A paraszti családból származó Cs. Eszter 1921-ben született a komáromi járáshoz tartozó Nemesócsán az édesapja által épített házban.15 Az asszonyt fiatal korában tragédiák sora érte, mely komoly kihatással volt egész életére,
11 Jakab Albert Zsolt – Keszeg Anna – Keszeg Vilmos: Emberek, életpályák, élettörténetek.
BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék, Kriza Lajos Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2007. 8. p.
12 Tóth Eszter Zsófia: „Puszi Kádár Jánosnak” Munkásnők élete a Kádár-korszakban mikro-történeti megközelítésben. Napvilág Kiadó, Budapest, 2007. 14. p.
13 I. interjú: Cs. Eszter. Készült 2013. február 18. Nemesócsa; II. interjú: Mayer Judit. 2013.
március 12. Pozsony.
14 Magdaléna Adlerová élettörténete. Zsidó élettörténetek a huszadik században. http://www.
centropa.hu/
15 Duba Gyula: Szabadesés. Vajúdó parasztvilág. Madách Könyvkiadó, Pozsony, 1978. 324–
326. p.
személyes identitásának alakulására. Ezek a tragikus események pedig szoro-san összekapcsolódnak a politika által befolyásolt történeti eseményekkel.16
Az első Csehszlovák Köztársaság évei (1918–1938) egy ellentmondások-kal teljes időszak volt a csehszlovákiai magyarság számára. Egyrészt erősen élt bennük Trianon traumája, másrészt a demokratikus Csehszlovák Köztár-saság sok szempontból kedvező viszonyokat biztosított számukra. Cs. Esz-ter elsősorban a hétköznapi élet pragmatikus szempontjai szerint közelített a kérdéshez. Életének ez az időszaka a boldog gyermekévek idejét jelentette számára. A demokratikus köztársaságban az elemi iskolában a saját anyanyel-vén tanulhatott, a szlovákokkal pedig soha semmiféle konfliktusa nem alakult ki.17 Az egyetlen komolyabb változást ebben az időszakban az jelentette, hogy a hatodik, majd a hetedik osztályt a Nemesócsa községtől húsz kilométerre fekvő Komárom városában végezte, ahol Édesapja a sörgyárban dolgozott.
Cs. Eszter nagy tisztelettel beszélt szüleiről, akik kemény munka árán nevel-ték fel egyetlen lányukat, Esztert. Az első köztársaság éveit tehát viszonylag nyugodt körülmények között élte meg az interjúalany. Ezek a gyermekévek boldog, ám rövid idejét jelentették számára.
1938, az első bécsi döntés esztendeje a szlovákiai magyarság nagy része szá-mára a remények beteljesülését jelentette. A döntés által ugyanis az 1918-ban Csehszlovákiához csatolt magyarság döntő része ismét Magyarországhoz került. A visszatérést nagy örömmel fogadta a felvidéki magyarság, ám hama-rosan szembe kellett néznie a gondokkal is. Cs. Eszter életében is egy új idő-szak vette kezdetét az évben. A „magyar idők” emlékezete azonban nem a visszacsatolás eseményei kapcsán maradt emlékezetes esztendő számára.
Cs. Eszter ugyanis első férjével ebben az évben házasodott össze. Ez azonban
16 Erre közvetlenül az életútja kezdetén kitért. Elcsukló hangja is azt jelezte, hogy életében meghatározó jelentőségük volt ezeknek a tragikus eseményeknek: Édesapja korai halála mellett, miután 17 évesen férjhez ment, férjét is elveszítette a háborúban. Kisebbik lánya pedig komoly betegségben szenvedett. Az asszony fiatalon egyedül maradt az édesanyjá-val és a gyerekeivel. Abban az időben nagyon nehéz volt megélni két asszonynak az árva gyerekekkel. Éjjel-nappal dolgoztak, nagyon sok szenvedést hoztak számára ezek az évek:
„Anyám özvegy, én özvegy, ott vót a árva két gyerek, vót bajom ölíg. És megírtem mennyi időt. (sír) Íjjel nappal dolgoztunk, mikor fírhő mentem, íjjel gépet hajtottam, mer varrtam fél falunak, úgy hogy a kössígtű kaptam könyvet, nos cédulára, nos oda köllött fizetnem, úgy varrtam, volt három-nígy leány is, aki így segített.” Itt és a továbbiakban: I. interjú: Cs. Eszter.
