ismételte azt a kijelentését, hogy «testre és lélekre tízszer rosszabb a pápa hadserege, mint a töröké ... Ha az ember a törököt ki akarja irtani, ezt a pápán kellene elkezdeni».
Igy használta ki a kereszténység veszedelmét, hogy még ezen a címen is izgathasson a pápa ellen és terjeszt-hesse a vallási rombolást.
~,Végre 1529-ben, midőn Bécs segélykiáltása rázta meg Európát, ő is máskép kezdett beszélni «Háború a török ellen»című könyvecskéjében. Ebben már a védekezésről
szólt. Csak azt akarta, hogy úgy menjenek a török ellen, mint rablók és betörök ellen szokás, nem pedig mint hitetlenek ellen kereszteshadjárattal, amint az előbbi
elvakult korban tették.
Az előbb említett országgyűlésismét életbeléptette a wormsi ediktumot. Egyúttal azonban kifejezést adott annak a kívánságának is, hogy Németország területén tartsanak szabad egyetemes zsinatot. 1526-ban a speieri országgyűlésnekmégerősebbküzdelemben kellett diadalmaskodnia a közben megerősödött evangélikusok felett.
Ez csak részben sikerült. A császár ugyan leiratában félreérthetetlenül kifejezte akaratát, hogy érvényt szerez a wormsi ediktumnak, követelései felől, melyeket ebben az irányban a városokkal és fejedelmekkel szemben fel-állított, szintén nem lehetett kétség. A szász választó-fejedelemség és Hessen azonban vakmerőségébena
leg-erősebbhangon szólította fel ellentállásra a lutheránizmus barátait. Az újhitűek kijelentették, hogy a wormsi ediktum végrehajtása esetén megtagadják a török ellen való segítséget és nem járulnak hozzá az állami hadsereg költségeihez sem. Osztrák Ferdinánd és a katholikusok kényszerhelyzetbe kerültek. Végre is azzal fejezték be az
országgyűlést, hogy a zsinatig nem hoznak újabb dön-tést, addig éljen mindenki a maga lelkiismerete szerint.
A speieri gyűlés tárgyalta az újhitű államegyházak megszervezésénekügyét is. Azáltal, hogy a wormsi edik-tum végrehajtását ismét elodázták, erre is alkalmat adtak. Hesseni Fülöp még IS26-ban zsinatot hívott össze Hombergbe. Ezen a zsinaton egy elbukott francis-kánus, az avignoni Lambert Ferenc elnökölt. A zsinat radikális rendelkezéseket hozott. Ezeket azonban ré-szint Luther ellenkezése következtében sohasem valósí-tották meg. A birodalmi gróf kezébe vette az egyházi hadsereg vezetését és országának legfőbb püspöke gya-nánt rendelkezett a katonasággal. Kolostorokat támad-tak meg, templomok és búcsújáróhelyek képeit tették tönkre, a kultuszt megváltoztatták.
Fülöp különben oly kevésséérdeklődött a vallás iránt, hogy a IS év alatt, mióta felvette az új hitet, csak egy-szer járult úrvacsorához. Állandóan házasságtörő és nyilvánosan erkölcstelen életet élt. Mint maga mondta,
esküvőjeután három hétig sem volt hű feleségéhez. Már IS62 óta azzal a gondolattal foglalkozott, hogy felesége melléegy másik feleséget is vesz magának. Mint később
látni fogjuk, Luther jóváhagyásával IS40 március 4-én ezt meg istette.
2. LUTHER És A szÁsz ÁLLAMEGYHÁZ. - Luther azon fáradozott, hogy a szász választófejedelemségben az uralkodó által kinevezendőbizottság minél hamarább megtartsa azelőbbemlített vizitációkat. Annál nagyobb buzgalommal munkálkodott ezen. mennél jobban késle-kedett az önkényesen uralkodó fejedelem. Sürgetteőt az erkölcsök és a társadalmi rend bomlása.
Azt követelte, hogy a fejedelem négy személy által ejtesse meg a szemlét, melyhez idáig csak itt-ott próba-képen fogtak hozzá. A bizottság két tagja a vagyoni és fizetési ügyeket vegye kezébe, a másik kettő pedig, kik-nek szakértőknek kell lenniök, a személyi és tanügyeket.
