Adlerová Magdaléna 1924-ben született Galántán, zsidó családban.44 Családja, valamint a zsidó hagyományok bemutatásának komoly jelentőséget tulajdoní-tott az asszony elbeszélésében. Magdaléna öt évig járt zsidó iskolába. A pol-gárit szlovák nyelven végezte. Az asszony kiemelte, hogy az első Csehszlovák Köztársaság idejében nem érték őt antiszemita megnyilvánulások.45 A polgári iskola látogatásának időszakában Adlerová Magdaléna tehát zsidóellenességet nem tapasztalt. Az asszony a (cseh)szlovákiai zsidókra jellemző többes identi-tással rendelkezett. Három nyelven beszélt: magyarul, németül és szlovákul is.46 Az asszonynak a korban zsidó és nem zsidó barátai egyaránt voltak, elmon-dása szerint ez soha nem volt számára lényeges. A zsidó hagyományt és val-lást elmondása szerint teljes mértékben átadták neki szülei. Ebben a testvérei is segítségükre voltak: „A szülők a zsidó hagyományokból és a vallásról mindent átadtak nekünk. A főzést, az étkezést és a vallást. A hitet megtartani. Az édes-apámmal keveset, inkább a nővéreimmel tanultam. Amíg hittanra jártam, akkor segítettek megoldani a hittanfeladatokat, az iskolai dolgokat meg mindent.
Ha volt idejük, akkor esténként segítettek. A zsidó elemiben héberül tanultunk írni és imádkozni. Iskolán kívül volt hittanóránk, a Seidl rabbi lánya tanította.”
Magdaléna elmondása szerint a holokauszt előtti időkben munkatársai tudták róla, hogy zsidó, ez azonban soha nem okozott problémát egyikük-nek sem.47 Az 1938-as esztendő volt az az év, amikor Magdaléna először találkozott antiszemita megnyilvánulással. Többé nem mehetett iskolájába,
44 Itt és a továbbiakban: Adlerová Magdaléna élettörténete a Zsidó élettörténetek a huszadik században nevű oldalon, Centropa adatbázis. http://www.centropa.hu/index.php?nID=
30&x=PXVuZGVmaW5lZDsgc2VhcmNoVHlwZT1CaW9EZXRhaWw7IHNlYXJ-jaFZhbHVlPTU7IHNlYXJjaFNraXA9MA== (2013-09-30)
45 „Öt évig jártam zsidó iskolába, ide, Galántára. Az iskola a templom mellett állott. Buxbaum rabbi legfiatalabb lánya, Miriam volt a barátnőm. A polgáriban szlovák nyelven tanultunk.
[…] Nem volt akkor antiszemitizmus, legalábbis nem éreztük”.
46 Az asszony egyébként kalap- és sapkakészítést tanult.
47 „Ahogy inaslány lettem, a barátnőim, akikkel szombatonként összejöttünk, ők zsidó lányok voltak, az utcabeliek pedig katolikusok voltak. Bejöttek hozzánk az udvarba, vagy kint az utcán játszottunk. Az uzsonnámat is megosztottam velük, mert majdnem mindegyikük szegény csa-ládból származott. Tudták ők mind, hogy zsidó vagyok, de nem volt emiatt soha semmi prob-léma. […] Gyerekkoromban egyáltalán nem találkoztunk antiszemitizmussal. Mi, gyerekek,
ugyanis miután Galántát is Magyarországhoz csatolták 1938-ban, települé-sén a szlovák polgárit bezárták. Ő pedig nem akart magyar iskolába járni, mivel ezen a nyelven sem írni, sem olvasni nem tudott.48 Elmondása szerint településéről 1940-től vitték ki a fiatalokat Auschwitzba. Az asszony szerint fizettek az embereknek, hogy bántalmazzák őket. Az utcákon megjegyzéseket tettek rájuk, édesapját megverték a magyar csendőrök. Édesapja szódagyárát is eltulajdonították. Bátyját 1942 januárjában elvitték katonának. A másik két bátyját pedig nemsokára munkaszolgálatra kényszerítették: „Az utcán már megjegyzéseket tettek a rovásunkra. A rég itt lakók azonban ezt nem csinál-ták, csak azok, akiket megfizettek, hogy bántsanak bennünket. Aztán a magyar csendőrök is bántottak minket. Az édesapámat is megverték. Eljöttek, hogy elvi-szik a szódagyárat, az állatokat és mindent. Az édesapám természetesen nem engedte. Ez 1943-ban történt. Az édesapám semmiféleképpen nem engedte, ezért a magyar csendőrök megverték. Végül apám szódagyárát Belopotocký galántai szódagyáras tulajdonította el. Bátyáim nem voltak már otthon. A leg-idősebbet [Ferenc] elvitték 1942 januárjában mint katonát. Nemsokára be kel-lett vonulnia a másik két bátyámnak [Dezső és Ernő] is munkaszolgálatra.”
