Irta : GARÁDY VIKTOR.
Nehéz a halász ember sorsa. Nem elég, hogy egyre kevesbedik a „fóka"
hanem „az eszkimó" vagyis a versenytárs is egyre több lesz. S még hozzá a tengerben m a g á b a n is erős konkurensei vannak. Az emlősök között a tenger halászat legnagyobb ellenségei a delfinek. Az Adriában háromféle delfin é l : a közönséges delfin (Delphinus delphis L.), a szuszogó delfin (Délphinus tursio FBR. = Ttirsiops tursio G E R V . = Tursio truncatus NARDO. = Delphinus truncatus MNTGU.) és a bika-delfin (Delphinus griseus CUV. = Grampus griseus GRAY.) A két utóbbi csak ritkán fordul elő az Adriában, annál gyakoribb azonban a közönséges delfin, amely az adriai tengerben hol egyenkint vagy másodmagával, hol pedig kisebb-nagyobb csapatokban (csordákban) csaknem mindenütt és mindenkor látható. Vannek ugyan évek, amikor ritkábban itt-ott elvétve mutatkozik, de vannak aztán olyanok is, amikor a delfinek valósággal ellepik a tengert. A számuk mindig attól függ, hogy milyen nagy mennyiségben jelennek meg azok a tömeg halak, amelyek nekik táplálékul szolgálnak.
Minél több pl. a szárdella vagy a skombri, annál gyakrabban és annál nagyobb számban láthatók a delfinek. Nem egyszer megesik, hogy a tenger egy-e g y részéből hirtegy-elegy-en egy-eltűnnegy-ek a degy-elfinegy-ek, s hegy-etegy-ekig, sőt hónapokig negy-em térnegy-ek vissza. Ilyenkor bizonyosan egy vagy több nagyobb cápa vetődött oda s a cápa pedig a legveszedelmesebb ellensége a delfinnek, s ez a mihelyst neszét veszi a vérengző tengeri szörnyetegnek, azonnal kereket old. Annyira fél a cápától, hogy messze vizekre elmenekül előle.
A közönséges delfin k ö n n y e n megkülönböztethető az előbb említett két rokonától. A három közül ő a legkisebb. Sohasem nő nagyobbra két méternél.
Míglen a másik kettő rendesen 3 — 4 méter hosszú, söt a szuszogó delfin ötödfél méter hosszúra is megnő. A szinük is más-más. A közönséges delfin testének a felső része zöldes fekete, a szuszogó delfiné szürkés vagy zöldes, világosabb foltokkal, a bika-delfiné pedig kékes-fekete. Mindháromnak a hasa fehér. Az alak-j u k is különböző.
A T E N G E R RAGADOZÓI 137
A közönséges delfin széles orsoalakú. Állkapcsai csőrszerűen megnyúltak.
A közönséges delfin csőre jóval hosszabb, mint a szuszogó delfiné. Ez utóbbinál az alsó állkapocs hosszabb, mint a felső. A teste karcsúbb, mint a közönséges delfiné, a háti úszója pedig magasabb, szélesebb és kevésbbé hegyes, amiért ís a tengerben, ha előttünk úszik és bukdácsol messzebbről is könnyen felismer-hető. A bika-delfin feje széles, lapított, a csőre pedig nagyon rövid és széles.
Némelyek szerint a közönséges barna delfin (Phocaena communis LESS.
= Delphinus phocaena L.) is előfordulna az Adriában, állítólag a Narenta, de különösen a Pó torkolatánál és magukban e folyókban is látták volna. Brusina és Giglioli véleménye szerint azonban valószínű, hogy ezt a delfint összetévesz-tik a közönséges delfinnel. Ami nagyon könnyen meglehet, mert magam sem láttam még' ezt a delfint az Adriában, ámbátor évek hosszú során át figyelem és kutatom vizeit.
A fiumei öbölben f o g o t t 2 5 0 ra. h o s s z ú s z u s z o g ó delfin ( D e l p h i n u s t u r s i o . )
A barna delfin valamennyi rokona között a legkisebb. Hossza ritkán haladja meg a félmétert. A színe feketés-barna vagy fekete, zöldes vagy violaszinü reflekszekkel. A hasa fehér. A feje kerek s csőr nélkül való szájban végződik.
