Következő interjúalanyom egy pozsonyi értelmiségi nő volt, akit Mayer Judit-nak hívJudit-nak.36 Elbeszélése egy egészen más megközelítésű élettörténetet tükröz, mint a parasztasszony története. A parasztasszony életútjával ellentétben Mayer Judit elsősorban szakmai pályafutásáról, valamint a nagypolitika eseményeiről beszélt. Míg a parasztasszonnyal készített interjúban elsősorban a családjával töltött hétköznapi eseményekre helyeződött a hangsúly, addig Mayer Judit elbe-szélése egy értelmiségi nő élettörténetét mutatja be, akinek az életében fontos szerepet töltött be szakmai pályafutása. Ebben természetesen közrejátszhatott az is, hogy interjúalanyom nem ment férjhez és gyermeke sem született. Sze-relmi életéről sem beszélt az interjúban. Az „új arcú magyarok” generációjá-hoz tartozó Kovács Endre szlovákiai magyar történész, író és irodalomkritikus emlékirataiból azonban annyi kiderült, hogy Mayer Judit irányába különleges vonzalmat érzett, ő azonban semmilyen érdeklődést nem mutatott az újvári tanító felé. A Pozsony városában tanítói állást betöltő író emlékirataiból emel-lett azt is megtudhatjuk, hogy mennyire vágyakozott arra, hogy Judit családja befogadja őt, ami jól rámutat a pozsonyi magyar Mayer család presztízsére.37
Mayer Judit 1923. július 14-én született Pozsonyban, értelmiségi család-ban. Édesapja középiskolai tanár, édesanyja pedig tanítónő volt. Életének
36 Itt és a továbbiakban: II. interjú: Mayer Judit. 2013. március 12. Pozsony.
37 „Egy nagyon tekintélyes pozsonyi tanár, M. Imre otthonában folyt a társalgás azzal az őszinteséggel, melyet a tanár úr demokratikus meggyőződése eleve biztosított. Jelen volt
jóformán egész időszakát a mai Szlovákia fővárosában töltötte, mely sok szempontból meghatározó volt életében. Elmondása szerint Pozsony az első Csehszlovák Köztársaság idején egy nagyon csendes, szelíd városka volt, ahol nem számított, hogy németül, magyarul vagy szlovákul beszéltek az embe-rek. Ez elsősorban ez elemi iskola időszakát jelentette az asszony számára, aki e békés időszak liberalizmusát, annak pozitívumaival, többször is kiemelte a vele készített interjúban.38 Erre elsősorban a korabeli parlament gyakorla-tát hozta fel példaként, amikor is a gyűléseken még lehetett a magyar nyelvet használni: „Mert példának okáért sokkal több szabadság volt olyan szempont-ból, hogy lehetett a gyűléseken magyarul beszélni, amit most meg nem engednek ugye, úgyhogy ilyesmik […] Az első köztársaságba a prágai parlamentbe min-denki úgy beszélt, ahogy akart: németül, magyarul, ruszinul, ez a négy nyelv megvolt ugye bár ott engedve, szlovák természetesen. S egyszer a parlamentet nem nyitották meg, mert nem volt ruszin tolmács, bizony, ez volt Masaryk köz-társasága. Ez tény és való.”
A kor liberalizmusát és a kisebbségpolitika pozitívumait igazolja Mayer Judit később említett példája is, mely a korabeli postai gyakorlathoz kötődik.
