nyos jótett szükséges. A kor szokása szerint a búcsút
engedélyezőokirat valami jótékony vagyközérdekűcélra adottmérsékeltalamizsnátírtrendesen elő. Igy a búcsút egyesek rosszakaratúlag pénzszerzésre használták föl.
A tulságos feldícsérésésa kapzsi praktikák azután telje-sen lealacsonyították a búcsúkat.
X. Le6 pápa ilyen körülmények között hirdetett búcsút azzal a szándékkal, hogy az összegyűltalamizsnából fel-építse a római szent Péter-templomot. Ez a búcsú adott alkalmat a már majdnem egyházellenes gondolkozású Luthernek arra, hogy necsak a visszaélések ellen lépjen fel, hanem a búcsúk ellen is.
A búcsú hirdetésével Albrecht választófejedelem Tet-zel Jánost, anépszerűdominikánus szónokot, bízta meg.
Ez közepes teol6gus volt. Erkölcsei kifogástalanok, bár-mennyire rágalmaztákisőtakésőbbkitört harc hevében.
A búcsúról szóló beszédeiben a mainzi egyházi hatóság
előírásaihoztartotta magát. Ez az utasítás a búcsú szel-leménekmegfelelőenmegkövetelte, hogy akibúcsút akar nyerni, az töredelmesen gyónjék meg. Egy tétele volt csak kifogásolható. A halottakért felajánlott búcsúról azt állította, hogy akkor is eredményes, ha a felajánló nincs a megszentelő malaszt állapotában.
Tetzel is ezt az elvet vallotta a halottakra vonatkozó búcsúkról. Azt azonban nem lehet rábizonyítani, hogy azt mondta volna: "Amint a pénz a perselybe hull -A tisztitotűzből lélek szabadul», noha a vers tartalma nagyon közel van szavainak értelméhez. Ezért ellenfelei azzal vádolják, hogy ő lenne e mondás szerzője. Azt is kifogásolják Tetzelnél, hogy a búcsú hirdetésére az orszá-gos vásárokat is felhasználta.II
Mikor a búcsúthirdetőTetzel Wittenberg közelébe ért, Luther elérkezettnek látta azidőtaközbelépésre. Novem-ber elsején volt a wittenNovem-bergi vártemplom névünnepe;
Mindenszentek tiszteletére szentelték annak idején s ezen
a napon itt is lehetett búcsút nyerni. Ilyenkor sok ember szokott a templomba jönni. A templom egyúttal egye-temi templom is volt. Az ünnep előestéjénLuther kiszö-geztetett a templomajtóra egy latin nyelvű írást, mely 95 tételt tartalmazott a búcsúról. A nyomtatvány a téte-lek fölött vitát hirdetett.
Azt állította ezekben a tételekben, hogy a búcsúnak semmi értéke sincs Isten előtt,csak az Egyház által ki-rótt kánoni büntetéseket engedi el. Tagadja továbbá Krisztus és a szentek érdemeinek kincstárát, mely a búcsú alapját jelenti. A maga mentségére a búcsúszono-kok fonákságait állítjaelőtérbe,mert szerinte ezek képe-zik tételeinek alapját és tárgyát. Az egyik tétel azt kérdi gúnyosan: «Miért nem a saját pénzénépítí a pápa a szent Péter-bazilikát, miért a szegényhívőkpénzén, mikor ma gazdagabb, mint a leggazdagabb Crassus?»
Hogy a misztika se hiányozzék, az utolsó tételekerősen
lelkére kötik a híveknek, hogy ne a béke után törekedje-nek, amit a búcsú látszólag hoz, hanem a kereszt után ; nem a pax, pax-nak kell fölhangzania. hanem a crux, crux-nak (nem a békének, hanem a keresztnek). (rA ke-resztényeknek követniök kell Fejöket a szenvedéseken, a halálonésa pokol gyötrelmeinkeresztűl»,Ez megegye-zik azzal a gondolattal, mely a tételekből is kitűnik,
hogy jobb önként elszenvedni a bűnökbüntetését, mint a búcsú segítségével kivonni magunkat a büntetések alól.
Az annyira dícsért 95 tétel egyáltalán nem nyilt és komoly írás, nem is tudományosan megszerkesztett és elrendezett mű. Legkevésbbé lehet pedig egy újításnak a programmja abban az értelemben, amint az újításszőt
általában használni szoktuk.
Akezdődőmozgalom mind nagyobb arányokat öltött.
