A fenomenológiai szemiotikai szövegtan

A dolgozat ezen részében először egy hipotetikus fenomenológiai szemiotikai szövegtan jellemzését különböző lingvisztikai alaptulajdonságok szempontjából

65

szeretném vázolni. A jellemzés specifikálását a jelentés szempontjából háromféle prototipikus nyelvészeti iskola (logikai, strukturális, kognitív) összehasonlítása révén fogom végezni. Ezt követően visszatérek a fenomenológiai szemiotikai szövegtan leírási alapjaira, végül az ezen az alapon felépülő hipotetikus szövegtan alapkategóriáit vizsgálom.

Ami a fenomenológiai szemiotikai szövegtan alapjellemzőit illeti, felsorolásszerű vázlatban ezek a következők: funkcionális, antropológiai, kognitív, szemiotikai.

Kiemelendő, hogy ezek az alapjellemzők nézetünk szerint fenomenológiai alapvonást csak a dolgozat előző szakaszában vizsgált bölcseleti fenomenológiához kapcsolódva, az által megalapozódva nyerhetnek. Most nézzük meg az alapjellemzőket részletesebben is! A funkcionalitás esetünkben elemi értelemben és egyetemesen értendő: a nyelvi valóság minden mozzanata aktuális összefüggés; minden mozzanat intencionálisan áthatott, mely a funkcionalitásra ad lehetőséget. Másként szólva a valóság aktuális összefüggését a fenomenológia egyik alapfogalma az intencionalitás biztosítja. Az elmélet antropológiai jellege teljesen általánosan tekintendő, mely esetben a jelző ugyancsak az intencionalitáshoz vezet vissza minket. Az intencionalitás (egy szupranaturális irányban elmozduló nyelvfelfogás értelmében) az antropológia számára az értelmesség (Mezei Balázsnál radikális értelmesség) biztosítéka, melynek alapvető formája az emberi mono-dialógikus beszéd, pl. az ima.

Az intencionalitás tengernyi irodalmát összegezni és áttekinteni nem lehet feladatunk, a jelen dolgozat számára fontos vonatkozásokat l. Országh (2007) 6.

szakaszában. Ugyanezen 6. szakaszhoz kapcsolódva jelölhető ki a hipotetikus elmélet további alapjellemzője a kognitivitás. A kognitív jellemző az ún. kognitív nyelvészettel párhuzamosan, de azzal egyben ellentétesen is megismerő tudomány.

Esetünkben a megismerés lehetősége a fenomenológia tágan értelmezett tudatfilozófiai irányultságából ered, melynek kiindulópontja az ego cogito. A fenomenológia kognitív alapvonása azonban, szemben a kognitív nyelvészet pszichológiai-ismeretelméleti státuszával, metafizikai. Végül szót kell ejteni a szemiotikai alapjellemzőről, melynek forrása a husserli jelentéselmélet (különösen a Logikai vizsgálódások I., IV. és V.

vizsgálódása, melyre vonatkozó gondolataimat vö. Országh 2007).

Mivel a szemiotikai jelző félreértésre adhat okot, szükséges kiemelni, hogy noha Husserl kiindulópontja a Logikai vizsgálódásokban ugyan valóban szűk értelemben szemiotikai, azaz valóban a jelek tipologizálásából indul ki, de ez a csoportosítás a jelentés értelmének, és különösen egy bizonyos értelemben vett jelentés értelmének mint beállítódásnak, az evidenciának a tisztázására irányul. Szemiotikainak azonban általában a jelentéssel foglalatoskodó vizsgálódásokat is lehet minősíteni, azzal a kiegészítéssel, hogy ez a szemiotika kétség kívül rendszerelméleti, és a husserli korai fenomenológiából adódóan megőrzi a „logikait”, de ez a logikai nem egy modellelmélet értelmében áll elő. Összefoglalva: az a hipotetikus lingvisztikai leíró elmélet, melyre figyelmemet fordítom, noha alapjainak a husserli fenomenológiát tekinti, szemiotikai alatt ezen utóbbi, azaz tágabb értelmet veszi. Ez annál is inkább indokolt, mert ha a fenomenológia heideggeri kiteljesedését nézzük, akkor a jelentés átfogóbb értelmet nyer, áttevődik a nyelvegész fogalmára.

66

A továbbiakban Kiefer Ferenc Jelentéselméletét (Kiefer 2000) felhasználva áttérek az egyes nyelvészeti leírásmódok szerinti jelentés fogalmának áttekintésére. Kiefer alapvetően három, illetve négy jelentésleírási módot tárgyal: 1) a Frege által megalapozott logikait, mely a nyelvi kifejezések és a világ objektumai közötti kapcsolatból vezeti le a jelentést; 2) a szerző által képviselt strukturálist, mely a jelentést nyelvi kifejezések és nyelvi kifejezések kapcsolatából eredezteti; 3) az ún.

kognitívat, mely a jelentés lényegét a nyelvi kifejezések és megismerés kapcsolatából vezeti le. A kognitív nyelvészek két táborát a „rendszerelmélet” modularitása (Chomsky), illetve holisztikus jellege (Langacker, Lakoff) különbözteti meg.

Kiefer számon tart egy negyedik jelentésleírási módot is, az ún. pragmatikai elméletet. Ez az elmélet mindenkor az aktuális nyelvhasználatból indul ki. Ez a tény elsőre talán összetéveszthető az általunk elgondolt leírással, amennyiben az intencionalitás mindig aktualitását összekeverjük a beszédhelyzet aktualitásával. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a fenomenológia megfordítja ezen vonatkozást: a beszédhelyzet aktualitása a tágan értelmezett intencionalitásból, a valóság mindig aktuális vonatkozásából ered. Ezért a fenomenológia számára a jelentés – mint többször hangsúlyoztuk – szemléletben adott viszony (szemlélet); melynek tisztázására (megismerés) törekszik.

