címűírását. Ebben meg akart felelni minden «bölcsecské-nek, aki most őt akarja kioktatni, hogy hogyan írjon».
Akésőbbiévekben mondta egy alkalommal: «A forra-dalom alatt én, Luther Márton, vertem agyon minden parasztot, mert én mondtam, hogy agyon kellőketütni, a vérük rajtam szárad. De én az Űristenre dobom ezt a vért; ő parancsolta meg nekem, hogy beszéljek».
Ezeknél a rettenetes emlékezéseknél, maga előtt is csak azzal a hiedelmével tudta igazolni magát, hogy ő nem más, mint eszköz Isten kezében.
Katholikus részről a forradalom végén tanusított kegyetlensége miatt elhangzott panaszok mellett még azzal is nyiltan vádolták, hogy vallásrombolásával és lázító prédikátoraival ő okozta a háború rémségeit.
Ezt írták ellene könyveikben Cechlaus és Emser; ezt vetette szemére korának éles megfigyelője, Erasmus;
ezen a véleményen volt korábbi jóakarója, Zazius Ulrik, a jogtudós. Egy Mainzban megjelent Luther-ellenes vitairatszerzőjeezeket mondta neki: «Nyilvános írások-ban lázítottál arra, hogy az emberek minden fegyverrel támadják meg a pápát és a kardinálisokat és hogy mossák meg kezüket a vérükben . .. Te Isten kedves gyermekeinek és jó keresztényeknek nevezted azokat, kik odáig akarták vinni a dolgot, hogy a püspökségeket feldúlják és a püspökök hadseregét kiirtsák ... Te gyil-kosok vermének mondtad a kolostorokat és arra lází-tottál, hogy ezeket pusztítsák eh." Más kortársai szeme elé állították a különbséget,mely azok között a beszédei és írásai között található, melyek a fölkelés elején helye-selték a parasztok törekvéseit és azok között, melyek akkor jelentek meg, mikor azt hitte, hogy az orkán evangéliumát és a saját helyzetét veszélyezteti; a vád, hogy a fejedelmek lakája lett, nem is olyan alaptalan.
Igazán vallásos érdek és egyúttal politikai kényszer
idézte elő 1525 július Ig-én a dessaui katholikus szövet-séget, mely Északnémetországban a régensburgi katho-likus szövetséget utánozta. György szász herceg, ki az új szövetség lelke volt, azt mondta az egyesülés céljáról, hogy az nem más, mint «a forradalom gyökerének, az átkozott lutheránus szektának kiirtása», mert a lutheránizmus kiirtása nélkül a forradalmat «sem lehet teljesen elíojtani». 1525 karácsonyán Lipcsében elhatá-rozták a szövetség fejedelmi tagjai, hogy felszólítják a császárt, szerezzen érvényt a wormsi határozatoknak.
Ugyanebben az évben, november IS-én a katholikus papság is abból a célból jött össze Mainzban, hogy a császárt visszahívják Németországba. Mikor a mainzi
erőshangú döntések Luther tudomására jutottak, az új választófejedelem felszólítására szokatlanul heves írás-ban támadta meg őket. Ezt az írást azonban, mivel György herceg a választófejedelemnél közbelépett, nem adta ki.
A katholikus állásfoglalás ellen a lutherbarát fejedel-mek is szövetséget alkottak. Azt a felszólítást, hogy okulva aparasztháború tapasztalatain, mint győzők
az esetleges újabb forradalmak leküzdésére csatlakozza-nak a többi győztes fejedelmekhez, visszautasították.
Oly keveset tanultak az átéltveszélyekből,hogy az erők
egyesítése helyett inkább a szakítást választották.
A viszályra maga Luther adott sajnálatos példát magatartásával, melyet a parasztok ellen tanusított.
Ezt a társadalmi osztályt megvetéssel és gyűlölködő
hangon támadta tovább is. Viszont a parasztok is teljes
egykedvűséget és nyilt gyűlöletet tanusítottak vele és evangéliumával szemben. Luther népszerűségenagyon megfogyatkozott az igazi nép előtt,ennek következtében még azzal sem tudta nyomott hangulatát elűzni, hogy folyton sértegette őket.
Luther nagyon szerette volna a már eddig is melléje
XI. 1525, A VIHAROS ÉV ÉS AZ ESKÜVÖ t
57
állott fejedelmek és főurak köréta hatalmasok nagyobb számával bővíteni. Ezért kétes bátorsággal levélben szólította föl csatlakozásra Henrik angol királyt, kit nemrég még gyalázatos sértegetésekkel halmozott el.