Éppen ezért igen könnyen meg lehet különböztetni a közönséges delfintől. Inkább a parti vizekben tartózkodik és gyakran a folyókba is felvándorol. Láttak már a Szajnában Párisnál, a Themseben Greenvichnél, az Elbában Magdeburgnál barna delfint, sőt a Rajnában Baselig hatolt egy-egy példány, mintegy 900 kilométernyi távolságban a torkolattól. Ez a kis delfin és a nálánál jóval nagyobb bikadelfin nagy károkat okoz különösen a francia szárdinia halászoknak, akik dinamit-rob-bantásokkal iparkodnak elhárítani hálóiktól a veszedelmes tengeri ragadozókat.
Az Adriában a közönséges delfin okoz nagy hárokat a halászatnak. Átkozza is a halász valahányszor megpillantja. De nem úgy a tengeri utas, akinek arca felvidul, mihelyst valami delfin ötlik a szemébe. Örömmel tekint reá,
valahány-1 3 8 A T E N G E R .
szor a hajója körül felbukkan, mert úgyszólván életet varázsol a sík tenger kietlen egyformaságába. De a delfin megjelenése okát a h a j ó közelében sokan félremagyarázzák. Legtöbben azt állítják, hogy a delfin érdekből követné a hajó-kat, hogy t. i. a hajóról elejtett vagy ledobott táplálékot lesné. Ami pedig nem áll, mert a delfinnek igen sok táplálékra van szüksége, hogy a teste melegét a víz alacsony hőfokától megóvja.
Már pedig a hajóról nem valami sok táplálékot juttatnak neki. A delfinnek pedig legalább is tiz kilogramm halra van szüksége egy napra. Ha nem szerez-het ennyi táplálékot, csakhamar megbetegszik és elpusztul. Akárhányszor fognak olyan delfint, amelynek teste erősen lesoványodott. Néha nem egyéb, mint csont és bőr. Ami nyilván a mellett tanúskodik, hogy az állat nem birta a szükséges táplálékot megszerezni. É s bizonyosan sok az ilyen delfin, s ennek a körül-ménynek is tulajdonítható, hogy ez a meglehetős nagy tengeri állat, amely szer-vezeténél fogva az úszásnak egyik legkiválóbb mestere, nem birt a hatalmas környezetnek megfelelőleg nagyobb számban elszaporodni.
Sokkal inkább elfogadható állítás, hogy a delfin csupa kedvtelésből, mulat-ságból kiséri a hajókat. Igen sokszor alkalmam volt meggyőződni róla, valahány-szor a „Klotild" nevű gőzössel künn jártam a tengeren, hogy a delfin csakugyan mulatságból közeledik a hajóhoz. Amikor pár száz méternyi távolságból meg-pillantottam az állatot, biztos voltam benne, hogy kisidő múlva ott terem a gőzö-sünk mellett. É s ilyenkor s o h a s e m tévedtem.
Alighogy ott termett, tüstént a hajó orra elé szökött s úgy kisért vagy helyesebben mondva vezetett bennünket, néha 20—30 percig, villámsebesen úszva előttünk, majd közvetlen a hajó orra előtt, majd pár méternyi távolságban tőle. S ezt látván, nem is gondolhattam rá, hogy az állat azért közeledett a hajóhoz, hogy a róla elejtett táplálékot lesse. Mert hiszen akkor nem rohant volna mindig gőzösünk előtt oly szédítő sebességgel, hogy aztán nem törődve velünk ismét eltűnjék.
Igazi gyönyörűség végig nézni játékukat, különösen amikor sokan jelennek meg egyszerre egy helyen. Alighogy a hajót észreveszik, gyors iramodással ipar-kodnak felénk, s egyet kanyarodva, részben h a j ó n k orra előtt, részben pedig a két oldalán, villámsebesen törtetnek előre. Egyre jobban közelednek hozzánk, mintha mutogatni akarnák, hogy mekkora nagy mesterek az úszásban. Orsó-alakú testük ugy forog a vízben, mint a pergettyü. Néha úgy rémlik, mintha végképpen eltűnnének, de a rákövetkező pillanatban már ismét felütik a fejüket s olyan mozdulatokat tesznek, mintha cigánykereket vetnének a vízben. Majd ismét eltűnnek, de kevéssel utóbb hirtelen ugrással künn teremnek a vízből s tótágast állanak a habok között. A sok delfin bugdácsolása pokoli zajt üt a hajó körül.
