Első útam a tengerhez

P o m p á s f e n y v e s e k k ö z ö t t m e g y a v o n a t . Az a b l a k b ó l k i h a j o l v a é r z e m a z e r d ő illatát. G y o r s a n m a r a d n a k el m e l l e t t ü n k a f á k , s z i k l á k , v i r á g o s t i s z t á s o k , m i a l a t t m i n d i g k ö z e l e b b é r ü n k o d a , a h o v a m á r r é g ó t a v á g y t a m : A k é k A d r i á h o z .

S o k s z é p h e l y e n v o l t a m . L á t t a m M a g y a r o r s z á g n a g y r é s z é t é s m o s t k ö z e -l e d b e n a h o z a h e -l y h e z , m e -l y „ M a g y a r o r s z á g g y ö n g y e " : F i u m e , a m a g y a r t e n g e r p a r t .

BARANGOLÁSOK AZ ADRIÁN 5 5

Álomszerű gyorsasággal multak az utolsó napok. Tegnapelőtt még a budapesti festészeti főiskola növendéke voltam, tegnap előkészületekkel telt el az idő, ma egész más tájakra hozott a vonat. Budapestről indulva a Dunántúl, Dráva, Száva után a Kulpahid elhagyásával kezdődik a táj vadregényessége, ahol a vonat a kékeszöld vizű Dobra völgyében fölfele halad. Ogulinnál már az égbenyúló Kleck sziklák alatt vonúlunk el. T o v á b b vezet a vágány, mindig maga-sabbra a Nagy Kapela bércei közé. A vonattal két mozdony rohan a kanyargó meredek pályán alagútba be, alagútból ki és mindig még magasabb hegyek felé vágtat. Újra befut egy alagútba, ez végnélküli hosszúnak látszik. Egyszerre fel-tűnik a vonat másféle dübörgése, mintha más hangnemben zakatolnának a kere-kek. Csakugyan. Az ütem is más, könnyebb, gyorsabb. Az alagútból vonatunk már őrült gyorsasággal jön ki, hisz innen a pálya már lefelé lejt és a vonatnak nagy késése van, melyet be kell hozni.

Minden alagút után, minden fordulatnál ú j alakulatokat látunk magunk előtt a mélységekben. Bükkfák, tölgyek kezdik felváltani a fenyveseket. A fák ágai mind délfelé állnak, itt már a Bóra területén vagyunk. Csakhamar m a g a s bóravédőfalakat is látunk a vasút mentén, a fák is ritkulnak, eltörpülnek.

Nagy kopár hegykatlant kerül meg a vonat, utána egy bevágásba rohan.

Mikor abból kiérünk, mintegy varázsütésre tűnik elő mélyen alattunk halványkék ködben a tender, fényes napsütéstől bearanyozva. Alattunk terül el az egész Quamero, melyet jobb oldalon Isztria félsziget, baloldalt a Velebit hegység határol.

Látjuk a Buccari öblöt, a Maltempo-szorost a San Marco scoglioval, a messze délre elhúzódó Morlakka csatornát, Veglia, Cherso szigetet, utánuk a távolban a a többi szigeteket le Dalmáciáig, le a végtelenségig, ahol mint egy leheletszerű fátyol mögött alig észrevehető finom vonal választja el az eget a tengertől.

Eltűnik a kép, újra egy hosszú bevágás. Kiérve, tenger helyett m a g a s hegyek állnak előttünk. A bevágásban fordultunk és most a kocsi másik oldalán van a tenger. Mélyen alattunk vasúti állomást látunk, ahol egy gőzölő és füstölő vonat vár, míg a mi vonatunk nagy kanyarulat után oda leér. Fölöttünk pedig a magasban másik vonat közeledik Plasse állomáshoz, ahonnan mi nemrég indul-tunk. Ily kanyarulatok útján ereszkedünk lejebb, és szinte hihetetlen, hogy alig egy óra alatt már lent a tenger mellett leszünk. Meját is elhagytuk már, a h o v a azelőtt a magasból lenéztünk a váró vonatra. Mélyen alattunk nagy kanyarulatot tesz az alig látható vágány egy keresztben álló hegy felé. Fekete pont látszik a vágány végén, megint egy alagút. Hamarosan ott is vagyunk. Őrült módon r o h a n a vonat be az alagútba, mintha egyenesen az alvilágba akarná vinni az utasokat, mikor már úgyis a Karszt pokolszerű kősivatagjában vagyunk.

Megint lejebb érünk, a táj változni kezd. A Karszt kopár sziklái között m á r több zöldet látunk. Szőlőlugasos fehér házak állnak magas kőkerítéses kis kertek mellett. Most már gyors változatosságban repülnek el szemeink előtt a szebbnél szebb képek. Megint látjuk Buccari öblét, ahová az állomásról néhány kilométer hosszú szerpentin út vezet le a régi kies városhoz.

A Draga völgyből lelátunk a Martinschizza öbölre, egy nagy kanyarulat után a másik oldalról már sokkal alacsonyabbról látjuk megint az öblöt sötétzöld vizével.

