A közerkölcs az ítélkezési gyakorlatban

Az első ítélet, amelynek során a közerkölcs kérdése merült fel, 1976-ban született.

Talán nem érdektelen felidézni az ügy azon részleteit, amelyek más fényben láttatják az ítélet gyakran idézett alaptézisét a közerkölcs európai standardjának bizonytalan jellegéről. Jelen esetben egy gyermekeknek szóló, többek között szexuális felvilágosítást is tartalmazó könyv kiadója, Richard Handyside ellen folyt eljárás Angliában, a pornográfiaellenes törvény rendelkezéseinek megszegése miatt, amelynek során a Little Red Schoolbooknak a kiadónál, valamint a nyomdában fellelhető példányait az angol hatóságok elkobozták. Az említett törvény értelmében egy cikk obszcénnek minősül, amennyiben hatása olyan természetű, amely egészében értékelve erkölcsileg lezülleszti és megrontja azon személyeket, akiknek, tekintettel az érdemi körülményekre, esélyük volt azt elolvasni, látni vagy hallani annak tartalmát.²⁸⁴ A Handyside-ügyben született ítéletet gyakran idézik a sajtószabadság egyik legjelentősebb döntéseként. Esetünkben, a közerkölcs meghatározása tekintetében jelentőséggel bírnak az ügy részletei is. Jóllehet az angol bíróságok megállapításai eltérő társadalmi helyzetben születtek, az 1960-as évek erkölcsi problémái nem vesztettek időszerűségükből. A könyv eredetileg 12 éven felüli iskolásoknak készült, többek

281 CEDH, Open Door and Dublin Well Woman c. Írország ügy, 1992. október 29-i ítélet, 68. bek.

282 Uo.

283 CEDH, Norris c. Írország ügy, 1988. október 26-i ítélet, 45. bek.

284 Az 1964-ben módosított, az obszcén kiadványokról szóló 1959. évi angol törvény 1. cikke értelmében: „Un article est réputé obscène au sens de la présente loi si son effet, ou celui de l'une de ses parties au cas où il en renferme plusieurs, est de nature, apprécié dans son ensemble, à dépraver et corrompre des personnes qui, eu égard aux diverses circonstances pertinentes, ont des chances d'en lire, voir ou entendre le contenu.”

CEDH, Handyside c. Egyesült Királyság ügy, 1976. december 7-i ítélet, 25. bek.

között a következő fejezetcímekkel: „az oktatás”, „az oktatók”. Az alcímek közül említésre méltó a klasszikus felvilágosító jellegűek mellett a „pornográfia”, „az abortusz” vagy „a homoszexualitás”, amelyekben az angol bíróságok obszcénnek minősülő megfogalmazásokat találtak. A könyv hátterét vizsgálva a bíróság nem talált a házasságra vonatkozó tartalmi elemet, mindezt amiatt kifogásolta, mert a kiadványt

„referenciajellegűnek” tekintették. A bíróság szerint a Little Red Schoolbook egésze alkalmas volt, hogy ártson a gyermekek és tanárok viszonyának (a kiadvány bevezetőjében „a felnőttek mind papírtigrisek” kijelentés szerepelt), úgy, hogy közben a gyermekek önmegvalósítását tekintette mindenek (olykor a törvények) felettinek.

Nem tekintette törvényellenesnek a hasis fogyasztását vagy a 16 évnél fiatalabb lányokkal való szexuális kapcsolatot, amely az angol jog szerint tilos volt; a pornográfiával kapcsolatban a bíróság megállapítása szerint a könyv elolvasása során a gyermekek azt a következtetést vonhatták volna le, hogy abból „jó ötleteket meríthetnének”. A könyv anélkül szólt az állatokkal történő szexuális viszonyról, hogy elítélte volna azt. (A kiadvány – mint korábban említésre került – kifejezetten iskolás korúaknak készült…) Az angol hatóságok többek között a pornográfiaellenes törvényre hivatkozva elkobozták a fellelhető példányokat, valamint megsemmisítették a nyomtatáshoz szükséges mintával együtt. A kérelmező, a mű kiadója szerint mindez az Egyezmény 10. cikkében foglalt véleménynyilvánítás szabadságát sértette. A strasbourgi Bíróság ítéletében kifejtette: az Egyezmény által felállított (jog)védelmi mechanizmus szubszidiárius jellegű az állami jogvédelmi rendszerekhez képest, és elsősorban az államok feladata az Egyezményben szabályozott jogok biztosítása.

Miután pontosította az erkölcsről adott definíciót (amely szerint nem létezik időtől és helytől független „európai” erkölcsfogalom²⁸⁵) hangsúlyozta, hogy a „szükségesség”, valamint az „ellentmondást nem tűrő társadalmi igény” megállapítása elsősorban szintén az állami hatóságok feladata, amelyek a Bíróságnál előnyösebb helyzetben vannak az erkölcsi kérdések megítélése terén. Strasbourg mindössze a felügyelet gyakorlását vállalhatja magára, ami a demokratikus társadalomban való szükségességet illeti.