És aztán újra kezdik. Egynémelyik messzire elveti magát a vízből, egyre föl- s alábukva, majd egész testével felágaskodva, egyet-egyet perdül a farkán, mintha valami fantasztikus táncot járna. A másik egészen közel úszik a hajóhoz, mire hirtelen felszökik és hanyattesve tűnik el a habok között. De rá alig egy-két pillanatra már valami ötszáz lépésnyi távolságban bukik fel újra. Szinte hihe-tetlennek tetszik, hogy oly rövid idő alatt akkora utat bír megtenni. Néhány
A T E N G E R R A G A D O Z Ó I 1 3 9
perc múlva már a hajónk túlsó oldalán tűnik föl, a habokon játszva, mókázva, dévajkodva, mint valami rakoncátlan, szilaj kis csikó.
Ilyen a delfin. És amikor végképpen eltűnik, szinte sajnáljuk, hogy elpár-tolt tőlünk, elhagyott bennünket és nem mulattat többé vidám és vonzó játéká-val. A hajósember már az antik kortól kezdve kedveli a delfint, játszi és társas természete miatt. Örül, ha észreveszi, amint a habok közül hirtelen felbukik és szívesen látja, ha az árván lézengő hajót a nyílt tengeren kiséri. Különösen az antik korban játszott nagy szerepet a delfin az ember életében. Az antik kori ember képzelete valóságos legendás alakot varázsolt belőle. É s aligha van állat, amely oly kiváló helyet tudott volna kivivni a képzőművészetben, mint a delfin.
Ritkán látunk monumentális kutat stilizált delfin nélkül, amely igen kedvelt moti-vuma az ornamentikának, Pompei fali festményein gyakran látunk száguldó del-fineket, amelyeken szerelmes leveleket hordozó amorettek állnak vagy ülnek.
A mitológiában is kiváló szerep jutott a delfinnek. Delfinek húzták a tenge-reknek parancsoló Poseidon kagylóból való díszes hintaját az engedelmeskedő hullámok fölött. Az antik világ hatalmas istene környezetéhez tartozó delfin bizonyosan nagy tiszteletben állott az akkori embernél. És ez a tiszlelet átszállott a későbbi kor emberére is, nyomai pedig ott láthatók még most a mai tenger-parti ember érzelmi világában, aki épp oly védelemben a részesíti a delfint, mint szárazföldi ember a gólyát vagy a fecskét.
A halász nem igen üldözi, de nincs is hozzá a szükséges eszköze, azonban ha megvolna, akkor sem tenné, ámbátor nagy kárt okoz neki, amikor a hálója elől a halat elzavarja. Inkább futni engedi, nehogy valahogyan a hálója mellé jússon, mert akkor könnyen tönkre tehetné. É p p ezért a természetbúvár nehezen jut egy-egy delfinhez. Hacsak maga nem szánja rá magát, hogy vadászatot ren-dezzen ellene. Nagy néha egy-egy példány eljut ugyan a halpiacra is, amely véletlenül belefúlt a tengerbe. Ami bezzeg elég furcsán hangzik, amikor vízben élő állatról van szó. Vak mohóságában a halakat üldöző állat olykor annyira belegabalyodik a halászember hálójába, hogy nem szállhat fel többé a felszínre, és ekkor nyomorultan elpusztul. Persze annál az egyszerű oknál fogva, mert a delfin emlős állat lévén, tüdővel lélekzik. Hogy pedig a tüdejét megtölthesse levegővel, kénytelen koronkint a víz felszínére emelkedni s ha ezt meg nem teheti, elpusztul.
Ámbátor a delfinnek nagy tüdeje van és sok levegőt raktározhat el benne, mégis öt percnél tovább nem maradhat a víz alatt, ahol egyébiránt 6 0 — 1 0 0 méternyi mélységbe is lehatol. Ha a felszínre kerül, a legcsekélyebb megerőltetés nélkül tud rajta lebegni. Mert a súlya alig különbözik a tengerviz fajsúlyától.
