A topik kognitív értelmezése

A szöveg műveleti szerkezetében az egyik legfontosabb összetevő a topik. Ennek a kategóriának zavarba ejtően sok értelmezése van, mind a formális, mind a funkcionális nyelvészeti irányzatokban. A topik a funkcionális, közelebbről kognitív nyelvészetben diskurzusfüggő kategória, funkcionálása nem egyszerűen valamely entitásmegnevezés mondatbeli konceptuális helyétől függ, hanem valamely tágabb, néhány (tag)mondatos szövegkörnyezet fogalmi közegétől. A topik kategóriája szoros összefüggésben áll a könnyű mentális hozzáférhetőség és a figyelmi középpontban állás pozitív mértékével.

Az alábbiakban először a topik általános kognitív jellemzése olvasható. Ezután a topik szövegtipológiai korlátozottságát szükséges első megközelítésben vázolni: a topik esetleges szövegtipológiai különbségeire és kötöttségeire föltett kérdés előzetes megválaszolását a két proto szövegtípus viszonyában lehet megkísérelni.

A topik fogalmát Langacker kognitív nyelvtana a funkcionális értelemben vett mondat (tagmondat, clause) szemantikai szerkezetében látja levezethetőnek. Eszerint a topik az az entitásjelölő, amely könnyen hozzáférhető jellegéből adódóan fogalmi kiindulópontként szolgál egy teljes mondat szemantikai szerkezetéhez, hagyományos terminológiával e mondat predikatív szerkezetéhez (vö. Langacker 2000). A

46

referenciapont-szerkezet létrehozása azzal a képességgel hajtható végre, amellyel lehetséges

„egy entitás konceptusának az előhívása annak a céljából, hogy mentális kapcsolatot létesítsünk egy másikkal, azaz kiválasszuk azt az egyedi tudatos figyelem számára” (Langacker 1999b: 173).

A referenciapont tehát egy könnyen hozzáférhető mentális kiindulópont, amelynek aktiválása révén válik lehetővé egy másik fogalomhoz való hozzáférés. Egyszerű példával a következőképpen lehet mindezt bemutatni:

(1) – Hallottad? A szomszédunk lánya férjhez megy.

Az (1) példában a ^SZOMSZÉD a könnyen hozzáférhető mentális kiindulópont, azaz reerenciapont, mert annak fogalmát mind a beszélő, mind a hallgató jól ismeri. A

SZOMSZÉD LÁNYA már kevésbé ismerős mentálisan a hallgatónak, ezért a beszélő nem nevén nevezi, hanem egy olyan birtokos szerkezetben, amelyben az egyik szülő fogalmából indul ki.

A kognitív nyelvészeti modellben a topik referenciapontként funkcionál, viszonyt fejez ki egy dolog és egy kijelentés között azáltal, hogy előhív egy fogalmi tartományt, amelyben a megértendő kijelentés hozzáférhetővé válik, másként: „a topik mentális hozzáférést biztosít egy propozícióhoz, amely saját domíniumán belül található”

(Langacker 2000: 26). Ennek megfelelően a referenciapont itt nem két entitást köt össze (mint a birtokos szerkezetben), nem ugyanannak a referensnek egy másik kifejezéséhez juttat el (mint az anafora esetében), hanem egy folyamathoz. A topik az a referenciapont, amely egy olyan dominiumot nyit meg, amelyben a cél egy (lehetséges) komment tagmondat (rész; ige + landmark), vagyis a referenciapont és a cél együtt alkot egy tagmondatot (a fogalmi kiindulópont mentális és nyelvi jelentőségéhez l. még MacWhinney 1977). (A topik mondatbeli szórendi helyzetének kérdését itt nem lehetséges tárgyalni, csupán jelzendő, hogy a magyarban nem feltétlenül szókezdő helyzetű a topik; erre l. Tolcsvai Nagy 2008.)

A topiknak ez a kognitív értelmezése szorosan összefügg azzal a magyarázattal, amely a topikot nem mondatszemantikai, hanem szövegtani kategóriának tekinti. Az összefüggést az indokolja, hogy a Langacker-féle kognitív nyelvtan szemantikai alapú (tag)mondat-magyarázata is kotextuális és kontextuális támogató közegében tartja leírhatónak a mondatot. Ehhez kapcsolódnak a mentális hozzáférhetőséget felhasználó kognitív hierarchiák, amelyeket Taylor (1996) használ fel topikmagyarázatában. A mentális hozzáférhetőség az inherens topikalitás jellemzője: a gyakran előhívható fogalmak, például az ember környezetében rendszeresen előforduló entitások inherensen képesek a figyelem középpontjába kerülni. Például a humán nominálisok inherensen hajlamosak topik státusba kerülni, függetlenül a specifikus diskurzushatásoktól (Taylor 1996: 219). Ekképp vannak automatikusan feltűnő

47

fogalmak, ezek természetes topikok, amelyek alkalmasak valamely főnévi kifejezés, tagmondat vagy mondat új információjának lehorgonyzására. Ilyenek pl.:

• egocentrikusság, egocentrikus fogalmak

• alapszintű kategóriák

• kora gyermekkorban elsajátított fogalmak

Taylor megállapítja, hogy ezek a tényezők bizonyos fogalmakat inherensebben topikálisnak jelölnek ki, mint másokat (Taylor 1996: 220).