A kor liberalizmusának pozitívumai interjúalanyom esetében a mai körül-ményekkel szembeállítva jelennek meg. Elsősorban a rendszerváltozás éveit követő demokráciával hasonlítja össze az első köztársaság viszonyait. Mayer
a ház kisassznya, Judit is, aki Pesten a bölcsészkaron hallgatott történelmet, s akivel- mint egykori tanára-leveleket váltottam,. Néhányszor találkoztunk is Pesten, kávéházban, utcán, s ilyenkor részletesen elmondta, milyen élet folyik az egyetemen, milyen mulatságokon vesz részt az Eötvös Kollégiumban, jellemezte tanárait. Dehogyis gondoltam akkor arra, hogy egy napon én is belépek a történészek társaságában. Engem Judit érdekelt, az ő fiatalsága, szőke szépsége, de nem állíthatnám, hogy az érdeklődés kölcsönös lett volna. Így tehát némi szívszorongással ültem a jól fűtött családi otthonban. Valami befejezetlenség, valami belső csonkaság érzése kerített hatalmába. Látnom kellett, hogy e harmonikus családi együttes szemében aligha jelentek többet a vidéki tanárnál, aki eljegyezte magát a szegénységgel, a primitív lakásviszonyokkal, aki helyett, hogy megpróbálna magasan szárnyalni, beéri egy vidéki, szűk tanári életformával.” Vihar és napsütés: Kovács Endre kiadatlan emlék-irataiból (Érsekújvár és Vidéke független hírportál) http://watson.sk/index.php?option=- com_content&view=article&id=645:vihar-es-napsuetes-kovacs-endre-kiadatlan-emleki-rataibol-els-koezles&catid=56:default&Itemid=73 (2013-09-30)
38 „[…] szóval az a helyzet, ugyebár hogy, hogy első köztársaságban bizonyos liberalizmus azért érvényesült. Hát igen, ott határozottabban liberálisabb volt a demokrácia.”
Judit erre vonatkozóan megfogalmazta, hogy a kor a demokráciája jóval „liberálisabb” volt a mainál.39
Mivel Pozsonyt nem csatolták vissza Magyarországhoz az első bécsi döntés során, Mayer Judit és családja 1938-tól az önálló szlovák állam területén éltek.
Az interjúalany elbeszélésében kitért ennek okára és részletezi a nemzetközi politikai helyzetet, melynek komoly szerepe volt abban, hogy a város végül az önálló Szlovákia része lett: „Ez a németeken is múlott, hogy ők ezt nem akarták ugye, mert hát a náci Németország mindenhová kinyújtotta a mancsát, és hát Hitler meg jól kibabrált a magyarokkal is, mert hát a szlovákokat a magyarok ellen, a magyarokat a szlovákok ellen használta ki, úgyhogy ez eléggé kellemet-len időszak volt. Na, most ebben az időszakba esik bele az ugye, hogy tulaj-donképpen a kis Szlovákiához mindössze körülbelül hatvan-hetvenezer magyar tartozott, annyian maradtunk, mert ugye Kassa és vidéke átkerült.”
Mayer Judit az 1938-as esztendőről, mint törésvonalról beszél, ami „lázas”
időszakként jelent meg Pozsonyban is. A városban ugyanis elmondása sze-rint sokan szerették volna, ha visszakerül az Magyarországhoz.40 Mayer Judit emellett elbeszélte a „forrongó” Pozsony városának eseményeit és hangu-latát a komáromi tárgyalások idején, ahol ugyan komolyabb atrocitásokra nem került sor, ám mégis előfordultak kisebb lázongások: „[…] én nagyon jól emlékszem arra a szeptemberi vasárnapra, amikor ugye már nagyon for-rott itt minden, és a komáromi tárgyalások folytak, és nem tudtak megegyezni.
És akkor a Szent László templom volt a mi diáktemplomunk. Itt reggel nyolckor volt a diákmise és utána, mikor az befejeződött és jöttünk ki, akkor már ott áll-tak bácsik, nénik, akik mondták, hogy tízkor a ferenceseknél. A ferencesek temp-loma ott van ugye bár a Ferenciek terén. És az volt a magyar templom, mert ottan volt mindig magyar mise. Na és ezek már akkor tulajdonképpen a magyar mise után, a diákmise után már énekelték a himnuszt a diákok. Úgyhogy az már szemet szúrt, és akkor mikor átmentünk oda a ferencesek templomához,
39 Mayer Judit megemlíti a kor igazságtalanságait is, de ezek eltörpülnek annak liberalizmusa mellett: „Hát persze voltak akkori is kis trükkök ugye bár hogy, hogy a gyerekeket vadászták, hogy menjenek a szlovák iskolába. Hajlandók voltak nekik téli kabátot ajándékozni, meg hát ilyen kicsit, ilyen lélekhalászat azért volt. […] Hát, mondjuk, hogy azért ott is voltak olyan igazságtalanságok, hogy amikor a harmincas népszámláláskor kiderült, hogy nincsen húsz százalék magyar, akkor a városnak első dolga volt a háromnyelvű utcatáblákat eszedni és kicserélni kétnyelvűre […].”
