Hatékonysági mutatók

A termelés elsődleges célja – a szükségletek kielégítésére alkalmas termékek és szolgáltatások előállítása és értékesítése révén – a fenntartható nyereség realizálása. Mivel minden output előállítás inputok felhasználását és transzformációját igényli, nem lehet közömbös az output előállítója számára, hogy hogyan alakul az inputok és outputok egymáshoz való viszonya.

Szükség van olyan indikátorokra (mutatószámokra), amelyek ezt a viszonyt kifejezik a döntéshozók számára. A döntéshozók a mutatószámok alapján minősítik a kialakult helyzetet, illetve választhatnak a különböző stratégiai változatok közül.

A mutatószámok és mutatószám-rendszerek, indikátorokként is értelmezhetők, amelyek jelzik a menedzsment számára a jó vagy rossz irányban való elmozdulásokat. Mivel a kialakult helyzet nem úgy „született”, hanem valaminek, valamiknek a következménye, tehát az okokat fel kell tárni. Az okok feltárása elemzéssel lehetséges csak. A vizsgált jelenség, tényállapot bekövetkezése a jelenséggel valamilyen kapcsolatba lévő tényezők közötti ok-okozati, vagy sztochasztikus (valószínűségen alapuló) összefüggések kölcsönhatására vezethető vissza. A jelenség, tényállapot megszüntetése csak a lehetséges közvetlen ok, okok ismeretében történhet. Tisztában kell lennünk a gyakorlatban alkalmazott mutatószámok számítási módjával, azok gazdasági, szakmai tartalmával, az elemzés kapcsolódó legfontosabb kérdéseivel.

A gazdasági elemzések alapját képező mutatók és statisztikai sorok elméleti alapjait a Statisztika c. tárgy részletesen ismerteti, a továbbiakban ezen ismeretekre is alapozunk. A gazdasági elemzések során alkalmazott mutatószámok elméleti hátterét szintén az

9 A tananyag keretében e módszerek részletes bemutatására nem kerül sor. Ezeket az ismereteket lásd a

„Gazdasági elemzés” c. elméleti és gyakorlati jegyzetben (Baranyai et al., 2012a,b).

értéktermelő folyamatok gazdasági hatásaiban találjuk meg. A számítható mutatószámok elméleti összefüggéseit a 7.3. ábra alapján követhetjük nyomon. Az inputok és outputok számbavétele történhet természetes és számított mértékegységek alapján, valamint pénzértékben. Az inputok és outputok mondhatni tetszőleges kombinációjával származtathatók a különböző mutatószámok és mutatószám-rendszerek (Pupos, 2011).

REÁLFOLYAMATOK

7.3. ábra: A mutatószámok képzésének elméleti háttere

Forrás: Pupos, 2011

A „hatékonyság”, mint kifejezés használata a mindennapi életben igen elterjedt, mégis valódi jelentésével csak kevesen vannak tisztában. Éppen ezért alapvetően fontos, hogy először is tisztázzuk, mit is jelent ez a fogalom. A hatékonyság általános értelemben véve nem más, mint valamely eredménykategória (output) és valamely ráfordítás-kategória (input) egymáshoz való viszonyítása. Ennek megfelelően általános képlete a következőképpen fogalmazható meg: viszonyíthatjuk, akárcsak az eredménykategóriákat, tehát azt is mondhatjuk, hogy a hatékonyság mutatói mindig valamilyen fajlagos mutatót jelentenek, vagy fajlagos eredménymutatót, vagy fajlagos ráfordítás mutatót, attól függően, hogy a számlálóban eredmény- vagy ráfordítás-kategória szerepel-e.

A definícióból kiderül, hogy mind eredményként, mind ráfordításként több kategória szerepelhet a képletben. Így eredményként jelenhet meg a naturáliában kifejezett hozam, a

termelési érték kategóriák és a jövedelem kategóriák, míg ráfordításként szerepelhet maga a naturális értelemben vett ráfordítás (mint felhasznált forgóeszköz), a termelési költség és annak részei, valamint a gazdálkodás során felhasznált tőke (erőforrások) és annak részei, mely utóbbihoz a földet, a pénztőkét (beleértve a befektetett eszközöket is), valamint a munkaerőt soroljuk. A gazdálkodás hatékonyságának komplex mutató rendszerét Nemessályi (2000) nyomán a 7.4. ábrán tekinthetjük át.

