A korabeli sajtó helyet biztosított az egyesült szertartású klérus álláspontjának is. A Bereg megyei munkácsi választókerület „magyar érzelmű orosz pap-jai” például a Nemzetiben tiltakoztak a pánszlávizmus vádja ellen.43 Hang-súlyozták, hogy minden alapot nélkülöz az az állítás, miszerint a „muszka propaganda céljaira dolgoznak”, egyúttal kifejezték feltétlen hűségüket V. Fer-dinánd magyar király iránt. Az uralkodóhoz való kötődésük alátámasztására több érvet hoztak fel: a magyarországi ruszinság soha nem árulta el törvényes királyát; az uralkodó nevét naponta több alkalommal is megemlítik a görög-katolikus szertartásokban; a ruszinok csak a király által jóváhagyott törvénye-ket és rendeletetörvénye-ket fogadják el.
A tudósítás szerint a Bereg megyei papságról szóló rémhíreket a helyi nemesség terjesztette el. Utóbbiak mindenképpen maguk közül szerettek volna nemzetgyűlési képviselőt választani. Ennek eléréséért nem válogattak az eszközökben. Az „uradalmi írnokok” néhány hordó pálinkával igyekeztek elnyerni a tanulatlan paraszttömegek támogatását. Akiket nem tudtak meg-győzni, azokat azzal rémisztgették, hogy „jobb lesz [ott]hon maradni, mert
40 „Illy előzmények után történhetik, hogy legközelebbi követválasztásunk eredménye az orosz tömeg győzelme lesz, az intelligentia ellenében. ’S ha az lesz, akkor közöttünk min-dennek vége!” Közlöny (1.) 1848. jún. 8. 3. p.
41 Radical Lap (9.) 1848. jún. 10. 35. p.
42 Reform (20.) 1848. jún. 11. 161. p.
43 Nemzeti (32.) 1848. jún. 17. 124. p.
választáskor vérengzés44 lesz”. Figyelmeztették továbbá a görögkatolikus híve-ket, hogy „a papoknak nem kell hinni, mert ámitanak”.45
A nemesi tábor felsorolt tettei a papság számára elfogadhatatlanok vol-tak. Meg voltak ugyanis győződve, hogy ezen intézkedések csökkenteni fog-ják tekintélyét a hívek előtt. Ez pedig komoly veszélyeket hordozott magá-ban. Akár olyan eseményekhez is vezethetett volna, melyek megzavarhatják a megye békés életét. A papságot ugyanis a kormány és a püspöki vezetés a nép felvilágosításával bízta meg. Ennélfogva fontos szerepet töltött be a rend fenntartásában, valamint a forradalom hátországának biztosításában.46
Szintén a görögkatolikus klérus pánszláv érzelmei cáfolatára vállalkozott az eperjesi püspökség titkára és kanonoka, Dobránszky Viktor.47 Szózat
Magyar-44 Kiemelés a szerzőtől.
45 Uo.
46 Uo.
47 Dobránszky Viktor (Добрянський Віктор Іванович, 1816–1860): vizsgált korszakunkban az Eperjesi Görögkatolikus Püspökség titkára és kanonoka. Adolf fivéréhez (1817–1901) hasonlóan a ruszin kulturális és politikai mozgalom kiemelkedő alakjai között tartják szá-mon. A Zemplén vármegyei Rudlóban született. Édesapja görögkatolikus pap volt. A gim-náziumot Lőcsén végezte. A bécsi görögkatolikus szemináriumban (Stadtkonvikt) filozófiát és teológiát hallgatott. Ezután az eperjesi püspökség szolgálatába lépett. Az 1848. évi for-radalmat kezdetben támogatta. Később – Adolffal együtt – egy szűk körű Habsburg-ba-rát ruszin értelmiségi csoport tagja. E csoport 1849. január közepén Eperjesen határo-zatot fogadott el az északkelet-magyarországi és a galíciai ruszin területek egy autonóm tartományba való egyesítéséről. 1849 októberében Dobránszky Viktor egy hattagú ruszin küldöttség tagjaként Bécsbe utazott, ahol memorandumot nyújtottak át az uralkodónak.
(A küldöttség a ruszinok nyelvi-nemzeti jogainak figyelembe vételét kérte, elsősorban a közigazgatásban, középiskolák alapításában.) Az osztrák kormányzat nem sok konkré-tummal bíztatta a delegációt. A legfontosabb eredmény Dobránszky Adolfnak, az újonnan szervezett ungvári polgári kerület vezető helyettesévé és tanácsnokává való kinevezése volt.