Ami a hipotetikusnak nevezhető fenomenológiai lingvisztikai módszer leírási alapjait illeti, alapintenciójában teljességgel azonosnak tekinthető a bölcseleti fenomenológiával, mely legkézenfekvőbben vizsgálati irányultságában, azaz a nyelvi aspektusok, illetve a nyelvegészre vonatkozó kutatásában mutatkozik meg. Feladata azonban merőben más, mely kijelöli a bölcseleti fenomenológiától való eltérését, nevezetesen a nyelvi aspektusok és nyelvegész fogalmát nem bölcseleti, hanem

„lingvisztikai” értelemben kell, hogy értse. Vizsgálata ezért a nyelvspecifikum értelmében vett nyelvi aspektusok és nyelvegész vizsgálata. Ilyen módon kutatása nem teológiai, de ennek kijelentése teológiai elővizsgálatokat követel meg, melyet könnyedén beláthatunk, hiszen feladatköre a lingvisztikán túlmutató, és a lingvisztikára vonatkozó kérdések tisztázásában mindenkor a bölcseleti fenomenológia alapjaiból fakad. Ez az utóbbi gondolat segít megérteni azt a bölcseleti fenomenológia számára alapvető belátást, hogy a nyelvi aspektusok összessége nem érheti el a nyelvegész fogalmát.

A dolgozat befejezéseként néhány további vázlatos megjegyzést teszek:

dolgozatomban egy fenomenológiai szemiotikai szövegtan lehetőségét, vagy még inkább egy lehetőségvázlatot vetettem fel, mely meglátásom szerint a szövegfogalom megközelítésében is újat adhat. Újdonságát a bölcseleti fenomenológiával való szerves kapcsolat biztosítaná. Ebből a szerves kapcsolatból felépülő szövegtan a szöveget a valóság és intencionalitás elemi összefüggése által mindig aktuális összefüggésként, mégis a nyelvegészként tudhatná magáénak. Ehhez képest a szövegtípusok parciálisan, aspektusok módján merülhetnek fel; összességük tehát sohasem a nyelvegész értelmében vett szöveg. Ennek a megkülönböztetésnek az elmulasztásával a szöveg és szövegtípus azonosításának hibájába esünk. A szöveg, pusztán lingvisztikailag tekintve aktuálisan mindig valamilyen szövegtípusban jelenik meg, addig bölcseleti „háttérrel”

67

ez a szövegtípus mindig valamilyen szövegtípust hajlamosító szöveg által jelenik meg.

Ezen összefüggésektől eltekintő nyelvész a szöveg és szövegtípus alapjainak azonosításába fut, mely nem csupán módszertani vétség, hanem feleslegesen vállalt korlátozottság is: egyet jelent egy alulról építkező, valóság-összefüggésektől megfosztott, objektivitást nélkülöző önkorlátozó leíró elmélettel. Reményeim szerint a fenti kezdeményezés – mely nem tarthatja magát többre, mint felvetésvázlatnak – egyik előnye a tágabb értelemben vett gondolati, és szűkebb értelmű szakmai szabadság mellett a dolgozat kiindulópontját jelentő problémafelvetésre adott válaszmegoldás.

Irodalom

Gadamer, Hans-Georg 1991. Szöveg és interpretáció. (Ford.: Hévizi Ottó.) In: Bacsó Béla (szerk.): Szöveg és interpretáció. Budapest: Cserépfalvi Könyvkiadó. 17–41.

Husserl, Edmund 1984. Logische Untersuchungen. Band 2. Untersuchungen zur Phänomenologie und Theorie der Erkenntnis. The Hague, Boston, Lancaster: Martinus Nijhoff Publishers.

Husserl, Edmund 2007. Logikai vizsgálódások (szemelvények). (Ford.: Marosán Bence Péter.) Különbség IX./1: 17–50.

Kelemen János 2000. A nyelvfilozófia rövid története Platóntól Humboldtig. Budapest: Áron Kiadó.

Kiefer Ferenc 2000. Jelentéselmélet. Budapest: Corvina Kiadó.

Mezei Balázs 1997. Zárójelbe tett Isten: Edmund Husserl és egy fenomenológiai prototeológia vázlata. Budapest: Osiris.

Mezei Balázs 2004a. A nyelvi idealitástól a nyelvi originalitásig. A nyelvfilozófia útja a fenomenológiában. In: Neumer Katalin – Laki János (szerk.) Minden filozófia „nyelvkritika”.

Analitikus filozófia és fenomenológia. Budapest: Gondolat. 142–159.

Mezei Balázs 2004b. Vallásbölcselet: a vallás valósága I–II. Máriabesnyő, Gödöllő: Attraktor.

Országh Judit 2007. Jel, jelentés, intencionalitás a Logikai vizsgálódások fenomenológiájában.

(Megjelenés előtt.)

Reale, Giovanni 1993. Zu einer neuen Interpretation Platons. Padernborn: Schönig.

Szlezák, Thomas A. 2000. Hogyan olvassunk Platónt? (Ford.: Lautner Péter.) Budapest:

Atlantisz.

Tillich, Paul 2002. Rendszeres teológia. (Ford.: Szabó István). Budapest: Osiris.

68 DOBI EDIT

A SZÖVEGJELENTÉS VIZSGÁLATÁHOZ FORMÁLIS ALAPON – A