A város mint a teológia (lehetséges) szervező fókusza, lehetséges elhelyezkedése a

A katolikus dogmatika, és tágabban a teológia súlyponti témái, nem kezelik önállóan a várost. Rögtön meg kell jegyezni, hogy a kortárs dél-amerikai teológia, illetve Ferenc pápa sem használja definíciószerűen ezt a fogalmat. Mégis, amint erre rá fogok mutatni, a város és az urbanizáció sajátosságai jelentik azt a hátteret, amelyből egyháztani sajátosságai származnak. Ezen túlmenően ennek a teológiának a sajátos nyelvi diskurzusa is a nagyvároshoz kötött, amely elsődleges helye annak a missziónak, amelyről Ferenc pápa beszél. Érdekes látni, hogy a nagy német protestáns biblikus, Martin Hengel, mennyire városközpontúan tárgyalja a kora kereszténység és annak teológiájának kialakulását az Apostolok Cselekedetiben. Ahogyan három fontos dolgot összekapcsol (város-egyetemes misszió-krisztológiai fogalmak fejlődése), az egészen újszerűen mutatja be az antik hellenista város szerepét nemcsak a kereszténység kialakulásában, hanem annak teológiai fejlődésében is. Azt a következtetést viszont nem vonja le, hogy mindezzel arra mutatott rá, hogy a (mindenkori) város a kereszténység és a teológia korrelatív viszonyban vannak. Ezt az alap-kapcsolódást a Szentírás úgy fejezi ki, hogy világosan bemutatja: az első bűn után is, az emberi kultúra és civilizáció Istentől származó és akart, sőt, abban Ő is jelenvaló. Ez pedig a városban valósul meg. Nem véletlen, ahogyan majd utalok is rá, hogy a Genezis könyvében az első kultúraalkotó tevékenység megnevezése a városalapítás.

A város az emberi szubjektum tekintetében is fontos szervezőereje lehet a teológiának.

Hiszen, ahogyan a XX. században többen is rámutatnak, a szubjektum kialakulása korrelatív a közeggel, amelyben mindez végbemegy. Az urbanizáció miatt már George Simmel is egy új, modern szubjektumtípussal számol, amely a nagyvárosi struktúrák által alakul ki. Ezt a sajátosságot komolyan kell venni, és amennyiben a teológia kifejezetten beszél az emberről, a szubjektumról mint a kinyilatkoztatás egy alanyáról, akkor számolnia kell a város strukturális hatásával. Ennek mentén érvelek a munkámban amellett, hogy a város szerepe mind a kegyelemtan, mind az eszkatológia terén kiemelkedő lehet, összefüggésben az emberi szabadsággal.

Úgy gondolom, hogy a városteológia elsődlegesen az egyháztani traktátusban kaphat nagy hangsúlyt. A dél-amerikai teológia elemzésekor jól kitűnik, hogy a városteológia megnevezés hátterében a „nép teológiája” áll. Ez a kettő annyira korrelatív, hogy meglátásom szerint, nem lehet őket elválasztani, és amennyire az argentin nép teológiájának széles értelemben ekkléziológiai jelentősége van, úgy ez a város teológiájára is igaz. Itt kellene elkezdeni a város tudatos beépítését a szisztematikus teológiába. Ezzel párhuzamosan érvelek majd dolgozatom másik súlyponti részében amellett, hogy a szabadság és a kegyelem viszonya az építészet és az urbanisztika határterületeinek kapcsolódásával a városhoz kötött, így a dogmatika kegyelemtani fejezeteiben is meg kell találni a városteológia helyét. Ez igaz mindkét esetben, így a városteológia a biblikus részek, különösen is a dogmatörténeti áttekintések, újraolvasását is jelenti. Nem csak egy új, szisztematikus részt elősegítő vagy azt felfrissítő témakörről van szó, hanem arról, hogy az általam jelzett témákban érdemes a teljes traktátus anyagát tekintetbe venni.

A város teológiájának, ahogyan én ma megértem, egyik legfőbb sajátossága a praxis.

A teoretikus alapokon túl elég, ha csak a Ferenc pápa által olyan sokszor emlegetett missziós egyház képére gondolunk. Hogy ez mit is jelent pontosan a város teológiájában, azt a következő fejezetben fogom megvilágítani. Ezen túl a leggyakorlatibb értelemben szükségesnek látszik, hogy a teológia, tágabban a kereszténység, ne csak a szakrális művészetek terén, hanem az építészet, urbanisztika, várostervezés gyakorlatában is (újra) élően megjelenjen és kialakuljon egy kettős gyakorlati dinamika, melyben létezhet egy társadalmi fejlődés, másrészt az egyház is újra a misszió útjára léphet.

