3. A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS SZABADSÁGA
3.1. A VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁS SZABADSÁGA AZ E MBERI J OGOK E URÓPAI E GYEZMÉNYÉBEN ,
3.1.5. Az igazságszolgáltatás szereplőit ért rágalmazások
3.1.5.6. Tényállítás – bizonyítékokkal, szemben az igazságszolgáltatással
Bíró rágalmazása miatt indított eljárást a román bíróság a Sabou és Pîrcălab c. Románia ügyben, amelynek panaszosai újságcikk-sorozatban a Nagybányai Törvényszék elnöknőjét, M. I-t vádoltak hatalommal való visszaéléssel, és azzal, hogy hamis dokumentumok felhasználásával fosztott meg valakit tulajdonától. A panaszosok, Corneliu Sabou és Călin Dan Pîrcălab egy nagybányai napilap újságírói, cikket jelentettek meg a nagybányai törvényszék elnöke édesanyjának ingatlanszerzési ügyeiről, amelynek során a Máramaros megyei Monó községben a kárpótlás során korábban már másnak kiadott földterületet írtak az asszony nevére. A cikk szerint 12 monói lakos a kárpótlási rendelet értelmében tulajdont szerzett a községhez tartozó területen, amelyről a polgármesteri hivatal okiratot állított ki számukra. Ezt követően ugyanezen hivatal ugyanerről a területről a bírónő édesanyja nevére állította ki a tulajdont igazoló okmányt. A cikkében leírtak szerint a monói lakosok tanácstalanok voltak az ügyben, „mert a törvényszék elnöknője nagy befolyással rendelkezik a helyi hatóságok felett”. Egy másik cikkben a panaszosok kifejtették, hogy a törvényszék elnöknője szerint édesanyjának joga volt a terület megszerzésére, mivel 1953-ban kötelezték arra, hogy ajánlja fel azt az államnak, ugyanis az akkori törvények szerint a tisztviselőknek választaniuk kellett hivatásuk betöltése és földtulajdonuk megtartása között. 1989 decemberét követően viszont visszakövetelte az 50-es években kényszerből felajánlott tulajdonát, amelyet annak idején szétosztották a helyi lakosok között. 1989 decemberét követően a hatóságok felajánlották a területet birtokló helyieknek a földcserét, ám „a törvényszéki elnöknő befolyása nagyobb volt, mint a helyiek óhaja”534. A panaszosok egy későbbi cikkükben a törvényszéki elnöknő saját ingatlanügyeit tárgyalták, amelynek során a szomszédját „próbálta megfosztani jogos tulajdonától” és „meg is fenyegette” őt. Jelen esetben egy földterület jogtalan birtokba vétele képezi a cikksorozat tárgyát, amelyet a Nagybányai Tanács 1979-ben juttatott a nagybányai illetőségű I. C-nek, és amelyet a törvényszéki elnöknő jogcím nélkül vett
534 CEDH, Sabou és Pîrcălab c. Románia ügy, 2004. szeptember 28-i ítélet, 9-10. bek.
birtokába. A kárpótlási jogszabályokra hivatkozva I. C. kérte tulajdonjogának bejegyzését a szóban forgó területre, amelyet a prefektus határozata alapján be is jegyeztek az ingatlannyilvántartásba. Ezt követően a törvényszéki elnöknő hamis adatokkal szerkesztett megosztási tervet535 terjesztett a prefektus elé, egyben kérte a szomszédja tulajdonjogát megállapító határozat felülvizsgálatát, valamint saját tulajdonjogának igazolását. A prefektus kezdetben megtagadta a kérelem teljesítését (a korábbi határozatára hivatkozva). M. I. bírónő a Kolozsvári Fellebbviteli Bírósághoz fordult, amely 1996. január 16-án elutasította kérelmét, és megerősítette I. C-tulajdonjogát a kérdéses terület felett. Ugyanakkor 1996. január 23-án a hamis adatokat tartalmazó megosztási terv alapján a nagybányai prefektus határozatában a terület tulajdonosaként a törvényszéki elnöknőt és családját nevezte meg. Az eseményeket követően M. I. levélben fenyegette meg I. C-t, amelyben rágalmazási eljárást helyezett kilátásba, amennyiben az esetet a nyilvánosság elé tárja. Az újságírók beszámoltak arról is, hogy közokirat-hamisítás miatt eljárás indult a törvényszéki elnöknő ellen, amelyet a Nagybányai Törvényszék mellett működő Nagybányai Ügyészség megszüntetett a rendőrségi nyomozást követően, indokolása szerint a jogvita egy terület megszerzését érintette, amely a polgári jog körébe tartozik.
