B) Exkurzus: A rossz problémájának jelenvalósága
VI.3. A városépítészet lehetséges „kegyelemtani” értelmezése és jelentősége Le
VI.3.9. George Grosz nagyvárosi expresszionizmusa
Érdemes röviden kitekinteni olyan képzőművészeti munkákra is, amelyek a korban élesen és sokszor brutálisan mutatták be a nagyváros erkölcsi nihilizmusát.
George Grosz307 már jóval az I. világháború előtt társadalomkritikus módon ábrázolta saját korának emberi közegét. A háború „átmeneti” korszaka számára is új fejezetet jelentett, nemcsak azért, mert maga is aktívan harcolt, vagy mert ő is alapítója és egyik nagy „teoretikusa” volt a dadaizmus mozgalmának, hanem mert expresszionista, futurista festményein ekkor válik igazi főszereplővé a város. Az 1916-17-ben festett City című munkájának futurista vöröses lila színvilága, a kompozíció pulzáló elevensége megrendítően képes még most megjeleníteni az egyénen uralkodó város valóságát. A pictura mértani rendezettsége, az alakok a mesterséges reklámfények
304 Uo. 44.
305 Uo. 26.
306 WalterGROPIUS, „Egység a sokféleségben” – a kultúra paradoxona. In: Uő. Apolló a demokráciában.
Corvina Kiadó. 20-31, 21.
307 Grosz munkásságáról, és annak társadalmi kontextusairól értékes összefoglalást ad:
Frantisek MIKS, Picasso, a vörös kakas. Ideológiák és utópiák a 20. századi művészetben. Typotex, Budapest. 2019. 71- 167.
Ivo KRANZFELDER, Grosz. Taschen Verlag. 2013.
megvilágosításában, kiábrándító, rettenetes, megváltást nem ismerő arcok és testek sokaságaként jelenik meg. A város maga a pokol, egy olyan inferno képében jelenik meg, ami a klasszikus pokolábrázolásokat helyezi bele ebbe az urbánus térbe.308 Grosznál a Város a pokol, nem csak a struktúráját tekintve, hanem az általa hordozott társadalom miatt is. Grosz minden művéből egyszerre árad az egyén elidegenedett, önmagát mélyen elvesztő ember erkölcsi és etikai hanyatlása.
Ezt kiegészíthetjük Grosz Utca és Emberi utak című képeivel, melyeken az utcákról egészen a házakban lévő otthonokba nyílik belátás. Ezek az otthon-képek gyilkosságot, erőszakot, szexualitást hordoznak és mutatnak be. A város szinte az otthon, és az egyén megrontójaként jelenik meg. Grosz egy másik, a várost központba helyező munkája, amit érdemes figyelembe venni, az Oscar Panizza emlékére című festmény. A kép előterében jól látható, ahogyan Grosz megjeleníti a város halálos karneváli menetét, melyben a társadalom pillérét jelentő katonatiszt, a pap és az egyszerű ember is csak sodródik, és amelynek az élén az alkoholizmus, a szifilisz és a járvány allegóriái menetelnek. A város egy irracionális és kaotikus masszává alakítja az embert és a társadalmat. Külön kiemelném ezekből a munkákból azt az elementáris tapasztalatot, hogy a rossz, a bűn olyannyira eluralkodik rajtuk, hogy ez teljesen felszámolja a megelőző korok értékeit, erkölcseit, és magát a keresztet mint a megváltás jelképét, lehetőségét. Olybá tűnik, hogy az ember már csak a végső pusztulást tudja kifejezni, minden remény nélkül.309 Grosz talán éppen annak a tapasztalatát adja vissza képeivel,
308 Grosz és a dadaizmus értelmezéséhez lásd: Karl-Heiz MENKE, Krisztus a létezés értelme. Krisztológia a relativizmus korában. Paulus Hungarus ‒ Kairosz Kiadó. Budapest. 2002. 67-72; 60-65.
Grosz expresszionista művei kapcsán Menke értékesen emeli ki, hogy „nagyvárosi expresszionizmusában az értelemben való hit meghátrál a kétségbeesett kiáltás előtt.” 63. Ebből egyértelműen következik a továbblépés a dada felé, ahol már nincs semmi, amit az értelem állítani tudna, vagy akarna. Nem csak kiáltást kiváltó negatív, strukturális erők semmisülnek meg, hanem minden, ami ezen kívül még valamilyen realitással értékkel bírt. Itt érdemes megjegyezni, hogy a dadaizmus számos képviselője és teoretikusa, így Hugo Ball vagy Jean Arp több tekintetben sem volt közömbös a hit, és ezen belül a kereszténység tekintetében. Ball később Svájcban teológus lett, Arpra főleg a kollázstechnikájának kialakulásának idején volt elementáris hatással János evangéliuma. Vö. Herbert READ, Arp. Corvina Kiadó 1968. 64.
