Nem hivatásos bíró megsértése – a sajtóban

A Perna és Skałka ügy kérelmezőihez hasonlóan Bjørn Barfod az Emberi Jogok Európai Bizottsághoz eljuttatott panaszában egy bírói tanács tagjainak rágalmazása miatti elítélését tartotta a véleménynyilvánítás szabadságába ütközőnek. A Bizottság a kérelmet a Bíróság elé utalta, amely egyes vélemények szerint példátlanul szigorú ítéletet hozott az ügyben,⁵¹³ ugyanakkor Pierre Lambert az ítélkezési gyakorlat egyetlen olyan kivételének tartotta, amelyben a Bíróság a becsület és a jó hírnév védelmét a véleménynyilvánítás szabadságához való jognál nagyobb mértékben tartotta védendőnek. Jóllehet a kérelem alapja a 80-as évek végén Dániában lefolytatott eljárás volt, de a Bíróság 1989-ben született ítéletében kimondottakat – amint a fentiekben láthattuk – a mai joggyakorlat egyre inkább követni látszik. Az ügy panaszosa Bjørn Barfod, grönlandi kőfaragó volt, aki a helyi adórendeletet bíróság előtt vitató Grönlandon dolgozók érdekében írt újságcikkében kritikával illette a bírói tanács összetételét. Az ügyben eljáró Grönlandi Felsőbb Bíróság⁵¹⁴ három tagja közül kettő nem hivatásos bíróként (ülnökként) vett részt az eljárásban, akik egyben a helyi

513 Lásd: Gölcüklü bíró különvéleményét.

514 Cour supérieur de Groenland (Grønlands Landsret).

önkormányzat közalkalmazottai voltak. A panaszos által a cikkben leírtak szerint a két tisztviselő (egyikük a helyi múzeum igazgatója, másikuk a város lakásügyi tanácsosa) elfogult volt a helyi adókat illetően, ugyanis a munkaadójuk adóbevételeiről döntöttek a perben, és a dán alkotmány szerint nem is vehettek volna részt az eljárásban. A bíróság ugyan titkosan szavazott, de a panaszos állítása szerint nem volt kétséges, hogy az önkormányzat javára 2:1 arányban született döntés meghozatalakor hogyan szavazott a két ülnök. A Felsőbb Bíróság hivatásos bírája a panaszos cikkét úgy ítélte meg, hogy az alkalmas volt a két ülnök tekintélyének csorbítására, és általánosságban arra, hogy az állampolgárok előtt aláássa az igazságszolgáltatás tekintélyét;⁵¹⁵ majd mint a legmagasabb rangú grönlandi igazságügyi tisztviselő, „felkérte” a sziget rendőrfőnökét rágalmazás miatti büntetőeljárás megindítására. A panaszost a grönlandi bíróság bűnösnek találta, és ítéletében kimondta: Bjørn Barfod „a kérdéses cikkben olyan kifejezéseket használt, amelyek alapján a két érintett joggal hihette, hogy becsületük sérelmet szenvedett”. A panaszost a fellebbviteli eljárás során is elmarasztalták, és pénzbüntetésre ítélték, amelyet követően az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, amely ítéletének meghozatalakor – korábbi gyakorlatához híven – figyelembe vette a bepanaszolt állam sajátos viszonyait, így a grönlandi bíráskodásnak az európai kontinensen bevettől olykor jelentősen eltérő sajátosságait is. (Hasonlóan járt el a Bíróság a Rekvényi c. Magyarország ügyben,⁵¹⁶ amikor ítéletének meghozatalakor figyelembe vette a sajátos magyar viszonyokat.) Grönlandon széles körben vonnak be laikusokat az igazságszolgáltatásba, a kerületi bíróságokon a háromtagú bírói tanács minden tagja laikus, akik általában négy éven keresztül állampolgári kötelezettségként látják el a bírói feladatokat. Minden szavazati joggal rendelkező állampolgár kötelezhető erre, szokásos polgári foglalkozása gyakorlása mellett, akik a dán jog szerint kötelesek betartani a függetlenség követelményét, és csak a hatályos jogszabályok és a bemutatott bizonyítékok alapján ítélkezhetnek. A grönlandi fellebbviteli fórum megállapítása szerint a panaszos nem bizonyította állításait,

515 CEDH, Barfod c. Dánia ügy, 1989. február 22-i ítélet, 8-10. bek.

516 Lásd fentebb.

amelyeket csupán a háromtagú bíróság összetételéből levont következtetése alapján fogalmazott meg.

