Állattenyésztési ágazatok erőforrásai

Különböző nézetekkel lehet találkozni arra vonatkozóan, hogy mely termelési tényezőket soroljuk az erőforrásokhoz. Az erőforrásokhoz általában – a klasszikus felosztást követve – az emberi, épület és gépi erőforrásokat, a készleteket és a vásárolt anyagokat soroljuk. Ismert, hogy az erőforrások teljesítőképességgel, azaz kapacitással rendelkeznek.

A termelési tényezőket, másképp erőforrásokat, a termelésben betöltött szerepük szerint az alábbi öt csoportba soroljuk: (1) természeti tényezők; (2) munka-munkaerő; (3) tőkejavak; (4) információ; (5) a vállalkozói képesség. A fentieket gyakran kiegészítik az un. szervezeti forma és struktúra adta képességekkel, lehetőségekkel. Ez utóbbihoz olyan tényezők tartoznak, mint a tudás, az információ, immateriális javak (pl. márka, piaci pozíció), a döntéshozatali folyamat és a koordinációs rendszer. Különösen ez utóbbi másolható nehezen, így az tartós kompetitív előny forrása lehet.

A természeti tényezők közé soroljuk az éghajlati és domborzati viszonyokat, a talajadottságot stb. A munka és munkaerő az ember fizikai és szellemi képességeit takarja, amelyek hasznosításával munkát vállal és munkát végez. A tőkejavak a gazdálkodáshoz felhasznált eszközök (pl. épületek, gépek, pénz stb.) összességét jelenti. Az információ szerepe az, hogy valamivel kapcsolatban a fennálló bizonytalanságot szüntesse meg. A vállalkozói képesség a gazdaság vezetésében, a gazdálkodás során végzett munkában jelenik meg, és elsődleges szerepe, hogy a többi (az előző négy) termelési tényező kombinálásával valósítsa meg a termelést, vagyis magát a gazdálkodást.

Az épület, mint termelő tér és a gépek, berendezések, mint termelő-berendezések kapacitása fogalmán ezen erőforrások maximális teljesítőképességét értjük, mely teljesítőképesség ezen erőforrások állagának aránytalan romlása nélkül, az adott technológia és az elvárható termelésszervezés mellett érhető el. A termelési kapacitást az egy év alatt elérhető output mennyiségével vagy az erőforrás éves szintű teljesítőképességével mérjük.

Az emberi erőforrás a vállalatnál alkalmazott munkavállalóknak a munkavégzéshez szükséges képességeik, szakismeretük és a munkamegosztásban elfoglalt helyük szerint strukturált összessége (CHIKÁN, 1997). A munkaerő, mint erőforrás kapacitása az a munkaidő (névleges időtartam) amelyet a munkavállaló munkahelyén, munkavégzés céljából eltölt. A kapacitást a munkarend szerinti kötelező munkaidővel mérjük.

Fontos kérdés, hogy hogyan lehet értelmezni a teljesítőképességet a készletek, vagy a vásárolt anyagok, mint erőforrások esetében? Ezen erőforrások is rendelkeznek kapacitással? Ha igen, akkor ez a kapacitás vajon hogyan értelmezhető? A válasz az kell, hogy legyen, bár átvitt értelemben igen, ezen erőforrásoknak is van „kapacitása”, mert például a készletek állandó jelenléte nélkül a zavartalan termelés nem biztosított, a vásárolt alapanyagok amelyekből késztermék készül pl. egy takarmánykeverő üzem esetében, vagy a késztermékkészletek meghatározott hányada pl. a tömegtakarmányok szükséges készletszintje az újra-termésig, elengedhetetlen feltétele a zavartalan, folyamatos termelés vitelének. Ezen erőforrások a munkaerő kivételével egyszeri ráfordítások és állományértékük az állattenyésztési ágazatok tőkeigényének meghatározó hányadát teszik ki. Térbeli elhelyezésük nem lehet tetszőleges, üzemeltetésük költségei között jelentős nagyságrendet tesz ki az értékcsökkenési leírás, mint állandó költség. A készletek, mint erőforrások kapacitásának fogalmán a forgótőke készletekben megjelenő állomány-értékének azon hatása értelmezhető, amely a termelési folyamatok sajátosságainak és a kapcsolódó menedzsment döntéseinek kölcsönhatásának eredőjeként, a folyamatos termelés zavartalan lebonyolítását biztosítja.

