A vizsgálat elméleti kerete

Mivel dolgozatomban a szövegminták keveredését stilisztikai szempontból kívánom vizsgálni, a vizsgálathoz (legalábbis részben) szövegnyelvészeti megalapozású stíluselméletet, még pedig Barbara Sandig (2006) szövegstilisztikáját, választottam, hogy segítségével összefüggésben láthassuk a szövegminta, illetve a szövegfajta fogalmát és a stilisztikai funkció(ka)t.

2.1. Szövegminták – szövegfajták

A germanisztikai szakirodalomban nem/sem egységes, mi több inkább kissé kaotikusnak tekinthető a két fogalom terminológiai meghatározása („Texttyp”,

„Textsorte”, „Textmuster”) (vö. Kocsány 2006). Jelen dolgozatomban ezért Barbara Sandig (2006: 488 ff.) szövegminta, illetve -fajta modelljét tekintem mérvadónak, amely a két fogalmat holisztikusan, kölcsönös viszonyuk alapján értelmezi.

A szövegminta fogalmának definíciója kognitív megalapozású, a szövegminta valamely komplex cselekvésre vonatkozó, ismétlődően alkalmazható, szociálisan

„bejáratott” és tipikus, konvencionalizált és interszubjektív érvényű, időben változó kognitív séma, modell. Leglényegesebb funkciója, hogy orientál mind a szövegprodukcióban, mind a szövegrecepcióban. A szövegmintákra, illetve a szövegfajtákra vonatkozó tudás (Textmusterwissen) részét képezi a nyelvi felhasználók ún. szövegkompetenciájának, amely azok különféle szövegekkel kapcsolatos mindennapi tapasztalatán alapul.

A szövegminta (=Textmuster) leírható a nem nyelvi cselekvéstípus és a nyelvi/para-nyelvi/nonverbális szövegfajta (= Textsorte) összefüggéseként. A szövegfajta tehát standardizált komplex cselekvési eszköz, amelynek segítségével véghezvihetünk egy bizonyos cselekvéstípusba sorolható cselekvést. A társadalmi relevanciának megfelelően az adott nyelvi közösség el-/megnevezi az általa ismert szövegmintákat.

A nem nyelvi cselekvéstípus leírása a következő paraméterek szerint történik:

– társadalmi cél (gesellschaftlicher Zweck), pl. értékelés, felhívás;

– szituációs jegyek (Situationseigenschaften): cselekvési tartomány, kommunikációs csatorna, szöveghordozó, médium, megoldandó társadalmi probléma, pl. egy komoly, problematikus témának a nyilvánosság számára történő értékelése;

187

– a szituáció résztvevői (Situationsbeteiligte): beszélő/író, hallgató/olvasó, azok viszonyának jellege.

Az azonos mintát követő szövegek csoportja alkot egy szövegfajtát. A szövegfajta a következő változók segítségével írható le:

– a cselekvési hierarchia (Handlungshierarchie): konstitutív és fakultatív részcselekvések, témastruktúra,

– szekvencionális minta (Sequenzmuster),

– megformálási/megformáltsági minta (Formulierungsmuster): lexikális, grammatikai jegyek, kollokációk, általános megformálási minták résztémákra és részcselekvésekre vonatkozóan, stílusrétegek, tudáskeretek, stilisztikai cselekvéstípusok, a téma kifejtésének mintái stb.,

– a szövegforma materialitása (materielle Textgestalt): tipográfiai, képi elemek, prozódia stb.,

– átlagos terjedelem.

Az egész modell előfeltételez egy adott kulturális, illetve történeti keretet.

A cselekvéstípusok aspektusai ill. a szövegfajták között számtalan komplex összefüggés létezik: A cselekvés típusa irányítja a szövegfajtával kapcsolatos elvárásokat, a szövegfajta elemei jelzik a cselekvéstípust. A szövegmintában a szöveg funkciója a szövegjegyek specifikus formájával kapcsolódik össze, másképpen fogalmazva, a szövegjegyek bizonyos konstellációi szövegmintákká csontosodtak.

Mind a szövegalkotás mind pedig a szövegbefogadás szempontjából fontos hangsúlyoznunk, hogy a szövegminta egyfajta prototípus, amely tartalmazza mind a kötelező mind a szabadabban felhasználható elemeket. Egyfajta lehetőséghalmaz tehát, amely a standardizált probléma jellegétől függően több-kevesebb mozgásteret is enged.

Vannak kötöttebb, rigid szövegminták sok kötelező elemmel, vannak flexibilisebbek, amelyek több mozgásteret hagynak.

A mintával kapcsolatban véthetünk, elkövethetünk hibákat, de szándékosan el is térhetünk tőle. A szövegalkotó a szövegpéldányt a minta alapján vonatkoztatja a konkrét cselekvés körülményeire egyéni kommunikációs célja érdekében. Így a szövegminta (mint type) realizálása a szövegpéldányban (a tokenben) tartalmazhat olyan jegyeket is, amelyek nincsenek rögzítve a mintában.

2.2. Barbara Sandig (2006) szövegstilisztikai felfogása

A stíluselméletnek a téma szempontjából releváns aspektusai a következőkben foglalhatók össze.

Minden szóbeli és/vagy írásbeli nyelvi megnyilatkozásnak van stílusa, mégpedig a szövegminta/-fajta, a konkrét szituáció és kontextus viszonylatában. A stílus szövegjelenség, a szövegek részaspektusa, „die Art, wie Texte zu bestimmten kommunikativen Zwecken gestaltet sind” (Sandig 2006: 3), vagyis a szöveg specifikus

188

nyelvi megformálása. Míg a szöveget el lehet olvasni, stílusát csak észlelni lehet, ki lehet olvasni a szövegből (vö. Abraham 1996, idézi Sandig 2006: 53).