Ha a várost fogalmilag nem is tudom meghatározni, azt mindenképpen helyénvalónak érzem, hogy magának a város teológiájának egy lehetséges megközelítését adjam.

Tágan már utaltam arra, hogy a várost a teológiai gondolkodás egyik szervező erejeként tekintem, ami végig jelen volt az egyház és teológia történetében. Szűkebben igyekeztem olyan aspektusokat meghatározni, amelyek rámutatnak azokra a tartalmakra, perspektívákra, amelyekről azt gondolom, hogy a város teológiájának részei. Ezek nem kimerítő és végleges, sokkal inkább töredékes aspektusok, annak a hermeneutikai közegnek és látásmódnak a lenyomatai, ahogyan ma a város teológiáját megközelíthetőnek látom.

A város teológiáján a következő aspektusokat értem:

‒ a dél-amerikai teológia által (Aparecidai dokumentum) elindított és később a Ferenc pápa megnyilatkozásaiban (Evangelii Gaudium) kibomló új, a nagyvárosból fakadó nyelvi diskurzust.

‒ Az argentin „nép teológiájának” egyes egyháztani irányait, különösen is, amelyek

„Isten hívő népére” vonatkoznak.

‒ A szegénységnek mint társadalmi kirekesztettségnek, az ebből a teológiai háttérből eredő fogalmát és valóságát.

‒ A városnak mint Isten jelenlétének és cselekvése helyének teológiai reflexióját.

‒ A város és a kultúra dél-amerikai teológia által leírt modern egységének teológiai értelmezését.

‒ A város mint az egyház terének teológiai reflexióját.

‒ A városnak mint az emberi szubjektum kialakulása konstitutív elemének teológiai vizsgálatát.

‒ A városnak mint az emberi és társadalmi szabadság terének, közegének teológiai vizsgálatát.

‒ A városnak és a rossz (bűn) kapcsolatának (biblikus-dogmatikai) teológiai értelmezését.

‒ A városnak mint az egyház társadalmi tanítása megvalósulási közegének vizsgálatát.

‒ A városnak a katolikus teológia történetében játszott szerepének biblikus, fundamentális, dogmatörténeti és dogmatikai vizsgálatát.

‒ A városnak mint az építészet, urbanisztika, várostervezés és a teológia metszéspontjának megértését, különös tekintettel az egyéni és társadalmi szabadságra, illetve az emberi természet kiteljesedésének tekintetében.

‒ Városépítészet és a szakrális művészetek viszonyának teológiai értelmezése.

A dolgozatomban a következő gondolamenetet járom be:

Mindenekelőtt a város teológiájának dél-amerikai teológiai hátterét igyekszem feltárni.

Ezek után a számomra súlyponti összefüggések szentírási alapjaira kérdezek rá. Ennek a fejezetnek a végén elhelyeztem egy második, rövidebb módszertani összefoglalót, mert úgy láttam helyesnek, hogy ezen fejezet után világos és ebből származó fókuszt kell nyissak munkám további részére való tekintettel.

A 4. fejezet két történeti ponttal foglalkozik: az egyik a város szerepe a kora kereszténység kialakulásában és annak teológiai fejlődésében. A másik a középkori város jogi és teológiatörténeti jelentőségének egy szegmensével foglalkozik. Ahogyan ezt jelezni fogom, a város kimutatható jelenlétéről szóló történeti megfontolásokat itt folytatni szándékoztam, egészen a modernitásig (5. fejezet), végül azonban terjedelmi korlátok miatt ez nem tudott ebben a formában megvalósulni.

Ezt követően a város és a modern szubjektum kialakulását vizsgálom.

Dolgozatom súlyponti része a modern építészet és a teológia találkozásának bemutatása, amelyet két építész, Le Corbusier és Mies van der Rohe munkásságán keresztül világítok meg. Ezt a fejezetet széles filozófiai és művészetelméleti kontextusba is igyekeztem helyezni. Ugyancsak így jártam el a Város és szabadság című fejezet esetében, ahol a rossz és a szabadság kérdésének vizsgálatára törekszem.

Majd vizsgálódásaim végkövetkeztetéseit foglalom össze.