1518-ban a templom búcsújának előestéjén,jan. rő-án,
Luther tételeinek szellemében prédikált a búcsúról.3 A tételek kifüggesztése után a mainzi érsek és a
V.ABÚCSÚTÉTELEKTŰLA HITVITÁIG
59
brandenburgi püspök levelet kapott Luthertól, melyben ez igyekszik a történtekről olyan felvilágosítást adni, hogy az ő szerepe kedvező színben tűnjék fel. Albrecht érseket azonban Tetzel és más dominikánusok is iníor-málták. Az érsek még ISI7-ben jelentést tett a dologról Rómának és a vita tételeit isszőszerínt közölte a Kúriá-val. Ennek következtében X. Leó pápa megbízta Gab-riele della Voltát, az ágostonrend generálisának helyet-tesét, hogy Luthert közvetlen följebbvalói útján a leg-szigorúbban szőlítsaföl téves nézeteinek visszavonására, ((hogy hanyagság" folytán ne támadhasson esetleg még nagyobb tűzvész».Della Volta parancsára tehát Luthert Heidelbergbe hívták, hogy ott a rendi káptalan előtt
igazolja magát.
Közben ellenfelei sem nyugodtak és így irodalmi vita indult meg Tetzel és Luther, majd Luther és dr. Eck János között.
A rendi káptalant ISI8 áprilisában tartották meg.
Luther, hogy kikerüIhesse nyakasságának szomorú követ-kezményeit, melyek a jog értelmében nagyon szigorú büntetést vontak volna maguk után, jóval előbb meg-szerezte Frigyes szász választófejedelem támogatását.
Erre azonban nem is volt szüksége, mert a káptalan, melynek résztvevői- legalább is a többség - Luther pártján állottak, az egyházifelsőbbségszándékával hom-lokegyenest ellenkező határozatot hozott.il Még azt is megengedték neki, hogy ő vezesse azt a nagyarányú hitvitát, melyet az ágostonrendi zárdában Beier Lénárd wittenbergi magiszter tartott. Úgy Beier, mint Luther a szabadakarat és a régi teológia ellen beszéltelőadásában.
Haza felé menet Luther Drezdában György herceg és az egész udvar előttprédikált. Krisztus kegyelméről,
a predesztinációról és a haragvó Istentől való félelem
leküzdésérőlbeszélt. Az egyházias érzeletűherceg nagyon megbotránkozott a hallottakon. Más oldalról is
tiltakóz-tak beszéde ellen. Mikor ezt Luther meghallotta, a
követ-kező öntelt nyilatkozatot tette: «E fecsegők mindent akarnak tudni és nem tudnak semmit; megvetem ezt a kígy6fajzatot, ezeket az áloreásokate.!
Vakmerőségéta felmentés, a siker és Frigyes választó-fejedelem védelme igen megnövelte. Kiadta a búcsú-tételekre vonatkozó «Resolutio»-kat. Ebben a művében
világosan kifejezésre juttatta álláspontját.
A Resolutiók vagy «Magyarázatok!> célja az volt, hogy megvilágítsa, megvédje és bebizonyítsa a vitás tételek egész sorát. A Resoluti6kban a nyilvánosságra jutott új dogmatika már határozottan szakított a malaszt tanával.
Luthernek az a ravasz gondolata támadt, hogy ezt a
művét Leó pápának ajánlja és Staupitz útján Rómába juttatja. Ezért a maga védelmére és ellenségeinek bevádo-lására olyan túlz6 hangú, alázatos ajánlósorokat írt az Egyház fejéhez, amilyenre csak az övéhez hasonlo lélek képes. Bár határozottan kijelentette: «Vissza nem von-hatok semmit», levele végén mégis így tör ki: «Szent-séges Atyám! lábaid elé vetem és felajánlom magam Neked mindazzal együtt, ami vagyok és amim van. Tedd azt, ami Neked tetszik, adj életet vagy halált, hívj vagy
űzzel, helyeselj vagy helyteleníts, a Te szavadat el fogom ismerni, mint Krisztusnak szavát, ki Benned kormá-nyoz és beszél. Ha a halált érdemeltem, akkor nem vona-kodom meghalni»," Hogy magyarázzuk ezeket a szava-kat? Hízelkedésnek nem vehetjük őket. Inkább azt a mély harcot tükrözik vissza, amely az Egyház iránti
hűségeés új állásfoglalása közt dúlt benne. Arra is gon-dolhatunk, hogy a pápát akarta maga iránt kegyességre hangolni vagy arra a szándékra, hogy sok bel- és külföldi katholikus olvasóját megtévessze. Bármint áll a dolog, mindenesetrefeltűnőa lelki egyensúlynak ily nagyarányú hiánya. Különben túlélénk fantáziája folytán gyakran fordult előnála a pillanat hatása alatt ilyen ellentétes
V. ABÚCSOT~TELEKTOLA HITVITÁIG 61