A TERVEZÉS , MINT MENEDZSMENT FUNKCIÓ , TERVEZÉSI SZEMLÉLETEK

A tervezés egyfelől tudományos-műszaki-gazdasági alapokon nyugvó eljárási mód. A szervezet céljait, fontosabb feladatait, működését, kapcsolatrendszerét fogalmazza meg, annak érdekében, hogy belső erőforrásait felhasználva a változó piacviszonyokat figyelembe véve, a környezeti mozgásokhoz képes legyen hatékonyan alkalmazkodni. A tervezés fogalmát másfelől, mint jövőalakítást is definiálhatjuk: „a célok, az intézkedések, az eszközök, illetve a célok eléréséhez vezető utak szisztematikus és a jövőre vonatkozó átgondolását és meghatározását” értjük alatta. A tervezés gondolatiságában végig követi a jövőbeli cselekvést, mérlegeli a különböző cselekvési alternatívákat, és a legkedvezőbbet választja. A

tervezés a szervezet fennmaradásához nélkülözhetetlen, szükséges a jövő bizonytalanságának a kivédéséhez és számottevően hozzájárul a gazdasági folyamatok koordinációjához.

A vállalat gazdasági rendszerként is jól definiálható, de a rendszer egyensúlyának fenntartása beavatkozást igényel. Ez a beavatkozás azonban csak tudatos lehet, mely tudatosság alapját végső soron a környezettel való kapcsolattartás, a külső és belső információk megszerzése, feldolgozása, és a vállalat érdekében történő eredményes hasznosítása jelenti úgy, hogy biztosítjuk a rendelkezésre álló erőforrások hatékony felhasználását, megjelölve: (1) a vállalat jövőképét; (2) a jövőkép elérése érdekében szükséges tennivalókat; (3) a visszacsatolás mechanizmusát, azaz a kitűzött jövőkép és az elért eredmények ismeretében a szükséges korrekciók lehetőségének biztosítását.

A vállalat hosszú távú fennmaradása tehát feltételezi, hogy a vállalat működését tervezzük, szervezzük, koordináljuk, ellenőrizzük, irányítsuk, azaz gyakoroljuk a menedzsment funkciókat. A tervezés tehát egyik fontosabb menedzsment funkció is.

A vállalat, mint a nemzetgazdaság egyik alapegysége, a termelési tényezők felhasználásával állítja elő a javakat a társadalom számára. Az erőforrások felhasználásának gazdasági hatékonysága az egyik olyan terület, amelyen keresztül – hosszabb távon – összekapcsolódik a vállalat és tulajdonosainak, valamint a társadalmat képviselő államnak az érdekeltsége. A történelmi, gazdasági fejlődés eredményeként az állam szerepe is átértékelődött, a gazdálkodási feltételek alapvető változáson mentek és mennek keresztül. Mindezekből következik, hogy a mindenkori társadalmi, gazdasági körülményektől, a tervezéshez kapcsolódó elméleti ismereteket megalapozó tudományos eredményektől stb. is függően változtak a vállalati tervezés céljáról, funkciójáról, kidolgozásának módjáról stb. vallott nézetek is. A kapcsolódó változások, tényezők kölcsönhatásának eredőjeként változtak a tervezési szemléletek (tervezési filozófiák) is.

A tervezési szemléletek fogalmán a tervezés céljáról, vállalati szerepéről, kidolgozásának módszereiről és elméleti megalapozottságáról vallott nézetek összességét értjük. E filozófiák tehát a tervezést – mint menedzsment funkciót - sem hagyták érintetlenül. Az alapvető tervezési szemléletek (filozófiák) főbb jellemzői az alábbiakban foglalhatók össze:

A kielégítő (elfogadható) szintre történő tervezés jellemzője, hogy nem törekszik az optimális, a „lehető legjobb cél” elérésére, többé-kevésbé azonosítható az úgynevezett hagyományos tervezés fogalmával. Gyakorlati alkalmazását indokolhatja, hogy a lehető legjobb, a cél eléréséhez vezető algoritmus egzakt meghatározása – a kapcsolódó sajátosságok és kölcsönhatások miatt – rendkívül nehéz, sőt – a kockázat miatt – még elvileg sem képzelhető el. Megelégszik tehát a vállalat biztos fennmaradását biztosító „igényszinttel”.

Alkalmazása mellett szól még pl. hosszabb távra szóló tervezésnél a rendelkezésre álló információk megbízhatósága, rövidtávon pedig éppen a tervezéshez rendelkezésre álló idő rövidsége. Ez a tervezési szemlélet ugyanakkor magában hordja azt a veszélyt, hogy a vezetés úgymond „elkényelmesedik”, minimális változtatást terveznek csak a termelési szerkezetben, illetve a kibocsátásban, kerülik a vállalatvezetés szervezeti rendszerének átalakítását, a múltbeli hiányosságok kedvezőtlen hatásait igyekeznek csak kiküszöbölni stb. Erős versenyhelyzetben ez a szemlélet nagy valószínűséggel a vállalat versenytársaktól való leszakadását eredményezi.