A Bíróság, mérlegelve a dán bírói fórumok, és az Emberi Jogok Európai Bizottsága érvelését, megállapította, hogy a panaszos cikke két állítást tartalmazott: Az egyik a felsőbb bíróság összetételére vonatkozott, a másik szerint a nem hivatásos bírák „tették a dolgukat”, amely a jelen összefüggésben annyit jelent, hogy a helyi önkormányzat alkalmazottaiként, és nem független bíróként szavaztak. A panaszos szabad véleménynyilvánításhoz való jogába való beavatkozást a második állítás váltotta ki, amelyet a Bizottság eljárásában még egyezménysértőnek talált. (A Bíróság által nem osztott véleményének indoklása szerint az igazságszolgáltatás működésével kapcsolatos közérdekű témát dolgozott fel, és még ha a cikk sértő is lehetett az ülnökökre nézve, nagyobb érdek fűződött volna ahhoz, hogy a bíróságok működéséről nyilvános vita jöjjön létre, mint a nem hivatásos bíráknak a panaszos megjegyzéseitől való védelméhez. Vádjai tehát megfeleltek a témában kialakult politikai vitának, amelyben az elfogadható kritika határai tágabbak.⁵¹⁷)

Az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletének meghozatala során a dán kormány érveit fogadta el, amely szerint a nevezett tisztviselők bírói feladatot láttak el, a panaszos pedig bizonyítékokkal alá nem támasztott állításait megfogalmazó cikkében becsületsértő és személyeskedő módón nyilatkozott róluk, amely alkalmas volt arra, hogy lejárassa őket a közvélemény előtt,⁵¹⁸ következésképpen a dán bíróságok eljárása nem ütközött az Egyezmény 10. cikkelyébe. Az ítélethez Gölcüklü bíró fűzött különvéleményt, amelyben hangot adott azon meggyőződésének, hogy esetünkben annak ellenére, hogy az ülnökök nem voltak politikusok, valójában politikai vitáról volt szó, ugyanis az igazságszolgáltatás rendszere feletti vita feltétlenül ilyennek minősül.

Álláspontja szerint jelen esetben nem lehet a Lingens-ügyben megfogalmazottakból – ti.

hogy a politikusok nagyobb fokú kritika elviselésére kötelesek, mint az „közönséges”

517 CEDH, Barfod c. Dánia ügy, 1989. február 22-i ítélet, 31. és 35. bek.

518 Ítélet, 35. bek.

állampolgárok – a contrario következtetést levonni. Az említett megállapodásával a Bíróság bizonyosan nem kizárólag a politikusokra kívánta korlátozni a nyilvános politikai kritika lehetőségét, kizárva ezzel az állami intézményekről (amelyek alkalmazottai ugyan nem politikusok, de részt vesznek a közügyekben) folytatott szabad vitákat. Eszerint nem lehetnek a bírák becsületére nézve sérelmesek a panaszos állításai, ugyanis az igazságszolgáltatás rendszeréről folytatott vitákkal kapcsolatos közérdek előnyt élvez a bíráknak a panaszos cikkében megfogalmazott kritikáktól való megóvásához fűződő érdeke előtt. Érvelésében Gölcüklü bíró hivatkozott az „európai standardokra” is, ugyanis a Bíróság feladatának tekintette a fent nevezett standardok létrehozását, amelyekkel nehezen egyeztethetők össze a dán kormány által védelmükre felhozott, az igazságszolgáltatási intézményekkel kapcsolatos partikularitások.⁵¹⁹ Gilles Dutertre, értékelésében a bírák személye elleni támadást és a bírósgok összetételének kifogásolását egymástól nehezen elhatárolhatónak tartotta, következésképpen a korábbi Bírói gyakorlattal ellentétesnek minősítette a Barfod-ügyben született ítéletet.⁵²⁰