A koppenhágai kritériumokkal egy új korszak kezdődött. Az az újonnan megnyíló lehetőség, melynek révén az Európai Unió kelet felé is megnyitja kapuit, a kisebbségpolitika területét hangsúlyosan előtérbe hozta a csatlako-zásra váró országok körében. 1993-ban a koppenhágai csúcstalálkozó alkal-mával döntés született azokról a feltételekről, amelyeket az Európai Unió-hoz csatlakozni kívánó államoktól az európai közösség országai elvárnak.
Az EU ezen a kritériumok szerint értékelte a csatlakozni kívánó államokat, majd rendszeres országjelentésekben számolt be az országok csatlakozásának előrehaladásáról. A bővítés időszakai különböztek egymástól, hiszen kezdet-ben az EU a bővítésre helyezte a hangsúlyt, majd csak később került előtérbe a kisebbség kérdése és politikai részvételük. A 1990-es évek balkáni háborúi-ban szerepet játszó országok is ekkor kerültek a potenciális tagjelöltek közé.
Mivel további konfliktusok kialakulása feltételezhető volt a kisebbségek és a többségi nemzetek között – amelyeknek gazdasági és politikai kockázatai
11 Interjúalanyok: Varga László, a Szerbiai Parlament Integrációs Bizottságának elnökhelyet-tese, Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Schöpflin György, Magyarország Európa parlamenti képviselője.
az EU-n belülre is begyűrűzhetnek –, ezért az unió számára is fontossá vált a kisebbségi kérdések megoldása.12
A koppenhágai kritériumok szerint szilárd intézményrendszert kell biztosí-tani, melyek garantálják a kisebbségek tiszteletét és védelmét, a demokráciát, a jogállamiságot, valamint az emberi jogokat. A piacgazdaság működését biz-tosító új kihívásokat kellett meghatározni és teljesíteni. A kritériumok között szerepel a jogok és kötelezettségek vállalása, melyek alapvetően a közösségi jog-ból fakadnak. További közösségi törekvésként merült fel a politikai, gazdasági és monetáris egység kiépítése. Végül pedig az európai integráció lendületének fenntartását egyben az is biztosítja, hogy alkalmas új tagok befogadására.13
A 2000-ben rendezett zágrábi csúcstalálkozón már Szerbia is részt vehe-tett, majd 2001 során egy az integrációt elősegítő konzultatív munkacsoport jött létre az Európai Unió és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság között. Már e korai tárgyalások során külön foglalkoztak Szerbia és Montenegró terüle-tével, illetve hangsúlyt fektettek arra, hogy Koszovóval is külön tárgyalásokat folytassanak. Az SAA (Stabilisation and Association Agreements) tárgyalások kezdetektől összekapcsolták a szerb európai integrációt és a már akkor kiéle-ződött, illetve allergikussá vált koszovói kérdést. A másik igen nagy horderejű probléma a háborús bűnösök kiadása kapcsán merült fel, amennyiben látha-tóan ez a nyomós, megoldásra váró belpolitikai kérdés vált az integráció egyik fő feltételévé, ugyanis az ICTY-vel14 (International Criminal Tribunal for the Former Yugoslavia) való tárgyalások nem mentek olajozottan.15
Korábban az EU-nak a balkán térségre16nem volt egységes programja, ám 1997-ben regionális megközelítés néven meghirdette a kétoldalú kapcsolatok politikai és gazdasági fejlesztését. Majd két évvel később, öt országnak
ajánlot-12 Gabriel N. Toggenburg: Az Európai Unió kisebbségpolitikája: befejezetlen színdarab három felvonásban. 96−97. p. http://www.eurac.edu/en/research/institutes/imr/Documents/
Homepage%20GToggenburg/Toggenburg%20in%20Tabajdi%20(HU).pdf (2013-05-12)
13 Gabriel N.Toggenburg: Az Európai Unió kisebbségpolitikája: befejezetlen színdarab három felvonásban. 96−97. p. http://www.eurac.edu/en/research/institutes/imr/Documents/
Homepage%20GToggenburg/Toggenburg%20in%20Tabajdi%20(HU).pdf (2013-05-12)
14 A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi törvényszék.
15 Pámer Zoltán: A Nyugat-Balkán és az európai integráció, In: Magyar Tudomány. 2012. 4.
szám. 432−442. p.
16 Balkáni országok: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Görögország, Horvátország, Macedónia, Montenegró, Szerbia
ták fel az SAA-t,17 a stabilizációs és társulási folyamatot, melyben – Albánia, Macedónia, Horvátország és Bosznia-Hercegovina mellett – Szerbia is helyet kapott. Ezt követően a CARDS (Communitiy Assistance for Reconstruction, Developement and Stabilisation) program előkészítésére is sor került, mely-nek hatására a 2001–2006-os ciklusban elkészült az a program, amely maga után vonta a támogatások biztosításának lehetőségét.