Az optimalizáló tervezési szemlélet a lehető legjobb megoldás elérését tűzi ki célul, optimalizálja a rendszer input/output kapcsolatát. Alkalmazásának egyik elengedhetetlen feltétele az operációkutatási módszerek felhasználása a tervezési munkában. Felhasználásának másik fontos feltétele, hogy a kitűzött tervcélok, az alkalmazott modellek mennyiségi (kvantitatív) megfogalmazása elvégezhető legyen. Az eljárás eredményessége tehát

alapvetően attól függ, hogy a megfogalmazott modell mennyire pontosan, „valósághűen”

képes az optimalizálandó rendszer működését megjeleníteni. Hátrányaként, illetve veszélyeként említhető meg, hogy a nem kvantifikálható célokat nem képes kezelni, a modellek – a kezelhetőség érdekében – a valóságot jelentősen leegyszerűsítik. Gyakran előfordul, hogy a módszerek alkalmazása öncélúvá válik, emiatt a kapott „eredmény” a gyakorlatban csak korlátozottan használható. Alkalmazásának egyik legfőbb előnye az, hogy a modellek szerkesztése komplex, rendszer-szemléletű gondolkodásmódot követel, ami ötvözve a napjainkra jellemző stratégiaimenedzsment-szemlélettel – a jövőt illetően is – gyakorlati felhasználásuk mellett szól.

Az adaptív tervezési szemlélet a vállalat és környezetének egységes rendszerként való felfogását és kezelését jelenti, magában foglalja az optimalizáló szemléletet, alkamlamzza az operációkutatási módszereket. A kapcsolódó elméleti összefüggések, alkalmazható módszerek kidolgozása napjainkban még nem tekinthető teljes mértékben kiforrottnak, ebből eredően a gyakorlati életben ez a szemlélet, mint a szemlélet érvényesítésére való törekvés jelenik meg a vállalat rugalmas alkalmazkodásának biztosítása érdekében. Az adaptáció a vállalat alkalmazkodását, reagálását jelenti az olyan zavaró külső és belső változásokra, amelyek a vállalat működésének hatékonyságát befolyásolják, illetve befolyásolhatják. Passzív adaptációról akkor beszélünk, ha a vállalat működését úgy változtatjuk meg, hogy a megváltozott körülmények között is biztosított a vállalat hatékony működése, tehát a vállalat alkalmazkodik a körülményekhez. Az aktív adaptáció esete azt a vállalati reakciót, cselekvést jelenti, amelynek eredményeként, illetve hatásaként a környezet is megváltozik. Ezen szemlélet esetében a tervezés, illetve a terv úgy értelmezendő, mint a rendszer megváltozásának hordozója. Ha ez így van, akkor viszont egyértelmű az, hogy tervezés (terv) nélkül a rendszer nem képes megváltozni, ebből viszont következik, hogy nem tud alkalmazkodni környezetéhez sem. Az adaptív tervezési szemlélet tehát ráirányítja a figyelmet a tervezés új sajátosságára, nevezetesen arra, hogy a terv magában kell, hogy hordozza a rendszer, azaz a vállalat alkalmazkodásának, megújuló képességének alternatíváját. A vállalat alkalmazkodó képessége több kapcsolódó tényező kölcsönhatásának együttes eredőjeként definiálható. Ezek a tényezők, illetve azok kölcsönhatásai jelölik ki a vállalat számára azt a mozgásteret, cselekvési alternatívát, ami adott esetben az eredményes alkalmazkodást jelenti a vállalat számára. Erre a képességre viszont a piacgazdasági feltételek keretei, az egyre inkább élesedő verseny, a globalizáció miatt a vállalatoknak még inkább szükségük van.

A stratégiai szemlélet érvényesítése valamennyi kapcsolódó kérdés vonatkozásában új szemléletet jelent, erőteljesen érvényesül a rendszerszemlélet, és integrált megközelítési mód.

A gazdálkodás feltételeinek alakulása, a szűkebb és tágabb vállalati környezeti tényezők változékonysága stb. miatt, a stratégia szó használatára a gazdasági élet területén is sor került, és napjainkban a stratégiai gondolkodás a vállalati magatartás egyik meghatározó elemévé vált. Legáltalánosabb értelmezése szerint a stratégia a hosszú időszakra érvényes célok, és az azok eléréséhez szükséges eszközöket jelenti. Ez azonban csak egyféle értelmezése a stratégia jelentésének. A továbbiakban a stratégiát az alábbi megfogalmazás szerint értelmezzük: „ A stratégia olyan átfogó, komplex és konzisztens koncepció, amely hosszú távra készül, és lehetővé teszi, hogy a vállalkozás felkészüljön a jövő várható eseményeire, vagyis nem más, mint a vállalkozások hosszú távú fennmaradásának cél- és eszközrendszere.” (GYULAI – KRESALEK, 2002). A fogalom konkrétabb értelmezése alapján „A stratégiai menedzsment a vállalati döntéshozatali rendszer, a struktúra és kultúra integrációját jelenti.” A vállalati szervezeti struktúra alkotja azt a központi vázat, amire épül a tervezési, vezetésirányítási, az ösztönző és érdekeltségi, valamint a kommunikációs és információs rendszer. Mindezt át kell hatnia egy „légkörnek”, amely az egyéneket és csoportokat mindenkor a szervezeti célok elérése érdekében motiválja, és az egyéni igényeket is kielégíti, ez a szervezeti kultúra.”

(GYULAI-KRESALEK, 2002). A definíció alapján már könnyebben értelmezhetők a stratégiai menedzsment elemei illetve eszközei, melyek integrált felhasználásától és alkalmazásától remélhető annak a stratégiának az eredményes megvalósítását, amely biztosítja a vállalat eredményes működését.