Langacker kognitív nyelvtana mégis elsősorban a clause-ra összpontosít, ám például Givón funkcionális nyelvtana (l. Givón 1983, 2001) vagy Chafe diskurzusleírása (vö.

Chafe 1994, 1998) a topikot több tagmondat szintaktikai, illetve szemantikai folytonosságában határozza meg. Amíg Langacker a topikot a trajektorral (tehát az elsődleges figurával, a figyelem középpontjában álló entitással), továbbá – elsősorban az angol nyelv specifikumai miatt – a szókezdő helyzettel és az alanyi mondattani szereppel is jellemzi, addig Givón vagy Chafe azt a néhány tagmondatnyi szövegrészben megmutatkozó fogalmi kidolgozásban és koreferenciális, újraemlítési állandóságban ismeri fel.

Chafe a beszélt nyelvi adatok alapján a nyelv különböző használati módjai közül a társalgást tekinti a tanult képességektől legkevésbé irányított formának, amely így a legközvetlenebb hozzáférést biztosítja a mentális műveletekhez (Chafe 1998: 97).

Beszélt nyelvi elemzésekből és az így nyert adatokból indul ki. Rendszerében három aktiváltsági szintet különít el:

• a teljesen aktivált fogalom adottnak számít,

• a nem aktivált fogalom belépéskor új információ,

• a félig aktivált fogalom korábban már előhívott, de a pillanatnyi információfolyamban háttérben lévő, hozzáférhető konceptus.

Ebből a nézőpontból a beszéd folyamat, információfolyam, amelynek kettős tagolása van, a fonetikai és szemantikai pólus szimbolikus kapcsolatának megfelelően. A fonetikai részek intonációs egységek, amelyeket az élőbeszédben igen rövid szünetek határolnak. Az intonációs egységek szemantikai egységeknek felelnek meg, amelyek a tudatosság (más, de hasonló terminológiával a figyelem irányulása, a figyelmi keret) egy-egy fókuszaként értelmezhetők. A tudatosság fókusza információtartalmazó képessége nagymértékben korlátozott. Az intonációs egység annyit tartalmaz, amennyit a beszélő aktív tudatossággal 1–2 másodpercig előhívott állapotban tarthat. Ez is indokolja, hogy az intonációs egység Chafe adatai szerint egyetlen új információt képes bevezetni; egy intonációs egységben az alany és az állítmány nem lehet egyszerre új ismeret.

Az információfolyamban, az egymást követő intonációs egységekben a központi figyelmet lekötő gondolat a topik. „[A] topik komplex gondolategység, amely a beszélő félaktív tudatát hosszabb szakaszon lefoglalja. Mivel a tudat kapacitása korlátozott, és nem engedi meg a topikra fókuszálást azonnal, a beszélőnek keresztül kell navigálnia rajta […]” (Chafe 1998: 101). Másképp megfogalmazva: „A

48

diskurzustopikok félaktív információk összességei, amelyek egy társalgást az intonációs egységeknél nagyobb egységekre tagolják” (Chafe 1994: 135). A topik szövegtopik, diskurzustopik Chafe felfogásában. A társalgások különböző témákra összpontosítanak, egyikről a másikra váltanak. „Mindegyik ilyen topikot koherensen egymáshoz viszonyuló események, állapotok és referensek összességeként foghatjuk fel, amelyek a beszélő félaktív tudatában tartatnak össze. A topik a tudat fókusza által válik hozzáférhetővé letapogatással, amely végigfut a félaktív anyagon, először egy részt aktiválva, azután egy másikat, amíg a beszélő úgy dönt, hogy a topik megfelelően le lett fedve a beszélő bármely céljának megfelelően” (Chafe 1994: 121). A topik Chafe magyarázatában egy több tagmondatból (intonációs egységből) álló szövegrész során dolgozódik ki konceptuálisan, tehát nem pusztán kiindulópont vagy referenciapont (mint Langackernél), és nem pusztán a folytonosság (a félaktiváltság folyamatos állapota) jellemző rá (mint Givónnál).

Ez a modell megfelel Langacker azon elvének, amely szerint egy (többé-kevésbé) sematikus jelentés különböző részletességű kiterjesztést vagy kidolgozást kaphat különböző szemantikai részletességű nyelvi kifejezésekben, különböző kifejtettségi szintű szövegekben, szövegtípusokban (Langacker 1999a). A szöveg és a topik e magyarázatában kiemelkedő helyet kap a figyelem irányulása (l. Talmy 2000, Langacker 2001; a topikkal kapcsolatos további részletekre vö. Tolcsvai Nagy 2008).