2013. február 18. Nemesócsa.
17 Ehhez természetesen hozzátartozik az is, hogy ahogy azt az interjúalany elmondta, szülő-falujában jóformán egyáltalán nem éltek szlovákok ebben az időben. Uo.
inkább negatív emlékként jelent meg nála. Kihangsúlyozta, hogy hibát köve-tett el azzal, hogy fiatal lányként ment férjhez. Majd hozzáköve-tette, hogy dön-tésében édesapja betegsége is közrejátszott, hiszen szükség volt a fiatal, erős férfira a családban. Abban az időben ugyanis elengedhetetlen volt a paraszt-családban a megélhetéshez egy jó munkabírású férfi. Csakhogy Cs. Eszterre ezek után vártak a legnehezebb évek. Fiatalkori vágyai közé tartozott, hogy fodrász legyen, ám másként alakult az élete. A kor és a társadalmi körülmé-nyek, valamint a család elvárásai azonban megkívánták, hogy Cs. Eszter mie-lőbb férjhez menjen. Elsősorban édesanyja hatott rá, akire felnézett, és akinek a véleménye komoly befolyással bírt a fiatal lányra. Cs. Eszter ma már más-ként vélekedik minderről. Gondolkodásmódja egy „modern” nő gondolko-dását tükrözi. Sokkal nagyobb értéknek tartja, ha valaki legalább harminc évesen megy férjhez és addig kitart egyedül: „aztán én szerettem vóna fodrász lennyi […] aztán meg azt mondta a mama […] á leányom, egy leányom vagy te, nos minden nap mennyé, maradjál itthon velem. Itthon maradtam, aztán kétévire meg fírhő mentem. Fiatal valagamat fírhő adtam. De nagy marha mind, aki ilyen fiatalon fírhő megy. Mind az, elmegy az esze az embernek. Azt igen, igen böcsülöm, aki kitart addig, hogy legalább harminc évig.”
A második világháború kitörése szinte minden (cseh)szlovákiai magyar család életében válságos időszak kezdetét jelentette. Cs. Eszterre és családjára is komoly kihatással voltak a háborús események. Újdonsült férjét, akivel alig voltak együtt, hamarosan bevitték a harctérre. Ekkorra már megszületett első kislányuk, Terike is. A történet tovább bonyolódott, miután a férfit egy kis időre hazaengedték a frontról. Ekkor fogant meg ugyanis második lányuk, Ibolyka.18 Kislányuknál a későbbiekben súlyos betegséget diagnosztizáltak, ami szintén komoly befolyással volt Cs. Eszter életére, hisz a későbbiekben kénytelen volt ápolni beteg lányát. Az asszony az interjúban a kislány szüle-tésének körülményei, valamint betegségének okai között is összefüggéseket keresett. Az asszony vajúdása éppen egybeesett Győr bombázásával.19
A cse-18 „Összeismerkedtünk, fiatal hülye voltam. Egy leány voltam, apám beteges volt. Mondom jó lesz egy szíp erős ember, közénk kerül, izétem rajta, hogyhát hozzámegyek. Alig vótunk együtt. Csak addig hogy a két leány meg-, először a Terikénk, az is három évire lett. Aztán két évig, meg mert a uramat bevitték a harctérre, hazaengedték, ha azt nem engedik haza, akkor Ibolyka nincs, nem született volna.”
19 „Mikor vajudtam, a ablakunk, hát az öreg ház volt, a hátsó szobábo volt, a ablak ki-be járt, Győrt bombázták.” Cs. Eszter párhuzamot vont a kislány születésének és halálának idő-pontja közé is és kiemelte, hogy gyermeke ugyanannak a hónapnak ugyanazon napján
csemővel az asszony gyakran kényszerült menekülni a bombázások miatt.
Ennek a körülménynek szintén komoly jelentőséget tulajdonított Ibolyka későbbi tragikus sorsával kapcsolatban: „Abban az időben szültem, na aztán meglett az Ibolyka, egy hetis, két hetis, már egy-két hetes volt az Ibolyka, nos a pap háza van a pince, oda két hétig oda futkároztunk, mert bombáztok állan-dóan. Hát ki tudja, hogy az a drága Ibolykám […], ott is pólyábo vittem itet, de mindehun ott, úgyhogy ott a kerítések voltak, meg, meg sáros utca volt. Nem volt itten izé beton. Tiszta sárbo mentünk, meg a kerítís mellett a falombok-nál mentem. Így vittem pólyábo a Ibolykát. A kisleányt meg a anyám vezette, a Terikét, mert két éves volt akkor.”