Ezt követően Dobránszky Viktor is Ungváron nyert alkalmazást: tanfelügyelővé nevez-ték ki. E minőségében nagy erőfeszítéseket tett a ruszin tannyelvként való használatára.
1850 elején bevezette a ruszin oktatási nyelvet az ungvári gimnáziumban. „1851 tavaszán pedig javasolta az alkotmányra és a nemzeti egyenjogúság elvére hivatkozva, hogy az intéz-ményt egyértelműen minősítsék rutén oktatási intézménynek.” A minisztérium azon-ban nem támogatta terveit. Az ungvári kerület felszámolása után Kassára helyezték át. Itt a tanügyi bizottság munkatársaként az Eperjes környéki ruszin iskolahálózat létrehozását szorgalmazta – sikertelenül. Részt vett a Duchnovics Sándor eperjesi kanonok vezetésével működő első ruszin irodalmi és kulturális társaság (Eperjesi Irodalmi Társaság, 1850–1853) munkájában. Tevékenységét a hatóságok nem nézték jó szemmel, ezért áthelyezték Budára.
Élete hátralévő szakaszáról nem sokat tudunk. A kormányzat bizalmatlanságát nehezen viselte. Önkezűleg vetett véget életének Eperjesen. Павленко, Григорій: Діячі істoрії,
ország oroszajku lakosai ügyében című kétrészes írását június végén publikálta a Budapesti Híradóban.48
A szerző a pánszlávizmus rémképével ijesztgetők tevékenységét a közép-kori boszorkányüldözésekhez hasonlította. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy e vádakat nemcsak egyes személyek, hanem az állami hatóságok is osztják.49 Dobránszky Román Ferenc – már említett – javaslatával folytatta, amely a Bereg megyei ruszinság megbízhatóságát kérdőjelezte meg. A püspöki tit-kár szerint, ha a ruszinok valóban hazaárulást követettek el, akkor Románnak kötelessége lett volna feljelenteni őket. Amennyiben ezt elmulasztotta, ő köve-tett el hazaárulást. Dobránszky Bereg megye vezetőin az egyenlő bánásmód biztosítását is számon kérte.50 A ruszinságnak nem adtak lehetőséget az ellene felhozott gyanúsítások tisztázására, illetve a vádlókat nem kötelezték konkrét bizonyítékok felmutatására.
A továbbiakban a szerző történelmi érvekkel igyekezett bizonyítani népe magyarsághoz való hűségét. Ismertetette, hogy az „orosz” nép egy része Kijevnél csatlakozott a magyar törzsekhez, így közösen vettek részt a honfog-lalásban. Az Árpáddal érkező, majd a később bevándorolt ruszinok ősei a tör-ténelem folyamán a magyarokkal együtt harcoltak a közös hazáért és a sza-badságért.51 Hazafiságukat tehát számtalanszor bizonyították. Ennek ellenére 1848-ban mégis cárbarátsággal vádolták őket. Dobránszky ennek okát abban
науки і культури Закарпаття. Малий енциклопедичний словник. Патент, Ужгород, 1999. 60–61. p.; Поп, Иван (ред.): Энциклопедия Подкарпатской Руси. Издательство В. Падяка, Ужгород, 2001. 158. p.; Magocsi, Paul Robert – Pop, Ivan (eds.): Encyclopedia of Rusyn history and culture. University of Toronto Press, Toronto–Buffalo–London, 2005.
397, 474. p. Az idézetet közli: Deák Ágnes: „Nemzeti egyenjogúsítás”. Kormányzati nemze-tiségpolitika Magyarországon 1849–1860. Osiris Kiadó, Budapest, 2000. 265. p.
48 Budapesti Híradó (872. és 873.) 1848. jún. 27. és 28. 605–606., 610. Vö. Perényi József:
A ruszinok, i. m. 117–121. p.
49 „Mások erősebbek a hitben, ők tudnak meggyőződni ha nem látnak is; s azok különös bol-dogsága bizonyosan kétségbe nem vonható; valamint vitázni nem érdemes velök, a meny-nyiben csak egyes személyek. De szomorúbb szint ölt a dolog, ha egész hatóságok sajnos babonahitben elfogulva elragadtatják magokat rendszabályokra, mellyek becsületölőleg egy egész néptörzsökre nehezednek.” Budapesti Híradó (872.) 1848. jún. 27. 605–606. p.
50 Az ide vonatkozó idézet: „vagy talán azon nap, melly Magyarország minden gyermekeinek a szabadság áldásait hozta, csak az oroszajku, egy milliót megközelitő lakosság számára szült szolgaságot, bizalmatlanságot és gyalázatot?” Uo. 606. p.