Ha a termelési folyamat hatásait leképezzük a vállalati szinten értelmezett működési ciklusra, akkor a működési ciklus valamennyi eleme megjelenik. Belátható, hogy a folyamatos termelés elengedhetetlen feltétele, hogy az egyes szakaszok találkozásánál (szakadási pontok) készletek képződjenek, továbbá az, hogy a vállalkozás kereskedelmi hitelezési politikájától függően a fizetési határidő hossza, a követelésállomány is állandó eleme lesz a működési ciklusnak. A termelési folyamat sajátosságai, a menedzsment kapcsolódó döntései miatt a körforgás egyes elemei más-más formában jelennek meg, illetve öltenek testet, például. a befejezetlen termelés nem minden termelési folyamat (például szolgáltatás előállítása esetén) működési ciklusában jelenik meg, készpénzes értékesítés esetén a követelés állománnyal sem kell számolni. A forgóeszközök vagyonmérlegben szereplő tételei között vannak olyan elemek is, amelyek a forgóeszközök körforgásában nem jelennek meg, például az értékpapírok, készletre adott előlegek, alapítókkal szembeni követelések, egyéb követelések stb. Ezek az elemek tehát „csak” számviteli kategóriák, és nem elemei a körforgásnak, de szerepeltetésük a vagyon mérlegben természetesen indokolt. A folyamatos termelés vitelének elengedhetetlen feltétele, hogy a körforgásban megjelenő forgóeszközök – pénz, készletek, követelések – a termelési folyamat sajátosságai, a kapcsolódó gazdasági döntések által meghatározottan, egymás mellett egyidejűleg kell, hogy létezzenek, azaz állandó jelleggel lekötve legyenek. Hogy a bennük állandó jelleggel lekötött pénz értékösszege mekkora, az nagymértékben függ, a termelési folyamat sajátosságaitól, a kapcsolódó döntésektől, például fizetési határidők, készletgazdálkodás színvonala, fizetési módok stb. A körforgás folyamatában állandóan jelen lévő forgótőke elemek az alábbiak: (1) Készletek: (a) alapanyag (a biztonsági, vagy törzskészlet állománya), (b) félkész termék (a termelési folyamat sajátosságaitól függően), (c) befejezetlen termelés (a termelési folyamat sajátosságaitól függően), (d) késztermék (a termelési folyamat és a menedzsment döntésétől függően); (2) Követelések: az értékesítés üteme és a fizetési határidőnek megfelelően az átlagos havi záró követelésállomány; (3) Pénz: (a biztonsági pénzkészlet, például egy havi bér és a közterhek).

A vázolt összefüggések alapján megállapítható, hogy a forgótőke a forgóeszközök körforgásának folyamatában, egy adott időszakra vonatkozóan, a folyamatos termelés biztosítása érdekében, a termelési folyamat(ok) és a termelés szervezésének sajátosságai által meghatározottan, állandóan megjelenő vagy jelen lévő forgóeszköz-féleségek tőkeként funkcionáló állományértéke.

Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a forgótőke kifejezésben a „forgó” jelző csak arra utal, hogy a forgóeszközök e hányada tőkeként funkcionál, tehát állandó jelleggel le van kötve, és független a termelés idényszerűségétől. A definícióból egyértelműen következik, hogy csak saját tőkével vagy hosszú lejáratú forrásokkal finanszírozható, mivel felszabadítása a folyamatos termelés vitelét veszélyeztetné. A bennük lekötött tőke felszabadítása csak úgy lehetséges, ha például a biztonsági készletszintet csökkentjük, rövidebb fizetési határidőt adunk stb.

A folyamatos termelés azzal is együtt jár, hogy a folyamatban költségek keletkeznek. Ezek a költségek azonban első megjelenési formájukat tekintve szintén forgóeszközök. Költséggé akkor válnak, amikor a termelés során felhasználjuk azokat, eredeti megjelenési formájukat elvesztik, és értékük átmegy az új termék értékébe. Tehát a költségek de csak a közvetlen költségek, vagyonná transzformálódnak. A közvetett költségek – mivel készletekre közvetlenül nem terhelhetők – mint befektetett forgóeszközök jelennek meg, úgymond rejtve maradnak. Mindezek ismeretében definiálhatók a következő fogalmak: (1) az idényszerűen jelentkező forgóeszközök azok, amelyek a forgótőkén felül jelentkeznek, állományértékét a

forgóbefektetés számszerűsíti; (2) forgóbefektetés az idényszerűen jelentkező forgóeszközök azon állományértéke, amely a folyamatos termelés indításától a megtérülésig (árbevétel realizálásáig) felmerül. A definíciókból következik, hogy az árbevétel pénzügyi realizálásáig a folyamatos termelés befektetett forgóeszközeit meg kell előlegezni, és állományértékük a késztermék elkészüléséig folyamatosan nő. A realizált árbevételen keresztül térülnek meg, ekkor jutunk pénzhez, amit az újabb termelési folyamatba fektetünk, és termelési költségként számolunk el. Árbevétel hiánya esetén finanszírozásuk rövid lejáratú forrásokkal történhet.

A vázolt összefüggések alapján vegyünk alapul egy tejtermelő tehenészettel foglalkozó vállalakozást. A vállalkozás forgótőkéjének elemei az 5.2. ábra alapján nyomon követhetők, a tartalmi összefüggéseket az 5.1. táblázatban foglaltuk össze.

Befejezetlen termelés

5.2. ábra: A tehenészet forgótőke igényének elemei

Forrás: PUPOS, 2010.