A királytól nagyon megalázó választ kapott.!
Még magához, György szász herceghez IS irt levelet, hogy ezt a fejedelmet, ki legserényebben küzdött ellene,
«figyelmeztesse, hogy álljon az Isten szava mellé».
1525 december 22-én a legalázatosabb hangon írta neki azt, hogy ne higyjen az őt körülvevő hízelkedő és kép-mutató embereknek, hanem hagyjon föl tanának kegyet-len üldözésével. mert erről a tanról Luther «biztosan tudja, hogy Isten igéje». Nem «egyforma dolog Münzer ellen vagy Luther ellen küzdeni», ezt az ő imájának hatása bizonyíthatja be a herceg előtt,ha, ne adja Isten, erre kerülne a sor. «Én magamat és az én imámat még az ördögnél iserősebbnektartom és ha ez nem úgy lenne, már régen máskép állna Luther ügye; hogy lehet az, hogy Istennek nagy csodáját, melyet velem tett, sem nem látják, sem észre nem veszik.s"
Már néhány nap mulva kezében volt a herceg válasza,
melyből alaposan megérthette, milyen hatást tett
kül-sőleg alázatos, de mégis öntelt levele." Többek között ilyeneket olvashatott : a próféták «mind nagyon illedel-mes, igaz és jámbor emberek voltak», ő azonban hite-hagyott, kit apostaták vesznek körül.Ő,a herceg, mindig
hű marad az Egyházhoz, az igazság sziklájához <<A te eredményeid iszonyatot és utálatot váltanak kibelőlünk
tanaiddal és evangéliumoddal szemben.» «Követtek-e el Istennek szentelt személyek valaha is több szeritség-törést, mint a te evangéliumod hatása alatt ?» «Mikor volt több szökött szerzetes és apáca, mint amennyi most van Wittenbergben ?» «Mikor volt több házasság-törés, mint amióta te azt írtad: ha a feleség nem tud
férjétől teherbe jönni, menjen más férfihez és hozzon
gyümölcsöt, kit a férj köteles eltartaní.ss A levél végén rátért Luther házasságára is, melyet nem régen kötött meg a kiugrott apácával. Azt ajánlotta neki, hogy boruljon Krisztus lábai elé, «akkor megszabadul a szer-zetes az apácától». Figyelmeztette őt az ítélő Istenre,
«kinek mind a ketten esküvel fogadtátok meg», hogy tartózkodni fogtok a tisztátalanságtól.
2. LUTHER HÁZASSÁGA AZ APÁCÁVAL. - A viharos év Luther lelki életében is nagy viharokat jelentett. A meg-rázkódtatásokat, melybe a hozzá közelálló parasztháború szomorú tapasztalatai rántottákőt, már említettük. Eh-hez járult az új vallás elterjesztésével összefüggő,szinte emberfeletti munkálkodás, a sok gond, amit művének
fenntartásáért kellett elszenvednie és a megsokasodott kísértések, melyeket az ördögnek tulajdonított.
Melanchthont is gyötörte, sőt a sír szélére vitte a gond és az álmatlanság. Amit azonban Luther szenvedett a gondok következtében, azt egyetlen barátja semélteát.
I525-ben írt levelei, különösen azok, melyeket Spalatin-nak küldött, szomorú képet adSpalatin-nak fájdalomteljes
küz-ködéséről, Búskomorság és szomorúság társult az étvágytalansággal, hogy leküzdje őt.
Különös betegség látogatta meg I523-ban. Láz és álmatlanság gyötörte. Már valamivel javult az állapota, mikor ápolója, Eberlin, a volt franciskánus barát, részletes információ alapján tanácsot kért barátjától, Rychard Farkas ulmi orvostól, ki Luthert személyesen ismerte. A betegségről szölö leírás nincs meg, az orvos latin válaszát azonban, melyet Magenbuch wittenbergi orvosnövendék nevére címezett, Kolde Tódor, protestáns történetíró, nyilvánosságra hozta. Elsősorban azt taná-csolta, hogy az új Illés álmatlanságának kell végét-vetni. A furcsa orvosságok, melyeket ajánl, érdekes bepillantást vetnek az orvosi tudomány által akkoriban használt gyógyszerek tömegébe. Az álmatlanság ellen
XI. 1525, A VIHAROS ÉV tS AZ ESKÜVO 159
női tejből és ibolyaolajbólkészűltkeverékkel kell homlo-kát borogatni. Ha pedig a franciabetegség még így is akadályozná az alvást, erre sáfránnyal és borpárlattal
összefőzött szarvasvelőbőlés földi gilisztából kell tapaszt készíteni, az majd megenyhíti a «francia-betegség»
okozta fájdalmakat és meghozza az álmot. Nagy
fel-tűnést keltett a levél nyilvánosságrahozatala alkalmával a francia-betegségről szóló rész. A malum Franciae ugyanis a syphilis, a vérbaj. Egyetlen más forrás sem említi, hogy Luther ebben a betegségben szenvedett.