40 „Tulajdonképpen akkor nagyon sok mindenki szerette volna, ha Pozsonyt is visszacsatolják Magyarországhoz […]”
akkor ott is ugyanez ismétlődött meg. amit kevesen tudnak, hogy először ott hangzott el a kórház utcai Szent László templomban […] a magyar himnusz.”
Az önálló Szlovákia területéhez kerülve aztán sok mindenben megválto-zott a magyarok helyzete az első köztársaság viszonyaihoz képest. Az inter-júalany arra is kitért, hogy az egész ország politikája Hitlerhez volt kötve.
Mayer Judit elbeszélése szerint ennek egyik oka az volt, hogy magyarok és képviselőjük, Esterházy János szembe került a náci Németország zsidóellenes politikájával: „[…] a Slovenský Štát-ban […] a szlovák önállóság az nagyon kötötte magát a Hitleri vonalhoz. És Tisoék ugye bár nagyon kivonultak a zsi-dóság ellen és ez a magyaroknak sehogy sem volt ínyére, ugye. Különösképpen nem Esterházynak, mert ő igyekezett a zsidóknak segíteni, hogy el tudjanak innen menni. Meg egyáltalán és hát végeredményben őt nem ismerték el, hogy joga volna arra a Yad Vashem-re. Pedig hát joga volna, mert máskor valaki két embere megmentett, abból csináltak mindjárt nagy hőst, de ő meg megmentett egy egész sereg embert és abból mégsem csináltak semmit, még a zsidók maguk is rosszul viselkedtek, mert féltek.”
Az elemi iskolák elvégzése után Mayer Judit a pozsonyi evangélikus gim-náziumban folytatta tanulmányait, ott érettségizett 1941-ben az önálló Szlo-vákia területén. Az érettségi vizsga után (1941) újságírónak szeretett volna jelentkezni, de szülei és tanárai javaslatára Pestre ment tanulni a Pázmány Péter Tudományegyetemre. Mayer Judit a magyarországi Erzsébet Nőisko-lának nevezett kollégiumban élt négy esztendeig. 1943 tavaszán tette le az első államvizsgáját, akkor még vissza tudott menni az országba, majd miután bevonultak a németek Magyarországra 1944 márciusában, már nem enged-ték vissza. Miután elvégezte az abszolutóriumot, befejeződött a háború.
Az újonnan megalakult Csehszlovák Köztársaság nacionalista politikája szintén komoly jelentőséggel bírt az asszony sorsára. Mayer Judit tanulmá-nyait ugyanis nem ismerte el az állam. Leginkább azt kifogásolták, hogy szlo-vák állampolgárként nem Szloszlo-vákiában, hanem Magyarországon végezte fel-sőfokú tanulmányait: „[…] csakhogy ugye miután befejeződött a háború, […]
én itt értem meg a frontot és a többi kellemetlenséget. Akkor se előre, se hátra, nem ismerték el nekem ezt a tanulmányt, azt mondták nekem, hogy Magyar-országon tanultam, mikor itt is volt egyetem, és szlovák állampolgár voltam, az volt az egyik dolog.”