5 6 A T E N G E R

Még egy kanyarulat, még egy bevágás, és előttünk terül el Fiume bájos képe. A susáki kertes házak, karcsú ciprusfák között álló régi kastélyszerű villák fölött haladunk el, melyek mögött a késő délutáni nap aranyszínben tükröződik a tengerben. Elrobogunk egy házsor mellett. Virágos ablakokból dúshajú szép leányarcok néznek a vonat felé sötétfényű szempárokkal. E g y vashídról a Fiumá-rában álló vitorlások árbocaira esik tekintetünk. Még egy alagút, és a platán-fáktól árnyékos Deák-korzón robog keresztül a vonat, be az állomás vas-kerítése mögé.

Amint a vonat megáll, soknyelvű hangok érik füleimet. A perront, előcsar-nokot, kijáratot elárasztó utasok magyar, olasz, horvát, német, angol és ki tudja mi minden más nyelvűek zűrzavara, amihez megfelelően hordárok, hotelszolgák, bérkocsisok is különféle nyelven kiabálva kínálják szolgálatukat. Miután podgyá-szomat egy szállodába küldtem, első utam természetesen a kikötőbe, a lemenő nap pompájában tündöklő tengerhez visz.

2. „Leona" vitorlásom.

Csak néhány hétre akartam a tengerre menni. Nem tudtam, hogy hónapokig, évekig fogok maradni, és sok éven át az Adriát fogom otthonomnak tekinteni.

Szépnek találtam itt mindent. Sok, nagyon sok papir kellene, hogy azt mind leírjam, ami nekem tetszett és gyönyörűséget okozott. Bebarangoltam a hegyeket, partokat és szigeteket. Tanulmányoztam és festettem a tengert szép időben, viharban, mindenféle játékban és kutattam a természet, a tenger és partok min-denféle sajátságát. Volt egy kis csónakom, keskeny kis lélekvesztő, sokáig azzal kerestem fel a partok szép helyeit. A fianonaí öböl fokán, szárazról csaknem megközelíthetetlen helyen, távol minden lakóhelytől találtam vad, kopár sziklák közt egy barlangot, mely nekem ilyen tanulmányozásoknál heteken át hajlékom volt.

Velencében is voltam két évig, ahol a szépművészeti akadémiát látogattam.

Oda is elvitettem a kis csónakot, és összejártam vele a lagunákat, a benne levő szép szigeteket és városokat.

• Végre szereztem egy kedvemre való kis yachtot a „Leona" kuttert, melynek lakható kis kabinja is volt, amellett mégsem volt oly nagy, hogy m a g a m nem kezelhettem volna. Űrtartalma három és fél tonna, fedélzetének hossza hat méter, szélessége két méter. Felszerelése a nagyvitorlán, orr- és ormányvitorlán kívül jó időben használható csúcsvitorla, felső ormány vitorla és kisegítésül egy oldal-vitorla, továbbá két hosszú evező, egy kisebb közepes és nagy horgony, meg-felelő kötelek, csáklya, veder, vízmerítő, iránytű, óra, javításhoz való szerszámok stb., melyeket mindenütt, amint lehetett, kiegészítettem.

Hajómon magam voltam parancsnok és matróz egy személyben. Ebbe a szere-pembe nagyon hamar beleszoktam. A h a j ó z á s elméletén és különböző csónakokkal tett gyakorlataimon és tapasztalataimon kívül nagy hasznomra volt, hogy min-denütt jóban voltam hajósokkal, halászokkal, akik magukkal vittek n é h a egy-két hetes utakra is. Szívesen vittek, mert ha vendégnek is tekintettek, hozzájuk tartozó bajtársuknak is tartottak, nemcsak mert viharban épen oly jól éreztem magamat mint a legszebb időben, de velük dolgoztam együtt akár a vitorlák

BARANGOLÁSOK AZ ADRIÁN 5 7

kezelésében és a hajó vezetésében, akár pedig, ha szükséges volt, velük együtt gályarab módon nyomtam órákhosszáig szakadatlanul a hat-hét méter hosszú evezőket is. Sokat tanultam ily utakon a parti vitorlázás fortélyairól, titkairól.

Az adriaparti hajósok mind ismerik a partokon, szigeteken egyes öblök, fokok, szorosok sajátságait, különös széljárásait és egyéb viszonyait.

Kis hajóm által most megvolta módom, hogy mindentől függetlenül mehettem ahova nekem tetszett, maradtam ameddig jónak találtam és semmi sem korlátozta szabadságomat. Igaz, hogy ezért a szabadságomért néha nagyon meg kellett szenvednem, különösen ha valami alig védett kis öbölben horgonyozva kellett napokig tartó viharokat kivárnom és keserves volt, ha ilyenkor mindenre készen virrasztanom kellett, mikor sötét éjjel üvöltött a szél és közelemben bömbölve sziklákhoz vágódó hullámok tajtékja a magasba szökött.

Czölder D e z s ő : Leona v i t o r l á s o m .