Az ellenben bizonyos, hogy ebben az időben
járvány-szerűen terjedt el ez a baj, mely Francia- és Olasz-országból indult ki. Már akkor is tapasztalatból tudták, hogy nincs épen sexuális érintkezésre szükség ahhoz, hogy valaki megkapja ezt a rettenetes betegséget.
Metzsch János városkapitány 1525-ben lelki fájdalmak-ról panaszkodott Luthernek, ki azt ajánlotta neki, hogy minél gyorsabban nősüljön meg, ez majd meg fogja őt
gyógyítani. Ebbőllehet következtetni arra, mondja egy protestáns Luther-kutatő,hogy «miíéle kisértései voltak Luthemeks.r Biztosan házasságának még függőben levő
kérdésére vonatkoztak.
Bár túlon-túl ajánlotta másoknak, még papoknak és szerzeteseknek is, hogy házasodjanak meg, maga sokáig küzdött a nősülés gondolatával. Attól félt, hogy ezáltal saját hímevét és evangéliumának tekintélyét teszi koc-kára. Előre látta, hogy ellenfelei arra használnák föl házasságát, hogy még határozottabban és eredményeseb-ben léphessenek fel ellene, Amellett azt is tudta, hogy Frigyes választófejedelem, ki szerette volna külsőleg lehetőség szerint megőrizni a régi helyzetet, nem jó-szemmel nézte a nős papokat és szerzeteseket. Vagy talán az a morális gondolkozás és lelkiismeretfurdalás tartotta vissza, mely még mindig élt benne és néha hatal-mas erővel kínozta s amely abból a korból származott,
mikor a kolostorban ellentéte volt a mostani Luthernek és híven megtartotta szent fogadalmát.
Mások mellett különösen Spalatin és Amsdorf sürget-ték a házasságát. Bár 1524 november 24-én még azt írta, hogy nem gondol nősűlésre.w úgy látszik, pár hónappal
későbbmás hangulat fogta el őt. Igen jellemző felfogá-sára és lelki világára, hogy ez a hangulat épp a paraszt-háború legborzalmasabb viharában győzte le őt, azok-ban a napokazok-ban, mikor a legnagyobb lelki megrázkód-tatások érték s amikor attól félt, hogy maga halálra,
műve pedig pusztulásra van ítélve. Titáni természete reakciót követelt az ördög ellen és ennek a reakciónak minden pokoli hatalom és az egész pápaság bosszantá-sára a házasságnak kellett lennie. 1525 május 4-én Rühel mansfeldi tanácsoshoz írt levelében olvasható megjegy-zése, melyet az ő«Katinkájára»és az ördögnekszerzendő
haragra vonatkozólag tett, a maga rövidségében is sokat mond. Más, erőteljesen dacos kifejezések is járulnak ehhez; így többek között az a kijelentése, hogy példája által kell elismernie a világ előtt a házasélet értékét.
Szavak ezek, melyeknek az volt a céljuk, hogy úgy saját maga, mint mások előtt elrejtsék azt, hogy tulajdon-képen az ima által meg nem zabolázott szenvedélye vitte őt odáig, hogy Istennek tett ünnepélyes fogadaI-mát megszegje.
Melanchthon tanusága szerint nagyon közel engedte magához a kiugrott apácákat, kik éppen nem voltak az erkölcsösség példaképei. Már említettük, hogy egyré-szüket a wittenbergi családoknál helyezte el, más részük azonban Luther kolostorában kapott szállást. Már pedig Luther beszélgetés közben sokkal szabadabb tónust hasz-nált, mint írásaiban. Néha igazán illetlen tréfákat enge-dett meg magának.
Bár házasságát igyekezett misztikus okokkal moti-válni, ellenfelei jobban ismerték őt, semhogy hasonló
XI. 1525, A VIHAROS ÉV ÉS AZ ESKÜVŰ 161