A hatékonyság vizsgálata során megkülönböztethetünk naturális, illetve ökonómiai (pénzértékben kifejezett) hatékonyságot. Naturális hatékonyság esetében úgy a számlálóban, mint a nevezőben, természetes egységben (naturáliában) fejezzük ki az értékeket, míg abban az esetben, ha vagy az eredmény-, vagy a ráfordítás-, vagy mindkét kategóriában pénzérték található, akkor jellemzően ökonómiai (gazdasági) hatékonyságról beszélünk. Tehát ha például konkrét hozamot viszonyítunk adott ráfordításhoz, akkor naturális hatékonyságot vizsgálunk, míg ha ugyanazt a hozamot az előállításához felhasznált tőkeértékhez, költséghez viszonyítjuk, akkor már ökonómiai hatékonyságról beszélünk. Természetesen, ha nem a hozamot, hanem a termelési értéket, vagy a jövedelmet viszonyítjuk a tőke, illetve a költség értékéhez, akkor is ökonómiai hatékonyságot vizsgálunk.

Hatékonyságot kifejező mutató lehet például az egy kilogramm élőtömeg előállításához (súlygyarapodáshoz) felhasznált hizlalótáp mennyisége, azaz a fajlagos takarmány-felhasználás (például: 18 876 kg takarmány / 8 580 kg testtömeg-gyarapodás = 2,2 kg/kg). Ez a naturális hatékonysági mutató a termelésben felhasznált input, mint takarmány hatékonysági mutatójaként értelmezhető. Hatékonysági mutatóként értelmezhető például a napi súlygyarapodás, a kocaforgó, a két ellés között eltelt idő, a tojáshozam, a termésátlagok stb.

Azon inputok vonatkozásában, ahol az ok-okozati összefüggés a felhasznált mennyiségük és az output alakulása között fennáll – például a felhasznált tejelő pótabrak mennyisége és a tejhozam –, fontos összefüggésekre mutatnak rá, és további kategóriák értelmezését teszik lehetővé és szükségessé. Ilyen hatékonysági mutató az átlagos és a pótlólagos hatékonyság.

Az átlagos hatékonyság az egységnyi ráfordításra jutó hozam mennyiségét számszerűsíti.

Azaz adott ráfordítási szinten az összes hozam („y” output például kg, tonna stb.) és az összes ráfordítás naturális mértékegységben kifejezett hányadosa („x” input például kg, óra stb.), y/x.

A pótlólagos hatékonyság az egységnyi pótlólagos ráfordításra (x) jutó pótlólagos hozam (y) mennyiségét mutatja, azaz y/x (Pupos, 2011). A ráfordítás-hatékonyság legfontosabb mutatóit a 7.2. táblázat foglalja rendszerbe.

7.4. ábra: A gazdálkodás hatékonyságának mutató rendszere

Forrás: Nemessályi, 2000.

7.2. táblázat: Ráfordítás-hatékonyság legfontosabb mutatói Lekötött termelési tényezőkre

vonatkozóan (Tőkehatékonyság)

Felhasznált termelési tényezőkre vonatkozóan

(Költséghatékonyság) 1) Természetes egységben: 1) Természetes egységben:

Hozam / Kapacitás Hozam / Ráfordítás

2) Pénzben kifejezve: 2) Pénzben kifejezve:

a) Kapacitások átlagos hatékonysága: a) Költségek átlagos hatékonysága:

Termelési érték / Lekötött tőke* = 1 Ft tőkére

jutó termelési érték Termelési érték / Termelési költség × 100 = Költséghatékonyság vagy ráfordítások

együttes hatékonysága, % Jövedelem / Lekötött tőke* = 1 Ft tőkére jutó

jövedelem Jövedelem / Termelési költség × 100 = Jövedelmezőségi ráta, %

b) Pótlólagosan befektetett eszközök hatékonysága:

b) Pótlólagosan felhasznált költségek hatékonysága:

Előző mutatókat használva, de csak a többlet termelési érték, jövedelem és lekötött tőke

viszonyát vizsgáljuk.

Előző mutatókat felhasználva, de csak a többlet termelési érték, jövedelem és költség

viszonyát vizsgáljuk, amelyek összes vagy egyes költségcsoportok lehetnek.

*A Lekötött tőke lehet:

 összes tőke,

 összes befektetett eszköz, földtőke,

 összes forgóeszköz.

c) Marginális befektetett tőke hatékonysága c) Marginális költségek hatékonysága

Forrás: Pfau – Nemessályi – Szűcs, 2006

Az inputok másik nagy csoportját, az egyszeri ráfordításként értelmezett inputok jelentik.

Ezek a vagyon dologi vagy immateriális javakban megjelenő elemei lesznek, éven túl szolgálják a termelést, azaz befektetett eszközként funkcionálnak. Ezen inputok vonatkozásában a naturális hatékonyság nem értelmezhető.

