Kisebbségi autonómia és a véleménynyilvánítás szabadsága

A kisebbségi kérdéseket tárgyaló közép- vagy kelet-európai jogász számára nem jelent meglepetést, hogy a nyugat-európai, a kisebbségek jogait csupán egyéni emberi jogként elismerő felfogás a nemzet fogalmát az állampolgáréval azonosítja,³³⁰ nem tévén különbséget a mi felfogásunk szerint oly egyértelműen elkülöníthető fogalmak között. Mindezek tudatában nem meglepő a török jogrendszernek a török nemzet fogalmáról alkotott felfogása. A Török Szocialista Párt és mások c. Törökország ügyben³³¹ a kérelmezők – a párt alapító tagjai – a szervezet feloszlatását sérelmezték, amelyet a török Alkotmánybíróság a területi integritás és a nemzet egysége veszélyeztetése miatt foganatosított (ti. a program ellentétben állt a fent nevezett elvekkel, és az alapokmány tartalmazott utalást a nemzeti felszabadító mozgalmakra is). A török Alkotmánybíróság indokolásában megnyilatkozott a „török nemzet” fogalmáról, amelyet az alkotmány értelmében a következőképpen értelmezett: „Mindazon személyeket, akik a Török Köztársaságot alkotják, török nemzetnek nevezik.”³³² (…) „A nemzetet alkotó etnikai csoportok nem oszlanak többségre és kisebbségre.”³³³ Az Alkotmánybíróság mindezt az általános diszkrimináció-tilalommal támasztja alá (hasonlóan a francia Conseil constitutionnel érveléséhez, amely szerint – mint fentebb láthattuk – a francia alkotmány nem enged meg semmiféle megkülönböztetést, amely az etnikai, faji származás alapján tenne különbséget a francia állampolgárok között). Kifejtette továbbá azt is, hogy az alkotmány nem tagadja meg a kurdok identitáshoz való jogát, a kurd eredetű állampolgárokat semmi nem akadályozza identitásuk kifejezésében, ui. a magánéletben, a munkahelyen és az írott sajtóban, valamint a művészetek terén használhatják a kurd nyelvet. Megjegyzendő, hogy mindez valóban jelentős előrelépés volt az elmúlt évtizedek gyakorlatához képest. A Lausanne-i Szerződést idézve ugyanakkor azt is megjegyezte: „Az eltérő nyelv vagy eredet nem elégséges ahhoz, hogy egy

330 Lásd: például a francia nationalité és a citoyenneté fogalmának elhatárolását, amely szerint az előbbi állampolgárságot, az utóbbi, egy szóval le nem fordíthatóan az állampolgári jogok-at jelenti.

331 CEDH, Török Szocialista Párt és mások c. Törökország ügy, 2003. november 13-i ítélet.

332 Ítélet, 15. bek.

333 Uo.

csoport számára a „kisebbség” minősítést megadják.”³³⁴ (E megállapítással kapcsolatban lényegesnek tartom megjegyezni, hogy az Alkotmánybíróság által képviselt, és a fentiekben vázolt álláspont megjelent az EBESZ 1991. július 19-i genfi szakértői értekezletének záródokumentumában is…) A vád és az ítélet szerint a párt függetlenségi harcra hívott fel, és ez az attitűdje a terrorista csoportokéhoz hasonló, amely erőszakra mozgósít. Az Alkotmánybíróság idézte még a Párizsi Chartát az Új Európáért, amely elítélte a rasszizmust, az etnikai eredetű gyűlöletet és a terrorizmust;

