Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata

Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése harmadik ülésszakán 1948. december 10-én fogadta el 217. (III.) sz. határozataként az „Emberi jogok nemzetközi chartáját”, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. A dokumentum – mint közgyűlési határozat – az államokat közvetlenül nem kötelezi, ugyanakkor a benne megfogalmazott szabályok – egyes szerzők szerint szokásjogivá vált, vagy már kodifikált normákként – immár nem tekinthetők csupán ajánlás értékűnek. Jogi jellegét megszületésétől kezdve viták övezték, Eleanor Roosevelt az elkészültét követően a következőképpen fogalmazott: a Nyilatkozat „nem szerződés, nem nemzetközi megállapodás. Nem jogi norma, vagy jogi kötelezettség, és nem célja, hogy az legyen. Az az emberi jogok és szabadságok alapelveinek nyilatkozata”, amelynek célja, hogy minden nemzet népeinek közös mértékadó vívmányául (standard of achievment) szolgáljon.¹⁴¹ Más kortárs küldöttek elérő véleményt képviseltek, a chilei Hernan Santa Cruz szerint „a Nyilatkozatban foglalt jogok bármely állam általi megsértése az Egyesült Nemzetek alapelveinek megsértését jelentené.” René Cassin a következőképpen fogalmazott: a Nyilatkozatot „az Alapokmány hiteles értelmezésének lehetne tekinteni”, továbbá javasolta, hogy az ott említett alapelveket a művelt nemzetek által elismert általános jogelvek-ként kellene számon tartani.¹⁴² Sir Hersh Lauterpacht 1950-ben a Nyilatkozatot jogilag kötelező értékűként kommentálta nyelvezete, elfogadásának körülményei, de legfőképpen az

140 The United Nations and human rights. Az Egyesült Nemzetek kiadványa, New York, 1984, 83. o.

141 GHANDHI,P. R.: i. m. 240. o.

142 GHANDHI,P. R.: i. m. 241. o.

elfogadó tagállamok ilyen irányú szándéka miatt.¹⁴³ A René Cassin által megfogalmazott hiteles értelemezés nézetet alátámasztandó érvelése szerint amennyiben elfogadjuk a Nyilatkozat ilyen jellegét, ebből az következik, hogy a dokumentum maga is jogilag kötelező.¹⁴⁴ Emmanuel Decaux a Nyilatkozatot az emberi jogok 1948 óta tartó fejlődése „közös törzsének” nevezte.¹⁴⁵

Az Egyetemes Nyilatkozat jogi jellegéről kialakult vita napjainkra lezárulni látszik, azonban a nemzetközi jog tudományát művelők álláspontja csak lassan jutott el idáig.

P. R. Ghandhi szerint a Nyilatkozat kétségtelenül egyike azon emberi jogi dokumentumoknak, amelyekről napjainkban a legtöbb tanulmány születik.¹⁴⁶ A nemzetközi jogi doktrína az 1960-as 70 es években még nem volt egységes a Nyilatkozat jogforrási jellegének elismerését illetően. 1960-ban Charles de Visscher még így írt: „A csupán morális értékkel bíró Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata jogok katalógusaként jelenik meg, amelyeket napjainkban egyetlen állam sem ismer el teljes egészükben”¹⁴⁷. Wilhelm G. Grewe hasonló álláspontra jutott a 70-es évek végén, (nem tulajdonítva kötelező erőt az Egyetemes Nyilatkozatnak) ám elismerte, hogy a nyilatkozati formában megfogalmazott, soft law jellegű dokumentumok „nem alábecsülendő befolyást gyakorolnak az új nemzetközi jog létrehozatalára”¹⁴⁸. Az 1968-ban megjelent Manual of Public International Law¹⁴⁹ emberi jogi fejezetének szerzője, Shigeru Oda akkori megállapítása szerint a Nyilatkozat nem szerződési természetű, mégis, mint az emberi jogok nemzetközi chartája, jelentős tekintélyt vívott ki, az államok alkotmányaikban és törvényeikben hivatkoznak rá, „az emberi jogok tartalmának általános útmutatója”-ként tekinthetünk rá.¹⁵⁰ 1979-ben Philippe Manin, nemzetközi jogi tankönyvében már utalt a Nyilatkozatban megfogalmazott jogok szokásjogi jellegére, amikor kimondta: „napjainkban kevésbé vitatott, hogy az Emberi

143 LAUTERPACHT,Sir Hersh: International Law and Human Rights. New York, 1950, 418. o.

144 LAUTERPACHT,Sir Hersh: i. m. 408. o.

145 DECAUX,Emmanuel: i. m. 86. o.

146 G^HANDHI,P. R.: i. m. 235. o.

147 VISSCHER,Charles de: Théories et Réalités en droit international public. Pedone, Paris, 1960, 165. o.

148 GREWE,Wilhelm G.: i. m. 776. o.

149 SOERENSEN,Max (szerk.): Manual of Public International Law. MacMillan, London, 1968.

150 PINTO,Roger: i. m. 8. o.

Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglalt alapelvek egyetemesen elfogadottak (universellement admis)”¹⁵¹. Kardos Gábor a Nyilatkozat kötelező erejét vizsgálva megállapította, hogy annak természetjogi megalapozása (miszerint az ENSZ Közgyűlés határozata kodifikált természetjognak lenne tekintető) nem fogadható el, ugyanis az államok abban a tudatban jártak el, hogy a határozat nem kötelező jellegű. A szokásjogi érvelés hibájaként állapította meg, hogy nem világos, mely időponttól kezdve lehet a dokumentumot a szokásjog részének tekinteni. Egyedül elfogadható megközelítésnek az Alapokmány autentikus értelmezésének elméletét tartja, ugyanis az ENSZ Alapokmánya nem tisztázza az 55. és 56. cikk tartalmát, (az embri jogok egyetemes tiszteletben tartásáról) ám a Közgyűlés, mint az ENSZ egyik fő szervének határozata autentikus jellegéhez nem férhet kétség.¹⁵² A kötelező erő elfogadása tehát, – annak ellenére, hogy a Nyilatkozatban foglalt jogok szokásjogi minőségét, vagy autentikus értelmezési jellegét illetően a szakirodalomban konszenzus jött volna létre – bizonyítottnak mondható. A véleménynyilvánítás szabadságát is magában foglaló Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 19. cikke szerint:

„Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.”¹⁵³

Az említett jogok gyakorlásának lehetősége ugyanakkor nem abszolút, a Nyilatkozat bizonyos esetekben lehetővé teszi korlátozásukat:

„Jogainak gyakorlása és szabadságainak élvezete tekintetében senki sincs alávetve más korlátozásnak, mint amelyet a törvény kizárólag mások jogai és szabadságai elismerésének és

151 MANIN,Philippe: Manuel de Droit international public. Masson, Paris, 1979. Idézi: PINTO,Roger: La liberté d’information et d’opinion en droit international… 10. o.

152 KARDOS Gábor: A nemzetközi emberi jog diszkrét bája. In: Fundamentum, 1998. 4. szám, 8. o.

153 KOVÁCS István és SZABÓ Imre (szerk.) Az emberi jogok dokumentumokban… 390. o.

tiszteletben tartásának biztosítása érdekében, valamint a demokratikus társadalom erkölcse, közrendje és általános jóléte jogos követelményeinek kielégítése érdekében megállapít.”¹⁵⁴

2.1.2. A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és az