Gyakorolva e jogát nem zárkózott el a kiadvány konkrét minősítésétől sem (!), amikor

285 Lásd: fentebb.

az angol igazságszolgáltatási hatóság határozatával kapcsolatban megállapította: „A kiadvány lényegében tisztán ténybeli információkat tartalmaz, általában pontosakat, és gyakran hasznosakat, amint ezt a London Quarter Sessions megállapította. Mégis egyaránt magában foglal, különösen a szexualitást érintő, és a tanulókról szóló rész

»Légy önmagad« alrészében olyan mondatokat, vagy bekezdéseket, amelyeket a fejlődésük kritikus szakaszán áthaladó fiatalok úgy értelmezhetnek, hogy korai és számukra ártalmas tapasztalatokat szerezzenek, netán bizonyos törvénysértések elkövetéséhez fogjanak.”²⁸⁶ Az eset összes körülményére tekintettel a strasbourgi Bíróság nem állapította meg a 10. cikkbe való ütközést; e döntésében hosszú időre előremutatóan határozta meg a közerkölccsel, és annak megítélésével kapcsolatos álláspontját, amelyet az újabb ügyekben általában következetesen képvisel.

A legutóbbi idők strasbourgi ítélkezési gyakorlatának érdekes példáját adja a Hashman és Harrup c. Egyesült Királyság ügy,²⁸⁷ amelyben a kérelmezők egy nyilvános és engedélyezett angliai rókavadászatot zavartak meg szándékosan, megtévesztő vadászkürt-, hang- és füttyjeleket adva, amelynek következtében néhány, a vadászatban résztvevő kutya a vadászterülettől eltávolodott, majd egy autóúton egyiküket teherautó gázolta el. A kérelmezők az angliai eljárás során beismerték, hogy szokásuk a vadászatok szabotálása, szándékuk az volt, hogy a vadászkutyáknak a vadászmestertől és a lovasoktól való elcsalogatásával megakadályozzák a rókák elpusztítását. A Magistrates’ Court első fokon megparancsolta a kérelmezőknek, hogy tegyenek ígéretet

„jó magaviselet tanúsítására”, és a jó erkölcsbe ütköző magatartásuk miatt a kérelmezőket 100 font sterling 12 hónapra való bizományba tételére ítélték. A büntetést az 1361. évi, a békebírókról szóló törvény, valamint az 1980. évi, a Magistrates’ Court-okról szóló törvény alapján szabták ki. Az ítéletben megállapítottak mindazonáltal nem minősülnek büntetőjogi szankciónak. A másodfokon eljáró Crown Court ítélete szerint az elsőfokú ítéletnek megfelelően a kérelmezők magatartása (az állatok veszélyeztetésén túl) a jó erkölcsbe ütközött, anélkül, hogy a közrendet

286 Ítélet, 52. bek.

287 CEDH, Hashman és Harrup c. Egyesült Királyság ügy, 1999. november 25-i ítélet.

veszélyeztette volna. Az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt a kérelmezők az Egyezmény 10. cikkére hivatkozva panaszolták, hogy az angol bíróságok nem tartották tiszteletben a szabad véleménynyilvánításhoz való jogukat, ugyanis a jó erkölcsbe ütköző magatartásukra való hivatkozással történt büntetés nem volt törvényben meghatározott. A kérelmező állítása szerint a jó erkölcsbe ütköző magatartást illető jogszabályok nem felelnek meg a 10. cikk támasztotta követelményeknek, mivel nem tartalmaznak elégséges objekív kritériumot, továbbá a „jó magaviseletre” való kötelezés azért sem minősül törvényben meghatározottnak, mivel nem pontosítja az érintett személyek számára, hogy jogszerűen mit tehetnek meg, és mit nem. A Bíróság elfogadta a fenti érvelést annak ellenére, hogy egy korábbi ítéletében egy angol bíróság által a „közrendbe nem ütköző jó magatartásra kötelezés” esetében a törvényben meghatározottság kérdésében nem talált aggályokat, mivel a közrendnek törvényhozó általi meghatározását nem találta egyezménysértőnek, hasonlóan korábbi, a közerkölcs meghatározását érintő ítéleteiben megfogalmazottakhoz.²⁸⁸ A bírói tanács tagjainak álláspontját Baka András bíró sem osztotta, különvéleményében elemezte a vonatkozó korábbi ítélkezési gyakorlatot. Következésképpen nem találta egyezménysértőnek az angol bíróságok ítéleteit, amelyekben a kérelmezőt a „jó erkölcsnek megfelelő viselkedésre” kötelezték, annál is inkább, mivel azok legálisan szervezett szórakozást, egy vadászatot zavartak meg szándékos magatartásukkal, amely a bíróságok szerint nem veszélyeztette ugyan a közrendet, de a jó erkölcsbe ütközött. A követendő magatartás egyértelműségéhez nem fér kétség. Az e magatartástól való tartózkodás kimondása álláspontja szerint semmiképpen nem tekinthető a véleménynyilvánítási szabadság olyan korlátozásának, amely nem törvényben meghatározott.²⁸⁹

288 CEDH, Steel c. Egyesült Királyság ügy, lásd:fent.

289 Lásd: BAKA András bíró különvéleménye a Hashman és Harrup-ügy 1999. november 25-i ítélethez.