A magyar nemzeti mozgalom élén a köznemesség állt, amely a vármegyék-ben a politikai hatalmat is kezéa vármegyék-ben tartotta. Ez Bereg esetéa vármegyék-ben is így volt.
A vármegyei vezetés a reformkor késői szakaszában több alkalommal fejezte ki elkötelezettségét a liberális ellenzéki politika mellett. A liberális eszmékkel való azonosulását az 1840. évi diéta is ösztönözte, amelyet követően törek-vések indultak el a közélet magyarosítására.18
1841-ben nagy visszhangot keltett az útlevelek nyelvének ügye. Az osztrák hatóságok nem ismerték el egy mesterlegény vándorkönyvét, amelyet Bereg vármegye állított ki.19 Az eljárást Bereg, Pest és Tolna országgyűlési hatás-körbe tartozó sérelemnek nyilvánították, s feliratban kérték a viszonosság elvének érvényesülését a magyar és az osztrák hatóságok között. Ugyancsak Beregben született döntés arról az indítványról, amely magyar levelezésre szólította fel a harmincad-hivatalt. S itt fogalmazták meg azt a körlevelet, amely a görögkatolikus szertartáskönyvek magyarra fordítását ajánlotta a leg-közelebbi diéta figyelmébe.20
A magyar nemesség elvárásaihoz képest a ruszinság lényegesen szerényebb, kulturális jellegű igényeket támasztott. Utóbbiak sorában említhetjük a ruszin tannyelvű iskolák létesítését szorgalmazó kezdeményezéseket. Előzményként egy kincstári levél említhető, amely arra hívta fel Popovics Bazil munkácsi püspök21 figyelmét, hogy „az ungvári kincstári birtokon az elemi oktatás leg-elemibb feltételei is hiányoztak”. Ennek nyomán a Munkácsi Görögkatolikus
18 Varga János: Helyét kereső Magyarország, i. m. 47–48. p.
19 Az útlevelek nyelvének kérdését nem szabályozta törvény. Uo. 49. p.
20 Uo. 49–50. p.
21 Popovics Vazul (Bazil, 1796–1964): 1837-ben lett a munkácsi egyházmegye püspöke.
Görögkatolikus megyés püspökként kapott meghívást az 1847-48. évi magyar országgyűlés felsőházába. 1848. augusztus 14-től az elemi oktatási bizottságban tevékenykedett. Szep-tember 4-én a 100 fős bécsi küldöttség tagjává választották, de nem vállalta a részvételt.
1849. március 26-tól – a szakirodalom számára ismeretlen okok miatt – fel volt mentve a felsőházban való megjelenéstől. 1849 májusában üdvözölte a Habsburg-ház trónfosztását és a Függetlenségi Nyilatkozatot. A szabadságharc leverését követően az osztrák hatósá-gok igazoló eljárást indítottak ellene, majd rehabilitálták. 1850 októberétől látta el ismét az egyházmegye vezetését. Bendász István: Az 1848–1849-es szabadságharc, i. m. 30–31. p.;
Pálmány Béla (szerk.): Az 1848–1849. évi első népképviseleti országgyűlés történeti alma-nachja. Magyar Országgyűlés, Budapest, 2002. 1071. p.; Solymosi József: Forradalom és szabadságharc, i. m. 32. p.
Egyházmegye ungvári székhelyén összeült a püspökség legfelsőbb döntés-hozó szerve, az ún. konzisztórium. A főpapi testület felszólította az egyház-községeket, hogy állítsanak fel iskolákat, s ezekben az egyházi jellegű ruszin nyelvet részesítsék előnyben. A rendelet az egyre többször jelentkező paraszt-mozgalmak kialakulását is meg szerette volna akadályozni. A klérus szerint ugyanis e felkelések mögött a nép tudatlansága húzódott meg.22
A konzisztórium közoktatás terén megfogalmazott elképzelései nem vezet-tek sikerre. Ehhez sem az egyházmegye, sem hívei nem tudtak elegendő anyagi forrást biztosítani. A népiskolák alapítására tett kísérletek azonban felkeltet-ték a polgári átalakulás megvalósításáért küzdő magyar nemesség figyelmét.
A helyi liberális vezetőréteg ugyanis a ruszinnyelvű iskolák esetleges felállítá-sát „a magyar nyelv elterjesztésével szembenálló lépésnek tekintette”.23
Ezekben az években a magyar liberális nacionalizmus24 fokozottan töreke-dett a közélet nyelvének magyarrá tételére, illetve a nemzetiségek magyaro-sítására. E célkitűzések a horvát és a szlovák nacionalizmussal konfliktusok kiéleződéséhez vezettek. A liberális nemesség a magyarországi szláv nemze-tiségektől való félelmeit kivetítette a sokkal fejletlenebb ruszin mozgalomra.
Ennek kapcsán felszínre kerültek a nemzetiségi ellentétek első megnyilvánu-lásai. A kibontakozó viták a korabeli sajtóban is teret kaptak.