A naturális hatékonysági mutatók önmagukban nem alkalmasak arra, hogy mérjék az értékarányokat. Szükség van a gazdasági hatások számbavételére, azaz pénzértékben történő kifejezésükre, azaz a gazdasági hatékonyság mérésére és értelmezésére is. A gazdasági hatékonyság nem más, mint a naturális hatékonyság pénzügyi vetülete, az outputok és inputok viszonyának pénzértékben történő kifejezése. A folyamatos ráfordítások pénzben kifejezett értéke a termelési költség. Az output pénzben történő számbavétele a termelési érték. A kettő különbsége az eredmény (jövedelem). A pénzben kifejezett érték-kategóriák viszonyát kifejező mutatószámok a jövedelmezőség mutatószámai.

Tovább tágítva a kört, a hatékonyság mutatói aszerint is osztályozhatók, hogy egyenes, vagy fordított mutatókról van-e szó. Egyenes hatékonyság mutatókról beszélünk akkor, ha a számlálóban található valamilyen eredmény kategória, és ezt viszonyítjuk a nevezőben található valamely ráfordítás kategóriához. Ezeket termelékenységi, hatékonysági mutatóknak nevezzük, mert alapvetően azt fejezik ki, hogy egységnyi ráfordítással (naturális ráfordítás, teljes termelési költség vagy annak része, tőke, vagy annak része) mekkora eredmény (hozam, hozamérték, valamely termelési érték kategória, illetve jövedelem kategória) érhető el. A fordított mutató esetében a ráfordítás kategória található a számlálóban, és ezt viszonyítjuk valamely, a nevezőben található eredmény kategóriához. Ezeket a mutatókat igényességi

mutatóknak nevezzük, mert azt fejezik ki, hogy egységnyi eredmény eléréséhez mekkora ráfordítás mennyiségre van szükség. A hatékonysági mutatók csoportosításánál meg kell jegyezni, hogy bizonyos mutatók nem tartalmaznak eredménykategóriát, tehát képzésük során két különböző, tág értelemben vett ráfordítás kategóriát viszonyítunk egymáshoz. Az így képzett mutatókat közvetett, más néven ellátottsági mutatóknak nevezzük, mely utóbbi elnevezés arra utal, hogy ezek a mutatók alapvetően azt fejezik ki, hogy egységnyi tág értelemben vett ráfordításra vetített másik ráfordítás kategória naturális vagy pénzben kifejezett mennyisége mekkora. Ebből következik, hogy ezek a mutatók kifejezik a termelés színvonalát. Az eredménykategóriát is tartalmazó mutatókat közvetlen mutatóknak nevezzük, azaz a termelékenységi, hatékonysági, valamint az igényességi mutatók közvetlen mutatók, mert eredménykategóriát mindenképpen tartalmaznak.

Az egyes kategóriákból kimaradt mutatók az eredmény-arányossági mutatók (eredmény/eredmény), azaz a jövedelemszint és a termékegység jövedelme. A jövedelemszint olyan fajlagos jövedelemmutató, mely százalékos formában megmutatja, hogy termelési értékhez viszonyítva mekkora a jövedelem aránya (100 forint termelési értékből hány forint a jövedelem). A termékegység jövedelme olyan fajlagos jövedelemmutató, mely megmutatja, hogy az egységnyi termékre, szolgáltatásra jutó jövedelem mekkora.

A vállalkozás szempontjából alapvetően fontos annak vizsgálata, hogy a tevékenység érdekében felhasznált tőke működtetése, valamint a ráfordítások alkalmazása mennyire hatékony az eredmények növelése szempontjából. Ennek vizsgálatára szolgál a költségarányos, valamint a tőkearányos jövedelmezőségi ráta. Mivel hosszú távon a vállalat célja minden esetben a jövedelem maximalizálása, ezért ezeknél a hatékonysági mutatóknál az eredmény kategóriákon belül a jövedelem kategóriákkal kalkulálunk.

A költségarányos jövedelem (jövedelmezőségi ráta) olyan fajlagos jövedelem kategória, amely százalékos formában megmutatja, hogy az egységnyi költséggel elért jövedelem aránya mekkora. Önmagában nem nyújt megbízható képet a vállalkozás tevékenységének hatékonyságáról, mivel a felhasznált tőke működtetésének hatékonyságát nem veszi figyelembe (például földtőke), kizárólag a ráfordítások ökonómiai hatékonyságáról nyújt információt. A működő tőke hatékonyságát a tőkearányos (eszközarányos) jövedelmezőségi mutató segítségével fejezhetjük ki, mely nem más, mint az egységnyi tőkével elért jövedelem aránya, százalékos formában. A tőkearányos jövedelmezőségi mutató kalkulálásánál figyelembe vehetjük a teljes tőkét, valamint annak részeit külön-külön is. A tőke különböző szempontok szerint bontható részekre: ennek megfelelően beszélhetünk saját és idegen tőkéről, más megközelítésben befektetett és forgó eszközökről. A tőkearányos jövedelmezőség kalkulálásánál ez utóbbi tőkebontás a legáltalánosabb. Ez alapján különböztetjük meg a befektetett eszköz arányos jövedelmezőséget, valamint a forgóeszköz arányos jövedelmezőséget.

