megszerzésében, mint mondani szokta, az észnek. ennek
«a bolond kéjnönek» a képzelödése.3 - Kell ehhez kommentár?
Egy másik írásában az Egyház iránt táplált gyűlölete
odáig ragadta, hogy kirnondottan vérengzésre lázított.
Oly erős szavakat használt, hogy régi protestáns kiad6i nem is merték az eredeti szöveget teljes egészében le-közölni.s Többek között a következőket mondta: «Ha a tolvajokat akaszt6fával büntetjük, a rabl6kat pallos-sal, az eretnekeket tűzzel,miért nem támadunk minden fegyverrel a romlás e tanít6ira, ezekre a kardinálisokra, ezekre a pápákra és a r6mai Sodorna minden kelévé-nyére, melyek vég nélkül züllesztik szét Isten Egyházát.
Miért nem mossuk meg kezünket az ő vérükben ?)) Azok
előtt, kik az ilyen őrjöngéseiért elítélték, ellenfeleinek izgató és felbőszítő nyelvezetét okolta mindenért, pedig az ellene írt művek kifakadásai együttesen sem közelí-tették meg azt a félelrnetesen elkeseredett és harsogó áradatot, amit haragjában ő zúdított a világra.
Más írásaiban gyakorlati kérdéseket akart a saját szel-lemében tárgyalni. A «Gyónásmödja» című könyvecské-ben! azt a kérdést vetette fel, hogy a titkos bűnöket, melyekről csak elkövetőjük tud, be kell-e vallani?
A gyónást lázító szavak kíséretében a kapzsiság és zsar-nokság eszközének mondta.
Az úrvacsoráról a «Sermon von dem hochwürdigen Sakrament» című művében beszélt." Elismerte Krisztus valóságos jelenlétét az Oltáriszentségben, de nem mondta meg, vajjon ez a jelenlét a kenyér átváltozása folytán áll-e elő vagy a kenyérrel együtt van-e ott Krisztus.
Az áldozati jelleget előadása egészen eltüntette ; nem szabad azt hinni, hogy ez a szentség önmagában tetszik Istennek (ex opere operato), hanem az üdvösségre hatása csak a szentséggel egyesült hívek hitének van és azon
Hoitsy: Luther Márton élete. 6
hívőhitének. aki a Krisztus testamentumát jelzőszent kenyérrel táplálkozik. Ebben a művében követelte a két szín alatt való áldozást is.
Ez ellen a követelés ellen Schleinitz János meisseni püspök emelt először szót 1520 január 20-án kiadott dekrétumában. melyben kifejtette az Egyház álláspont-ját. Luther egy latin és egy német írásban válaszolt.
Es mint az már szokása volt. egylépésselmegint tovább is ment. A cölibátus megszüntetését állította művében
a hozzá húzó vagy legalább is hezitáló klérus elé csalétek-nek : «Mi lenne, ha azt mondanám, hogy nagyon tetsze-nék nekem, ha egy zsinat a plébánián működő papság-nak feleséget adna? Lám a görög papokpapság-nak van házas-társuk. És az őket környező veszélyekre gondolva, melyik tisztességes ember nem adná meg ezt a szabad-ságot a mieinknek is?»
Most végre a választófejedelem udvara is meghökkent a támadástól, melyet Luther a szász püspökség ellen intézettésattól kezdett félni, hogy a viszály még jobban
kiéleződik. Spalatin, hogy a választófejedelem nevében visszatartsa Luthert, hosszabb ideig tartó levélváltásba kezdett vele. Ezekben a levelekben mind világosabban
tűnt ki az a csalóka lelkiállapot, mely úr lett Luther fölött. A békére vonatkozó tanácsot, mit Spalatin adott, nem értette meg. Isten ragadja őt magával - írta - , Isten lássa tehát, mit akar vele cselekední :? Ő semmit sem keresett azokból, amiket most tennie kell.
Közben azonban nyugtalanul és feszülten figyelt Rómára, honnét az ő véleménye szerint sem maradha-tott el a kiközösítés. Jónak látta, hogy a népet egy.
«A kiközösítésről szölö beszéd» című német munkával"
mindenre előkészítse. A főtéma megint ez: Az igazság-talan kiközösítés (és ő természetesen csak igazságtalan-ban részesülhet) nem szakít el Krisztus Egyházától,
sőt «nagyon nemes érdem Isten előtt és boldognak kell
VII. A KIKÖzösíTÉS
83
mondani azt, akit igazságtalan egyházi átok idején ér a halál».