M. I. az általa elnökölt törvényszéken 1997 áprilisában rágalmazás miatt eljárást kezdeményezett a panaszosok ellen, amelyet saját kérésére áttettek a Naszódi Törvényszékre, amely ugyanezen év decemberében az első kérelmezőt tíz hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte, mellékbüntetésként eltiltotta hivatása gyakorlásától, szülői és választói jogai gyakorlásától. A törvényszék a súlyos büntetést a panaszos előéletével indokolta, akit már előzőleg két ízben büntettek hasonló cselekmények elkövetése miatt. Az ítélet szerint a panaszos megállapításai hamis dokumentumokon alapultak, a rágalmazást megvalósító cselekmények súlyosak és alaptalanok voltak, az indoklás szerint a panaszos állításainak rágalmazó jellegét a közokirat-hamisítás ügyében született ügyészségi vádemelést elutasító döntés bizonyította. A törvényszék a másik panaszost 62,- eurónak megfelelő felfüggesztett
535 A tervben korábbi tulajdonosként nem I. C, hanem a román állam volt feltüntetve.
pénzbírságra ítélte, végül mindkettőjükre az újsággal együtt 1 582,- euró értékű kártérítési összeget szabott ki az okozott nem vagyoni kár miatt. A panaszosok fellebbeztek, amelynek során bemutatták az üggyel kapcsolatos, birtokukban lévő dokumentumokat, amellyel állításaikat alátámasztották (többek között a sérelmet szenvedett M. I. tulajdonjogát megerősító bírósági döntést, a vonatkozó tulajdoni lapokkal együtt). Hozzátették azt is, hogy a törvényszéki elnöknő többszöri megkeresésük ellenére elzárkózott attól, hogy nyilatkozzon az őt ért vádakról. A Beszterce-Naszód Megyei Bíróság elutasította a fellebbezést, indokolásában a következőkre hivatkozva: „ahhoz, hogy egy állítás ne minősüljön becsületsértő (illetve rágalmazó jellegűnek)536, két feltételnek kell megfelelnie: valósnak kell lennie és jogszerű célt védelmére kell, hogy irányuljon.” Az ítélet szerint „egy állítás becsületsértőnek minősíthető, ha célja, hogy másnak kárt okozzon, vagy rajta bosszút álljon, még akkor is, ha a felhozott tények valósak.”537 A jogerőre emelkedett ítéletet végrehajtották, a panaszos megkezdte börtönbüntetését, végül elnöki kegyelemben részesült.538 A második panaszosra kirótt pénzbüntetés jövedelméből egyenlő részletekben került levonásra.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti eljárásban a panaszosok kifejtették: cikkeik nem a törvényszéki elnöknő magánéletét tárgyalták, hanem a hatóságok előtti, jogellenesnek tekintett eljárását, amelynek eredményeképpen olyan földterületet kívánt megszerezni, amely más tulajdonát képezte. A panaszosok érvelésüket dokumentumokkal is alátámasztották (a prefektus, valamint a bíróság tulajdont igazoló döntéseivel), ugyanakkor – jóhiszeműségüket bizonyítandó – többször is próbálkoztak azzal, hogy bemutassák a törvényszéki elnöknő álláspontját, ám ő ettől mindvégig elzárkózott. A kormány álláspontja szerint a panaszosok egy magánjogi problémát vittek a nyilvánosság elé, amely távol állt attól, hogy közérdekű vita tárgya legyen.
536 Beszúrás: P. Cs.
537 CEDH, Sabou és Pîrcălab c. Románia ügy, 2004. szeptember 28-i ítélet, 19. bek.
538 Az első panaszos börtönbüntetését 1998. augusztus 20-án kezde meg, de a Máramaros Megyei Bíróság családi helyzetére tekintettel – két kiskorú gyermek eltartásáról kellett gondoskodnia, és élettársa, a letartóztatását követő 4. napon szülte meg közös gyermeküket – 1998. szeptember 22-én a börtönbüntetést október 5-i hatállyal felfüggesztette, de az 1999. január 14-én a felfüggesztés meghosszabbítására irányuló kérelmet elutasította. A panaszos ekkor éhségsztrájkba kezdett, majd kórházba került. 1999. január 19-én kegyelmi kérvényt nyújtott be, amelyet a Köztársasági Elnök elfogadott.