309 A korszak másik meghatározó művészeti alkotása Fritz Lang Metropolis (1927) című filmje. Érdekes, hogy ebben a filmtörténeti jelentőségű alkotásban egyszerre van jelen a társadalomkritika, egyfajta urbanisztikai utópia keretében és a megváltás gondolata. A technika segítségével a várost tervező és uraló társadalmi réteg itt egyértelműen negatív értelemben uralkodik a gépek által a munkásokon, akiket azért tartanak, hogy munkájukkal működtessék a várost. Az antik athéni demokrácia képe jelenik meg a képsorokon, és egészen debordi értelemben mutatja be, hogy a szabad ember, aki polgár és várost alkotó tényező, nem dolgozik. A szolgaság a munkából származik, jobban mondva, aki dolgozik nem szabad.
Talán itt jelenik meg először a technikai világ egyik legnagyobb kérdése, a robot. Mária metamorfózisa, robottá válásának képsorai egészen pontosan sejtik meg a későbbi korok félelmeit és lehetőségeit, illetve egyszerre mutatják be az automatizált embereket, akik maguk is, akárcsak a technika eszközei pusztán rendelkezésre állnak.
hogy az ember nem csak cselekvője és aktív részese a rossznak, hanem sok tekintetben (vagy többnyire) passzív elszenvedője annak. Hasonlóan beszélnek képei, mint ahogyan Szent Pál apostol a Mt 6,13-hoz hasonlóan megkísérli megérteni és bemutatni a rossz, a gonosz hatalmát és viszonyát az emberrel. Pál szintén kapcsolatba hozza az ember gyengeségét és esendőségét a külsőleg ránehezedő rosszal, és szintén bemutatja ennek dinamikáját. De nem csak kapcsolatban van ez a két oldal, hanem szinte kibogozhatatlan elegyet is alkotnak, akárcsak Grosz képein. „A rosszat és a gonoszat Pál egyszerre tekinti személyes bűnnek és az emberre kívülről nehezedő tehernek, az emberi cselekvés belső minőségének és az embertől független erőnek.”310 Pál végeredményben az ember sajátos személyes felelősségén túl a rossz önálló valóságát és létét is bemutatja, illetve annak hatását.311 Ennyiben Grosz képei és a páli teológia nagyon hasonlóan láttatják ugyanazt a valóságot, még ha egészen eltérő formában és módon is. Ha már itt elővételezzük Couturier abbé gondolatait, akkor talán azt mondhatjuk: Grosz képeiben a kor számára érthetően nyert kifejezést és látványt az
„élet”, ezáltal a rossz valósága. Ahogyan Pálnál a rossz megértése vezet el és nyílik ki a keresztre és a megváltásra, ugyanúgy Grosz képeinek teológiai megértése is kiemelhette volna a keresztet az Oscar Panizza emlékére című festmény picturájából, ami a maga szinte vakítón fehér színével mintegy felkínálkozik erre. Ezáltal a kép valódi és elérhető kapcsolatot lelhetne a Miatyánk 7. kéréséhez (Mt 6,13): „szabadíts meg a gonosztól.”
310 Magnus LERCH, Isten hatalma és a kérőimádság. Teológiai megfontolások a Miatyánk hetedik kéréséről. In: Vigilia 2021/5, 333-342.
311 „Egyrészt nem hagy kétséget az ember felelőssége felől, s hangsúlyozza, hogy a rossz az emberi cselekvéssel jön létre, másrészt viszont a rossz és a gonosz hatalmi szférájáról beszél, amelyet a »bűnre«
(egyes számban) vonatkoztat. Ez a rossz készteti egyáltalán arra az embert, hogy szegje meg a parancsokat. A rossz tehát nem csupán az ember tetteiből és azok következményeiből áll. Az egész éppen fordítva is látható: mivel a bűn »elfoglalta« az ember önmagához fűződő viszonyát – az emberben
»lakozik« (Róm 7,20), szolgasorsba döntötte (Róm 6,6) –, ezért az emberi cselekvés e birtokbavétel következményeként jelenik meg: az ember nem azt teszi, amit akar, s ezért a benne lakozó bűnt cselekszi a rosszat, amit elkövet (Róm 7,19sk.).” Uo., 335.