A háborús évek nyomorúságát tovább nehezítette, hogy Cs. Eszter férje 1944-ben meghalt. Kiütéses tífusz végzett vele, melyet a fogságban kapott el.
Cs. Eszter értesülése szerint férjével pár nap alatt végzett a betegség. Kolosztín-ban egy fogolytáborKolosztín-ban halt meg, ahol a foglyokat ötvenesével rakták a sírba.20 1946-ban, miután értesült házastársa halálhíréről, Cs. Eszter édesapja is meghalt. Így egyedül maradt az asszony édesanyjával és a két árvával. Ahogy azt már korábban is említette, édesanyjával éjjel-nappal dolgoztak, hogy min-denük meglegyen. A háborús évek megrázkódtatásai után ismét folytatni kel-lett a munkát. Termelni kelkel-lett, hisz élni kelkel-lett – ez volt a paraszti életforma alaptörvénye.21 Cs. Eszter és családja is állatokkal foglalkozott, tyúkokat és csibéket nevelt, a földet is gondozta.22 Úgy éltek, hogy igyekeztek minden
született és halt meg: „Megszületett a drágo Ibolykám december hatodikán, akkor is temettük, […] akkor született december hatodikán, Mikulás hozta itet.”
20 „De én azt mondom, hogy abba a kiütéses tífuszba volt a harctéren. Avval voltak kórházbo, aztán kigyógyult félig-meddig, aztán ott a fogságbo újbú visszakapta, azír halt meg. Pár nap alatt meghalt, azt mondta ez a tanyi Ledeczky. Követtík, hogy hun a Szoboszlay, mert az volt a tábori rendőr, nos azt mondták, hogy azt már ne kövessík, mert az már meghalt. Hét nap volt lázos, víge lett. Ötvenesével tették a sírba őket […] Kolosztínba.” Valószínűleg: Korosz-teny, város a mai Ukrajnában.
21 „A parasztéletmód sorsfolytonosság a természethez hasonló állandó megújulás, mely nem ismeri a megállást, mint ahogy a fű, a fa, a gabona sem ismeri a növekedésben a megtorpa-nást.” Duba Gyula: Szabadesés, i. m. 420. p.
22 „Bizony, sokon átmentem én Ildike, aztán itt maradtam ugye, se píz, semmi nem volt […].
Ugye két özvegy, ahogyan tudtunk, úgy ítünk. Dógoztunk íjjel-nappal, hogy legalább a min-dennapi meglegyen. Mama libákkal, tyúkokkal, mert a főd meg termett. Aztán gyütt a tyú-kász, nem volt pízünk, esszefogtunk egy négy-öt csibét, vittük ki. Csöngött az autó, izével járt, kocsival, lovaskocsival, mingyá lett pízünk, ölég volt két hétig mindig ha valamire kellett.
Divat nem volt, mert az újak, a rosszbú vót csinávo a új. Sokszor két ruhábú csináltom ruhát, úgy nőttek, nem ám ez a világ.”
lehetőséget megragadni az adott körülményekhez mérten. Cs. Eszter az állat-tenyésztés, valamint a földművelés mellett ruhákat varrt. Ebből tudta finan-szírozni lányai tanulmányait: „Varrtam, én olyan fírfi ingeket, akkor örűtek ám neki […]. Negyven koronáért varrtam meg egy öltözőruhát, aztán hat-hét ruhát egy héten megvarrtam. Abbú taníttattam a leányomat, a pedagógiai könyveket mind úgy vette. Mert akkor nem adtak ám egy könyvet se ingyér, mindent veny-nyi köllött. Az, hát így mindent gonddal ítem, Ildikém, fájdalmas gonddal […].”