A nacionalista intézkedéseket illetően az adott bizottság egy Milan Hodža által hozott régi törvényre hivatkozott, miszerint Mayer Juditnak újra le kéne
tennie vizsgáit, mert azok nem érvényesek.41 Ezzel együtt Mayer Juditot is megfosztották állampolgárságától. Az interjúalany beszélt a reszlovakizá-cióról, ami szerinte fölösleges volt. Miután az események jobbra fordultak, állampolgársági eskü fejében kapta vissza nemzetiségét, ami számára nevetsé-ges volt. Az interjúalany kiemelte, hogy ebben a nehéz időszakban a kollektív bűnösség nevében bármit meg lehetett tenni a magyarokkal, amit a korabeli csehszlovák politika ki is használt: „Mert annak idején, mikor a reszlovaki-záció volt, nemzetiséget cseréltek. Én azonban nem mentem sehova, mert az volt a véleményem, hogy az semmire nem jó, úgyhogy kibírtam […]. Úgyhogy arra emlékszem, amikor visszaadták az állampolgárságunkat, le kellett tenni az állampolgári esküt, ugye bár. Külön szám volt, mikor itt születtem és soha nem éltem máshol, ugye csak pár hónapot ott az egyetemen. Na, tehát akkor mindent lehetett a kollektív bűnösség nevében ugye bár. Az, aki azt nem érte meg, az nem is tudja elképzelni, hogy az milyen Wirdschaft volt és bizony meny-nyien elmentek Magyarországra, mert nem bírták itt ki, és hányat hurcoltak oda Csehországba és ott is hogy bántak velük. De azért onnan úgy vissza tudtak szivárogni nagyon sokan.”
A magyarok kitelepítése és elhurcolása mellett az asszony kitért a szlo-vákok széttelepítésére is, akik gyakran szintén a kor politikai eseményeinek elszenvedőivé váltak. Mayer Judit, mivel elveszítette állampolgárságát és fel-sőfokú tanulmányait sem fogadták el az újonnan megalakult Csehszlovák Köztársaságban, kénytelen volt egy kisebb hivatali állást vállalni. Egy golyós-csapágyat gyártó olasz cégnél dolgozott, mint afféle „technikai” hivatalnok.
Mayer Judit nagyon nehezen fogadta el új munkahelyét, annak hosszú mun-kaidejével. A későbbiekben az interjúalany átkerült a Mezőgazdasági Kiadó szerkesztőségébe. Először korrektorként, majd szerkesztőként alkalmazták.
Ezen a helyen már kifejezetten jól érezte magát az interjúalany.42 Ezután 1958-ban egy „általános igazolási eljárás” által Mayer Judit főnökét „kikáde-rezték”. Ez összefüggött az magyarországi 1956-os forradalom eseményeivel.
Őt is a forradalomról kialakított véleményéről faggatták, ám a pártelnöknek
41 „A bizottság tagjai között hiába nem ismerték el azokat a féléveket és egyáltalán semmit, mert azt mondták, van egy régi törvény, amit még a Milan Hodža hozott, hogy mindent hogy is mondták azt, mindent át kell, újra kellett letenni a vizsgákat, mert ezek nem érvényesek […]”
42 „[…] egész jól megvoltam én azokkal. Volt egy nagyon rendes főnököm és összesen hárman voltunk abban a magyar szerkesztőségben, […] ugyanis panaszra nem volt okom, hamarosan átminősítettek korrektorból szerkesztővé.”
köszönhetően a későbbiekben mégis meghagyták posztján: „[…] én nekem nem esett különösebb bajom, engem is szekíroztak természetesen olyan ostoba kérdésekkel, hogy mit szólok az magyarországi forradalomhoz, stb.? Miért nem mondtam én azt akkor is így, meg mit tudom én. Szerencsére nagyon tisztessé-ges pártelnökünk volt, aki azt mondta, hát mit mondott volna szegény, súlyo-san beteg volt, tényleg sárgaságom volt akkor, úgyhogy akkor ezzel le volt véve a műsorról, úgyhogy meghagytak engem azon a poszton.”
Mivel Mayer Judit elbocsátott főnöke helyére nem hoztak senkit, ezért rengeteg munka hárult az alkalmazottakra, emellett 1958-ban Mayer Judit beiratkozott a pedagógiai főiskolára. Ekkorra ugyanis, ahogy azt az interjú-alany is kiemelte, a magyarokat illetően már több szempontból konszolidá-lódott a helyzet az országban. Az interjúalany visszakapta az állampolgársá-gát is. Mayer Judit azonban, mivel ő maga nem volt párttag, nem vezethette a szerkesztőséget. Ezért hamarosan kapott egy felettest, aki elmondása szerint egy olyan műveletlen káder volt, akiről még az is elképzelhetetlen volt, hogy leérettségizett: „Elég az hozzá, hoztak egy kádert, aki ugye bár olyan buta volt szegény, hogy még az ábécét se ismerte, de elvégezte a mezőgazdasági főisko-lát, mint munkáskáder, amin én nem is csodálkoztam, mert az ilyesmi ugye bár nagyon jól tudjuk, hogy hogyan ment. De hogy hogy tette le az érettségit, azt nem tudom, mert az egy súlyosabb esemény lehetett az ő életében. Na, azon kívül, szegény olyan bizalmatlan volt és olyan gyáva, hogy na ne beszéljünk róla.”
