A VMDK SIKEREI 1. A működés beindulása

Ágoston András megválasztott elnökként lendületesen látott munkához. Jelen ta-nulmányban ebből négy fontos momentumot emelek ki.

Első momentum: Ágoston felszólította a magyar ajkú gyerekek szüleit, hogy magyar iskolába adják gyermekeiket, ahol pedig nincs, ott nyissanak magyar nyelvű iskolát.

Ennek jegyében felkérte Gerold Lászlót – az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékének vezető tanárát –, hogy fogalmazzon meg egy olyan szöveget, amelyet szórólapon eljuttatnának minden magyar ajkú szülőnek, amely röviden érthetően felsorolja azokat a tudományos érveket, amelyek amellett szólnak, hogy a magyar nemzeti kisebbség tagjai anyanyelvükön fejezzék be legalább az általános iskolát.

A VMDK egyeduralmának korszaka 53

1989–1994

Második momentum: Ágoston levelet intézett a Szerb Tudományos és Művésze-ti Akadémiához és a Vajdasági Tudományos és MűvészeMűvésze-ti Akadémiához. E két le-vélben azt kérte, hogy tudományos alapossággal és pártatlansággal vizsgálják ki az 1944 végén és 1945 elején lezajlott a magyarok ellen irányuló fegyveres leszámolá-sokat. (Zárójelben jegyezem meg, hogy a magyar történész szakma ezt délvidéki magyarirtásnak nevezi, és az áldozatok számát 20–40 ezer főre becsüli – G. L.) Ezzel kapcsolatban egy harmadik levél is megszületett: Ebben Ágoston a Magyar Tudo-mányos Akadémia elnökét, Kosáry Domokost arról tájékoztatta, hogy nem kapott választ a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémiához, és a Vajdasági Tudomá-nyos és Művészeti Akadémiához írt leveleire. Itt jegyezzük meg, hogy a Délvidéken 1941 és 1945 között történtek feltárására csak 2010 februárjában – azaz Ágoston leveleinek megírása után 20 évvel (!) állt fel a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság.

Harmadik momentum: A VMDK állásfoglalást adott ki az új szerb alkotmány meg-hozatalára irányuló kezdeményezésről. Ebben kifejtették, hogy az új alkotmányban szabályozni kell a nemzeti kisebbségek helyzetét, mert ezek a kisebbségek egyértel-műen államalkotó tényezők. A szabályozás során el kell ismerni a nemzeti kisebbsé-gek kollektív jogait, illetve biztosítani kell részvételüket a törvényhozásban.

Negyedik momentum: A VMDK Tanács felhívással fordult mindazokhoz, akik úgy érzik, hogy szakmai vagy nyelvtudásukkal, vagy bármilyen más módon hasznosak lehetnek a vajdasági magyar kisebbség közös ügyeinek előre viteléhez. Ez a felhívás sikeresnek bizonyult, a VMDK alig néhány hónap alatt komoly szervezeti hálót épí-tett ki. A márciusban megalakult pártnak novemberben már 13 körzeti szervezete (Nyugat-Bácska, Topolya–Kishegyes, Magyarkanizsa, Zenta, Ada, Szabadka, Kúla, Újvidék, Temerin, Nagykikinda, Nagybecskerek, Pancsova) jött létre. A növekvő párttagság megszervezése és értelmes tevékenységgel történő ellátása megkívánta a szakbizottságok – oktatási, gazdasági, egészségvédelmi, tudományi és művelődés-ügyi bizottságok – létrehozását. Ezek tevékenységéről az 1990. szeptember 29-én Adán megtartott I. kongresszuson hangzottak el beszámolók.

Emellett a kongresszus két fontos döntést hozott. Egyrészt állásfoglalás született ar-ról, hogy kezdeményezik a személyi elvű autonómia bevezetését. Ennek lényege, hogy a vajdasági magyarok attól függetlenül döntöttek volna a kisebbségi helyze-tüket érintő ügyeikről, hogy hol van a lakóhelyük és ott a népességen belül milyen arányt képviselnek. De azt is hangsúlyozták, hogy a személyi elven alapuló auto-nómiát, nem a Vajdaság tartomány autonómiája helyett, hanem annak keretében tartják megvalósíthatónak.

Másrészt ezen a kongresszuson úgy döntöttek, hogy az 1990 decemberére kiírt első többpárti szerbiai választásokon a párt elindul. Ennek megfelelően döntés született

arról, hogy elsősorban a 9 magyar, illetve magyar–horvát (bunyevác) többségű vá-lasztási körzetben állítanak jelöltet. De elindulnak olyan körzetekben is, ahol nincs esély a győzelemre, mert a választást népszavazásnak tekintik: meg akarják tudni, hányan szavaznak programjuk lényegére, a kisebbségi önkormányzatra (Arday 2002).

2.2. A választás sikere és az erre született reakciók

1990. december 9-én sor került Szerbiában az első többpárti választások első fordu-lójára, ahol a VMDK 32 képviselőjelöltje megkapta a magyar nemzetiségű választó-polgárok 70–80%-ának szavazatát. Ez a tény ékesen bizonyította, hogy a vajdasági magyarok felsorakoztak a párt és a programja mögé. A második fordulóra 1990.

december 21-én került sor, ennek eredményeképpen a VMDK 8 választási körzetet (Topolya–Kishegyes, Topolya, Zenta–Ada, Becse és a négy szabadkai körzetből há-rom) nyert meg. Így a 250 főből álló szerb országgyűlésbe az alábbi nyolc magyar politikus került be: Ágoston András, dr. Körmendi Ferenc, dr. Páll Sándor, dr. Nagy Sándor, Csubela Ferenc, dr. Varga Zoltán, Kasza József és Szecsei Mihály. Mellettük más pártok színeiben még három további magyar képviselő – dr. Várady Tibor, dr.