A háború viszontagságaihoz hozzátartozott, hogy nagyon nehéz volt hozzá-jutni a ma természetesnek számító, hétköznapokhoz szükséges árucikkek-hez.23 Ezért egyfajta cserekereskedelem alakult ki, melyben nagyon gyakran éltek vissza helyzetükkel a katonák. Cs. Eszter egy konkrét esetet is elmesélt ezzel kapcsolatban.24
A nehéz anyagi körülmények ellenére Cs. Eszter szerint mégis más volt az élet akkoriban. Kiemelte, hogy a mai rohanó világgal szemben, mikor már nincs elég idejük egymásra az embereknek, akkoriban még volt szere-tet. Télen a férjével szánkón jártak át a szomszéd faluba az ismerősökhöz, ami mindig nagy örömet okozott neki: „Hát, hiábo, […] mentünk télen, télen szánkóval mentünk Keszire, ismerősökhő. Úgy örűtem, ha valahova mentünk.
Mámo? Há, hova megy, máma nincs akihő menjen […]. Hát mámo egy fiatal fölnyő úgy, hogy talán még a testvírjihő se ír rá elmenni […]. Meg nincs is az a szeretet, beleüll a tévébe inkább, mind oda elmenjen, vagy a elmenjen az any-jáhó. Inkább a tévét nízi. Há mámo ez a világ lett, aztán ez a sok rossz a tévébe van, onnan tanújják a fiatalok.” Cs. Eszter szerint az emberek elhidegültek egymástól. Megszűnt az egymásra való kölcsönös odafigyelés. Hiányolja a falu idősekről való gondoskodását.
Cs. Eszter a háború utáni időkben folytatott életmódról is beszélt. Elmondta, hogy ma már sok szempontból elképzelhetetlen számára az az életforma, ami a háború utáni években még egészen természetes volt. Elsősorban az állat-tenyésztéssel kapcsolatos különbségeket említette: „Vót valami ötven kiská-csa, mindig malomárokon neveltük, nem ám itthon, úgy hajtottuk ki malom-árokra […]. Azon ott kimentünk, nos má ott vótunk a kácsákkó minden nap.
23 „[…] aztán dudli, Győrbű a német katonákkal hozattunk, nem volt, dudlit se tuttam […]”
24 „Akkor voltak a Nyilasok. Sonkát adtam egy katonának, hogy adjon a kisleányak […] pok-rócot. Gyütt egy nyilas katona, […] lekapta a kisleányrú, elvitte, falu vígín meg elatta. Ilyen világ vót. Bizony. Disznót őtünk, sonka vót, avval is fizettünk. Amivel tudtunk. Olyan világ vót. Nem jó rá visszagondúnyi.”
Aztán kinn maradtak malomárkon, nem tuttuk kihozni iket. […] Egísz nyáron nem köllött etetnyi iket, hallal fölnyőttek. Hát ilyen világ volt. Istenem, hogy az ember ahogy visszagondul arra, hogy nem is létezik! Mámo nem tunná megcsi-nányi. Há, hugyan tunnám én a kiskácsákot oda kihajtani, létezne olyan? Pedig nem ám csak mink, […], vót kinn ezer kácso ott a malomárkon, meg libák, meg tehenyek, akinek volt egy tehene, vitte ki, nos, engedte izére legelni a tallóra.”
Cs. Eszter szerint a régi idők körülményei teljes mértékben eltértek a mai-tól. Elmondta, hogy abban az időben még villanyuk sem volt és a villany-számlát sem kellett várni. Televízióról pedig nem is álmodtak az emberek.25 A későbbiekben az első televíziós élményét is elmesélte, mely egy felejthetetlen közösségi élmény volt. A falubeliek rácsodálkoztak a falusi tanító tulajdoná-ban lévő új találmányra.26 A televízió megjelenésének szenzációját, valamint azt a vizuális élményt, mely teljes újdonságot jelentett a korabeli faluközösség számára, Duba Gyula is megemlíti munkájában.27
Cs. Eszter életében 1950-ben új szakasz kezdődött. Nemcsak azért, mert ez egyúttal a kommunizmus kezdeti időszakát is jelentette az országban, hanem elsősorban azért, mert az asszony másodszor is férjhez ment. A szlovákiai magyarság túl volt a hontalanság időszakán.28 Újdonsült férjét, Laci bácsit szintén Nemesócsáról választotta, akivel egy „házi buliban” ismerkedtek meg.
Ilyen „házimulatságokat” egyébként bárki rendezhetett akkoriban a faluban, akinek erre személyes oka volt.29 Az asszony kihangsúlyozta, hogy hatvanegy
25 „Ilyenkor a világoson már pucútam a cilindert, hogy íjjelre, este már meg tudjam gyújtani.