A római kúria, mint fentebb már említettük, poli-tikai okokból túlságosan sokáig várt, hogy megtegye a döntő lépést. Luther írásainak, melyek részint gyújt6 német, részint választékos latin nyelven egyre-másra kerültek ki kezei alól, untig elég idejük volt arra, hogy
előkészítsék a közelgő szakadás útját.
2. Az EGYHÁZI PER BEFEJEZÉSE. - Dr. Eck be-jelentései, melyeket a lipcsei vita után írásban küldött Rómába, végre elérték azt, hogy a kúria még a domini-kánus megérkezése előtt megkezdte az eljárás befeje-zéséhez szükséges pert. Alőweniés kölni teológiai fakul-tás jelentése és szakvéleménye isnagy hatást gyakorolt a pápára és környezetére.
1520 január 9-én tartották meg a végeleges eljárást
megkezdőkonziszt6riumot. A Luther és a választ6feje-delem ellen felhozott vádak megszövegezésében a kiváló teológus, Cajetan kardinálisnak és Accolti Péter bíboros-nak, a nagyszerü egyházjogásznak volt legnagyobb része.
Az ő vezetésük alatt februártőlmárcius közepéig tár-gyalta a vádakat egy teológusokból és szerzetesekből
állö bizottság. Azután egy szűkebb bizottság Leó pápa elnöklete alatt elkészítette a 41 tételt kárhoztató bulla vázlatát. Mikor Eck március végén megérkezett, fel-világosításaival és bizonyítékaival nagyon segítségére volt a bizottságnak.
A per megkezdésének híre kiszivárgott és Luther nagy nyugtalanságára Wittenbergbe is eljutott. Hogy milyen furcsa szöbeszéd kisérte e hírt, azt bizonyítja az az el-terjedt vélemény is, hogy különös nehézséget okoz Rómábanaz a körülmény, hogy Luther ellen a bizonyíté-kokat a Szentírásból kell összeszedni.9
Mikor a bizottság április végén befejezte munkáját, a határozatot a bíborosok elé terjesztették. Csak a
6*
negyedik konzisztoriális tárgyaláson ért véget az eljárás.
Cajetan bíboros azt ajánlotta, hogya 41 tétel
mindegyiké-ről pontos teológiai formában állapítsák meg, miért és milyen mértékben kell elvetendőnek tartani, mint eret-neket, téveset vagy botránytokozót stb. A többség azon-ban úgy döntött, hogy amint Wiclif és Hus tanával a konstanzi zsinat tette, az összes tételeket vessék el anélkül, hogy külön-külön kvalifikálnák őket. Abban is megegyeztek, hogy a bulla csak a hamis tant ítélje el, Luther személyér pedig csak abban az esetben érje a kiközösítés, ha a neki adandóhatáridőalatt nem vonná vissza tévedéseit.
Az utolsó konzisztóriumon X. Leó pápa véglegesen elhatározta az «Exurge Domine et iudica causam tuam»
szavakkal kezdődő bulla kihirdetését. Ez 1520 június Is-én történt meg.
A bulla bevezetése nagyon ünnepélyes. Ezután jön Luther nevének felemlítése nélkül a 41 tétel kárhoztatása.
Csakezután tér át Luther személyére s miután elrendeli, hogy téves tanokat hirdetőkönyveit ünnepélyesen éges-sék el, felszólítja őt, hogy60nap alatt vonja vissza taní-tását, vagy a visszavonás céljából jelenjék meg Rómá-ban. Igéretet tesz, hogy biztonságáért a pápa kezeskedik.
Ha azonban e felszólításnak eleget nem tenne, az egy-házi átok, minden következményével együtt, rá is ki-terjed. Tulajdonképpen ellene is úgy lehetne eljárni, mint igazi eretnek ellen, a pápa azonban meg akarja várni töredelmes megtérését, hogy mint a hazatérő tékozló fiút szeretettel ölelhesse karjai közé. De amily szeretettel vár erre a Szentatya, épp oly határozottsággal sujtja őt
az egyház átkával, ha vonakodnék megtérni.
Egyetlen forrásmű sem közli, hogy Eck dr. minden részében egyet értett-e ezzel a bullával. Az azonban bizo-nyos, hogy egészébenszívesenfogadta. Elvállalta a pápa megbízását is, hogy a bullát Németországbanő hirdesse
VII. A KIKÖzösfTÉS
85
ki ésŐgondoskodjék arról, hogylehetőlegvégre is hajtsák a büntető rendelkezéseket.
