A szabadság és a véleménynyilvánítás joga a filozófiai gondolkodásban

Az ember születésétől kezdődő szabadságának és az ember sérthetetlen, elidegeníthetetlen jogainak elmélete már a görög filozófusoknál fellelhető, a szofisták szerint a természetjog magasabb rendű és jobb, mint a fennálló törvények. Platón minden embert egy közösség polgárának tekintett, akik egyenlők és szabadok. Sauter megállapítása szerint a szofisták által kimondottak: a rabszolgaságnak a természet jogával ellentétes mivoltának kinyilvánítása, valamint az emberi méltóság és az emberi jogok elidegeníthetetlenségének kinyilvánítása történelmi fordulópontnak számított.¹⁵ Szophoklész Antigonéja így szól királyához:

„Olyan hatalmas soha nem lehet szavad, hogy bármi földi rendelettel elsöpörd az istenek íratlan, szent törvényeit.

Azok nem mától: mindöröktől állanak,

12 HENKEL,Heinrich: Einführung in die Rechtsphilosophie. Beck, München, 1977, 76. o.

13 MARCIC, René: Rechtsphilosophie. Rombach, Freiburg, 1969, 269. o.

14 M^ARCIC, René: i. m. 268. o.

15 SAUTER,Johann: Die philosophischen Grundlagen der Naturrecht. Sauer és Auvermann, Frankfurt am Main, 1966, 202. o.

és senki sincs, ki fölfedné keltüket.”¹⁶

Verdross az „Allgemeine Rechtsphilosophie” c. művében elismerte az általa korábban tagadott álláspontot, amely szerint Platónnál már megtalálhatók voltak a sérthetetlen emberi jogok kezdetei,¹⁷ amelyek nem bontakozhattak ki, mivel Platón nem csupán a rabszolgasághoz ragaszkodott, (A „Törvények”-ben következőképp szól: „Világos, hogy az ember, ez a nehezen kezelhető lény, egykönnyen nem lesz hajlandó, hogy a szükség parancsolta megkülönböztetést szolga meg szabad és úr között a gyakorlatban elismerje.”)¹⁸ hanem a gyarlók, valamint a kiválók nyomoréknak született gyermekei kitételéhez is¹⁹; nem ellenezte az orvosi ellátásnak a gyógyíthatatlan betegektől való megtagadását sem.²⁰ Mindezek ellenére állította Verdross a fentieket, ugyanis Platón – eltérően a korábbi gondolkodóktól – elismerte az ember méltóságát. Arisztotelész szerint a jog a természettől fogva, függetlenül az emberi véleménytől, vagy döntéstől létezik.²¹ A rabszolgasághoz való viszonya hasonló Platónéhoz, szerinte az emberek természetes állapotukban szabadok vagy rabszolgák. Álláspontja alapján a jogállásra kihatással lehetnek a testi jegyek is.²² Az emberi és isteni jog megkülönböztetését illetően a rómaiak közül megemlítendő Ciceró, aki a természetjogot valódi törvényként tartotta számon, amely az idők kezdete óta létezett, már az írott jog és az állam megjelenése előtt is. A természetjogot az istenség jogaként fogta fel, amely istent és embert egyaránt kötelez. Egy törvényalkotó sem helyezheti a természet jogát hatályon kívül, és nem mentesíthet egyetlen természetjogi kötelezettség alól sem. Ciceró gondolatai által a természetjog megszűnt a filozófia kizárólagos tárgya lenni, a jogi gondolkodás

16 SZOPHOKLÉSZ: Antigoné. Mészöly Dezső fordítása. In: Szophoklész drámái. Európa könyvkiadó, Budapest, 1979, 76. o.

17 VERDROSS,Alfred: Abendländische Rechtsphilosophie. 2. kiadás, Springer, Wien, 1963, 39. o.

18 PLATÓN: Törvények, 6. könyv, 777. b. Kövendi Dénes fordítása. In: Platón összes művei, 3. kötet, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984, 698-699. o.

19 PLATÓN: Az állam. 5. könyv, 460 c. Jánosy István fordítása. Gondolat, Budapest, 1988, 196. o.

20 PLATÓN: Az állam. 3. könyv, 407 e. Jánosy István fordítása. Gondolat, Budapest, 1988, 125. o.

21 ARISZTOTELÉSZ: Rétorika. 1. könyv, 13 fejezet, 1373 b. Adamik Tamás fordítása. Gondolat, Budapest, 1982, 70. o.

22 „A természet ugyan a szabad embernek s a szolgának még a testét is meg akarja különböztetni, emezeké erős a szükséges munkára, amazoké pedig egyenes tartású, mely az olyan munkára alkalmatlan, de megfelel az állampolgári életre…” ARISZTOTELÉSZ: Politika. 1. könyv, 1254 b. Szabó Miklós fordítása. Gondolat, Budapest, 1984, 78. o.