A család sorsa a zsidótörvények értelmében lassan még rosszabbra for-dult. A család az otthoni készletekből élt. 1944. március 15-én megalakult a helyi gettó is, ahová a környékbeli zsidókat zsúfolták. Ekkorra a családnak már semmije sem maradt, minden vagyonukat elvették. Az egész utcájukból gettó létesült, amit állandóan rendőrök őriztek. „A zsidótörvények értelmében a nővéreim nem varrhattak a saját szalonjukban. Azt be kellett zárniuk, más munkalehetőség viszont nem akadt. Az otthoni készletekből éltünk, volt barom-fink és miegymás. 1944-ben a lányoknak, akik otthon voltak, be kellett menniük dolgozni. A szülőknek nem. A mi utcánkból, abból az utcából, ahol születtem, alakult meg a gettó 1944. március 15-én, akkor még nem voltam húszéves sem […]. 1944-ben már semmink se maradt, mert mindenünket elvettek.”
Magdaléna családját 1944 májusában hurcolták el otthonról. Először a galántai majorba kerültek, amely a diószegi cukorgyár részeként működött.
jóban voltunk mindenkivel. Mifelénk nagyon sok szegény ember lakott. Megvoltunk mind-egyikkel, kisegítették egymást. Azt hiszem, hogy a zsidóság mindig segítette az embereket.”
48 „Sajnos nem fejeztem be a polgárit, ugyanis 1938-ban bejöttek a magyarok [lásd: első bécsi döntés]. Megszállták ezt a részt, és a szlovák iskolák megszűntek. Ezért a harmadik polgárit nem fejezhettem be, csak a osztályt, mert nem akartam magyar iskolába járni. Magyarul nem tudtam sem írni, sem olvasni.”
A majorból júliusban továbbszállították a családot egy téglagyárba, ahol szin-tén nagyon sokat szenvedett a zsidó közösség. Nagyon rossz körülmények közé kerültek, rengeteget dolgoztak, alig ettek, ebből kifolyólag hamarosan meg is betegedtek. Magdalénát szüleivel együtt hamarosan Auschwitzba hur-colták, ahol szüleit is elveszítette. Az asszony hosszasan részletezte az utazás ideje alatt, valamint a táborban uralkodó embertelen körülményeket: „Nem tudom, hogy mikor érkeztünk Auschwitzba – Osvienčimbe, azt se tudjuk, hány napot utaztunk. Talán öt napig hurcoltak bennünket. Amikor megérkeztünk [Érsek]Újvárból, és kiszálltunk a vagonból, akkor lehetett június huszadika.
Sokszor meg is álltunk. Semmit sem adtak be a vagonba, még vizet se, sőt, még ki sem nyitották. Ott, ahol halott volt, azt megkérdezték, és az ablakon keresz-tül vették ki, de élőt ki nem engedtek. A táborban rögtön a megérkezésünk után megvertek engem. A németek a fiatalokat a bal oldalra terelték, számolni kezdtek. Puskával, illetve bottal hajtottak bennünket, hogy merre menjünk.