A 4I eretneknek nyilvánított tételközött ott találjuk a tévedést, hogy az ember képtelen minden jóra, az egyedül üdvözítő hit tanát, a megigazulásról és
kegye-lemről,a hierarhiáról és Egyházrólszölö tanokat, a szent-ségek hatásáról, a tisztítöhelyről,avezeklésrőlés a búcsú-ról szölö tévedéseket. De leghatározottabban és legerő
sebben Luther legújabb tanait cáfolja a bulla, azokat, amelyek a pápa és az egyetemes zsinatok tekintélyét tagadják.
Ami a bullában a modem fülnek keményen hangzik, az a Szentírás ~rőteljes nyelve, mit a hivatalos szokás-nak megfelelőenaz eretnekség, mint a legnagyobb rossz ellen idéz az okirat. Igy a protestánsok által annyiszor becsmérelt bevezetésben, mikor az Istent és az egyház-fejedelmeket szőlítja meg, ilyen szentírási helyeket sző
a szövegbe: az Úr szőllőjét «földűljaaz erdei kan és a magányos vad elpusztítja azt». (79 zs. I4.)
3. Az ÚGYNEVEZEIT NAGY REFORMÁLÓ IRÁSOK.
-A közeledő ítélet hírére az izgalom egész lázassá tette Luthert. Az ünnepélyes átok mégis csapás volt a szerzetesre, bárhogy gondolkozott is; csapás, melytől
megremegtek lelkének legbelsőbb idegszálai ; csapás, mely sok követőjét fogja elszakítani. Ebben a féle-lemmel vegyes gyülöletében két írást adott ki, melyek-nek az volt a célja, hogy a közeledő kiközösítés hatását csökkentsék. Az, hogy dacos fejét meg is hajthatná s így mindent elkerülne, eszébe sem jutott.
Azelső,németnyelvűiratnak a következőcímetadta:
«A kereszténység megjavftásáról a német nemzet nemes-ségéhez».lo Tűzes szavakkal szölítja fel a nemességet, hogy szálljon síkra Róma sok bűne és gaztette ellen.
És leplezetlenül hirdeti egyház-züllesztő tanítását: az egyházi és világi rendközöttfennálló különbség csak
kép-mutatö megtévesztés ; a keresztség mindenkit pappá tesz;
a hierarhiát, akár erőszakkal is, meg kell szüntetni; a világi felsőbbségnekhatalma van a hierarhia fölött.
A vádirat 25 fejezetét az Egyház hibáinak, egy feje-zetét pedig a nyilvános világi élet bajainak szentelte Luther. A könyvfőtárgyáttehát az Egyház hibái képe-zik, melyekkel szemben reformátor gyanánt állítja oda magát. Ezekben azonban alig mond valami olyant, amit már régebben nem említett vagy legalább nem érintett volna. Ami igaz benne, azt már más egyházi írök rég letárgyalták. Haller János, a protestáns történetíró meg is jegyzi: «Talán ez a legkevésbbé eredeti mű azok között, melyeket Luther írt».ll Ami pedig nem igaz, azt annyira túlozza, hogy az elfogulatlan olvasót már elő
adása is ellenszenvre hangolja. A háttérben mindenütt ott rémítget az Antichristus-pápa. Ez az Antichristus Dániel jövendölése szerint a világ kincseit «zsákmányul viszi» (II, 8.) és mindent «megront». (II, 44.) (lA pápák nagyrésze» különben is «teljesen hitetlen volt h)
«Anemességhez»írt könyv ma is Luther legolvasottabb írása. Ahol többi művei már feledésbe mentek, ez a könyv még ott is tanúskodik arról, hogy mily rémítő erővel tudott a nép nyelvén beszélni ez a néptribun.
Barátja, Lang János azt írta neki, hogy ebben a könyv-ben harci kürt szől, mely keresztülharsog egész Német-országon. Más «közelálló barátaival szemben védekeznie kell Luthemek a vád ellen, hogy (ez a kürt) lázadásra szölít» (Kolde Tivadar).lll Konzervatív protestánsok is határozottan «visszautasító kritikával» tárgyalják a demagóg könyv tartalmát. «Be kell látni» - mondják - , hogy Luther ezzel az írásával átlépte a megengedett határt.» A forradalmi tartalom megijeszti bírálöit.
«Luther útja - mondja róla az egyik - mindenesetre óriáshoz méltö volt, még a tagadásban is» (von Sthal Frigyes Gyula).13