Villanyunk nem vót, nem köllött villanyt fizetni. Cilinder, petróleon volt, mindenhun […].
Akkor nem gyütt, hogy jaj, Úristen, gyün a elseje, vagy a ötödike, vagy a nyócadika. Mibű fizetem a gázt, meg a villanyt? Telefon, telefon nem volt akkor. Tévé, dehogy volt.”
26 „Itten a papházba lakott a […] tanító néni […]. Azok vettek a faluba meg a legelső […] kis, ekkora televízió volt-e. Nos, mentünk oda […]. Aztán azok, mink, átmentünk, székeket hozott a tanító néni, mert most lesz egy filmbe, a valami izé lesz benne. Níztük, mind a majmok, mert még olyant nem láttunk, nem volt a faluba televízió.”
27 Duba Gyula: Szabadesés, i. m. 520. p.
28 Cs. Eszter a jogfosztottság éveiről egyébként mindössze annyit említett, hogy ők nem voltak érintettek a deportálásokban, viszont tudomása van róla, hogy sokakat kitelepítettek Cseh-országba: „Minket nem, de nagyon sokat a faluból elhordtak Csehországba. Sokat elvittek, a Simonék meghaltak, ezeket is elvitték. Mesélte Mariska szegíny […]. Minket nem deportál-tok el, sokat elvittek, aztán meg visszagyüttek, aztán visszaengettík iket…”.
29 „Pajtákban, üres kamrákban, hirtelenében kiürített szobákban vagy akár az udvaron, a csil-lagos ég alatt gyűlt össze a fiatalság,a harmonika megszólalt, és táncoltak a legények, lányok, fiatalasszonyok. Szabadon, alkalomszerűen, kötetlenül.” Duba Gyula: Szabadesés, i. m.
416–417. p.
évet élt együtt hűségben második férjével, pedig mivel özvegyasszonyként ment férjhez és két árva gyermeket nevelt, férje szülei ellenezték a házassá-got: „Házi buliban elvitt táncúnyi […]. Aztán ott megismerkedtem vele, fia-tal voltam még, pedig itt volt a két kisleány. Gondolhatod, a paraszt gyereket ellenezték ám mind a ménkű. Hogyhát mi lesz, hugyan ínek meg, hát egyszem leány, kínyesztetett. Nem voltam én elkínyesztetve, két kisleány itt volt a nya-kamba, a apám meghalt, a anyám özvegyen maradt, ide nősűt, nígy fehírnípre.
Hát két kisleány, meg a két özvegy […]. És látod, hatvanegy évet mink szípen kitartottunk egymás mellett.”
Az egyházi és magántulajdon felszámolása az országban sokakat mélyen érintett. Cs. Eszter nem tartozott a kulákok közé, második férjének a szü-lei viszont igen. A kommunizmus éveinek kezdeteiben azonban számukra is nehéz volt ez élet. Elmondása szerint ennek az időszaknak a haszonélvezői a párttagok voltak.30
A későbbiekben kemény munka árán valamivel jobbra fordult a sorsuk.
Cs. Eszter férjével együtt nehéz fizikai munkát végzett a szövetkezetben. Álla-tokat etetett és mosott. Kezeiben azóta is fájdalmat érez azok megerőltetése miatt: „Én a állatoknál, hízóbikáknál voltam […], öt mázsás bikáknál. Ketten a urammal voltunk, hatvan darab volt nekünk. Aztán azt minden nap mosnyi kellett, a kezeim azért így nyújtom be, […] Mindennap a hatvan darabot meg-mostuk slággó. Tíz óra volt, mikor hazajöttünk, négy órakor mentem, tízkor gyüttem, aztán dilután háromkor megint mentünk, akkor is körülötte, álloto-kat kétszer etettük.”
Cs. Eszter és családja sorsa a nehéz évek után lassan jobbra fordult. Bár sokat dolgoztak a kommunizmus kezdeti időszakában, a munka meghozta gyümölcsét. Cs. Eszter megfogalmazása szerint a 1960-as évek már egyértel-műen a pozitív változás időszakát jelentették. Ez valószínűleg összefügg azzal is, hogy miután a gazdasági ellentétek megszűntek, a szövetkezeti dolgozók helyzete és egyre inkább megszilárdult a faluközösségben.31 Ez Csehszlová-kiában is az enyhülés időszaka volt, egyúttal pedig a csehszlovákiai magyar-ság „csúcsidőszaka”. Cs. Eszter unokájának, Gyurikának a születéséhez köti
30 „Aztán volt a kommunizmus bizony […]. Itten jobban mingyá mindent, akik a pártbo vótak, részesűtek, azért aki nem volt benne, ki lett volna benne. Én uram ez nem vót, ez kuláknak volt.