Mayer Judit, miután új felettesével megromlott a viszonya, felmondott és új munkát vállalt a Magyar Kiadónál, amely a Tatran Kiadónak az üzeme volt. Bár kisebb fizetést kapott, mégis úgy döntött, hogy főnöke miatt ott-hagyja régi munkahelyét. Ez 1967-ben történt. Az ezt követő évben a Magyar Kiadóból megalakult az önálló Madách Kiadó. Mayer Judit helyzete sta-billá vált az új helyen. Nyugdíjas koráig ebben a szerkesztőségben dolgozott.
A későbbiekben a fordítási irodalomhoz tartozó részlegen alkalmazták, ahol elsősorban a cseh irodalommal foglalkozott. Itt elmondása szerint, szorosabb kapcsolatot sikerült kialakítania a magyarországi kiadókkal. Erre olyan alkal-mak által is lehetőség nyílt, mint amilyen a Magyarországon megszervezett ünnepi könyvhét is volt. Mayer Judit kiemelte, hogy e rendezvények alkal-mával 15 évig ő képviselte a kiadót. Felejthetetlen élményként tartja számon, amikor is egy ilyen könyvhét alkalmával a magyarországi miniszter külön üdvözölte őt. Azt is kihangsúlyozta, hogy akadt olyan eset is, amikor igazga-tója is féltékenyen tekintett emiatt az interjúalanyra: „De hát akkor a szociban,
engem úgy ismertek az egyetemről. Úgyhogy a miniszter ugye külön örömmel üdvözölt, mert kollégám volt annak idején a történelem szakon és akkor az én kedves főnököm, akkor már igazgatóm volt, az már szintén egy nagy káder volt és nagyon féltékeny volt mindenkire. Ő meg volt sértve, mert […] miniszter, ugye odasétált a mi sátrunkhoz és örömmel üdvözölt. Engem még meg is ölelt, ha jól emlékszem. És ő pedig ott állt, mint a csacsi a hegyen és nem törődött vele a kutya sem, úgyhogy meg volt sértve.”
Mayer Judit elbeszélésében gyakran jelenik meg a műveletlen, gyáva káder felettes, akire az interjúalany szánalommal tekint. Ezekhez a történetekhez hozzátartozik az is, hogy az ilyen helyzetekben Mayer Judit szakmailag álta-lában felettesei fölé helyezte magát. Ilyen felettes szerepében jelent meg „Sár-kány elvtárs” is, aki a Madách Kiadó igazgatói tisztségét töltötte be: „Sár„Sár-kány elvtárs, Isten nyugtassa, az is egy olyan káder volt, akinek még a térde is reszke-tett, hogyha ráijesztettek […]. Akkor őt kinevezték hozzánk Madách Kiadóba igazgatónak. Na, de az neki úgy állt a kezéhez, hogy nem is tudta, mit kell egy igazgatónak csinálni és egyáltalán fogalma sem volt semmiről, és a Tatran igaz-gatója, akikkel egy házban voltunk, az mindig nevetett rajta és azt mondta, hogy ez nem olvas, mert fáj a feje. Nem olvasott egész egyszerűen. Egy furcsa jószág volt. És hát szerette az itókát.”
Mayer Judit 1987-ig ennél a kiadónál dolgozott. Ekkor nyugdíjba vonult.