Ennek következtében jelent meg IS27-ben a
vá-xn,
JELENTÖSÉGTELJES ÉVEK 183 laszt6fejedelem instrukciója, mely a vizitáció médját szabályozta és föltételezte. hogy a választófejedelemnek közvetlen joga van az egyházi ügyek ellenőrzésére.7 Ez azonban már több volt, mint amit Luther kívánt.Előszót írt tehát hozzá, mely bizonyos megszorítá-sokat tartalmazott. Bizonyos mértékig meg akarta ugyanisőrizniaz Egyház önállóságát és meg akarta aka-dályozni, hogy kialakuljon a megsemmisülést jelentő függő viszony az állam és az egyház között. Azt mon-dotta, hogy a fejedelemnek csak a szükség ad jogot arra, hogy beleszóljon az egyház ügyeibe és így teljesítse az uralkodó testvéri kötelességét; ezért a fejedelmet szük-ségpüspöknek nevezte. Luther korrekturáját persze nem vették figyelembe. Hatástalan emléke maradt az ő
ingatagságának és az egyház lényegére vonatkozó zavaros felfogásának.
Ezzel szemben Luther egyik barátja alázatos hangú feliratban kérle meg János választőfejedelmet,hogy az egyházi viszonyok megjavítása végett fejedelmi jogánál fogva haladjon a jámbor zsidó királynak, Jozafátnak
«bátor nyomdokain»; az ószövetségi királyok egyházi tevékenységét állította oda példaképül, «mint az evan-gélikusok aztkésőbbis igen gyakranmegtették». (Köstlin-Kawerau.P Arról a korlátozásről, hogy a fejedelemnek csak a nyomasztó helyzet és a testvéri kötelesség ad jogot a beavatkozásra, szó sincs; az uralkodot fejedelmi telj-hatalma jogosítja föl mindenre.
A fejedelem nevében Melanchthon dolgozott ki az Instructio mellé újabb «Artikulusokat» a vizitátorok számára. Ezek az Artikulusok a tanítási rendre és az egész ország istentiszteleti rendjére vonatkozó utasítá-sokat tartalmaztak. Az írás megnyerte Luther tetszését és miután a választófejedelem többször átvizsgáltatta és különböző betoldásokat szövetett közéje, Luther jóváhagyásával jelent meg.
Úgy a lutheránusok, mint a katholikusok közülsokan csodálkozva látták, hogy az «Artikulusok» mily reakció-nárius mödon tárgyalták a bűnbocsánat kérdését.
Melanchthon óvta a híveket attól a gondolattól, hogy a
bűnöket előzetes bánat nélkül egyedül a hit törli el.
Abűn bűntetésérevonatkozó parancsokat sokkal jobban hangsúlyozta, mint ahogy azt Luthertől megszokták.
Luthernek hallania kellett a megjegyzést:
«visszacsü-szunk», de azért nem vonta vissza jóváhagyását, hiszen az ellenzékieskedő hangok majd csak elcsöndesülnek.t 1528-ban maga is írt egy «Oktatás a vizitátorok ré-szére»című művet, melyet 1538-ban Henrik szász herceg és 1545-ben a naumburgi püspök is bevezetett birodal-mában. Minthogy szomorú tapasztalatai alaposan ki-ábrándították, ebben az írásában észrevehető mödon kezdett visszatérni a törvények és a bánat tárgyalásához.
Azt a rettenetes képet, amelyet 1527 és 1529 között, majd pedig később is láttak a vizitátorok a nép, az új prédikátorok és a plébánosok életében, az akkor felvett
jegyzőkönyvek mai napig híven megőrizték. Luther egyik levelében így panaszkodott erről Spalatinnak:
<CA községekben minden szomorú látványt nyujt minde-nütt, mert a parasztok semmit sem tanulnak, nem imád-koznak, nem tesznek mást, mint visszaélnek a szabad-sággal; nem gyónnak, nem áldoznak, mintha egészen megszabadultak volna a vallástöls.w
«Amint pápistavoltukat nem tisztelték, úgy vetik meg a mienket.» Igy bizonykodott Luther. De a pápista korból nem maradt fenn tudósítás a viszonyok ilyen elfajulásáról.Csak a szabadság új evangéliuma és abelőle
táplálkozó parasztháború idézték elő az elvadulást.
