AZ „ARCTURUS"-EXPEDICIÓ A GALAPAGOS-SZIGETEKRE.
Irta L E I D E N F R O S T GYULA.
A newyorki állattani társaság Harrison Williams anyagi támogatásával nagy-szabású expedíciót rendezett a Szargasszo-tengerre, az egyenlítővidéki Atlanti-Oceánnak erre a sajátságos algaerdejébe. Az expedíció az „Arcturus" nevű hajón tette meg útját, vezetője pedig William Beebe, a neves ornithológus volt, akinek nevét a Galapagos-szigeteken végzett kutatásairól világszerte ismerik. Beebe tehát nem vérbeli tengerkutató és mint előre látható volt, Szargasszó-expediciója is a Galapagos-szigeteknél lyukadt ki. Magától értetődik, hogy ez a takaros kitérő semmit sem von le az expedició tudományos jelentőségéből, mivel Beebe a Tek-nős-szigeteken (Galapagos) folytatta 1923-ban megkezdett vizsgálatait és sok új adattal tette ismertebbé a Galapagos-szigetek természeti viszonyait. Visszaérkezése után Beebe a „New York Times" tudósítója előtt nyilatkozott útjáról és itt átad-juk neki a szót.
„Azok a tapasztalatok, amiket mi az „Arcturus"-expedicióján az Eszak-Atlanti-oceánban és a Csendes-tengerben szereztünk, éles ellentétben állanak egy-mással. Az Atlanti-óceán északi része, amelyen hat hétig dolgoztunk és a tenger állatvilágát tanulmányoztuk, valóságos pusztaság, a csendes tenger mély-ségeiben pedig nyüzsög az élet. Épen az Atlanti-óceánban szerzett szegényes zsákmány hajtott bennünket keresztül a Panama csatornán. A Csendes-óceánnak azt a részét kerestük fel, amely az egyenlítő alatt fekszik ugyan, de teljesen északi jellege van, mivel a hideg Humboldt-áram folyik rajta végig. A csatornán való átkelés után harmadnapra jellemző hullámalakokat láttunk, amelyek elárul-ták hogy a két áramlat találkozik. Az egyik a Mexikói, a másik a déli egyen-lítői áram. Mindegyik szélesebb a világ minden folyamánál. É s ezek élő folyamok!"
„A két folyam találkozásánál elképzelhetetlen mennyiségű haltömeg sürög-forog együtt. Középen a kisebb fajok, ezeket veszik körül a nagyobbak. Az áramlat szélét a kétméteres delfinek foglalják le és s z á m o s cápa úszkál ide oda.
A zoológusok számára valódi paradicsom az, ahol az „Arcturus" járt. A legcso-dálatosabb azonban, hogy ennek a zoológus-paradicsomnak élesen megszabott határai vannak. Alig néhány méternyire az áramlás szegélyétől már egyetlen élő-lény sem található, a belsejében pedig, mintha meg volnának babonázva, az állatok billiói hemzsegnek. Helyenkint hatalmas sötétpiros foltok akadtak útunkba.
Óriási meduzacsorda festette vörösre a tenger felszínét. Máshol rajokban szálltak körültünk a kék és ezüstös repülőhalak, csapatosan jöttek bohóckodni a barna
112 A T E N G E R
delfinek Egyik n a p reggelén négy cápa bukkant fel közvetetlen a hajó mellett.
Termetes fickók voltak. Szigonyaink után kívánkoztak. Az expedíció egyik részt-vevője harpúnát ragadott és kiment a hajó oldalára támaszkodó hidra. Nagy len-dülettel fúródott az acél a bestia hátába, sőt az erős dobás következtében egészen keresztül szaladt rajta. Félóra hosszáig tartott a halálküzdelem. Addig erősen kellett kapaszkodni a szigonyosnak is, hogy a hatalmas termetű hal magához ne ragadja a hullámsírba".
„Ha húsdarabkákat dobáltunk a vízbe, menten előkerültek a kis pilótahalak, amelyek mindig a rosszullátó cápák körül ólálkodnak. A cápának még egyéb kísérője is v a n : a gályatartó hal. Ennek lapos tapadókorongja van a fején, s azzal szívja magát a cápa testére. Ha gazdáját megszigonyozzák és húzni kezdik kifelé, mihelyest a levegőre ér, leválik róla és vándorúira kél. Sokáig nem szeret a maga lábán járni, hanem uj g a z d á r a tapad rá Nekünk sikerült két ilyen halat szigonnyal fogni, ami meglehetős ritka eset. Plinius meséli, hogy Antonius actiumi vereségének is gályatartó halak voltak az okozói, mivel a hajókat megakadályozták szabad mozgásukban".
„Más alkalommal a fedélzetről a tenger felszínét vizsgálgatva, lassan mozgó, hosszú testet vettünk észre. Csónakjaink mind távol voltak és jelzésünket nem vették észre. Nem volt más hátra, mint kézihálóval próbálkozni, s a szerencse hozzánk szegődött I Hálónkban ott evickélt egy tengeri kigyó, de — sajnos — kissé sérült volt. Kellő óvatossággal bántunk vele, mert tudvalevően a tengeri kigyók igen mérgesek. A hajó akváriumában magához tért és alkalmunk volt jól megfigyelni. Másnap még két másik példányt is fogtunk. A melegégövi tengerek-ben gyakoriak a kigyók".