valamint a Helsinki záróokmányt, amely a határok sérthetetlensége és a területi integritás tiszteletben tartását hangsúlyozta. A hivatkozott belső jog a török Alkotmánynak a nemzet és az ország területének egységére utaló cikke³³⁵ mellett a politikai pártokról szóló törvény paragrafusait is idézte, amely többek között a következőket tartalmazza: „A politikai pártok a) nem állíthatják, hogy Törökország területén nemzeti vagy vallási, kulturális vagy hitvallási, faji vagy nyelvi különbözőségen alapuló kisebbségek léteznek, b) nem lehet céljuk, és nem folytathatnak olyan tevékenységet, amely arra irányul, hogy a Török Köztársaság területén a török nyelvtől és kultúrától eltérő nyelv és kultúra védelme, fejlesztése és terjesztése által kisebbségek létrehozásával aláássa a nemzeti egységet.”³³⁶ A kérelmező a strasbourgi Bíróság előtt nem hivatkozott az Emberi Jogok Európai Egyezménye diszkriminációt tiltó cikkére, csupán a 11., a gyülekezés és az egyesülés szabadságát kimondó cikk sérelmét panaszolta. Az ítéletnek a kisebbségi jogokkal, sőt az önrendelkezéssel és az autonómiával kapcsolatosan lényeges mondanivalója lehet számunkra. A Bíróság szerint a párt programja, amely az önrendelkezést is említette, a szövegkörnyezetben nem bátorít a Törökországtól való elszakadásra. Az ítéletnek – álláspontom szerint – leglényegesebb megállapítása, amelynek során a Bíróság kimonda: „Az a tény, hogy egy ilyen politikai tervezet (ti.

334 Mindazonáltal a hivatkozott Lausanne-i Szerződés - amelynek 37. cikke szerint Törökország elismerte a szerződésnek az Alkotmánnyal való egyenrangúságát – 39. cikke szerint nem lehet megszorításokat alkalmazni a török állampolgárok szabad nyelvhasználatát illetően a magánélet, a kereskedelem, a vallás, a sajtó, bármilyen természetű publikáció, vagy a nyilvános gyűlések területén.

Lásd: LECLERC, Jacques: i. m. 6. 1. pont.

335 A török Alkotmány 3. cikke szerint „A Török Állam területével és nemzetével, egy, oszthatatlan egységet alkot. (…)” Lásd: http://www.byegm.gov.tr .

336 A politikai pártok alapszabályáról szóló 1983. április 24-i 2820. sz. törvény, 81. cikk. Lásd: LECLERC, Jacques: i. m. 6. 3. pont.

autonómia) a török állam jelenlegi elveivel és felépítésével összeférhetetlennek tűnik, nem teszi azt a demokratikus szabályokkal ellentétessé.”³³⁷

Közép-Európa mai – elsősorban a határokon túli magyarságot érintő – romániai eseményeit szemlélve a strasbourgi Bíróság fenti megállapításának jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni.³³⁸

A Bíróságnak a Török Szocialista Párt ügyében hozott ítéletében kifejtettek szerint „A demokrácia lényegét képezi a különböző politikai tervek előterjesztése és megvitatása, még azoké is, amelyek újra felvetik egy állam aktuális szervezetének kérdéseit, feltéve, hogy nem célozzák magának a demokráciának a veszélyeztetését”.³³⁹ (Ami a török Alkotmánybíróság által említett terrorizmust illeti, a strasbourgi bírák szerint az ügynek nem voltak olyan elemei, amelyek a működését meg sem kezdő, de már betiltott párt felelősségét alapozta volna meg a törökországi terrorizmust illetően. A Bíróság végül az Egyezmény 11. cikkébe ütközőnek minősítette az Alkotmánybíróságnak a pártot feloszlató döntését, amely aránytalan volt az elérni kívánt cél tekintetében, ennélfogva nem minősült "szükségesnek egy demokratikus társadalomban".)

Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10 cikkében biztosított véleménynyilvánítási szabadság, és a kisebbségek jogai közti kapcsolat a Bíróság Karkin c. Törökország ügyben 2003. szeptember 23-án hozott ítéletében is nyomon követhető.

Az ügy alapját képező belső jogi eljárásban a panaszost, aki egy szakszervezet titkára volt, 1 éves szabadságvesztésre, valamint pénzbüntetésre ítélték egy kurd ünnepen

337 CEDH, Török Szocialista Párt és mások c. Törökország ügy, 2003. november 13-i ítélet, 43. bek.

338 Az autonómiája kivívását törvényes úton elérni kívánó Székely Nemzeti Tanács autonómia-tervezetét a Román Védelmi Tanács 2004. január 21-én nem csupán alkotmányellenesnek, és az állam területi integritását sértőnek, de a demokrácia és az európai jogelvekkel is ellentétesnek nyilvánította. Lásd:

