jelenlétéről, sőt azt is állította, hogy erre az igazságra az Úr angyala tanította meg.
Ha azonban egybehasonlítjuk a két ellenfél okoskodá-sait, azt látjuk, mindkettő szörnyűteológiai tévedések között botorkál. Luther csak féllábbal állt a Biblia talaján. Fejét teológiai és filozófiai képzetek kábították el, mik sötét felhőt vontak az igazság elé. A bibliai alapnál is vonakodott a szőszerinti értelmezést követ-kezetesen végigvezetni. Nem akarta a katholikusok
betűszerinti szövegmagyarázatát elfogadni. Félúton megállt és azt hirdette, hogy az oltáron egyszerre van jelen a kenyér és Krisztus teste.
A teológia és filozófia szabatos és tudományos meg-állapításait, melyekkel Krisztusnak a szent titokban való jelenlétét, már amennyire azmegérthető, bebizonyí-tották, nem akarta elfogadni, mert szerinte minden skolasztikus tan szofizma. Ezért, hogy Zwingli állítását megcáfolja, például így érvelt: Krisztus teste valóban az Isten trónján van jelen, de résztvesz Isten mindenütt jelenvalóságában is, úgy, hogy az egész világon feltalál-ható, tehát az Oltáriszentségben iS;31 minthogy azonban határozott igérete szerint valahol érzékelhetőenis jelen akar lenni köztünk. ezt az úrvacsorában teszi meg. Ezt a határozott ígéretet az úrvacsoránál abban látta, hogy Krisztus e szentség által ami hitünket akarja erősíteni.
Zwingli erre azt válaszolta, hogy e tanítás szerint az Oltáriszentség semmi különös kegyelmet nem ad, mert van más, hatásosabb eszköz is, a hit megerősítésére,
Luther tehát fölösleges csodát tételez föl. Luther erre az ellenvetésre csak azt tudta mondani, hogy az úrvacso-rában a hívek személyesen kapják meg azt a bűnbocsá
natot, amit az Evangélium prédikálása általában ad.
Afőaz volt számára, hogy a szentség neműködjéka sajá t
erejéből (ex opere operato), amint ezt a katholikus Egyház tanítja.
Hoitsy: Luther MArton étete.
Önkény dolgában azonban Zwingli sem maradt Luther mögött. Gyakran már azt sem tudjuk, mit állítanak komolyan, annyi az ellentmondás fejtegetéseikben.
Hát még a hang, amellyel az új vallásalapítók a keresz-ténység e LegméltóságosabbSzentségefölött vitatkoznak.
Gúny, gyűlölködés, az ellenfél szavainak elcsavarása váltakoznak egymással. Mindenáron úr akart maradni
mindkettőa csatatéren és magához akarta vonni a hívek
táborát.
-Luther azt mondta, hogy vagy Zwingli az ördög szol-gája, vagy pedig ő maga is ördög, harmadik eshetőség
nincs.Zwingliből«fekete,kételkedőördög»beszél. Miköz-ben Zwinglinek azokat a szavait tárgyalta, melyek arra vonatkoztak, hogy Krisztus Isten jobbján ül, gúnyosan beszélt a kanonoki gallérröl, amelyet Krisztusnak bizo-nyára viselnie kell ott és megkérdezte, hogy nincsen egyúttal ott minden teremtmény, mint «a papsapkában a tetvek és bolbák?II Erre aztán Zwingli elkeseredve azt felelte, hogy neki nem kell a Luther szemfényvesztő
mennyországa, sem pedig a kanonoki vagy kutyára való csuklyája, ezeket csak vigye haza Luther és akassza föl magát.
Ennyire sülyedtekszenvedélyességükben,Mily máskép védelmezik igazukat a katholikus írök !
Igazán a tisztességnek vált javára, hogy Luther nagy hitvallása után elhallgatott. «Nem méltó hozzá -mondotta - hogy ellenfeleinek ostoba válaszaival és
őrültségeivel tovább foglalkozzék.s'"
5. A PROTESTÁLÓK,1529. - 1529 áprilisában a katho-likus követek és teológiai tanácsosaik Ferdinánd veze-tésével nagyobb egyetértésben és több elhatározottsággal jelentek meg Speierben azországggyűlésen, mint valaha.
Eltökélték, hogy végét vetik annak a visszaélésnek, amelyet az 1526-iki speieri országgyűlés feloszlatása után elkövettek az újhitűek, kik az akkor kierőszakolt
XII. JELENTŐSÉGTELJES ÉVEK 195
határozat tágértelmű szövegét az újítás terjesztésére használták ki.