A vizitációk hatását akarták megnöveini azzal, hogy bevezették a szuperintendensek állandó egyházfelügyeleti jogát. Újabb pecsét volt ez az államegyházon. Ezt a hivatalt a választófejedelem 1527-ben kiadott vizitációs
XII. JELENTŰSÉGTELJES ÉVEK 185 instrukciójával szervezte meg és e megbizatást az elő
kelőbb városok plébánosainak adta meg. A szuperinten-densek feladata volt kerületükben felülvizsgálni a lel-készek hitéletét. működését; a makacsul vétkezőket
fel kellett jelenteniök a fejedelem hivatalnokainál és ezek útján a fejedelemnél. Kinek is lett volna másnak hatalma büntetések foganatosítására?
Az új egyház másik megerősítőeszköze az volt, hogy a választófejedelemség egész területén bevezették az úgynevezett német misét, Ezt minden vasárnap egy-forma szertartások között kellett elvégezni mindenütt.
Ez újítást a fejedelem követelte. A szertartásrendet, Walter János torgaui dirigens segítségével Luther állította össze és 1525 végén beadta a választófejedelemnek.
A vizitáciékra vonatkozó Artikulusok e szertartás beveze-tésére minden plébánost köteleztek. A ritus továbbra is a megtévesztésig hasonlított a katholikus miséhez.
Lehetőlegészrevétlenül kellett e rendeletet végrehajtani.
«Nem szükséges sokat prédikálni erről a világiak előtt»
- mondta óvatosan az Artikulus.
Luther szabadegyház eszméje már teljesen eltűnt.
Mindjobban kialakult az új kényszeregyház. A rajongó-kat és az újrakeresztelőket a legszigorúbbari büntették.
Luther már odáig jutott, hogy halálbüntetést követelt azokra az eretnekekre is, kik nem bolygatták meg az állam rendjét, hanem csupán azzal vétkeztek, hogy lé-nyegesen mást tanítottak, mint ő.ll
Wappler, a pr.otestáns kutató, ki az utóbbi időben
az evangélikus eretnekpörökkel és az újrakeresztelők
mozgalmával foglalkozott, írta: «A számos halálos íté-let, mely még olyan.újrakeresztelőket is sújtott, kikről
megállapítható, hogy nem voltak forradalmárok és kiket éppen a wittenbergiek irányadó jelentései alapján öltek meg, határozott beszéddel cáfol minden kísérletet, mely még mindig tagadni akarja a való tényt, hogy maga
Luther helyeselte azok kivégzését, kik csupán eretnekek voltaks.P
Luther az eretnekek ellen változatlanul azt a kifeje-zést használta, hogy Meister Hansnak • a hóhérnak kell
őket átadni. Reinhardsbrunnban például 1529 végén és 1530 elején hat ilyen eretnek került hóhérkézre. 1530 ja-nuár r8-án hullott le a fejüle Arra a laikusok ellen be-hozott inkvizicióra vonatkozólag, mely a vizitácós ren-delet alapján előreláthatóvolt, szintén helyesen jegyzi meg Wappler: <<Az evangélikus hit- és lelkiismeretsza-badság alaptételeit, melyekért Luther még alig két éve küzdött, ezzel a laikusinkvizicióval a leggyalázatosab-ban elárulták».
Egy pártatlan kritikával dolgozó katholikus törté-nelemtudós, Paulus Miklós, egész füzetre való megdön-tetIen bizonyítéket gyűjtött össze a halálosítéletekből,
melyeket a hitviszályvezetőinek,különösen Luthernek és Melanchthonnak ajánlatára hoztak és hajtottak végreP Míg a hit megértését ily szigorúan akarták megtorolni, amit természetesen nem tettek meg mindenütt, addig azzal is megpróbáIkoztak, hogy az erkölcsi törvény durva áthágását a hitközség keretén belül büntessék meg.
A katholikus Egyházban szokásos kiközösítés hiánya minderösebben éreztette hatását. A vizitáciös rendelet azon is iparkodott, hogy a nyilvános bűnösöketa pap-ság által rendszabályozza meg úgy, hogy a plébánosok tiltsák el őketaz úrvacsorátél. Luther pedig azt akarta behozni, hogy a konok bűnösöket, ha nem hajlottak a tanukelőttvaló megintésre, a hitközségelőtt pogányok-nak nyilvánítsákki. Későbbelhatározta, hogy a kiközö-sítés bizonyos fajtáját fogja behozni. Kudarcot vallott egyesek fáradozása, hogy alegöregebbekbőlszervezzenek bizottságot az erkölcsök ellenőrzésére.t!Végül azt kívánta Luther, hogy azokat, kik nem akarják megtanulni a katekizmusszövegét, az uralkodóűzzeki az országböl.w
XII. JE LENTÖSÉGTELJES Év EK 187
3. ÚJABB TANÜGYI ÉS VITAIRATOK. - Luthernek a tanítás és az egyházszervezet rendbehozatalára irá-nyuló tevékenységével függ össze két katekizmusának I529-ben való kiadása. Ez a két katekizmus nagyjelentő
ségre tett szert.