51 „Első s leghivebb szövetségese a magyaroknak, s győzelmes hadmenetükben tevékeny kis-érője, a kievi orosz népnek hozzájok csatlakozott része volt. Annak vére egy évezred alatt, s nem különben a későbben bevándorlottaké évszázadok óta a magyar vérrel minden
csata-látta, hogy a magyarok mind a honi ruszinság, mind pedig a cári birodalom alattvalói megnevezésére az „orosz” szót használták. Ebből sokan arra követ-keztettek, hogy a ruszinok szimpatizálnak a nagyorosz hatalommal. A püs-pöki titkár e feltételezést határozottan tagadta. Állítását négy „politikai ténye-zővel” (nemzetiség, nyelv, vallás és anyagi érdekek) kívánta bizonyítani.
Egyik argumentumául szolgált, hogy a magyarországi ruszinok és a nagy-oroszok nem állnak szoros rokonsági kapcsolatban. Dobránszky szerint ősei az egykori Kijevi Rusz északi részén („kis russzia”) éltek. Később e területet a „muszkák” meghódították, s az ott élő lakosságot pedig fennhatóságuk alá vonták. A szerző vélekedése szerint ez is bizonyítja, hogy „nem a mi nemze-tünk […] a muszka nemzet; hanem nemzenemze-tünknek elnyomója”.
Dobránszky a két nép nyelvének egymáshoz való viszonyával is foglal-kozott, s arra a megállapításra jutott, hogy a ruszinok nyelve csak annyiban rokonítható az orosszal, mint bármely más szláv dialektussal. A püspöki titkár megkülönböztetett figyelmet szánt az ún. „vallási tényezőnek”. Határvonalat húzott a görögkatolikus egyház és a keleti ortodoxia közé, továbbá elítélte a cár egyház fölötti befolyását. Hivatkozott az Orosz Birodalom fennhatósága alatt élő unitus lakosság hatóság általi üldözésére és sanyarú sorsára.52 Ehhez viszonyítva a magyarországi helyzetet lényegesen kedvezőbbnek ítélte: „Való-ban mennyivel kellemesb a magyar ég, Szibiria olly fagyos pusztáinál, mely-lyek az utolsó husz évek óta, felekezetünk papjai- s hiveivel olly tetemesen
mezőn egybe folyva, éltető nedvévé vált a szabadság fájának, mellynek árnya alatt polgári létünk olly reménydus kifejlésre fakadt.” Budapesti Híradó (873.) 1848. jún. 28. 610. p.
52 Lengyelország három részre osztása után jelentős görögkatolikus népesség került az orosz kormányzat fennhatósága alá. A cári birodalomban pravoszláv volt az államvallás. Az uni-tus egyházzal szemben nagyfokú türelmetlenség volt tapasztalható. A cél a görögkatolikus egyház ortodoxiába való beolvasztása volt, ami egyben utat engedett volna az állami szintű ellenőrzésnek. Az egyesült szertartásúak üldözése I. Miklós cár uralkodása idején (1825–
1855) drasztikus méreteket öltött. Meghirdették az ún. „hivatalos népiség” programját, amely célul tűzte ki a pravoszláv vallás egyeduralmának megteremtését. Ezen elv mentén haladva görögkatolikus szemináriumokat és templomokat zártak be, papokat száműztek Szibériába, ingatlanokat koboztak el. Az egyesült szertartásúak oroszországi helyzetéről bővebben ld.: D. Molnár István: Vallási kisebbség és kisebbségi vallás. Görögkatolikusok a régi és a mai Lengyelországban. Balassi Kiadó, Budapest, 1995. 88–91, 100–115. p.; Jávori Mária: Ukrán unitusok a kezdetektől a XX. elejéig. In: Pro Minoritate. 1997. (6) 2. A „hiva-talos népiség” programjáról bővebben ld. Gecse Géza: Bizánctól Bizáncig. Az orosz biro-dalmi gondolat. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007. 52–58. p.
népesittettek: annyival kedvesebb előttünk a magyar szabadság, a muszka kényuralomnál.”53
Dobránszky a magyarországi viszonyoknál maradva tért át az „anyagi jóllét”
kérdésére. Méltatta a polgári átalakulásért küzdő Batthyány-kormány eredmé-nyeit. Ugyanis meg volt győződve arról, hogy az úrbéri terhek megszüntetése kifogta a szelet a cári propaganda vitorláiból. Ezért még inkább értetlenül állt Bereg vármegye és Román gyanúsításai előtt. A szerző azzal a gondolattal zárta sorait, hogy a forradalom jelenlegi nehéz helyzetében az alaptalan vádas-kodások helyett a magyar és a ruszin nép összefogását kell elősegíteni.54