Az ügyészség tekintélye

Az igazságszolgáltatás tekintélyének megóvása motiválta a szlovák bíróságokat, amikor a Lešník c. Szlovákia ügy⁵²⁷ panaszosát egy ügyész rágalmazása miatt ítéletek el. A strasbourgi bíróság az ítéletet annak ellenére nem tartotta egyezménysértőnek, hogy olyan körülményeket is figyelembe vettek, amelyek az értékelt cselekmény elkövetése és a jogerős döntés megszületése közötti időszakban következtek be. Az eset körülményei több pontban is hasonlítanak a Bíróság Skałka c. Lengyelország ügyben hozott ítéletében hivatkozotthoz, a Bíróság ez esetben is következetes maradt korábbi joggyakorlatához. Az ítélet értelmezéséhez szükséges a szlovák bírósági eljárást megelőző néhány körülmény bemutatása. Az ügy panaszosa, Alexej Lešník 1991.

december 2-án egy cseh állampolgárságú üzletember ellen kezdeményezett csalás miatt eljárást a Kassai Városi Ügyészségen, ám a különböző hatóságok általi vizsgálatot követően nem indult ellene eljárás. Egy évvel később a panaszost megfenyegették, majd lövéseket adtak le lakásának ablakára, hivatkozása szerint mindez a volt

526 Lásd: A moldáv Pavlovschi bíró különvéleménye, III. pont.

527 CEDH, Lešník c. Szlovákia ügy, 2003. március 11-i ítélet.

kommunista párttagokról írt cikkeinek következménye volt. 1993-ban a kassai hírközlési ügynökségnél azt panaszolta, hogy telefonját lehallgatják, majd néhány hónappal később rendőrségi eljárás indult ellene, amelyet a nyomozóhatóság szerint az általa korábban megvádolt cseh üzletember ellen elkövetett cselekményei miatt indítottak. Mindezeket követően kérelemmel fordult a Kassai Járási Ügyészhez, az ellene indított nyomozás megszüntetése érdekében, amelyben sérelmezte, hogy a nyomozók lehallgatták telefonját, egyben feljelentést tett ismeretlen tettes(ek) ellen a telefon-lehallgatás miatt, majd levelet írt P. kassai I. kerületi ügyésznek, őt azzal vádolta, hogy „kommunista titkosszolgálati ügynökök módszerével” koncepciós eljárást indított ellene, ugyanakkor arról biztosította, hogy nem engedi magát megfélemlíteni, különösen nem olyan emberek által, akik – mint állítása szerint az I.

kerületi ügyész – kétes (értsd: kommunista) múlttal rendelkeznek. A panaszos P-t figyelmeztette a törvények betartására, és arra, hogy az ügyész nem „Tátra és a Vág ura”⁵²⁸, tehát nem rendelkezik korlátlan hatalommal. P. I. kerületi ügyész a levelet továbbította felettesének, a Kassai Kerületi Ügyészség vezetőjének, aki tájékoztatta Lešníket, hogy P. ügyész nem rendelte el telefonjának lehallgatását, és nem járt el jogellenesen vele szemben. Eközben a panaszos a szlovák főügyésznél is panaszt tett P.

ellen, amelyben hatalmával való visszaéléssel vádolta, nevezetesen, hogy elegendő bizonyítékok ellenére nem emelt vádat a korábban említett cseh üzletember ellen.

Ebben állítása szerint szerepet játszott az a pénz, amit csalásainak leplezése érdekében az üzletember ügyvédjétől kapott. Mindemellett az ügyészt azzal vádolta, hogy az üzletember feljelentése miatt emelt vádat ellene, ugyanis egy, az állítása szerint a P-által megbízott nyomozó „jótanácsára” sem vonta vissza a csalás ügyében tett feljelentését. Mindezeket követően a Főügyészség eljárást indított a panaszos ellen a kassai I. kerületi ügyész rágalmazása miatt. Az ügyet a liptószentmiklósi ügyészségre tették át, amely 1994 júniusában vádat emelt a panaszos ellen, aki 1994 szeptemberében végül visszavonta a cseh üzletember ellen tett feljelentését.

528 Szlovák kifejezés, lásd: ítélet, 15. bek.

Az ügy ezután került a nyilvánosság elé, ugyanis egy újság beszámolt a panaszos ellen indított eljárásokról, idézve az általa a pozsonyi Főügyészségnek írott levélből. A cikket író újságíró a volt kommunista párt tagjainak feltételezett kassai összeesküvéséről írt, amelyet a panaszos ellen követtek el. 1995 áprilisában az ügyet elbíráló Tőketerebesi Járási Bíróság a panaszost közhivatalnok rágalmazása miatt négy hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, fellebbezését a Kassai Kerületi Bíróság elutasította.