„Egyik este világosságot gyújtottunk a fedélzeten és vártuk a fényre jövő állatokat. Legnagyobb tömegben az ú. n. Halobates-ek jöttek. Ezek az egyedüli tengeri rovarok. A kétszárnyúak közé tartoznak és kizáróan a melegégöv alatt, a tenger felszínén élnek. Megfigyeltük, hogy ezek a gyöngéd termetű állatkák milyen hamar elmerülnek. Elég egy parányi cseppet rájuk freccsenteni és már elsüllyednek. Egészen érthetetlen, hogv ennek ellenére a Halobatesek teljesen érzéketlenek az eső és a viharok iránt. Legelőször nekem sikerült kimutatnom, hogy ezek az apró rovarok, amelyek miriádszámra lebegnek a felszín felett, petéiket bizonyos tengeri madarak faroktollaira rakják le. Petéik rozsdaszínüek".
„A fény tintahalakat is oda csalogatott. Színük többnyire bronzvörös volt, de nagyságuk különbözött. Egyes fajok nem haladták meg a három centimétert, mások meg méteren felül voltak. T ö b b apró szépiafajt összefogdostunk hálóinkkal és akváriumba raktuk őket. Természetesen azonnal kibocsátották tintájukat, de annak nem a rendes szépiatónusa volt, hanem bronzvörös. Később jóval nagyobb lábasfejüeket is láttunk. Lehettek harmadfélméteresek, de — sajnos — nem tudtuk őket elcsípni. A Csendes óceánnak azon a pontján 48 óra alatt több, mint negyven halfajt számoltunk meg. Programmunk a harmadik napon tova szólított bennünket, de amint lehet, ismét visszatérünk o d a " .
Beebe egészen biztosan viszontlátja a zoológusok paradicsomát, mivel Har-rison Williams megvette az állattani társaság számára az 1245 tonnás „Vanadis"
nevű motoroshajót, amelynek ezerkétszáz tengeri mértföldes működési sugara
UTAZÁS A PARADICSOMBA. 113
van. Százezer dollárt fizetett éne, az „Arcturus" expedíciója pedig százötven-ezer dollárjába került. Ezen az expedíción kittint, hogy a Szargasszó-tenger kér-dése sokkal nagyobb probléma, semhogy egyetlen kiránduláson meg lehetne fej-teni. Beebe az „Arcturus" hajóval elvégzett annyit, amennyit lehetett, a probléma további firtatását a későbbi expedícióknak tartotta fenn. Az „Arcturus" nagyobb lélegzetű kutatásokra már csak azért sem volt felkészülve, mivel tudományos személyzetének túlnyomó része nőkből állott. Beebe tudós kisasszonyokkal járt a tudósok tengeri paradicsomában.
Az „Arcturus"-expedíció tudományos munkájáról a newyorki „Zoological Society Bulletin" számolt be igazi amerikai fényűzéssel illusztrált közlemények-ben. Helen Tee Van és Isabel Cooper a helyszínén rögtön megörökítették a fecs-keszárnyú pillangóhal bámulatosan finom rajzolatát, a skárlátpiros búbosfejű halak színpompáját a világító halak lilában, zöldben, kékben ragyogó diadémjait, a mély-tengeri vörösrákok derengő foszforeszkálását és a halványtestű kis tintahal füst-támadását. Ruth Rose zoológus kisasszony nem elégedett meg azzal, amit a hálók a fedélzetre hoztak. A tenger mesevilágát szemtől-szembe akarta látni s búvár-sisakkal a fején ereszkedett le az ágasbogas klárisok birodalmába.
Az „Arcturus" megállapodott a Kókusz-szigetek partja mentén, az expedíció megpihent a Catham-öbölben, a kalózok egykori tanyáján és a cetvadászok víz-felvevő telepén, szigonyra vett óriási ördöghalakat, amik mellett törpe az ember, kergetett tengeri oroszlánokat és annyi gyönyörűségben volt része, hogy minden rendes tengerkutatónak összefut a nyála, ha csak olvassa is, Beebe újra járt a Teknősbékák szigetcsoportján, ahol felfedezte a karmosszárnx ú madarat, ismét megbámulta a tarajos gyíkok millióit, amint a partok éles szikláit ellepik és a tengerből ragadják ki eledelüket. Az „Arcturus" a Hood- és a Gardner-sziget közt új kis szigetet fedezett fel, amelyet Henri Fairfeld Osborn tiszteletére nevezett el.
A Galapagos-szigetek vulkánjait már régesrég kialudtaknak tekintették, de az
„Arcturus"-expedició abban a szerencsében részesült, hogy tanúja lehetett az egyik tűzhányó kitörésének. A láva szakadatlanul széles fronton ömlött bele a tengerbe a gőz pedig nagy sustorgással csapott az égig. A tengerben főtt halak és tengeri oroszlánok úszkáltak a h a j ó körül
Visszafelé az „Arcturus" ismét meglátogatta a Szargasszó tengert és Beebe újra meghatározta a lebegő moszattömeg kiterjedését, amely tudvalevően évsza-kok szerint is változik. Onnan a Chesapeake öbölbe futott be az expedíció hajója, ahol Mr. Williams szállt a fedélzetre. Az „Arcturus" ezután még a Hudson tor-kolatában kutatott, majd a cirkálók és a folyton-folyvást tülkölő motorosok pokoli diadalharsonájától kísérve méltóságteljesen állott mólóhoz Newyork kikö-tőjében. Azóta szakadatlanul jönnek át az óceán hátán a szebbnél-szebb szines táb-lákkal díszített tudományos beszámolók, hogy még jobban megkeserítsék a szegény magyar tengerkutatók életét, akik munkájuk tudományos eredményét még tizenkét esztendő multán is fiókjukban őrzik
William Beebe most az újabb expedíciót szervezi.