Ezt az állat természetesen annak a vastag szalonnarétegnek köszönheti, amely a testét a bőrtakarója alatt körülveszi, s amely persze erősen csökkenti a test fajsúlyát. Ha a delfinnek nem volna meg ez a tulajdonsága, úgyszólván sohasem pihenhetne. Pedig az olyan testnek, amely oly hatalmas m u n k á t végez, pihenésre van szüksége. Tehát a delfin is alszik, mint akár a többi emlősállat, s néha hallani is őt, valamely védett és csendes öbölben, amint az éjszakai csöndben erősen szuszog vagy hortyog.
Csupán a feje búbja áll ki ilyenkor a vizből, ezen van az állat
egyetlen-1 4 0 A T E N G E R .
egy orrlyuka s ezen át is lélekszik. Az orlyuk a csapóajtóhoz hasonló billentyű-vel van ellátva, amely m e n t e n lecsukódik, alighogy az állat leszáll a mélységbe.
Ha aztán fel akar szállni, a billentyű felcsapódik s a delfin nagy erővel kiszo-rítja az orrlyukakon át a levegőt. A s z á j á n át a delfin nem lélekzik, mert az orrnyílás közvetlen összeköttetésben van a meghosszabbított gégével. A delfin, mint akárcsak a hal, nyitott szájjal úszhat, és sohasem foroghat abban a vesze-delemben, hogy megfuladjon, mivelhogy a szájüregből a nyelőcsőbe vezető út a csőalaku gégének mind a két oldalán vezet el.
Azért is oly nagy mester az úszásban s nincs is állat a tengerben, amely sebesebben t u d n a nálánál úszni. A farkuszója segítségével tolja előre a testét. A farkuszója pedig vízszintesen áll, s nem függőlegesen, mint a halaknál látható.
Ezt a farkúszót — hatalmas izmai révén — oly sebesen tudja forgatni a delfin, hogy úgy tűnik fel, mintha a gőzhajó csavarkereke volna, s olyan szolgálatot is tesz az neki, mint akárcsak ez utóbbi a gőzhajónak.
Nyílsebes úszását c s u p á n az anyai gondok korlátozzák, amikor ugyanis a csemetéjét szoptatja. Ekkor is fogható el leghamarább. Nagyon félti a magzatját, s ha ez veszedelemben forog, a halálnak is neki megy. Akárhányszor megesik, hogy amikor a kölykét elfogják, addig-addig settenkedik a hajó körül, valamíg őt is el nem ejtik. Ritkán van egy kölykénél több, ami rá nézve nagy szerencse, mert egy is elég gondot o k o z neki.
A szoptatás egyébiránt nagy nehézségekkel járna a vízben, azonban a gondviselő természet itt s e m mulasztotta el, hogy a b a j o n segítsen. A fiatal delfin voltaképpen nem szopik. E fáradtságtól akként kiméli meg az anya a csecsemőt, hogy a sűrű tejét egyszerűen a szájába fecskendezi. Külsőleg látható tőgye nincs is a delfinnek, csak a csecsbimbók vehetők észre, amelyek egy-egy zacskóban vannak elhelyezve, ennek hasadékszerü nyílásai pedig az alfelnyilás mindkét oldalán láthatók. E z e k b e a zacskókba d u g j a a csecsemő-delfin hosszú, hegyes csőrét, hogy az a n y a i táplálékot magához vehesse.
Halászati szempontból leginkább az érdekel bennünket, hogy milyen, illetve miből áll e tengeri állat tápláléka, s hogyan szerzi azt meg. A delfin a legvesze-delmesebb tengeri ragadozók egyike. Mindent felfal, ami útjába esik s elébe kerül. És hogy milyen s z ö r n y ű pusztításokat visz véghez a parti vizek halállo-mányában, megmutatja a tenger fövényes feneke, amikor apály idején a vizek eltűnnek róla és látni engedik a félig felfalt tömérdek sok különféle hal marad-ványait, mint pusztításainak kézzelfogható bizonyítékait.