A strasbourgi Bíróság eljárásában a beavatkozás „demokratikus társadalomban való szükségességét” vizsgálva megállapította: A közszolgálatot ellátókkal szemben elfogadható kritika határai bizonyos körülmények között tágabbak, mint a magánemberekkel szemben megfogalmazhatók. Ugyanakkor nem mondható ki, hogy a közszolgálatot teljesítőket tevékenységüket tekintve ki kell tenni a politikusokkal szembenihez hasonló kritikának. Ellenben élvezniük kell a közösség bizalmát feladataik sikeres ellátása esetén, valamint szükséges, hogy védelemben részesüljenek az őket érő, sértő szóbeli támadásokkal szemben.⁵²⁹ A Bíróság szerint nem kétséges, hogy egy demokratikus társadalomban a magánszemélyek jogosultak az igazságszolgáltatás működésével kapcsolatos észrevételek megtételére, és kritikák megfogalmazására. Mindazonáltal e kritika nem léphet át bizonyos határokat. A Bíróság megállapította, hogy a nemzeti hatóságok alapvetően jobb helyzetben vannak annak megítélése terén, hogy mérlegelési jogkörükkel élve biztosítsák az egyensúlyt az egymástól eltérő érdekek érvényesülése között.⁵³⁰ A Bíróság megállapítása szerint a panaszos levelének azon részében, amelyben az ügyész személyes kvalitásait minősítette, véleményét fejtette, ki, a második felében azonban olyan tényeket állított (mint például az ellene felhozott vád fenntartása, hatalmával való visszaélés, telefonjának jogellenes lehallgatása), amelyek bizonyítását a szlovák bíróságok joggal követelték meg. Az eljárásban megállapítást nyert, hogy a panaszos a fent említetteket nem tudta bizonyítani, a Bíróság pedig nem talált semmilyen körülményt, amely arra utalt volna, hogy a bíróságok a panaszos ügyében jogellenesen vagy önkényesen jártak

529 Ítélet 53. bek.

530 Ítélet, 55. bek.

volna el. A panaszos állításai súlyosak voltak, és többször megismételte azokat, a Főügyésznek küldött levél tartalma alkalmas volt az ügyész becsületének, illetve jó hírének megsértésére. Miután a levél tartalma az újságcikk által a nyilvánosság elé került, a Bíróság elképzelhetőnek tartotta, hogy nyilvános vita kibontkozására adhattak lehetőséget, valamint figyelembe vette, hogy a cikket egy harmadik személy írta, és a panaszos elítélésekor a szlovák bíróságok nem hivatkoztak a cikkre. A jó hírnév megsértését viszont súlyosbítja valótlan állítások sajtóban történt megjelenése, amelyhez a dokumentumokat a panaszos szolgáltatta. A Bíróság végül, hangsúlyozva a nemzeti hatóságok bizonyos mérlegelési jogkörét, és kitérve arra, hogy a panaszosra kirótt büntetés a kiszabhatónak csupán az alsó mértékét érte el, a beavatkozást egy

„demokratikus társadalomban jogszerűnek” minősítette, és nem állapította meg az Egyezmény megsértését.⁵³¹ Az ítélethez Sir Nicolas Bratza és Maruste bíró fűzött különvéleményt, amelyben kifejtették: Annak ellenére, hogy a panaszos állításai nem nyertek bizonyítást, és amellett, hogy a közszolgálatot teljesítőknek nagyobb fokú kritikát kell elviselniük, fel kell, hogy legyenek készülve az olyan magánlevelek tolerálására is, amelyek sértőek vagy szélsőségesek, illetve megalapozatlan vádakat tartalmaznak. Mindezek alapján a két bíró úgy vélte, a szlovák hatóságok egyezménysértő módon jártak el. Vélekedésüket a Bíróság nem egészen két hónappal később született Skałka c. Lengyelország ügyben⁵³² hozott ítélete sem támasztotta alá, megállapítható tehát, hogy a strasbourgi joggyakorlat – annak ellenére, hogy a két ítélet eltérő összetételű tanácsban született⁵³³ – a fent említett feltételek fennállása esetén a magánlevélben megfogalmazott rágalmazó, illetve becsületsértő kijelentéseket is az Egyezménybe ütközőnek minősíti.

531 Ítélet, 63-65. bek.

532 Lásd fentebb.

533 A mindkét eljárásban részt vett Garlicki bírót kivéve.