A apja két hónapra be lett csukva háború után, mert kulák volt, aztán hazaengedték itet, hát mink nem voltunk sehun, mink nem is kaptunk semmit. Dógoztunk, úgy lett mnindenünk.”
31 Duba Gyula: Szabadesés, i. m. 503. p.
ennek a pozitív időszaknak a kezdetét, aki 1969 decemberében jött a világra.
Cs. Eszter szerint ekkor már rengeteg gabonát kaptak a szövetkezettől, ami számára nagy segítséget jelentett.32
A későbbiekben kifejti, hogy anyagilag olyan jól éltek ebben az időben, hogy fiának kulcsra épített házat ajándékozott. Majd azt is megfogalmazta, hogy ezt a mai viszonyok között már nem tudná megtenni. Végül pedig azt is hozzátette, hogy ma már nincs rokon vagy barát, aki segítene, mint a kom-munizmus éveiben.33 Az anyagi nehézségek ismét jelen vannak az életében.
Elsősorban fia és unokája –, akiknek a személye gyakran megjelent az interjú-ban – munkahelyi gondjait emelte ki az asszony. Végül újra azt hangsúlyozta Cs. Eszter, hogy számára a kommunizmus évei voltak a legjobbak, a kezdeti nehézségeket leszámítva: „Nem, én azt mondom, hogy a legjobb akkor lett, mikor a JRD-be a fődeket beattuk. Dógoztunk a JRD-be, megkaptuk a pízt, megkaptuk a osztalíkot, vót mibű esszeraknyi. Nem vót, nincsen. Tunnák én most ilyan házra valót összeraknyi? Soha talán. Ha fiatal vónák se, esetleg úgy, mind a, anyu, hogy kimegy külföldre, nos úgy dógozik.”
Azonban azt is hozzátette Cs. Eszter, hogy ahhoz, hogy sorsa jobbra fordul-hasson, szükség volt szorgalomra és kitartásra. Kihangsúlyozta, hogy sohasem válogatott a munkák közül. S annak ellenére, hogy „finom” varrónő volt, elment a szövetkezetbe állatokat etetni, amelyen az ismerősei is elcsodálkoztak.34
A rendszerváltás utáni időszakot illetően Cs. Eszter elsősorban azt hang-súlyozta, hogy anyagilag egyre nehezebb helyzetbe került. Nehezen szokta meg az új pénznem (Euro) bevezetését. Olyan érzése van, mintha elértéktele-nedett volna a pénz.35 Emellett bizalmatlanságát fejezte ki a jövőt illetően is.
32 „Az összes idő alatt énnekem körülbelül olyan hánybo vót az, mikor a kis Gyuri született?
Hatvannyóc, mer a Gyurika született hatvankilenc decemberin, hát majnem hetvenbe. Akkor már jobb világ vót ránk, mer a JRD-bű kaptuk a sok gabonát. Annyi gabonát kaptunk, hogy a szomszídba hordtam át, mert ötven-hatvan zsákokkal hozták.”
33 „Hát itt sincs, há van, még magyarba tudott a onokám dógozni. Hét vagy nyóc évig vót ott a Nokiába szakács. Meg a Kati meg a konyhán. Most itten ilyen helyre ment e, hogy megdöglik a dologba, a sógora nem is tuggya azt, hogy rokon, á-, nem, nem.”
34 „Mondta is a Csémi […], hát […] én izémnek, uramnak, ezt nem gondútam, hogy, azt mondja, a Esztike elmenjen etetni. Mért, mondom a munka nem szígyen! […] Hogy varrtam, mert a finom varrónő volt, Csorbának varrtam, uri helyekre varrtam. Ennek a papnének én voltam a varrónője, aki ott lakott. Leányának, Editnek én voltam a varrónője.”
35 „Átment minden sorba, csak a pízzel voltunk bajba. Mer mindig most ezt, még ezt a rohadt eurót
35 „Átment minden sorba, csak a pízzel voltunk bajba. Mer mindig most ezt, még ezt a rohadt eurót