Ezen az új abbországgyűlésentehát kivitte a katholikus többség, hogy a rendek a következőhatározatot hozták:
mindaddig, míg a lutheránusok által kérelmezett zsinat össze nem ül, a jelenlegi vallási viszonyok maradnak fenn; újítani és az Oltáriszentség vagy szentmise ellen lázítani tilos.
Ebben a határozatban semmi olyan nem volt, amit az újhitűek joggal nevezhettek volna rosszakaratnak.
ha valóban kívánták, hogy az általuk követelt zsinatig békében és rendben élhessenek. Ök azonban ellenkezőleg elhatározták, hogy a törvényesen hozott határozat ellen ünnepélyesen fognak protestálni.
Ez volt az I529 április ro-íkí protestáciő, melytől
az egész párt a protestáló vagy protestáns nevet nyerte.
Nem minden újhitű vagy legalább a lutheránizmus felé hajló fejedelem értett egyet ezzel a döntéssel. Egyes protestánsok április 22-én titkos védőszövetségben egye-sültek. Az északnémetek az Oltáriszentségre vonatkozó harc következtében elszakadtak a lutheránizmustöl, így már köztük is megindult a bomlás. Csak a katholikus egyház ellen vívott harcban voltak egységesek.
A protestánsok akadályozták meg azt is, hogy a
köze-ledő török veszély ellen segítséget nyujtsanak. A
távol-levőcsászár az országgyűlés legfőbb feladatává a török-veszély elhárítását tette. Emellett egyre fenyegetőbb
hírek érkeztek a török előnyomulásáról.«Tagadhatatlan tény», mondja Walther Vilmos protestáns Iutherkutatő,
«hogy a protestáns követek nem akartak segítséget meg-szavazni a török ellen, ha a katholikus rendek nem fogal-maznak más határozatot a vallási kérdésekre vonatko-zólag, mint az említett elfogadhatatlant.sw
Luther természetesen nagyon meg volt elégedve azzal, hogy az országgyűlés határozata ellen az újhitű párt
13*
protestációt adott be, de két dolog gondot okozott neki és különösen Melanchthonnak, az, hogy hívei fegyveres szövetséget kötöttek a császár ellen és a zwinglianizmus-hoz való közeledés. Melanchthon azért könyörgött, hogy ne tanácsolja az egész császárságtól való elszakadást, mert idáig legalább megőrizték azt a látszatot, hogy nem szakítottak az állammal, de még az Egyházzal sem, csak reformokat akartak bevezetni. Luther gondjai közt a gyűlölt zwinglianizmustól való félelem foglalta el a főhelyet. Május 22-én elkeseredett hangulatban írt a szövetségre vonatkozó gondjairól a választófejedelem-nek. A harci szellem romlásba viszi az országot. Az embe-rek helyett Istenben kell bízni. A legrettenetesebb azonban az, hogy Zwingli híveivel egyesülve magukra veszik azoknak abűneit, akik a szentség ellen harcolnak és Istennek vakmerő ellenségei.34 A választófejedelem meghajolt az érvekelőttés nem tett több lépést a szövet-ség érdekében.
Annál inkább akarta Fülöp őrgróf Németország és Svájc újhitű pártjait a Habsburgok ellen egyesíteni.
Ehhez azonban elsősorban az kellett, hogy Luther ki-béküljön Zwinglivel vagy legalább valami megegyezés-féle jöjjön létre köztük. Fülöp megkísérelte, hogy Luthert rávegye a lehetetlenségre. Elhatározták, hogy a két ellenfél személyesen fog tárgyalni.
6. LUTHER És ZWINGLI MARBURG VÁRÁBAN.
-A hesseni őrgróf 1529 április 22-én azt az ajánlatot tette barátjának, Zwinglinek, hogy ez vegyen részt egy összejövetelen, melyen Lutherrel megbeszélhetik a vitás vallási kérdéseket. Nem a hitbuzgalom vitte őt erre a lépésre, hanem a remény, hogy azújhitűekegyesítésével elérheti a császár és a Habsburgok ellen irányuló politikai céljait. AmerészZwingli azonnal kész volt a tárgyalásra, de semmi reményt nem nyujtott a megegyezésre. Luther eleinte ellenkezett; Melanchthonnak is aggályai voltak
XII. JELENTŐSÉGTELJES ÉVEK 197 és a választófejedelem sem akart hallani a dologról.
Azőrgróf sürgetőmeghívásaira végre mégis elhatározták, hogy Marburg várában megtartják az értekezletet.