A stílus mindig a szövegfelszínen realizált különböző nyelvi eszközök, elemek egy bizonyos halmazaként (Merkmalsbündel) észlelhető. Ez a stílus strukturális aspektusa.

A stílus a szövegnek az adott kommunikációs szituációban egy meghatározott célra történő megformálása, amely jelentéssel bír. Ez a stílus funkcionális aspektusa. A stilisztikai jelentés lényege, hogy pragmatikai jellegű információkat közvetít. Ezek vonatkozhatnak: a történetiségre, időbeliségre (pl. régies stílus), a cselekvés végrehajtásának módjára (pl. humoros stílus), a téma megformálásának módjára (pl.

távirati stílus), intézményekre, szituációtípusokra, (pl. jogi szövegek stílusa), továbbá a kommunikációs csatornára ( pl. beszélt nyelv vs. írott nyelv stílusa), a médiumra (pl.

újságstílus), a beszélő/író, illetve hallgató/olvasó közötti szociális viszonyra, a beszélő/író önábrázolására (pl. Thomas Mann stílusa), valamint értékek, érzelmek, viszonyulások kifejezésére (pl. ironikus, ünnepélyes stílus) (Sandig 2001: 23).

A stílus tehát relacionális, a kommunikatív interakció aspektusainak viszonylatában értelmezhető, ezekre vonatkoztatva hordoz jelentést.

Mint fentebb (vö. 2.2.) említettük, a szövegpélda realizálása, vagyis egy konkrét szöveg létrehozása mindig a mintával történő összehasonlítás alapján, szövegmintákról alkotott ismeretekből, a szövegkompetenciából kiindulva történik. Egy szövegnek tehát a mintához való viszonylatában van stílusa. Ez a viszony jelentheti a szövegmintához való alkalmazkodást, a mintakövetést, vagy a mintától való eltérést. Sandig (2006: 147 ff.) ebben az értelemben használja a szövegstilisztikai cselekvéstípus (textstilistisches Hadlungsmuster) fogalmát, és különbözteti meg annak két alapvető válfaját a tipizálást (= mintakövetés) és az unikalizálást (=mintától történő szándékos eltérés). A szövegminták keveredése is az unikalizálással mint stilisztikai cselekvéstípussal hozható összefüggésbe.

2.3. Szövegminták keveredése

A germanisztikai szakirodalomban nincs egységes definíciója a szövegminták keveredésének, amely nyilvánvalóan abból (is) adódik, hogy a szövegminta fogalom kezelése sem egységes. A jelenséget azonban kizárólag stilisztikai aspektusból vizsgálják.

Elsőként Rehbein (1983) próbálja meg megfogalmazni a mintakeveredés különböző válfajait (1983: 37 ff.). Hangsúlyozza, hogy a mintakeveredés mindig csak a nyelvi eszközök szintjén mutatkozik meg. Rehbein csak a tényábrázolás mintáinak keveredését vizsgálja. Megkülönbözteti egyrészt az ún. mintaimplementálást (Musterimplementierung), például amikor a beszélő egy vita során az argumentáció mintájáról részben áttér a tanácsadás mintájára, hogy ilyen módon érje el célját, másrészt pedig a mintaszintézist (Mustersynthese), amelynél a cselekvés céljának elérése csak különböző minták együtthatása, összjátéka révén lehetséges, például amikor egy interjúban a tanár úgy mutatja be problémás diákját, hogy nemcsak jellemzi őt, de anekdotákat is mesél róla.

189

Sandig (1989: 146 ff.) anélkül, hogy bármilyen fogalmi meghatározást vezetne be, a szövegminta keveredésnek 3 „technikáját” sorolja fel: a) egy adott minta szerint végrehajtott cselekvésnek egy másikba történő beágyazását, amelyet a rehbeini mintaimplementálásnak feleltet meg (vö. Sandig 1989: 146 lábjegyzete), b) egy adott minta valamely részcselekvésének használatát egy másik minta szerinti cselekvés végrehajtásának keretén belül, c) egy adott minta szerint végrehajtott cselekvés

„álcázását” (Verkleidung) egy másik minta segítségével.

Adamzik (1994) értelmezésében a szövegminták keveredése a Sandig-féle tipológia utolsó kategóriájával tekinthető azonosnak, bár Adamzik nem „álcázásról” hanem

„alakoskodásról, jelmezbebújtatásról” (Maskerade) beszél.

Fix (1997: 98) szerint a szövegminták keveredése megfogható azokon a viszonyokon keresztül, amelyekkel egy szövegpéldány mint token a maga illokutív, propozicionális, illetve megformáltsági dominanciájával több szövegmintához mint type-hoz (annak konvencionalizált elemeihez) köthető/kötődik.

Az említett definíciók többfajta átfedés mellett lényeges különbségekről is árulkodnak, az egyes technikák sokszor nem választhatók el egyértelműen, ezért a későbbiekben a definíciós probléma mindenképpen tisztázást igényel.

A korpuszgyűjtés ideiglenes munkadefiníció alapján történt, amely a tágan értelmezett szövegminta keveredésnek, kombinációnak három lényeges fogalmi jegyét tartalmazza:

1) a tipológiai intertextualitás egyik formája, ahol az intertextuális összefüggés a nyelvhasználók szövegfajtákra/-mintákra vonatkozó tudásán (Textmuster-/Textsortenwissen) alapul (vö. Fix 1997),

2) a konkrét szövegpéldány szövegfelszínén, a nyelvi, (esetleg) képi eszközök szintjén utalás történik legalább két különböző szövegmintára,

3) ez a fajta utalás szándékos és stilisztikai funkciója van.