Én a szüleim után futottam, nem néztem hátra, sehová sem néztem. Akkor az egyikük fejbe vágott, mert elhagytam a helyem.”
A későbbiekben Magdalénát a németországi Allendorfba szállították át azzal a céllal, hogy majd Buchenwaldba viszik őket tovább. Ekkorra azonban már megérkeztek az amerikaiak, akik által felszabadultak. Ők voltak azok, akik elmesélték azt is, hogy valójában mi is történt Magdalénáék szüleivel:
„Alighogy ez megvolt, ismét vagonba raktak, és elvittek bennünket a német-országi Allendorfba [Buchenwald egyik altábora volt Allendorfban, a foglyo-kat a Munituonsfabrik Dynamit Nobel AG nevű üzem számára dolgoztatták.
– B. I.]. Ott barakkokba helyeztek el bennünket. A németek sorba állítottak min-ket, még mielőtt az amerikaiak felszabadítottak volna, és Buchenwaldba akartak szállítani bennünket, szelektálásra. Közben azonban megérkezett az amerikai katonaság. Ezért a németek otthagytak bennünket a határban, elszökdöstek.
A háború után az amerikaiak elmesélték nekünk, hogy mit műveltek a németek.
A szülők már nem éltek, mert a németek megölték őket. A testvérek még élhettek.”
Mindezek után Magdalénát (testvérével együtt) hazaengedték. Az asszony elmondta, hogy miután hazatértek a táborból, milyen nehéz volt újra kezdeni az életet. Mindentől megfosztották őket, semmijük sem maradt.
Magdaléna számára az egyetlen vigaszt testvérei jelentették, akikkel együtt élt, és akikkel sokat segítettek egymáson. Másrészt azt is kiemelte az asszony, hogy nem csupán a zsidó származásúaktól kaptak segítséget, hanem a falu-beli nem zsidó szomszédoktól is.
Magdaléna életében tehát egy új szakasz vette kezdetét 1946 után. A kom-munizmust illetően az asszony elmondta, hogy semmiféle fenntartása nem volt a rendszerrel szemben. Ez feltételezhetően azzal hozható összefüggésbe, hogy a zsidó család a sok meghurcoltatás után teljes mértékben elhatáro-lódott a politikai élettől: „[…] nem zsidó szomszédok, amikor hazajöttünk, nagyon sokat segítettek, úgy, ahogy tudtak, mert ők is szegények voltak. Amikor hazatértünk, a házból és az állatokból semmit, de égvilágon semmit nem talál-tunk. A hitközség teljesen felbomlott. Nem volt egyszerű újrakezdeni az életet a háború után. Igaz, hogy a saját házunkban éltem a bátyáimmal és a nővé-reimmel. Önálló politikai nézeteink nem voltak, mi nem avatkoztunk semmibe, ahhoz igazodtunk, amit az orosz hadsereg kívánt. Amikor megalakult Csehszlo-vákia, és kommunista élet volt, akkor sem avatkoztunk semmibe.”
1947-ben az asszony férjhez ment. Férje a szintén zsidó származású Adler Lajos lett, akivel második unokatestvérek voltak. Magdaléna párválasztását nem csupán az befolyásolta, hogy férjével gyermekkora óta jól ismerték egy-mást, hanem házastársa vallása is nagyon komoly szerepet játszott a férfi kiválasztásában: „Adler Lajos a férjem, Tomašíkovón [Tallóson] született.
A szülei kóser hentesüzletet nyitottak Nádszegen [Nádszeg – Pozsony vm.-i nagyközség, az 1910-es népszámlálás idején 2400 főnyi magyar ajkú lakossal.
