Az őskeresztény történelem döntő korszaka. Az egyetemes misszió felé vezető

Pál apostol ‒ aki maga is egy olyan városnak a szülötte volt, amely sokrétű kulturális és szociológiai háttérrel bírt ‒ fogja teljes teológiai mélységében továbbgondolni, amit Fülöp és a hellén ajkú keresztények indítottak el. Tarzuszi Saul egy Palesztinából származó zsidó családban született a görög nyelvű diaszpórában. Minden vonásában városi szocializációjú és gondolkodású ember. Elegendő csak megfigyelnünk, hogy munkásságának fennmaradt dokumentumai milyen széles körben használnak a városhoz köthető kifejezéseket és képeket, és arra a következtetésre juthatunk, hogy számára ez volt az autentikus önkifejezés közege. Pál kezdettől fogva hordozta magában e két világnak a tapasztalatát.

Személyiségének és gondolkodásának két fontos sarokkövét emelném ki: az első, hogy egy hellenizált nagyváros római polgára volt. Így kulturálisan és műveltségében egy széles horizontú szellem alakult ki benne, mindemellett „klasszikus” zsidó vallási oktatásban is részesült.

„Szellemileg így két világ vándora volt Pál, két nyelvterületen és két kultúrában élt. Ezt tanúsítja már héber-latin kettős neve is: Saul-Pál. Éppen ez a két kultúrához való tartozás volt a közös vonás benne és a Jeruzsálemből elűzött »hellenistákban«.”¹³⁰ Tarzus nagyváros, hellenista kulturális központ volt. Pál egész munkásságára jellemző az urbánus létmód és gondolkodás, ahogyan a hellenista közegre is, amelyben született.¹³¹ Éppen ez adta hitelességét missziója során.

Pál számára egyértelműen a damaszkuszi esemény hozta el életének radikális változását.

Pál a Feltámadottal való találkozásban ismeri- és érti meg, hogy a Törvény és a

130 HENGEL,Martin, Őskeresztyén történetírás, 123.

131 Vö. Paul’s Word. Paulin Studies (past) 4. Edited by Stanley E. PORTER. Brill. Leiden – Boston. 2008.

5-6.

feltámadt Messiás üdvösségre vezető útja között nem létezik más út, csak a vagy-vagy választásának lehetősége. Csak a radikális döntés lehetőségét hagyja meg, ami a továbbiakban a Péterrel való viszonyában jól látható.

„Ő a végső teológiai konzekvenciáig továbbgondolta Jézus és a »hellenisták«

törvénnyel szembeni kritikus kiindulását. Pál felismerésének, amely szerint Krisztus minden hívő számára a törvénynek mint üdvösségre vezető útnak a végét jelenti (Róm 10,4), hogy a hitet Isten »igazságul számítja be« (1Móz 15,6; Róm 4,3; Gal 3,6), más szóval, hogy Isten, mint Ábrahám példája mutatja, éppen az istentelent »igazítja meg«

(Róm 4,5; vö. 5,6), a pogány-misszióra kimondott korlátlan igen lett a következménye.”¹³²

Pál önmagát is mindig ennek a megigazított istentelennek tartotta, aki saját egzisztenciájában tapasztalta meg a Feltámadott mindent elsöprő kegyelmét és elhívását. Hengel megpróbálja végigkövetni Pál útját Damaszkusztól, Arábián át egészen Jeruzsálemig, ahonnan egyes vélemények szerint a páli misszió kiindult.

Egyértelmű, hogy itt már sem a Galata levél első fejezete, sem Lukács nem szolgál a legpontosabb adatokkal. Egyrészt, Pál a levél megírásakor már arra törekszik, hogy csökkentse a damaszkuszi és antióchiai közösség szerepét a missziók kialakulásában, mivel az apostoli zsinat után nézeteltérése támadt korábbi társával, Barnabással.¹³³ Lukács szintén saját nézőpontjából mutatja be az eseményeket. Hengel Pál és Péter viszonyából, és kettejük hosszú jeruzsálemi találkozójából következtet és érvel Baur álláspontja ellen. Péter közel sem nevezhető a konzervatív zsidó-keresztény közösség vezetőjének és az egyik pólus kizárólagos vezetőjének. Azt biztosan állíthatjuk, hogy egészen önálló, és mondhatjuk, kiegyensúlyozó karakterként jelenik meg a jeruzsálemi közösséget vezető Jakab és a hellenisták között. Tekintélyéről mindent elmond, hogy Pál végül is nála tölt el 14 napot, amikor Jeruzsálemben „felment az apostolokhoz.” Az apostolok közül, akiknek végtére is el kellett fogadniuk Pált és elhívását, lényegében Péternek volt egy személyben a legdöntőbb szava. S bár Péter és Pál mind származásukat, mind képzettségüket tekintve nagyon eltérő háttérrel rendelkeztek¹³⁴, mégis az apostolok között létezett egy alapvető megértési készség.¹³⁵