1841 tavaszán a Pesti Hírlap tudósítása szerint a görögkatolikus papság a „muszka-orosz nyelv” elterjesztését szorgalmazza. Válaszként Zemplén megye magyar iskolák alapítását javasolta a ruszinok által lakott északke-let-magyarországi területeken.25
A vita élesedését mutatják azok az írások, amelyek 1841–1842-ben jelen-tek meg a Regélő és a Jelenkor című lapok hasábjain. A Regélő egy 1841-ben
22 Perényi József: A ruszinok, i. m. 87. p.; Arató Endre: A magyarországi nemzetiségek, i. m., 241–242. p.
23 Arató Endre: A magyarországi nemzetiségek, i. m. 242. p.
24 A liberális nacionalizmus nemzetkoncepciója az 1840-es években született meg. Véleke-dése szerint a nyelv és az etnikum önmagában nem tekinthető nemzetteremtő tényező-nek. „Nemzetté az etnikum csak akkor emelkedik, ha történelmi múltja van, ha államot alkotott és alkot.” A liberálisok a magyarosítás legfőbb mozgatórúgójának a jogkiterjesztő asszimilációt tartották. Úgy vélték, hogy a jogkiterjesztésért cserébe a nem magyarok fel-adják nemzeti törekvéseiket, majd fokozatosan és önkéntesen asszimilálódnak. Pajkossy Gábor: A reformkor (1830–1848). A rendi társadalom utolsó évtizedei. In: Gergely András (szerk.): Magyarország története a 19. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2005. 207. p.
25 Arató Endre: A magyarországi nemzetiségek, i. m. 242. p.
kiadott cikke (Beregmegyei oroszok) azt állította, hogy a helyi görögkatolikus papság imáját „nem a magyar király, hanem az orosz cár életéért” mondja.26 A lap tudósítása az 1842 márciusában megtartott megyei közgyűlést is befo-lyásolta: Beregben egy esetleges parasztfelkelés megakadályozására statáriu-mot rendeltek el.27
A görögkatolikus papság álláspontját Jámbor Antal, az ungvári papnövelde tanulmányi felügyelője képviselte. Jámbor a Jelenkor 1842. május 21-i számá-ban indokolatlannak nevezte a statárium bevezetését. Ehelyett iskolák felál-lítását indítványozta. Cáfolta továbbá a klérust ért pánszláv vádakat. „A cár […] a szláv nyelvben királyt jelent, az oroszok pedig uralkodójukat nem cár-nak, hanem imperátorcár-nak, cézárnak nevezik. Ők […] imádkoznak a moszk-vai császárért, de nem név szerint, hanem általában, miután minden misén kérik az istent, hogy az eretnekeket vezesse vissza az igaz hitre.”28
A ruszin nyelv melletti kiállás ehhez hasonló példái csak elvétve fordultak elő.29 Valójában a ruszin értelmiség nagyfokú asszimilálódása volt tapasztal-ható. Az elmagyarosodásban közrejátszott az ungvári papképző szeminárium
„légköre”,30 továbbá e tendenciába illeszkedett az az egyházmegyei határozat
26 Uo.
27 Perényi József: A ruszinok, i. m. 89–90. p. A cári Oroszországtól való félelem a vasút-ügy vitájában is megjelent. Bereg és számos más megye például úgy érvelt, hogy „a vaspályaépí-tés kormányérdekben álló politikai szükséglet is, mert ’az orosz kolosszus ellenében’ köny-nyíti meg a katonaság szállítását’. Varga János: Helyét kereső Magyarország, i. m. 97. p.
28 Arató Endre: A magyarországi nemzetiségek, i. m. 242. p.
29 Uő: A nemzetiségi kérdés története Magyarországon 1840–1848. 2. kötet. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960. 209–211. p.
30 A magyarországi ruszin intelligencia egy olyan egyházi környezetben szocializálódott, ahol a karrierépítés a magyar kultúrával való azonosuláson át vezetett. Annak a ruszin fiatal-nak, aki népe elitjéhez akart csatlakozni, felvételiznie kellett az ungvári papképző szemi-náriumba. Az itt tanulók többsége falusi papok fiai, vagy unokái voltak. Tanulmányaikat szülőfalvaik zárt etnikai környezetében kezdték meg, ahol az egyházi iskola tanítási nyelve a helyi ruszin dialektus volt. Ungvárra érkezésükkor azonban merőben más helyzettel talál-ták szemben magukat. Magyarul beszéltek a kollégiumban, az osztályokban, az utcákon és a város üzleteiben is. Az új társadalmi és kulturális környezetbe való beilleszkedéshez kitűnően el kellett sajátítaniuk a magyar nyelvet. Egy sikeres életpálya építéséhez ennél is többre volt szükség: azonosulniuk kellett a társadalmi miliő külső formáival, a magyar élet-stílus elemeivel. Ennek eredményeként a ruszin értelmiség már az 1840-es évek erőteljes magyarosítási törekvései előtt jelentős mértékben asszimilálódott. Magocsi, Paul Robert:
The Shaping, i. m. 17–20. p.; Pirigyi István: A magyarországi görögkatolikusok, i. m. 13. p.
is, amely 1845-től a latin helyett a magyart vezette be a püspökség hivatalos nyelveként.31