Október 2-án ünnepélyes keretek között nyilvánosan tárgyalt Luther Zwinglivel és Okolampadiussal. Luther nagy betűkkelfelírta az asztalra; «Ez az én testem».
Ellenfeleinek ravasz bizonyítgatásaira a maga sajátos médján egyre csak azt válaszolta, hogy «evilágos szavak-ból egy fabatkát sem enged». Az október 3-iki és akésőbbi
tárgyalások is hiábavalóknak bizonyultak. Az őrgróf
Zwinglivel együtt már csak azt kérte, hogy legalább testvéri egyezséget kössenek. De Luther visszautasította a testvéri jobbot. Minduntalan csak azt hangoztatta:
«A ti szellemetek más, mint amiénk», Felismerte a ratio-nalista lelket Zwingliben és félt tőle. Azt gondolta, hogy csak ez a szellem okozza, hogy Zwingli a vitás kérdést nem tartja olyan fontosnak, hogy az megakadályozhatná a megegyezést és hogy ez a szellem valamikor minden vallástól el fogja szakítaniellenfelét.
Dolgukvégezetlenül váltak el. Az újhitűek viszálya csakerősödött.Az az egy jó következménye volt a dolog-nak Németországra nézve, hogy a szövetség, melyet a megegyezés esetén az őrgrófa császár ellen össze akart hozni, nem válhatott valóra. A szakadás megindult.
7. SZEMÉLYI DOLGOK. KISÉRTÉSEK. - Midőn Luther Marburgból hazafelé utazott, mint Linknek írta, Torgauban a legsúlyosabb lelki kínok és kísértések rohanták meg.35
Ezek előidézésébenbizonyára részük volt a marburgi izgalmaknak és az útközben tartott prédikációknak is.
Bár azzal dicsekedett, hogy legyőzte Zwinglit, ennek nyakassága és a félelem, hogy tanítását veszély fenyegeti, mégis sok gondot és fájdalmat okozott neki. Hozzá még kínozták a rémhírek is, melyek a törökről egymásután érkeztek. Szívbaja, mely már régebben iselővettes
mely-hez most erős lelkiismeretfurdalások járultak, kiújult.
Azt írta Linknek, hogy alig tudott Wittenbergbe vissza-érni ; a sátán angyala annyira kínozta, hogy már attól félt, hogy nem látja meg többé hozzátartozóit.
Wittenbergben tovább tartott szenvedése. Azt mon-dotta, hogy ezeket a kínokat a törökök okozzák, kiket - mint Amsdorfnak írta - azért küldött Isten, hogy megbüntessék az evangélium ellenségeinek istenkárom-lásait ; a népnek vele szemben tanusított elviselhetetlen hálátlanságát is a törököknek kellett megbosszulniok;
érzi, hogy haragjuk az ő fájdalmaiban nyilvánul meg, de reméli, Krisztus segítségévelle tudjakűzdeniistenüket, a sátánt. 36 Csak lassan-lassan nyugodott meg ismét.
Egy ilyen félelemből származó betegséget, mely majdnem sírbavitte. márIsz7 júliusában is átszenvedett Luther. Akkoriban a lelki fájdalomtól és a magának tett szemrehányásoktól többször el is ájult. Bugenhagen, ki mellette tartózkodott s ki gyónását is meghallgatta, azt írta, hogy ezek a lelkifájdalmak már a lélek elsötétü-léséhez voltak hasonlíthatók, olyanok voltak, mint amilyeneknek leírásánál a zsoltárokban «a lélek pokoli gyötrelmeire gondolunk»; fájdalmasabbak és veszélye-sebbek voltak, mint a test halálos gyöngesége. Meg-jegyezte, hogy Luther «több ilyen kísértést szenvedett el». Maga Luther pedig azt mondta bizalmasának, Jonas-nak, hogy akik csak a kűlső körülményeit látják, azok azt hiszik, «hogy csupa rózsák között jár, de Isten tudja, hogy mi van vele».37
Luther és barátai ezeket a szomorú állapotokat lelki kísértésnek, tentationes spirituales, nevezték. Leveleiből
értesülünk arról, hogy milyen rettenetes lelki harcokat kellett megvívnia ebben az időszakban. mely Isz7 júliusától egészen az év végéig tartott. A levelek élénken rajzolják meg hitbeli kételyeit és kétségbeesését, egész életének legszomorúbb akkordjait.