Kovács Oszkár és Mihalj Kertes – került be a belgrádi parlamentbe.

Egyetértek Arday Lajos véleményével, aki szerint a vajdasági magyar kisebbség több képviselőt is bejutathatott volna a szerb parlamentbe, de ezt a „választási geomet-ria” megakadályozta. Egyrészt az ún. „szűkebb Szerbiát” a 250 tagú parlamentben a lakosságszám alapján csak 137 választókörzet illette volna meg, de valójában a választási körzetek kialakítása során 160 körzetet kapott. Ez úgy valósulhatott meg, hogy a Vajdaságban 9, míg Koszovóban 14 választókörzettel kevesebbet alakítottak ki. Másrészt „szűkebb Szerbiában” 14 905 választópolgár választott egy képviselőt – az országos átlag 17 410 volt –, míg a 90%-os magyar többségű zentai–adai válasz-tókörzetben ez a szám 42 000 választópolgár volt (Arday 2002).

A VMDK választási sikerére súlyos árnyékot vetett, hogy 1991 januárjában kirob-bant az ún. Kalasnyikov-ügy. Ennek lényege: Az 1990 májusában hivatalba lépő Tuđman kormány kérésére Magyarország Belgrád megkerülésével titokban hadi-eszközöket (10–24 ezer darab Kalasnyikov géppisztolyt) szállított Horvátországba.

Ezzel hozzájárult a születő félben lévő horvát haderő felfegyverzéséhez. A tranzak-ció 1991 januárjában kiderült és kiváltotta Belgrád éles tiltakozását (Juhász 2011;

Lőrinczné 2015).

A VMDK decemberi választási sikere Észak-Bácskában, illetve a Kalasnyikov-ügy kirobbanása kiváltotta a szerb politikai elit ellenlépéseit. Egyrészt Belgrád kísérletet tett a VMDK egyeduralmának megtörésére. 1991 februárjában a Politika és a

Ma-A VMDK egyeduralmának korszaka 55

1989–1994

gyar Szó közölte Josip Molnár nyugállományú ezredes felhívását, hogy a vajdasági magyarok csatlakozzanak a belgrádi székhelyű „Magyarok hazájukért, és Szerbiá-ért” elnevezésű egyesülethez. Annak ellenére, hogy az egyesület egyik tagját a Ma-gyar Szó főszerkesztői székébe ültették, a próbálkozás gyorsan elhalt (Arday 2002).

Másrészt Belgrád támadást intézett a VMDK vezető politikusai ellen. Beindított egy lejáratási kampányt, amely az alábbi tipikus „hírekkel” operált: 1. Ágoston András mögött a Vatikán és CIA áll. 2. Csubela Ferenc kijelentette, hogy Jugoszlávia szét-hullása esetén a Vajdaság Magyarországhoz csatlakozna.

Belgrád és a VMDK viszonya különösen a délszláv polgárháború megindulása után (ennek első állomása az 1991. június 26-án meginduló ún. „10 napos háború” volt a függetlenségét kikiáltó Szlovéniával, ezt követte horvátországi háború) éleződött ki.

Belgrád a szerb hadsereg mozgósítása során a vajdasági magyar kisebbség katona-köteles korú férfi tagjait a magyar kisebb létszámarányánál jóval nagyobb mérték-ben hívta be katonai szolgálatra (Juhász 1997). Ez kiváltotta a vajdasági magyar ki-sebbség egy részének gyors áttelepülését az anyaországba (Gábrity Molnár 2011). A VMDK Elnöksége 1991. szeptember 8-án felszólította a belgrádi vezetést (a JSZSZK Elnökségét), hogy szerelje le a magyar hadköteleseket, amíg nem tisztázódik a had-sereg alkotmányos szerepe. Általában elmondható, hogy a belgrádi hatalom minden eszközt megragadott arra, hogy a VMDK-t és politikusait megfélemlítse. Nézzünk egy tipikus példát: 1991 júliusában felmentették tisztségéből Gubás Ágotát, a Sza-badkai Rádió magyar műsorának főszerkesztőjét, mert a műsorban közreadta a VMDK – fentebb említett – háborúellenes közleményét.

Az egyre kedvezőtlenebb körülmények közé került vajdasági magyarság önszerve-ződésének fontos állomásaként kell elkönyvelnünk, hogy 1991. szeptember 16-án Szabadkán megalakult a Magyarságkutató Tudományos Társaság. Célja a kisebbségi sorsban élő közösség állapotvizsgálata, önszerveződésének az elemzése volt. 1992-ben kiadta első kötetét Kisebbségi autonómiák – önkormányzati törekvések (Doku-mentumgyűjtemény) címmel. Ezt követték a demográfiai és oktatáskutatási tanul-mányok (1994).

Akkoriban Ágoston András megpróbált nemzetközi támogatást szerezni a vajdasági magyarságnak. 1992 januárjában levelet intézett Butrosz Gálihoz, az ENSZ főtit-kárához és Cyrus Vance-hez az ENSZ nagykövetéhez, melyben azt kérte, hogy az ENSZ béketerve kötelezze Szerbiát a katonai mozgósítás elől elmenekült magyarok visszahívására és bántatlanságuk szavatolására. A levélhez mellékelte a vajdasági magyarok helyzetéről és törekvéseiről szóló jelentést. A vajdasági magyarság hely-zete azonban még tovább romlott. Jól mutatja ezt, hogy 1992 februárjában letartóz-tatták a katonai behívót megtagadó Csorba Bélát, a VMDK elnökségi tagját, és egy hét után csak nemzetközi nyomásra engedték szabadon.