Tudvalevő dolog, hogy a parti vizekben tartózkodnak a legértékesebb halak, ennélfogva valóságos veszedelmet jelent a halászra nézve, ha a delfin e vizekbe ellátogat. Persze ezt csak akkor teszi, ha nyíltabb vizekben nem talál-kozik a tömeghal csapataival. Voltaképpen ez az ő kenyere.
Ha valahol a nyilt vízen sok sirály verődik össze, ott bizonyosan delfinek is vannak. A tengerparti ember tudja, hogy ezek az állatok szardella-rajokra vadásznak a mélyebb vizekben. Azokat üldözik, hajszolják, hogy minél többet ejtsenek hatalmukba. Az a p r ó halak milliói persze eszeveszetten menekülnek a veszedelmes ellenség elől és a felső vizekbe iparkodnak, ahol természetesen a sok sirálynak esnek áldozatúl. Gyakran megesik, hogy a szardellák vagy a
A T E N G E R R A G A D O Z Ó I 1 4 1
skombrik rajait az elvetett méthálóig üldözi a delfin, s ilyenkor bizony a kifeszí-tett hálónak is nekimegy, amit csakhamar tönkre is tesz, persze nagy kárt okozva ezzel a halásznak.
É s ezen a bajon a halász nem igen segíthet, mert á delfin hirtelen, várat-lanul szokott megjelenni az elvetett szardínia- vagy skombri-fogó háló előtt, amikor már amúgy is hiábavaló volna az onnan való elhárítása. Mert a delfin az üldözés hevében csaknem mindig neki megy a hálónak, amit vagy magával ragad, vagy pedig foszlányokra tép széjjel.
De ennél sokkal nagyobb ká-rokat okoz a delfin a fenékjáró hálóval való halászatnál, és sajnos, van eset rá, amikor ezt teljesen használhatatlanná is teszi. Egész delfin-csordák szoktak a fenékjáró hálót vontató vitorlás vagy motoros halászbárkák körül megjelenni, a hálót követve a tenger fenekén s üldözve és felfalva a halakat, ami-ket a háló felzaklatott. De még hagyján, ha ezzel megelégednének, azonban akárhányszor magát a hallal megtelt fenékjáró hálót is megtámadják és kúpalakú, erős fogaikkal a hálót szétszaggatják és a benne levő halat felfalják.
É s mivelhogy a delfinnek igen sok foga van, néha annyira szétrágja a hálót, hogy az abba került hal csakhamar kiszabadúl belőle, s nem egyszer megesik, hogy a három vagy négy óráig vontatott fenékjáró háló üresen kerül föl a halászbárka födélze-tére. Ilyenkor természetesen maga a fenékjáró háló is
hasznavehe-tetlenné lesz, s amig nagy költséggel ki nem javítják, újjal kell kicserélni és ekként folytatni aztán a halászatot. De nem egyszer az is megesik, hogy ezt az újat is kikezdik a delfinek, s ekkor a halász kénytelen egyelőre abbahagyni a halászatot, mert mindenik halászbárkán csak egy tartalékháló van.
Amióta intenzivebb módon űzik a Kvarnerón a fenékjáró hálóval való halászatot, a delfinek feltűnő nagy számban fordulnak elő vizeinkben. N é h a egész csordák nyargalnak a fenékjáró hálót vontató motoros halászbárkák körül, amikor ugyanis lélekzetvétel végett felszállnak a víz felületére. Azonban rendesen a ten-ger fenekén járó hálót követik, hogy a fenéken élő felzaklatott halat hatalmukba ejtsék.
Mig a vakmerőbbek lyukat rágnak a háló zsákján s a belőle kiszabaduló halat felfalják.
10
Hol a h a l ? A h a l á s z b á r k á r a f e l v o n t üres fenék j á r ó háló, a m e l y e t a delfinek ö s s z e r á g t a k s m é t e r m á z s á n á l t ö b b
halat k i e t t e k belőle.
142 A T E N G E R .
Hogy a veszedelmes tengeri rablók garázdálkodásának valamiképpen elejét vegyék, az egyik halász-társaság megfelelő fegyverrel látta el a halászbárkáit. A delfinek azonban ezen is kifognak. Pontosan meg tudják jegyezni, hogy melyik halászbárkán durran eí a p u s k a , és ekkor jól ügyelnek, nehogy ennek a bárká-nak a közelében bukjabárká-nak föl lélegzetvétel végett. Jó messzire elúszbárká-nak s csak megfelelő távolságban emelkednek föl a víz felületére lélekzeni, s aztán leszáll-nak a mély vízbe és úgy közelednek a kiszemelt bárka hálójához. É s ekkor a társai sem mutatkoznak többé a megjegyzett bárka közelében, sőt még az ú j jövevények sem.