A trianoni döntést követően Csehszlovákiához került. – B. I.]. Az elemi iskola után a férjem, aki egyben a második unokatestvérem is, Dunaszerdahelyen kitanulta a hentesmesterséget. Gyerekkorunktól ismertük egymást. A férjem a nádszegi hentesüzletét az édesapjától örökölte, és a bátyjával együtt vezette.
[…] A házastárs választásánál annak kiléte és vallása igenis, az egyik legfon-tosabb szempont volt a számomra. Az esküvőnket 1947. június 14-én tartottuk Pozsonyban, a Heyduk utcai zsinagógában. Három gyerekünk született.”
Miután Galántán házat épített férjével, egy mozgó üzletben dolgoztak együtt. Magdalénának három gyermeke született házasságából. Az asszony azt is elbeszélte, hogy nagyon fontos volt számára gyermekei zsidó nevel-tetésben való részesítése. Az asszony továbbra is nagyon komolyan vette a zsidó hagyományok megtartását. Ezt igazolta az is, hogy Magdaléna fér-jével együtt minden zsidó ünnepet megtartott: „Házat építettünk Galántán.
A Jednota [üzlethálózat] vett egy mozgó üzletet [autó], amellyel a férjem olyan falukba járt, ahol nem voltak üzletek. Huszonhat faluja volt. Én is alkalma-zásba léptem, így együtt dolgoztunk. gyerekeim a többi zsidó gyerekek között nevelkedtek. Katz rabbi bottal kergette őket, ha nem ültek csöndben, és nem
imádkoztak. Zsidó nevelésben is részesült. 1951-ben jöttünk Galántára lakni, a férjemet a Jednotában alkalmazták. Nádszegen feladta az üzletet, és eljött ide hentesnek. Minden zsidó ünnepet megtartottunk. Katz rabbi udvarában is lak-tunk egy ideig, albérletben, amikor bejöttünk Galántára.”
Magdaléna többször kiemelte élettörténetében, hogy a kommunista hata-lomátvétel után sem ő, sem családja nem avatkozott a politikába. Ezzel kap-csolatban kitért arra is, hogy a rendszer toleráns volt a zsidókkal. Magdaléna számára ez jelentette az egyik legfontosabb tényezőt a rendszerhez való viszo-nyulása szempontjából. A zsidó család feltételezhetően ezért mutatott tole-ranciát a rendszer irányába: „A 1948-as kommunista hatalomátvételre nem reagáltam, mert mindig a munkával voltunk elfoglalva. Az üzlet egyformán ment, mi nem avatkoztunk semmi politikába. A férjem se, én sem és a gyerekek sem. A kommunizmus alatt a zsidóságomból kifolyólag semmi gondom nem volt. […] Közülünk senki sem lépett be a pártba. A férjem nem volt tagja sem-milyen szervezetnek. Nem kényszerített senki, és nem is léptünk be. Idő sem volt rá. Nekem annyira elegem volt az előző életből, hogy nem léptem be semmilyen pártba. 1968-ban sem avatkoztunk semmibe. Folyt az életünk tovább, semmi nem történt.”
Miután az asszony férje fiatalon, 48 évesen elhunyt, Magdaléna számára gyermekei váltak a legfontosabbakká. Ezek után több betegséggel is küz-dött, élete pedig egyre nehezebbé vált. Hamarosan rokkantságiba került.
Az asszony gyermekei miatt azonban továbbra is dolgozott. Az 1989-es rend-szerváltozás kapcsán kiemelte, hogy bár a politikába akkor sem avatkozott bele, annak nagyon örült, hogy szabaddá vált az utazás.49 A rendszerváltozást követő helyzet kapcsán azonban előző két interjúalanyomhoz hasonlóan az ő véleményében is előbukkant a rendszerrel kapcsolatos ambivalencia, vala-mint a létbizonytalanság kihangsúlyozása: „Én nyugdíjas vagyok már régen.