A vállalkozási tevékenységet alapul véve belátható, hogy a forgóeszközök állományának az a szükséges szintje, amely a folyamatos termelés érdekében rendelkezésre kell, hogy álljon, a december 31-i állapotnak felel meg. A készleteken belül a vásárolt készleteket az anyagok azon csoportja képviseli, amelyeknek a szintje nem mehet a biztonsági készletszint alá. A mezei leltár szintén nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az állatállomány következő évi tömegtakarmány szükségletét biztosítsuk, pl. szilázs. A saját termelésű tömegtakarmányok év végi készlete az újratermésig kell, hogy fedezze az állatállomány igényét. Ez a készletszint tehát az év folyamán fokozatosan csökken, a felhasználás intenzitásának megfelelően átmegy a tej vagy az állatok értékébe. Az állatok készletcsoporton belül, a termelésben való szerepük alapján kettő csoportot kell elkülöníteni. Az első csoportba azok a növendék tenyészállatok sorolhatók, amelyek a tenyészállat utánpótlást szolgálják. Ha tehát, a tehénlétszámot saját

szaporulatból tartani akarjuk, akkor – a tenyésztési és szaporulati mutatóknak megfelelően – egy adott létszámot kell biztosítani. Könnyen belátható, hogy ha ezt a létszámot csökkentjük, akkor a termelés fenntartása kerül veszélybe, mivel a szükséges utánpótlás, saját szaporulatból nem biztosítható. A második csoportba azok az értékesítésre váró növendék hízóállatok tartoznak, amelyek úgymond még nem készültek el, nem érték el az értékesítési végsúlyt. Ha kereslet lenne irántuk, eladhatók lennének, nem veszélyeztetnék a folyamatos termelést. Az egy más kérdés, hogy a jövedelem alakulása szempontjából milyen súllyal érdemes értékesíteni. Mivel a tej értékesítése folyamatos, és a vevő csak meghatározott időtartamon belül utalja át a vállalat számára a tej ellenértékét, ebből az következik, hogy az év minden egyes napján a vállalatnak a fizetési kondícióktól függően valamekkora követelésállománya van. A biztonsági pénzkészlet értelmezése nem jelenthet problémát. Ha a vállalkozást fenn akarjuk tartani, akkor az évek viszonylatában december 31-én a folyamatos termelés biztosítása érdekében a tartósan lekötöttnek minősülő forgóeszközök állományértékét – mint forgótőkét - fenn kell tartani. A pénzügyi stabilitás biztosítása szempontjából ehhez lejárat nélküli vagy hosszú lejáratú forrásokat kell rendelni. Fontosnak tartjuk megemlíteni azt is, hogy a kapcsolódó likviditási mutatószámok számszerűsítésénél a forgóeszközök állományértékét, a tőkeként funkcionáló értékekkel korrigálni (csökkenteni) szükséges, mivel ezek a termelésben betöltött szerepük miatt nem képezhetik a rövid lejáratú kötelezettségek fedezetét.

5.1. táblázat: A forgótőke elemei és azok tartalma egy tejtermelő tehenészeti vállalat esetében Forgóeszközök Forgótőke

és egyéb állatok - Növendék tenyészállatok - Azok a növendék tenyészállatok, amelyek a tenyészállat utánpótlást szolgálják - Késztermékek - Saját termelésű

takarmányok

- Szálas tömegtakarmányok és lédús takarmányok január l-től újratermésig (pl.

szilázs, réti széna, lucerna széna stb.)

Követelések

Követelések - Értékesített tej nettó

árbevételének adott hányada

- A vásárló fizetési határidejétől függően, a ki nem egyenlített tej ellenértéke, ennek átlagos állományértéke

Pénzeszközök Pénzeszközök - Biztonsági pénzkészlet

- A menedzsment döntésétől függően (pl.

egy havi bér és közterhe) Forrás: PUPOS, 2010.

Az elmondottak alapján kijelenthető, hogy az állattenyésztési ágazatoknak általában nagy a tőkeigénye, illetve tőke-lekötése, relatíve alacsony az eszközhatékonysága és a tőkearányos jövedelmezősége. A termőföldet a takarmányszükségletén keresztül igényli, egyes állatfajok hasznosítják a feltétlen takarmánytermelő területeket és a növénytermesztés melléktermékeit.

Az előzőekben tárgyalt elméleti összefüggés alapján látható, hogy a termelési költségek döntő hányada végső soron az idényszerűen jelentkező forgóeszközök gazdasági vetületei. E gazdasági vetületek konkrét megjelenési formái közül súlyuk miatt az alábbiakat kell megemlíteni:

- a költségek azon része, amely készletekben manifesztálódik, és a körforgástól függetlenül tőkeként funkcionál;

- az idényszerűen jelentkező forgóeszközök, mint költségek közül az alábbiak:

o átmenetileg készletekben manifesztálódnak, de árutermék formájában elhagyják a gazdaságot és pénz formájában jelennek meg;

o készletekben manifesztálódnak, és árutermék formájában elhagyják a gazdaságot, de egy részük pénz formájában nem, hanem követelés formájában jelenik meg;

o azon idényszerűen jelentkező forgóeszközök, mint termelési költségek, amelyek a készletekbe nem épülhetnek be (közvetett általános költségek) és az árbevételben térülnek meg jövedelmező gazdálkodás esetén.