132 HENGEL,Martin, Őskeresztyén történetírás, Kálvin Kiadó, Budapest. 2010.125.

133 Michael GAUDER, The Thales of two Mission. SCM Press Ltd. London. 1994. 114-120.

134 Uo. 85-90.

135 HENGEL,Martin, Őskeresztyén történetírás, Kálvin Kiadó, Budapest. 2010. 140.

Péter missziós tevékenysége kialakulásának nyomon követésével Hengel arra mutat rá, hogy milyen történeti folyamatok történtek addig, amíg Péter Antióchiában elsöprő tekintélyre tesz szert, ezzel Pált gyakorlatilag „továbblökve” a birodalom egyéb területeire.¹³⁶ Kr. u. 43-44-ben I. Heródes Agrippa király lefejezteti a Zebedeus fia Jakabot, ezzel egészen megváltoztatva a jeruzsálemi közösség összetételét¹³⁷. Péternek valószínűleg egy időre sok más kereszténnyel együtt el kellett hagynia a várost, így az ott maradt közösség a nálánál sokkal konzervatívabb szemléletű, az Úr testvére Jakabot választotta meg vezetőnek. Jakab személye több kérdést is felvet ebben a kontextusban.

Egyrészt Jakab Jézus életében, az evangéliumok tanúsága szerint (Jn 7,5; Mk 3,21.31 köv.), kritikusan állt szembe vele. Másrészt, mégis növelte tekintélyét a „rokonság”, illetve a Tórához való jámbor és szigorú hozzáállása, mely miatt megkapta az „igaz”

címet is. Jakab valószínűleg hamar felismerte, hogy ebben az ellenséges környezetben csak úgy képesek megmaradni, ha a törvények tekintetében konzervatív álláspontot alakítanak ki. Személyes kvalitásai és a törvényhez való hűsége kiegészült azzal, hogy

„elsősorban farizeus körökkel tűrhető, békés viszonyt ápolt...”¹³⁸ Tulajdonképpen ezzel alakul ki egy három pólusú keresztény ősközösség. Jeruzsálem, Antióchia (Barnabás-Pál, majd egyre inkább Péter befolyásával) és a páli misszió, mely kevésbé egy helyhez köthető. Ez a hármas leginkább a Tórához való viszonyban különbözött, illetve abban, hogy az újonnan megkereszteltek milyen módon csalatkozhatnak a közösséghez. Jól kiérezhető a feszültség a Galata levél 2. fejezetében leírtakból. Péternek a viselkedése jól mutatja saját liberálisabb felfogását, mégis, mikor megérkeznek Jakab követei, ha nem is álláspontja, de magatartása megváltozik, ellentétben Pállal, aki ezt szóvá teszi, és ez komolyan befolyásolni fogja kettejük viszonyát. Az, hogy Péternek el kellett hagynia Jeruzsálemet, illetve, hogy a zsidók közötti misszióból ő is a pogányok közötti terítő utakra indul, elkezdődik egy párhuzamos, sokszor versengő péteri misszió, amelyről Pál talán a Korintusi levélben tesz említést.¹³⁹ Hengel azt feltételezi, hogy amint Péter álláspontja közeledett a törvény tekintetében a hellenistákéhoz, újra felerősödött a Galata levélben vázolt feszültség közte és Pál között. Feltételezhetjük,

136 Az antióchiai gyülekezet alapításához lásd: Everett F. HARRISON, The Apostolic Church. William B.

Fredmans Publishing Company. Grand Rapids, Michigan USA. 1985. 187-189.

137 A jeruzsálemi közösségről összefoglalóan lásd: Uo. 189-190.

138 Uo. 141. Hengel ezt párhuzamba állítja azzal, hogy Jézus családja „eredetileg közel állt a farizeusi kegyesség miliőjéhez.” Ez sok tekintetben magyarázná, hogy Jézusnak miért ezzel a farizeusi körrel volt a legtöbb és leghevesebb vitája, illetve, hogy miért van olyan nagy rokonság a farizeusi jellegű apokaliptika és az korai keresztény közösség eszkatológiája között. Vö. Uo. 141.

139 Michael GAUDER, The Thales of two Mission. SCM Press Ltd. London. 1994. 117.

hogy Barnabás és az antióchiai közösség Péter oldalára állt a vitában, ami így egyre inkább az ő befolyása alá került. Hengel egyértelműen ennek tudja be Péter kitüntetett szerepét a Szíriában keletkezett Máté evangéliumában, ami a Rómában keletkezett Márk evangélium Péter-képénél is tágabbra mutat. Jakab és a jeruzsálemi közösség ezzel párhuzamosan egyre jobban elszigetelődhetett, ennek jele az is, hogy Jakabról nem sokat tudunk meg az evangéliumokból. Pál a szakítás után, amennyire lehet, hallgat a megelőző idők antióchiai tevékenységéről, talán egyetlen kivételtől eltekintve:

„Amikor pedig Kéfás Antióchiába jött...” (Gal 2, 11).¹⁴⁰