A gyerekeknek megváltozott a munkahelyükön a fizetésük, különben nem állt be különösebb változás. Valamikor jobb munkahelyük volt, és nyugodtabbak voltak. Nem kellett attól félniük, hogy holnap kikerülnek az utcára. A politika engem nem nagyon érdekel. Legyen munkájuk a lányaimnak és a unokáknak
49 „Az 1989-es rendszerváltásra nem tudok semmit mondani. A gyerekek dolgoztak. Én nem avatkoztam bele semmiféle politikába, pártba. Számomra fontos az, hogy munkám legyen, és megélhessünk. Annak ugyan megörültünk, hogy szabadon utazhattam a fiam után. Tévéből, újságból néztem a tüntetéseket.”
is. És nyugodtság legyen. A zsidósághoz való viszonyunk nem változott. Egy-formán megtarthattuk a kommunizmus alatt is, és most is.”
Összegzés
A tanulmány egyéni-egyedi történelem konstruálására törekszik 20. századi kisebbségi női sorsok bemutatása által. Célja a csehszlovákiai magyarság 20. századi társadalmi folyamatainak a jobb megértése életútinterjúk segítsé-gével. Emellett pedig személyes női identitások rekonstruálására vállalkozik.
Ezekben a történetekben a politikatörténettel szemben a családi, lokális terek megjelenítésére helyeződik a hangsúly. Az egyén és közvetlen társadalmi kontextusa válik elsősorban fontossá. A történetek több szempontból, árnyal-tabban mutatják be a kor eseményeit. A politikatörténeti megközelítésmód által gyakran sematikusabban ábrázolt időszakok olyan részleteibe nyerhe-tünk betekintést, melyek által jóval összetettebb kép jeleníthető meg az adott korról. A három interjú által ugyanakkor különböző kisebbségi női sorsokról kaphatunk képet. Ezekből az eltérő nőtörténetekből a csehszlovákiai kisebb-ség társadalmi folyamatainak olyan részletei rajzolódnak ki, melyek a makro-történeti munkák számára gyakran értelmezhetetlenek. A társadalomtörté-neti folyamatok mellett az interjúalanyok identitásának, valamint az abban bekövetkező változások összefüggései is kirajzolódnak.
Első interjúalanyom Cs. Eszter volt, aki egy falusi parasztasszony. Elbeszélé-sét elsősorban családi élete bemutatásaként értelmezte. A kor politikatörténeti eseményei által Cs. Eszter személyes életében az első Csehszlovák Köztársaság boldog gyermekévei után számos tragédia történt, melyek komoly befolyásal bírtak az interjúalany identitására, valamint az abban bekövetkező változá-sokra. Az 1938-as esztendő a remények beteljesülése helyett az asszony „szen-vedéstörténetének” a kezdetét jelentette. Az asszony a második világháború eseményeivel összefüggő nyomorúság és szenvedések mellett azt is kiemeli, hogy a mai kor viszonyaival ellentétben sokkal bensőségesebb kapcsolato-kat ápoltak egymással az emberek. Az 1950-es évek Cs. Eszter életében egy új időszak kezdetét jelölik. Második férjével a kemény munka idejét jelenítik meg, melyet a szövetkezetben végeztek. A szocializmus időszakát árnyalja az 1960-as évek „csúcsidőszakának” a bemutatása. Cs. Eszter életében is ez az életszakasz jelentette a legpozitívabbnak minősített időszakot, melyet számára
elsősorban a gazdasági helyzet stabilitása jellemzett. A rendszerváltozás idő-szakában már ismét a nehézségek korszaka következett az asszony számára.
Az anyagi jellegű gondok mellett Cs. Eszter a 21. században az emberi kapcso-latok elsilányulását tartja a társadalom legfőbb problémájának.