Akárhányszor megfigyeltem a halászbárka fedélzetéről, hogy a delfin, amelyre rálőttünk s nem esett neki baja, ha észrevette, hogy delfinek közelednek a bár-k á n bár-k felé messziről, rohanva sietett hozzájubár-k, hogy figyelmeztesse őbár-ket a
vesze-F e n é k j á r ó h á l ó v a l fogott 2 ' 5 0 m . h o s s z ú delfin.
delemre. És azok nem is merészkedtek többé a halászbárkánkhoz közeledni.
Irányt változtattak és végképpen eltűntek.
Egyszer valami 10—15 delfin bukdácsolt a halászbárkánk körül, amint a fenékjáró hálót vontattuk. E k k o r úgy határoztuk, hogy szigonnyal vadászunk m a j d rájuk. De alig vette kezébe emberünk a szigonyt, a delfinek eltűntek. De rá nemsokára ismét megjelentek, s alig hogy az egyik, amely nagyon közel bu-kott fel a bárkánk mellett, megpillantotta emberünket, ahogy a szigonyt utána akarta vetni, hirtelen eltűnt, és eltűnt vele együtt valamennyi s nem mutatkozott többé órákhosszat.
Meg vagyok róla győződve, hogy a delfinek egymást értesítik a közelgő veszedelemről. Azt is tapasztaltam, hogy a delfin-csorda sohasem bukik fel egy-szerre a halászbárka közelében, hanem előbb tisztes távolságban megállapodik.
Mindig egyet küldenek előre, h o g y kiszimatolja, nem fenyegeti-e őket valami
A T E N G E R R A G A D O Z Ó I 1 4 3
veszedelem. É s csak akkor, ha ez visszamegy hozzájuk és nyilván arról értesíti
•őket, hogy szabad az út, merészkednek közelebb úszni a halászbárkához.
A delfin végtelen okos állat és nagy intelligenciájáról az agyveleje t a n ú s -kodik. A rajta látható nagyszámú tekervények kiváló szellemi képességére mutat-nak. Ugyanerre vall az agyvelő nagy és súlyos volta is. Jóval súlyosabb a ló és az ökör agyvelejénél, sőt az embernek aránylag hatalmas agyvelejénél is nehezebb, amely eset az összes állatok között csupán az elefántnál és a bálná-nál áll fönn.
Ha a delfin húsa Ízletes volna, bizonyosan irtó-háborut indítanának ellene.
Nagy szerencséje azonban, hogy a húsát nem eszik, mert halzsíros és kellemet-len az íze. Látni ugyan néha sötétpiros húsát, állítólag a vesepecsenyéjét, föl-szeletelve a fiumei halárus padján, de ritka ember eszi. Ügy látszik, hogy a zenggiek szeretik a delfin húsát, mert ahányat a fiumei öbölben vagy a Morlák-csatornában fognak, valamennyit Zenggbe szállítják, ahol a mészárszékben szok-ták kimérni. A háború alatt Fiúméban is megették a delfin húsát. Pörköltet vagy gulyást főztek belőle. Delfin-pörkölt, delfin-gulyás I Mire nem bírta rá az embert a háború ?
A delfinnek — amint már említettem — naponta legalább is tíz kilogramm halat kell fogyasztania. Erre a nagymennyiségű táplálékra pedig azért van neki szüksége, mert a delfin emlős állat s a vére meleg, mintegy 35'6° C. A tápláléka pedig nem egyéb, mint fűtő-anyag. Azért kell tehát annyi fűtő-anyagot fogyasz-tania, nehogy a test melege a hideg vízben lehűljön. A hiányos táplálkozás a test lehűlését vonná maga után, amitől a delfin könnyen elpusztulna. Tehát azért olyan falánk, azért olyan mohó, azért okoz annyi kárt a halásznak.
10*