A történeti Nógrád vármegye területén elhelyezkedő Losonci járás etnikai arculatát − csak úgy, mint a többi magyarlakta járásban − már az első Cseh-szlovák Köztársaság idején is belső telepítésekkel próbálták fellazítani. Sőt,
„a nógrádi telepítési tömb a felső-csallóközi és a Vág menti kolóniacsoport után a harmadik legerősebb telepítési csoportot […] jelentette, amelyekbe többnyire közepes nagyságú kolóniák tartoztak”.4 Összesen 12 kolónia léte-sült, melyből három ma már önálló falu a járásban.5 Ezek a telepítések egy-részt a létfontosságú államvasutat és a határt védték, másegy-részt fellazították a Losonc és Fülek közötti magyar etnikai területet. A telepeseknek nyitott, jól menedzselt és ingyen tankönyvekkel kecsegtető új „1927-es” szlovák tan-nyelvű iskolák pedig megnyitották a helyi lakosság számára is az asszimilá-ciós lehetőséget.
A reszlovakizációs előkészületek során az 1930. évi csehszlovák népszám-lálást tekintették alapnak. E szerint a Losonci járásnak 77 359 lakosa volt, melynek 53 240 lakosa „csehszlovák”, míg 18 586 lakosa magyar nemzetiségű.
Ez a népszámlálás nem tért ki az anyanyelvre, csupán a számos támadható felületet mutató, sokkal nehezebben megragadható nemzetiségre kérdezett rá, az adatok az alábbi, szerző által készített 1. térképen szemléltetve láthatók.
A reszlovakizációs előkészületeknél és a kérvények elbírálásánál odafigyel-tek a vallási adatokra is.6 Százalékra vetítve ez 24,03%-nyi magyarságot jelent.
A magyarok által lakott települések a járás déli, Magyarországgal határos sávjá-ban terültek el, összefüggő területet alkotva. A harminc magyarok által is lakott településen folyt jelentősebb mértékben a reszlovakizációs agitáció. Mind-ezt természetesen megelőzték Anton Granatier reszlovakizációs főkomisszár
4 Simon Attila: Telepesek és telepesfalvak Dél-Szlovákiában a két világháború között. Fórum Kisebbségkutató Intézet Somorja, 2009. 181. p.
5 Négy állami (Bozita, Tőrincs, Losonc, Szoliszkópuszta) és nyolc magánkolónia (Telki-puszta, Kisromhány(Telki-puszta, Sátoros(Telki-puszta, Bükkrét(Telki-puszta, Ragyolc, Csőre(Telki-puszta,Vilke, Fülek) kb. 3500 hektár területtel és 250 letelepült családdal.
6 Különös odafigyeléssel vizsgálták például a református reszlovakizálókat, a korban „divatos”
anakronista elmélet szerint ugyanis aki katolikus – az szlovák, aki magyar – az református.
részletes elemzései és számításai, amelyeket egész Szlovákiára vonatkozólag elkészített. Nemcsak sorba vette az 1880-tól az összes népszámlálás (az 1941-es magyart kivéve) adatait járásról járásra, hanem a legtöbb kérdéses településre
1. térkép
nézve utánanézett azok korábbi etnikai múltjának is.7 Bár kevésbé volt elfogu-latlan, irataiban, jegyzeteiben folyamatosan hangsúlyozza, hogy ezek az adatok csupán becslések, mégis elegendőnek tartotta a reszlovakizáció kiindulópontjá-nak. A Losonci járás 75 települését a következő kategóriákba sorolta:8
– magyar falvak: Béna, Bolgárom, Ipolygalsa, Jelsőc, Kalonda, Fülekkovácsi, Miksi, Múlyadka, Ipolynyitra, Pinc, Füleksávoly (11 falu);
– szlovák falvak (47 falu);9
– vegyes lakosságú falvak, melyekben a szlovákok aránya a 1930. évi nép-számlálás szerint több mint 50%: Perse (53,2%), Fülekpilis (54,7%), Losonc (59,9%), Kétkeresztúr (73,0%);
– vegyes lakosságú falvak, melyekben a szlovákok aránya 20 és 50% közötti:
Vilke (27,6%), Ragyolc (44,0%), Mucsény (21,2%), Fülekkelecsény (34,7%), Csákányháza (21,3%), Fülek (28,8%);
– vegyes lakosságú falvak, melyekben a szlovákok aránya kevesebb mint 20%:
Tőrincs, Terbeléd, Rapp, Nagydaróc, Panyidaróc, Bolyk, Fülekpüspöki.