A jövedelmezőség mutatói abszolút mutatószámok, önmagukban kifejezik, hogy az adott output előállítása a termelő számára milyen eredménnyel járt. Képletesen szólva a jövedelmezőség olyan, mint egy hőmérő. Van tehát egy negatív tartománya, egy nulla pontja és egy pozitív tartománya. Gazdasági tartalmat adva ezen értelmezésnek a jövedelmezőség mutatói tehát önmagukban kifejezik a veszteséget, a nulla pontot (fedezeti pont) és a nyereséget. Hangsúlyozottan kell megemlíteni, hogy adott árarányok mellett, e mutatók értékét a naturális hatékonyság alakulása határozza meg. A gazdasági hatékonyság mutatói tehát pénzügyi mutatószámoknak is tekinthetők, amennyiben számszerűsítésük adatbázisát az eredménykimutatás és a vagyonmérleg képezi (Pupos, 2011).

A fogalmi lehatárolás végett a hatékonyság kérdésköre után tisztázzuk néhány kapcsolódó szakkifejezést, például mit értünk eredményesség és gazdaságosság alatt. Nábrádi et al.

(2008) nyomán eredményesnek tekinthetjük azt a vállalkozás, amely hatékony – annak minden dimenziójában értelmezve –, versenyképes és likvid (7.5. ábra). A versenyképesség a hatékonyságon túlmutat, a vállalkozáson belüli és kívüli tényezőkhöz való alkalmazkodás képességét jelenti.

7.5. ábra: Az eredményesség fogalmának dimenziói

Forrás: Nábrádi et al., 2008

Áttérve a másik fogalomra, a gazdaságosságra, kijelenthető, hogy a gazdaságosság és a jövedelmezőség (mint a hatékonyság egyik mutatója) nem azonos fogalmak. Előbbi sokkal tágabb, relatív fogalom, míg utóbbi kizárólag abszolút fogalom. Jövedelmező a vállalkozás, ha bevételeiből ráfordításai megtérülnek, és különbségként nyereség képződik. Ez a nyereség lehet akár 1 forint vagy akár 1 millió forint is, ugyanúgy pozitív jövedelemtermelő képességről beszélünk. S mivel a hatékonysági mutató számításakor egy pozitív előjelű eredménykategóriát viszonyítunk egy ráfordítás kategóriához, pozitív előjelű hatékonysági mutatót kapunk, tehát jövedelmezőnek tekinthető. Ezzel szemben a gazdaságosság összetettebb fogalom. Egyrészt a hatékonysághoz (termelékenység) hasonlóan valamilyen eredmény és ráfordítás viszonyát fejezi ki. Másrészt ezt az arányt (termelékenység) mindig valamihez viszonyítva értékeli, s dönti azt el, hogy ahhoz képest jobb vagy rosszabb, gazdaságosabb, vagy gazdaságtalanabb. Például tételezzük fel, hogy egy vállalkozás összes vagyona 50 millió forint, éves árbevétele 100 millió forint, költségei 99 millió forint. Ebből adódik, hogy a vállalkozás nyeresége (jövedelme) abszolút értelemben véve 1 millió forint. A tevékenység tőkearányos jövedelmezőségi rátája (mint termelékenységi mutató) 2%. Mindez azt jelenti, hogy a tevékenységünk jövedelmező. Azt azonban nem tudjuk eldönteni erről az egy számadatról (hányadosról) hogy jó vagy sem, ezért viszonyítjuk azt egy másik, hasonló adathoz, mondjuk a vállalkozás alternatíva költségéhez, amely legyen 7%. Ehhez képest kijelenthető, hogy a tevékenységünk jövedelmezősége alacsonyabb, mint az alternatív lehetőség jövedelmezősége, azaz ahhoz képest kevésbé hatékony, összességében tehát a tevékenység nem gazdaságos, a viszonyítási alaphoz képest kvázi veszteséget termel. Hasonló példa, amikor egy 100 millió forintba kerülő beruházás évente termel 1 millió forint jövedelmet. Ekkor azt mondjuk, hogy éves szinten a beruházás ugyan jövedelmező, de hosszú távon nem gazdaságos, mivel soha sem fog megtérülni a beruházás.