A 2000-ben létrejött keretmegállapodás szerint a továbbiakban Szerbia részt vehetett a közösségi programokban, illetve bekapcsolódhatott az újon-nan induló programokba is.18 Ezt az Európai Tanács 2002. decemberi kop-penhágai és a 2003. júniusi thesszaloniki ülésén jelentette be azzal a politikai szándékkal, hogy az EU és a Nyugat-balkáni térség kapcsolatait erősítse.
Az előbb említett SAA tárgyalások 2005 folyamán kezdődtek meg, azon-ban a rákövetkező évben leállították a politikai konzultációkat, mert Szerbia nem működött együtt a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi törvényszékkel. A nemzetközi konfliktusokat követően csupán 2007 júniusában kezdődtek újra a tárgyalások.
2008 során ratifikálták az EU és Szerbia előcsatlakozási szerződését, amelynek eredményeként az ország többféle támogatáshoz hozzájuthatott.
Ám ugyanebben az évben Koszovó kikiáltotta függetlenségét, amely új helyze-tet és egyben halmozódó problémákat teremhelyze-tett a térségben, így Szerbiában is.
Mindezek ellenére 2009 végén Szerbia benyújtotta uniós tagsága iránti kérel-mét. Ezt követően elfogadták a vízummentességet, melyet már jelentős előre-lépésként könyvelhetett el az ország, s 2010-ben Szerbia megnyitotta határait.
Ugyanebben az évben az EU külügyminiszterei felkérték az Európai Bizott-ságot, hogy kezdje meg a csatlakozási tárgyalásokat Szerbiával, majd Štefan Füle bővítési biztos átadta az ország felkészültségét ellenőrző dokumentumo-kat Belgrádnak, amellyel megkezdődtek a lényeges munkálatok a tagjelöltség megszerzése érdekében.
A 2012-es kormányváltás eredményeként 2013 elején jelentősen felgyor-sultak a csatlakozást szolgáló események. A Szerb Haladó Párt korábban nem kimondottan Európa-barát politikát hirdetett. Ennek ellenére hatalomra
17 Ezután csak 2008 áprilisában írták alá az SAA-t Szerbiával és 2010-es luxemburgi értekezle-tén döntöttek úgy az EU külügyminiszterei, hogy jóváhagyják a megállapodás ratifikálását.
18 Például: A megkülönböztetés elleni küzdelem (2001−2006), Kultúra 2000 (2000−2006), Life (2000−2006), Leonardo da Vinci II. (2000−2006), Socrates II. (2000−2006), Ifjúság (2000−2006), Media Plus/Media Training (2001−2006), stb.
kerülésük után jelentős eredményeket értek el annak érdekében, hogy Szer-bia ténylegesen európainak nevezhesse az útját. Az új politikai utat a komp-romisszumos tárgyalások jelentették, amelynek nyomán megszülethetett egy megállapodás Koszovó és Szerbia között. Bár Szerbia ténylegesen nem ismerte el a régi tartomány függetlenségét, s ez számtalan politikai és gya-korlati kérdést hagyott nyitva, amely mind a tényleges konszolidációt, mind pedig az uniós folyamatokat hátráltatta. Belgrád és Pristina tíz forduló után jutott megállapodásra, s ezzel majdnem elhárult az utolsó akadály is a csat-lakozási tárgyalások megkezdése elől. Az Európai Unió konkrét eredménye-ket akart látni a megállapodást követően, s amennyiben ezek megvalósulnak, úgy 2014 januárjában megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások a már lezárult horvát, illetve a még folyó montenegrói konzultációhoz hasonlóan.
A tagjelölti státusz elérése előtt, még 2011 áprilisában közös egyeztetésre került sor a magyar civil szervezetek, illetve a politikai pártok között a kisebb-ségi vonatkozású kérdésekről. Megállapodtak a politikai prioritásokban, kon-krétan abban, hogy mindannyian fontosnak tartják az ország Európai Unió-hoz való csatalakozását, amelynek politikai indokát a térségben élő „népek megbékélésének szükségességével” hangsúlyozták a tárgyaló felek. További politikai prioritásként az autonómia kérdése is napirendre került, amely prob-léma az aktuális események közepette igen kényes témának minősült. Hiszen egyrészt a jelenlegi koszovói helyzet megnehezíti Vajdaság autonómia-törek-véseit is, másrészt további problémát jelent az is, hogy – több magyarságot képviselő párt között – nincs teljes egyetértés az autonómia értelmezésében, annak közpolitikai vonatkozásában, illetve az autonómia konkrét intézmény-rendszerének kialakításában és működtetésének módjában sem.