Következő interjúalanyom Mayer Judit volt, aki egy pozsonyi értelmiségi családban született. Identitásában komoly jelentőséggel bírt, hogy életének egész időszakát értelmiségiként élte le a városban. Mayer Judit életúttörté-netét elsősorban szakmai elbeszélésként értelmezte, melyre valószínűleg az is kihatással volt, hogy az interjúalany élete folyamán nem házasodott meg és nem született gyermeke. Az interjúban gyakran beszélt a kor politikai ese-ményeiről. Az első Csehszlovák Köztársaság liberalizmusának bemutatása után az önálló szlovák állam magyarságának körülményei és annak bemuta-tása következett. A második világháború, valamint a jogfosztottság évei után a kommunizmus időszaka Mayer Judit életében is több nehézséget okozott.
Egy olyan szakmai életút bemutatása jelenik meg, melynek alakulására a kor politikai eseményei komoly befolyással bírtak. Életútjában gyakran kerül elő-térbe a kommunista rendszer káderpolitikájának igazságtalansága. Mayer Judit ennek ellenére nem kudarcként élte meg szakmai életútját. Az interjú-alany büszkén emlékezett vissza a munkájáért kapott díjakra és kitünteté-sekre. Elmondta, hogy valóban hivatásának érezte munkáját, s számára ez volt a legfontosabb, nem pedig a ranglétrán való feljebb jutás, melyre csak a rendszerhez lojális párttagoknak nyílt lehetősége.
Harmadik életúttörténetem a zsidó származású Adlerová Magdalénáé.
A galántai származású asszony identitására komoly befolyással volt vallása.
Adlerová Magdaléna elsősorban zsidónak vallja magát. Emellett erősebb kötődései vannak a szlovák nyelvhez, mint a magyarhoz. Ez a többes identi-tás egyébként jellemző volt a korabeli csehszlovákiai zsidóságra. Az asszony életének első felében a kor politikai történéseiből kifolyólag sokat szenvedett származása miatt. Az antiszemita megnyilvánulások kezdetét az 1938-as évek változásaihoz köti. A táborokban átélt szenvedések, valamint szülei elveszí-tése után egy teljesen új élet felépíelveszí-tése várt a fiatal lányra. A nehézségekkel teljes időszak után férjével a kommunista rendszerhez toleráns munkásokká váltak, akik mindvégig megtartották zsidó identitásukat, ám a politikai élet-től elhatárolódtak. Gyermekei nevelésében szintén komoly szerepet játszott a zsidó hagyományok átadása, mely mindvégig áthatotta az asszony életét.
Adlerová Magdaléna számára a rendszerváltozás évei sok anyagi nehézséget
hoztak. Az asszony életében kiemelkedő jelentősége volt vallásának és hité-nek, mely által még a legnehezebb körülmények között is kitartott, újra tudta kezdeni életét.
Ildikó BAJCSI
Destiny of Hungarian minority women in the 20th century Czechoslovakia in light of life stories
The essay examines the destiny of Hungarian women born in the 1920’s in the 20th century Czechoslovakia. This generation is the so called ’new-faced Hungarians’. While their parent’s identity can be tied to Hungary before 1920, they spent the whole of or a significant part of their lives in the territory of the Czechoslovak state. The course of life of this generation is particularly important not only from the viewpoint of forming a new generation, but also due to the presence of all the well defined and important historical periods characterizing the Hungarian minority living in Czechoslovakia.
The essay undertakes the examination of the life of a peasant woman, an intellectual woman as well as a woman with Jewish identity. It aims at a better understanding of the social processes of that era through the analysis of each woman’s life course. Besides that the focus is on the personal identity of those minority women who belong to different social groups having different identities. Opposed to the political history it rather focuses on the family and local areas of their life. The individual itself as well as his social context gains primary importance. Events of the past are reflected through their stories with more nuances and viewpoints. It becomes possible to get a deeper insight into the details of periods which are often schematically shown by the political history approach with a more complex picture of the given era. The essay uses oral history, the most representative method of microhistorical research for the examination of social processes and personal identities. In particular, it uses narrative interview.