A kollégák és ő is szerette volna, ha pár évig még maradhat a kiadónál, de
„Sárkány elvtárs” Mayer Judit helyére saját emberét akarta vinni, ezért aztán neki mennie kellett. Ezeken a történeteken keresztül jól kirajzolódik a szocia-lista időszak káderpolitikája. Mayer Judit a sok igazságtalanság ellenére azon-ban kiemelte, hogy nagyon szerette munkáját, pedig arra csak későn talált rá.
Ezt igazolják azok a díjak és kitüntetések is, melyeket munkássága elisme-réseként kapott: „Közben kaptam egy Madách díjat is, egy olyan fordításért, amikor még dolgoztam. Az volt a Wágner – Schneiderová, ez volt a két szerző és a címe az volt, hogy Az oroszlán nem az állatok királya. A második pedig, akkor már nyugdíjban voltam, és a Juraj Schpitzernek a Kétség és remény c. kézira-táért. Szóval, mikor megjelent a könyv, azért kaptam második Madách-díjat, közben még volt egy másik díjam is, amit a kiadó adott. Szóval ilyenek voltak.
És aztán később, mikor már hetvennyolc éves voltam, akkor kaptam a Štúr-ren-det. Szlovák testvéreimtől, 2001-ben. És hát aztán kaptam Magyarországról is egy szép kitüntetést, az ott van abban a zöld dobozban, ott a rádión. Ugye, az nem volt olyan régen, amikor már nyolcvan nem tudom öt éves voltam, vagy
mennyi. […] Hát, szóval ez az én életem nagyjából, azt még hozzá kell tennem, hogy én a hivatásomat valóban nagyon szerettem, kicsit későn nagyon későn találtam rá, mert 54-től voltam csak a Mezőgazdasági Kiadónak a szerkesztője.
És hát ott jöttem én rá, hogy ez való nekem igazán.”
Mayer Judit a rendszerváltás eseményeit is átélte, s a vele készített inter-júban elsősorban azt emelte ki, hogy a várt remények ellenére a rendszer-változás után a nacionalizmus is felütötte a fejét az újonnan megalakult országban, ami sajnos nagy hátrányt jelent a szlovákiai kisebbség számára.
Ilyen szempontból, bár az interjúalany kiemelte, hogy nagy reménye-ket nem fűzött a rendszerváltás eseményeihez, fellelhető némi csalódott-ság Mayer Judit elbeszélésében, ami az 1989–1990-es változásokat illeti:
„Nagyon közel volt az hozzám és a tévében mindig mutogatták azt, úgyhogy sokszor néztem én azt. Idejöttek holmi barátok is és együtt néztük itten, hogy mi a helyzet. Meg voltam én ott kint is egy-párszor, de olyan nagy reménye-ket nem fűztem én ehhez, mert gondoltam én, hogy az csak olyan átmeneti dolog, hogy most még a kisebbségekhez is nagyon udvariasak voltak. Úgyhogy azt meg kell adni, hogy az elején az nem látszott, hogy itt van egy olyan hely, szlovák társaság, akik majd tesznek róla, hogy ne legyen itt barátság. És hát volt is az a Štúrová spoločnosť, vagy minek hívták őket. Azok igyekeztek itten elég sok mindenbe belebeszélni és hát ma már nem is tudjuk ezeket a neve-ket sem, akik akkor szerepeltek ugye bár. És az úgynevezett VPN, Verejnosť Proti Násilu, annak nagyon szép elvei voltak az elején, ottan nem volt hiba.
No, de hát a nacionalizmus az egy nagyon kártékony dolog […].” Emellett azt is kiemelte az interjúalany, hogy a rendszerváltozás után anyagilag egyre nehezebbé és bizonytalanná vált az élet. Szlovákia az 1989–1990-es évek változásai után nemcsak pozitív értelemben, hanem negatív értelemben is a „korlátlan lehetőségek” országává vált.43
43 „Hát persze most már ezek a nyugdíjak se elegek semmire, ha én nem gondoltam volna arra, hogy mégis kell egy kis pénzt félretenni, akkor most felkopna az állam, de hát hála Istennek volt annyi eszem. csak néha gondolom, hogy még az is elkövetkezhet, hogy elveszik a bank-betéteket. […] Ki tudhatja hát korlátlan lehetőségek országa vagyunk, nem?”