Egyes falvakhoz kommentárt is fűzött: „Már a neve is szlovák eredetére vall. A vezetéknevek többsége is szlovák.” (Vilke); „Már Šafárik is szlovák falu-nak könyvelte el. Majdnem az összes vezetéknév szlovák.” (Ragyolc). Ehhez hasonló érveket sorol még fel Csákányháza, Bolyk, Panyidaróc és Fülekpüs-pöki esetében is, másutt, Tőrinccsel kapcsolatban cseh kálvinistákról, Rapp esetében pedig „Zvolenskej” nevezetű területről – valószínűleg Zólyom vár-megyére gondolt – idetelepülteknek titulája az itt élők mintegy felét. „Isten-nek hála, hogy bizonyítékaink vannak a lakosok elmagyarosítására” – írja Panyidaróc esetében, Korabinszky és Vályi adataira támaszkodva.10
7 ŠA-B, Anton Granatier, 5. doboz (Anton Granatier: Śtatistické a demografické podklady k reslovakizácii – Anton Granatier: Statisztikai és demográfiai kiindulópont a reszlovakizá-cióhoz, 1945–1947).
8 Uo.
9 Ábelová, Breznička, České Brezovo, Budiná, Bystrička, Cinobaňa, Divín, Dobroč, Halič, Stará Halič, Hrachovo, Hradište, Kalinovo, Kotmanová, Krná, Slaná Lehota, Lehôtka, Lentvora, Lovinobaňa, Ľuboreč, Lupoč, Madačka, Málinec, Mašková, Mládzovo, Mýtná, Nedelište, Opatová, Ozdín, Píla, Podkriváň, Podrečany, Polichno, Poltár, Praha, Rovňany, Ružiná, Točnica, Tomášovse, Tuhár, Turíčky, Uderiná, Uhorské, Veľká Ves, Vidiná, Gere-gorova Vieska, Zelené.
10 ŠA-B, Anton Granatier, 5. doboz (Anton Granatier: Śtatistické a demografické podk-lady k reslovakizácii – Anton Granatier: Statisztikai és demográfiai kiindulópont a resz-lovakizációhoz, 1945–1947). J. M. Korabinszky 18. században élt statisztikai kartográfus,
A névelemzés módszereit alkalmazó szakemberek is elismerik, „az egyér-telmű, hogy az egyén identitása pusztán név alapján nem azonosítható be.”11 Az identitás megállapítására a mai, saját bevallású nemzetiségi statisztikák is támadhatóak. A korábbi évszázadokban, az összeírók által felvett adatso-rok mellett a vallás határozottan identitásképzőbb szerepű volt, mint a szinte teljesen mellékes „mondokolt nyelv”.12 Ebből indult ki Anton Granatier is, amikor csoportosította a falvakat aszerint, hogy mely településről a lakosság hány százalékát kellene kitelepíteni, illetve áttelepíteni, és a maradékból hány főt reszlovakizálni. Javaslata szerint az 1930. évi népszámlálás által kimutatott 18 586 magyarból 13 111-et szükséges áttelepítene, a maradék 5 475-öt pedig reszlovakizálná.13 A 13 111 főt a magyar és a kevert falvak lakossága adná össze: Perse, Fülekpilis, Fülekkelecsény, Tőrincs, Nagydaróc, Panyidaróc és Fülekpüspöki lakosságának felét, Ragyolc, Mucsény, Terbeléd és Bolyk lakos-ságának 60%-át, Kétkeresztúr, Csákányháza és Rapp lakoslakos-ságának 70%-át, Vilke lakosságának pedig 80%-át telepítené át.14
A reszlovakizáció első hulláma után, Anton Granatier – akkor már a resz-lovakizációs kérvények számának ismeretében – újból véleményezte a járás-(ok) és közöttük a Losoncra vonatkozó helyzetet. „Losoncon a 26 magyar vagy magyar–szlovák faluból csak 16-ban kielégítőek az eredmények, kevésbé kielégítőek 6 községben, mégpedig Múlyadka, Galsa, Ipolynyitra, Nagydaróc, Bolyk, Pinc, illetve teljesen elégtelen 3 községben, Bénán, Sávolyban és Bolgá-romban.”15 Ennek függvényében „legjobb tudása és lelkiismerete szerint java-solja”, hogy a reszlovakizációs agitálást jóakaratúan folytassák azokban a köz-ségekben, ahol az eredmények kielégítőek, de a hangsúlyt helyezzék a nevezett hat településre. Az utolsó három községben viszont csak azokat javasolja
honismereti kutató, valamint Vályi András 18. századi pedagógus és statisztikus leírói mun-káira támaszkodik.
11 Demeter Gábor – Bagdi Róbert et. al.: Migráció és asszimiláció Északkelet-Magyarorszá-gon és a Partiumban (1715–1992). Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2007. 5. p.
12 Uo.
13 ŠA-B, Anton Granatier, 5. doboz (Statisztikai és demográfiai kiindulópont a reszlovakizáció-hoz, Losonci járás, Pozsony, 1946).
