószínűség szerint, jól ismerve a futás szakralitásban betöltött szerepét, használja fel azt.
Pál életének utolsó szakaszában még inkább megerősíti ezt a képet önmagáról, amikor így ír:
„Nem mintha már elértem volna vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem. Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban. ” (Fil 3, 12-14).
Pál szavaiban mélyen ott van minden hosszútávfutó utolsó erővétele a cél előtt, amikor már semmilyen addig megtett méter nem számít. Itt már nem a felkészülés mértéke a döntő, a cél vonzása, vágyképe, hívása („engem is megragadott a Krisztus Jézus” – mondja önmagáról az apostol) lesz az, amely mozgatni képes az embert.112 Pál célja eszkatológiai. Ő a mennyei polgárjogért fut113, amelynek eljövetele és egyéni beteljesedése még az apostol fogsága idején is kiszámíthatatlan. Pál a kairoszban fut.
Ahogyan a keresztény egzisztenciának is ebben kell állnia. Pál egy olyan képét adja a futásnak, amely nem a kronoszban mért és kiszámítható, és ezért még nehezebb, de pontosan emiatt állhat ott a végén az égi hivatás jutalma. A Pál által leírt futás, futó gyakorlat csak a célját ismeri, ellenben azt nem, hogy ez mikor érkezik el, ebben a nem tudásban érkezhet meg váratlanul a cél, ebben a kiszámíthatatlan időben csak a Krisztusra irányultság lehet jelen.
A futás kultúrtörténetileg legkésőbb a XIX. század első felével, de leginkább a felvilágosodással fogja elveszteni azt a karakterét, amely képes hordozni a futásnak, egy ilyen, az üdvösségen és a kairosz időtapasztalatán alapuló valóságát. Ma már nem így tekintünk rá, és szigorú technikai és időbeli szabályokkal korlátozzák a sportot. A
111 Thor GOTAAS, A futás kultúrtörténete története. Typotex Kiadó. 2016. 38-54.; 72-83.
112Hálával tartozom Tomka Bence barátomnak, hogy heti közös félmaratonjaink alatt kiérlelődhettek ezen gondolataim és, hogy ebben a folyamatban szellemi értelemben is partnerem volt.
113 „A mi hazánk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítőt is, Urunkat, Jézus Krisztust” Fil 3,20. A mennyei polgárjog Pálnál betöltött szerepéről és annak várossal való kapcsolatáról bővebben lásd: IV.1.7. Szent Pál polisz értelmezése és ennek teológiai megjelenése.
maratonok többsége időlimittel kezdődik és a nagyvárosokba költözött, kiszámítható pályával és látható céllal. A fájdalom és a készület, a monotonitás, a kitartás már nem elsődlegesen a cél vonzalmából fakad, vagy ha igen, akkor az már profán. A futás ma a kronosz bűvöletében telik. Ez annak a technikai civilizációnak a származéka, amely először határozza meg a méter hosszát és mértékegységét. Franciaországban 1796-ban tartanak először olyan futóversenyt, ahol pontosan kimérik a 100 méteres pályát. 1875-re már nemzetközileg elfogadott méter1875-rendszert vezetnek be.114 Rousseau Èmiljében olyan hangsúlyosan jelenítette meg a testedzés fontosságát a nevelésben, hogy azt a dessaui általános iskolában már 1774-ben intézményesítik.115 Ehhez járult még az idő mérésének egyre pontosabb és egzaktabb lehetősége, amely egyedüli értelmévé vált a futásnak (és a sport nagy részének egyaránt). Ezzel a Pál által még megértett futás végletesen egzakt szabályok közé (tér és idő) kényszerült. Ma egy maraton céljában a futó a három-négy órahossz körüli tisztességes időnek örül, nem pedig annak, amit Pál mond: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.” (2Tim 4,7).