Luther 1528-ban három hitelemző beszédsorozatot tartott,ezekbőlállította össze a katekizmusokat. Akkori-ban rendszeres szokássá vált Wittenbergben, hogy éven-ként négyszer két-két héten keresztül naponta a katekiz-mus anyagáról prédikáltak.
A Kis Katekizmus, melyet «a gyermekek ésegyügyűek
számára» adott ki, először táblaalakú lapokon jelent meg abból a célból, hogy mint az a katholikusoknál már azelőttis szokás volt, otthon a falra lehessen fel-akasztani. Előadásmódja, kérdés és felelet formájában, mintaképe a világosságnak és megérthetőségnek. A Kis Katekizmusban került minden polemikus fordulatot a régi Egyházzal szemben. Az előszóban azonban mégis a katholikus püspököket tette felelőssé azért, hogy
«az egyszerű emberek, kü1önösen a falvakban, semmit sem tudnak a keresztény tanokb61».18
A Nagy Katekizmus a papok számára akart útba-igazítást adni, hogy a Kis Katekizmus szövegét miképen fej tsék ki prédikációikban a nép előtt. Ez nem kérdés-felelet formájában készült és meglehetősen terjengős.
Ennek dacára;éppúgy, mint a Kis Katekizmus, ez sem öleli föl azokat a karakterisztikus lutheránus tanokat, melyek vitára adhattak volna okot. Az olvasó nem találja föl benne Luthemek azt a régebben annyira hang-súlyozott tanítását, hogy a Szentírás szövegét mindenki szabadon magyarázhatja és hogy mindenki szabadon ítélhet a hittételek fölött. Eltűnt az áteredő bűnnek
az a hatása, hogy képtelenek vagyunk (persze Luther szerint) a jóra; el a rabságra jutott akarat és a predesz-tináció tana is.
Mind a két katekizmus csakhamar a legszélesebb körben terjedt el és több kiadást ért meg. Számos feje-delmi rendelet gondoskodott terjesztéséről. 158o-ban pedig, mint a lutheránus egyház szimbolikus könyvei, a Konkordia-gyüjteménybe lettek felvéve.
Tagadhatatlan, hogy nagyon hasznos hatással volt a katholikus hitelemzésre az a törekvés, hogy Luther túl ne számyalhassa a katholikus írókat. A nép vallás-oktatását ugyan idáig sem hanyagolták el, Luther pedig szokása szerint a régi csapásonhaladt.P de a katholikus vallásoktatás gyakoribbá és célszerűbbé tételét mégis fokozni kellett. A meglevő, nagyobbrészt értékes tan-könyvek számát is szükséges volt szaporítani.Különösen Canisius Péter pompás katekizmusa tökéletesítette a már eddig is közkézen forgó sok jó művet,
A Kis Katekizmus mellett más apróbb írásokat is adottkiLuther. Igy 15z6-ban a «Keresztelőkönyvecskét»
és 15z9-ben «Az esketési könyvecske az egyűgyű plébá-nosok használatára»címűfüzetet. Ezekben a két szentség szertartásrendjét szabta meg.
Hogy a házasság nem szentség, hanem «a világi elül-járóságnak alárendelt, teljesen világi dolog, épp úgy, mint a ruházat és élelem, ház és udvar», azt, mint már annyiszor, ismét elmondta az 15z9-ben megkezdett és 1530-ban kiadott munkájában, a «Házassági dolgok»-ban,18 mely műneképp ez a tétel az alapeszméje és ki-indulási pontja. Azt írta, hogy a házasságra vonatkozó-lag nem akar utasításokat adni, mert a világi dolgokhoz semmi köze sincs a lelkésznek; «hadseregre vagy a törvény kényszerére» sincs joga az egyháznak; csak az a feladata, hogy a lelküsmeretet felvilágosítsa és vígasztalja».
Ennélfogva ő is csak tanácsokat akar adni.