Emellett a panaszosok igen súlyos váddal, hamis okmányok felhasználásának elkövetésével gyanúsították a bírónőt, aki –álláspontjuk szerint – a terület megszerzése során nem követett el törvénytelenséget. A kormány azt is állította, hogy a kérelmezők az újságírói etikát is megsértették, nem bizonyították jóhiszeműségüket, szubjektíven, csupán az egyik fél szemszögéből tárgyalták a felmerült problémát.
A Bíróság ítéletének indokolásában a következőket hangsúlyozta: A panaszosokra kirótt büntetés törvényben előírt volt, jogos célt követett, mindössze a „demokratikus társadalomban való szükségességet” kellett vizsgálni. A Bíróság a kormány álláspontjával ellentétben megállapította: a cikk közérdekű témát tárgyalt, nevezetesen az akkori román társadalom nagy fontosságú kérdését: az ingatlanok visszaszolgáltatását, valamint az igazságügyi tisztviselők korrupciógyanús ügyleteit.
Amellett, hogy gyakran szükségessé válik az igazságügy tisztségviselőinek védelme az ellenük indított és alaptalan vádakkal szemben, a hivatali tevékenységükön kívül sem kerülhetik el a sajtó érdeklődését, különösen, ha tisztviselői minőségüket felhasználva cselekednek. Mindez hozzájárulhat az igazságszolgáltatás hatékony működéséről zajló vita lebonyolításához. A Bíróság különös figyelmet tanúsított annak is, hogy a hatóságok által az újságírókra kiszabott súlyos szankciók eltántorítják a sajtót a közérdekű problémák megvitatásában való részvételtől.539 Bizonyos, hogy a panaszosok súlyos megállapításokat tettek a törvényszéki elnöknőre vonatkozóan, – jogellenes cselekmények elkövetésével vádolva őt – de a Bíróság ezeket valós tényeken alapulónak minősítette,540 és megállapította: „semmi sem bizonyítja, hogy a leírt tények teljesen hamisak voltak, és a kérdéses bíró lejáratására irányuló kampány céljára szolgáltak volna.”
Rámutatott továbbá, hogy a kérdéses cikk nem M. I. bírónő magánéletét tárgyalta, hanem köztisztviselőkénti viselkedését. A Bíróság – bár ítélkezési gyakorlatában ritkán fordul elő – kitért a panaszosok által a román bírósági eljárásban felhozott bizonyítékok (a kolozsvári bíróság döntése a terület tulajdonjogáról) értékelésére is,
539 Ítélet, 38. bek.
540 Lásd a contrario: CEDH, Barfod c. Dánia ügy, 1989. február 22-i ítélet, 35. bek; valamint CEDH, Perna c. Olaszország ügy, a Nagykamara 2003. május 6-i ítélete, 47. bek.
amelyeket a Megyei Bíróság figyelmen kívül hagyott,541 az ügyészség az eljárást M. I.
javára megtagadó határozata alapján hamisnak értékelve azokat. A strasbourgi bírák a panaszosok javára, jóhiszeműségük bizonyítékaként értékelték a bírónő álláspontjának közlésére irányuló többszöri próbálkozásukat is. A kiszabott büntetésről a Bíróság megállapította, hogy különösen súlyosnak bizonyult, az 1 582,- eurónak megfelelő nem vagyoni kártérítési összeg a kifizetés időpontjában tizenkét havi átlagjövedelemnek felelt meg. Végül kimondta: A panaszosok elítélése az elérni kívánt céllal szemben aránytalannak minősült, és a román hatóságok nem szolgáltattak elégséges bizonyítékot annak igazolására. Következésképpen megsértették az Egyezmény 10. cikkelyét.542
541 CEDH, Sabou és Pîrcălab c. Románia ügy, 2004. szeptember 28-i ítélet, 39-40. bek.
542 Ítélet, 43. bek.