és a jogalkotás tárgya lett.²³ Seneca is hasonlóan foglalt állást, azzal, hogy a rabszolgák ellen megengedett mindent, a bennük való károkozást kivéve, amelyet az általános jog tilt meg.²⁴

A szabad véleménynyilvánítás jogának alkotmányos szabályozása az ókorban ismeretlen volt ugyan, ám mindebből nem következik, hogy e szabadságot nem ismerte volna az antik világ joga. Gornig szerint sokkal inkább olyan természetes, magától értetődő szabadságjogról van szó, amelynek törvényi megerősítése szóba sem került.²⁵ A magánszemélyek nem egyénként, hanem mint a társadalom tagjai bírtak jogokkal. Mint a társadalom tagjai, annak kialakítására voltak hivatottak, egyénként viszont a közösségi akaratnak voltak alávetve.²⁶ A szólásszabadságot a valódi demokrácia követelményének tekintették, Platón Az Állam című munkája nyolcadik könyvében a demokratikus állam jellegzetes vonásairól a következőket olvashatjuk:

„SZÓKRATÉSZ: Mi módon élnek ezek az emberek? Milyen is az ilyen alkotmány? Világos, hogy majd az ilyen ember minősül demokratikusnak.

A^DEIMANTOSZ: Világos.

SZÓKRATÉSZ: először is a polgárok szabadok, az állam telve van szabadsággal és szabad véleménynyilvánítással, és bárki azt teheti, amit akar.

ADEIMANTOSZ: Világos.

SZÓKRATÉSZ:Ahol pedig szabadság van, világos, hogy a magánéletét mindenki úgy rendezi be ahogy épp jólesik.”²⁷

A művészet és a cenzúra viszonyáról alkotott felfogását a „Törvények” 7. könyvéből ismerhetjük meg:

23 C^ICERÓ: A köztársaságról. III. könyv, 22. fej. 39. §. Idézi: G^ORNIG,Gilbert Hanno: i. m. 11-12. o.

24 CICERÓ: De Clementia. I. könyv, 18,2. fej. uo.

25 GORNIG,Gilbert Hanno: i. m. 57. o.

26 Uo.

27 PLATÓN: Az állam. 8. könyv, 557 b. Jánosy István fordítása. Gondolat, Budapest, 1988, 320. o.

„Mire hoztuk fel ezt a példát? Nemde arra, hogy a költők fajtája egyáltalán nem képes a jót és rosszat megkülönböztetni? Ha tehát egy költő akár szóban, akár dallamban elhibázza azt, s nem a jót kéri imádságában, akkor a polgárok is épp a legfontosabb dolgokban az ellenkezőért fognak könyörögni, mint amiért kellene. S ennél nagyobb tévedést nemigen lehet elkövetni.

(…) A költőnek alkotásában nem szabad eltérnie attól, ami az államban hagyományosan igazságosnak, szépnek, jónak van elfogadva. S költői alkotásait nem szabad senkinek a magánemberek közül előbb megmutatnia, mielőtt az erre választott bíráknak és a törvények őreinek be nem mutatta, és azok tetszését el nem nyerte.”²⁸

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a szabadság, és vele együtt a véleménynyilvánítás szabadsága az ókorban, és a középkorban is csupán a személyek bizonyos csoportjainak jogaként kapott elismerést, annak ellenére, hogy a szabadságot a természetjogból vezették le.

A köztársasági, és részben a császárkori Róma is megértően viseltetett a gondolatok és eszmék szabad megvitatásával szemben, a valódi szólásszabadság jogával ugyanakkor csupán az auctoritas-szal bírók rendelkezhettek.²⁹ Az embert megillető szabadságjogok katalógusáról természetesen ebben a korban sem beszélhetünk, mindazonáltal találhatók példák a véleménynyilvánítás szabadságát érintő jogi szabályozásra. A Tizenkéttáblás törvény VIII. táblájának töredékesen ugyan, de fennmaradt szövege a gonosz énekek ráéneklését rendelte büntetni.³⁰ A szólásszabadságról tanúskodik Tacitus írása, aki az Évkönyvek IV. könyvében a következőképpen fogalmaz:

„Antonius levelei, Brutus beszédei hamis gyalázkodást szórnak ugyan Augustusra, de erősen maró éllel; Bibaculusnak és Catullusnak a Caesarokat ócsárló verseit ma is olvassák: de az

28 PLATÓN: Törvények, 7. könyv, 801. b-d. Kövendi Dénes fordítása. In: Platón összes művei, 3. kötet, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1984, 737-738. o.

29 GORNIG,Gilbert Hanno: i. m. 58. o.

30 A töredék megmaradt része a következő: „QUI MALUM CARMEN INCANTASSIT…” Ciceró értelmezése szerint: „A mi XII táblánk, midőn oly kevés dolgot nyilvánított főbenjárónak, ezek közé sorolandó cselekménynek ítélte, ha valaki ’ráénekelt’ vagy olyan éneket költött, hogy ezzel másra becstelenséget vagy gyalázatot hozott.” Zlinszky János fordítása. In: ZLINSZKY János: A tizenkéttáblás törvény töredékei.

Kézirat. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993, 25. o.

isteni Iulius, az isteni Augustus tűrte és hagyta mindezt, nem is könnyen mondanám meg, mérsékletből-e, vagy bölcsességből, mert a megvetett dolgok elenyésznek, az indulatoskodás viszont az elismerés látszatát kelti.”³¹