Házasságtanában az objektív törvények helyét majd-nem teljesen elfoglalta a szubjektív önkény. Minthogy felfogása a fogadalmak és a papi nőtlenségellen vívott
XII. JELENTŐSÉGTELJESÉVEK 189 szenvedélyes harcának viharában alakultki, tanítása -ha ugyan egyáltalában beszélhetünk egységes tanításról - veszedelmesen érzéki útra terelödött.w
E mellett azonban a házasságot Isten tiszteletreméltó rendelkezésének tartotta. Felemelő szavakkal tudta magasztalni a házasélet természetes voltát. Sőt azzal is szeretett volna dicsekedni, hogy ő volt az, aki a házas-állapotot«prédikáciökkal,írásokkal és példákkal magasz-talta, míg a pápistáknál a paráznaság egyáltalában nem volt bűn».20
E könyvében a házassági akadályokról. különösen a rokonságról csak futólag beszélt Luther. Épp így nem tárgyalta részletesen a válás kérdését. Házasságtörés és hűtlen elhagyás esetére megengedte a házasság teljes felbontását.
Főcélja a titkos házasságok elleni harc volt. Titkos házasság alatt azokat a házasságokat értjük, melyeket a gyermekek a szülők beleegyezése nélkül kötnek meg.
Azt tanította, hogy a házasság nyilvános életállapot lévén, azt a hitközség tanui előttnyilvánosan kell meg-kötni. Az atya és anya vagy ezek helyettesének akarata ellenére kötött házasság érvénytelen. Viszont a szülői
hatalommal való visszaélés is sok gondot okozott neki.
Azért önmagának ellentmondva, arra az eredményre jutott, hogyha a szűlők meg akarják akadályozni gyermekeik házasságát, a plébános és a jóbarátok engedjék meg a házasságkötést. Luthernek sok kellemet-lenséget szerzett a gyakran előfordulótitkos házasságok ellen intézett támadása, úgy, hogy később Mansfeld Albrecht grófnak ezt írta: «Azt írtam néhány em-bernek, hogy minden ördög nevében tegyen úgy, amint akar».21
1527-ben és a következő években több apró írása jelent meg. Igy «Luther Márton válasza Anglia királyának gyalázkodó levelére))22 és «Titkos és ellopott leveleb23
című írásai. Ezenkívül több irat, melyekben azokat
dícsőítette, kik állítólag a lutheránus vallásért haltak vértanui halált.u A középkori törvények értelmében mindenesetre többeket ítéltek halálra eretnekség címén, de nem szabad elfelednünk. hogy ezeknél a halálos ítéletnek egyik mellék-, ha nem főoka,többnyire az volt, hogy vagy a paraszt1ázadásban vettek részt, vagy más súlyos büntetendő cselekményt követtek el. Másokat azért végeztek ki, mert újrakeresztelőkvoltak és állam-felforgató tanokat hirdettek. Ismét mások azért kerültek vérpadra, mert a társadalmi rendre veszélyes forradalmi, scSi kommunista eszméket vallottak. Ezeket csak nem lehet a lutheránus vallás vértanui gyanánt tisztelni ?
Midőna meisseni püspök 1528-ban rendeletet adott ki, melyben megtiltotta, hogy papjai Luther tanai szerint két szín alatt osszák ki az Oltáriszentséget a híveknek, Luther «A meisseni püspök rendeletére vonatkozó fel-világosítás egy jó barát számára az Oltáriszentség két
színéről»címen25összefoglalta márelőbbfelhozott látszó-lagos bizonyítékait a két szín alatti áldozás védelmére.
A pápista egyház, Írta a püspök ellen, e kérdésben Isten szava fölé helyezte magát és az ördög egyháza, a sátán menyasszonya lett.
A kétkövetkezőévben több irat jelent meg, melyekben a katholikus egyház áldozási gyakorlatát megvédelmez-ték. Midőn a hívő a kenyér színében veszi magához Krisztusélő testét, természetesen a szent vért is élvezi, mert máskép nem élőtesttel táplálná lelkét. Az Egyház jogosan cselekedett, amikor a botrányt és a vér meg-szentségtelenítését elkerülendő, behozta az egy szín alatt való áldozást. Nem az Egyházérdekét,nem Krisztus
megdicsőítéséttartották szemük előtt a két szín alatt való áldozástkövetelők.hanem a lázítás és ellentmondás szelleme vezetteőket,hiszen a gyakorlat bebizonyította, hogy legtöbben sem egy, sem két szín alatt nem akartak
XII. JELENTÖSÉGTELJES ÉVEK 191