14 Uo.
15 ŠA-B, Reslovakizačná komisia, 52. doboz (Anton Granatier, predseda slovenskej ligy k úst-rednej reslovakiačnej komisii – Anton Granatier, a Szlovák Liga vezetője a reszlovakizációs bizottságnak, 1947. aug. 8.).
reszlovakizálni, akik 1930-ban szlováknak vallották magukat.16 Ebből is nyil-vánvaló, hogy a járási bizottságok, akik felügyelték a reszlovakizációs propa-gandát, nyilvánvalóan eltérően léptek fel az egyes települések esetében, mint másokéban. Különös figyelmet szenteltek Losonc városának, amely az egész térség „sarok köve” volt, és „be kellett biztosítani északról, délről és nyugatról a szlovák hátteret”.17 Tehát a már említett hat falu az, amely Losonc magyar háttereként is szolgált, illetve ezen falvak lakói látják el Losonc városát, éppen ezért hangsúlyozta a nagyobb agitálást.18 Nem mellesleg ezekben a falvakban folyt a legerősebb ellenpropaganda a térségben.19 Anton Granatier úgy fogal-maz ezzel kapcsolatban, hogy „sajnos pont ebben a térségben csalódtunk a reszlovakizációban, és nem tudni miért.”20 Ezt a tényt országosan is elisme-rik a Náš Národ című lapban is, ahol a reszlovakizáltak és a Magyarországról visszatelepültek vagyoni jellegű vitáiról is szó esik, és azokról az egyénekről,
„akik csak papíron szlovákok, és érzéseik még Budapesttel hozhatók össz-hangba […] az ilyen elemek nem hogy hasznára volnának, de inkább dest-ruktívan hatnak a déli környékre.”21
Emellett Anton Granatier tanúbizonyságot tett arról is, hogy Losonc váro-sában nagyon liberálisan kell elbírálni a reszlovakizációs kérvényeket. Ami pedig Losonc „határvédelmét” illeti, Tőrincsre és Kalondára is „jobban agi-tálni kellene”.22 A pontos számokat elemezve bosszúsan fejezi ki csalódását, hogy a reszlovakizáltak jó része 1930-ban szlováknak vallotta magát, így a valósan „rexelők” csupán töredéke az itt lévő magyarságnak.23 Itt is lát-ható, hogy mikrorégiónként máshogy értelmezték a vitatott hovatartozású, valójában kettős vagy többes identitással rendelkezőket. Ott, ahol a reszlo-vakizációs döntéshozók szerint a megfelelő, eredeti szlovák környezet még
16 Uo.
17 Uo.
18 Múlyadka, Ipolygalsa, Ipolynyitra, Nagydaróc, Bolyk, Pinc.
19 Bolyk, Ipolygalsa. Lásd Vadkerty Katalin: A reszlovakizáció, i. m. 57. p. 1946. június 28. Sza-latnai Rezső a budapesti Szabad Szóban Kiáltvány a világhoz c. írásában tiltakozik a reszlo-vakizáció ellen.; 1946. július 3. A budapesti (baloldali kommunista) Szabad Nép Igazságot a szlovákiai magyaroknak c. vezércikkében tiltakozik a reszlovakizáció ellen.
20 ŠA-B, Reslovakizačná komisia, 52. doboz (Anton Granatier, predseda slovenskej ligy k ústrednej reslovakiačnej komisii – Anton Granatier, a Szlovák Liga vezetője a reszlovakizációs bizottságnak, 1947. aug. 8.).
21 Presídlenci a reslovakizanti [Áttelepültek és reszlovakizáltak]. In: Náš Národ. 1947. okt. 5. 3.
22 Uo. Valószínűleg a magyar elemmel szembeni védelemre gondolhatott.
23 Interjúalanyaim így is nevezték a reszlovakizálókat.
úgymond elbírta a reszlovakizált magyarságot, ott engedték, ahol viszont nem volt jelentős hátterük, ott a már legalább 1930-ban államhűségre haj-landó elemeket szerették volna visszatéríteni. A reszlovakizációs kérvények elfogadása – összességében – ennek megfelelően településenként
arányta-2. térkép
lanul történt. Óvatosabban fogadták el a magyar határ menti településekről érkező kérvényeket, és sokkal pozitívabban bírálták el a Losonc és közvetlen környékének kérelmeit, és hasonló elbírálásban részesült Fülek városa és kör-nyező falvai. Az elfogadások tervszerűsége jól látható a 2. térképen.
Ami Losonc városát illeti, valóban kulcsfontosságú település, hiszen tőle északra csak Zólyom, keletre Rimaszombat, nyugatra viszont egészen Léváig nem találhatunk hasonló súlyponttal rendelkező várost.24 A Náš Národ c.
hetilap, a Szlovák Liga propaganda szócsöve is kitüntetett figyelmet szen-telt Nógrádnak és a városnak, itt tartották a Szlovák Liga XVI. össz-szlová-kiai kongresszusát is.25 A reszlovakizáció második hulláma a járáson belül jelentkezők számát csupán 19%-kal gyarapította.26 „A propagátorok most is panaszkodtak, hogy a felkeresettek »értetlenül« hallgatták őket […] s többen kijelentették, magyarok voltunk és azok is maradunk.”27 Losoncon a második hullám viszonylagos eredménytelenségét a szlovák nyelv erőletett liturgikus nyelvvé tételében látták, melyről később a Mi nemzetünk c. ultranacionalista hetilap nagy örömmel be is számol.28