SZÜSZER-NAGY Róbert, Fölösleges riadalom című cikkét a Hargita Népe 2004. (XVI. évf) január 23-i számában http://www.hhrf.org/hargitanepe/2004/jan/hn040123.htm (2004.január 23.) Kérdés, hogy a Védelmi Tanács alkotmány-értelmezése mennyire tekinthető hitelesnek, az alkotmányok hiteles értelmezése az európai államok többségében valamely legfelsőbb bíróság, vagy az Alkotmánybíróság jogkörébe tartozik. A testület nem bírói, vagy igazságszolgáltatási fórum, újabb kérdés ugyanakkor, hogy a román Alkotmánybíróság – amely elé a jelek szerint minden bizonnyal végül ez a probléma is eljut – az Emberi Jogok Európai Bíróságához hasonló álláspontot foglal-e majd el a magyarság autonómiáját illetően.

339 CEDH, Török Szocialista Párt és mások c. Törökország ügy, 2003. november 13-i ítélet, 43. bek.

elmondott beszéde miatt. A vád jelen esetben is gyűlöletre és ellenségeskedésre való izgatás, emellett társadalmi osztállyal szembeni, valamint faji diszkrimináció volt. A török bíróság a panaszosnak az Egyezmény 10. cikkében foglalt jogaiba történő beavatkozást a nemzetbiztonság, a közbiztonság, illetve a területi integritás veszélyeztetésével indokolta, amelyet a Bíróság is elismert. A kérdéses beszédben a panaszos összefüggést teremtett a mitológia és az aktuális politika között, szolidaritást vállalva a kurd néppel.

Beszédében a kapitalista osztályt a kurd nép elleni jogtalanságok és gyilkosságok fő okozójaként nevezte meg, a munkásokat, valamint a "kizsákmányoltakat" a kapitalizmussal való szembenállásra buzdította, egy mitológiai hőshöz hasonlítva őket.

A Bíróság ítélete szerint „az a tény, hogy egy ilyen politikai beszéd a nemzeti jogszabályokkal összeegyeztethetetlennek minősülhet, nem teszi azt a demokratikus szabályokkal ellentétessé”.³⁴⁰ A beszéd nem ösztönzött sem erőszakra, sem fegyveres ellenállásra vagy felkelésre. Mindemellett egy békés ünnepségen hangzott el Ankarában, távol a konfliktusok által érintett területtől. A Bíróság végül megállapította: A beavatkozás nem minősült szükségesnek egy demokratikus társadalomban, a büntetés aránytalan volt, következésképpen sérültek a panaszosnak az Egyezmény 10. cikkelye által védett jogai.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának az idézett, Törökországgal szemben hozott ítéletek illeszkednek ahhoz, a Handyside-ügyben megfogalmazott, és hosszú ideje követett joggyakorlathoz, amely az Egyezménnyel összeegyeztethetőnek tartja „az államra vagy a népesség valamely részére nézve sértő, megbotránkoztató vagy nyugatalanító”

információk vagy eszmék terjesztésének szabadságát.³⁴¹ Christian Hillgruber szerint a Handyside-ügyben született ítélet, még ha más kontextusban fogalmazódott is meg, az autonómiát, sőt a szeparatista propagandát hirdető politikai vélemények kifejezésének jogát is elismeri abban az esetben, ha az nem hív fel erőszak alkalmazására.³⁴²

Megállapítható ugyanakkor, hogy Törökország eredményes erőfeszítéseket tett az emberi jogok, köztük a nyelvi jogok elismerése terén, a 2002. évi alkotmányreformnak köszönhetően úgy tűnik, elismerésre került a kurdok, mint saját nyelvvel rendelkező

340 CEDH, Karkin c. Törökország ügy, 2003. szeptember 23-i ítélet, 36. bek.

341 CEDH, Handyside c. Egyesült Királyság ügy, 49. bek.

342 HILLGRUBER,Christian: i. m. 47. o.

közösség létezése.³⁴³ A török állam politikáját véleménynyilvánítás szabadsága terén az Egyezmény 1954. évi ratifikációja óta folyamatos, a jogok egyre szélesebb körű elismerése felé tett, kezdetben óvatos, de mára lendületesnek mondható lépések jellemzik, amelynek során az – Egyezmény előkészítő anyagaiban megtalalálható javaslatuk szerint – a szélsőséges propaganda tilalma Egyezménybe foglalásának javaslatától mára eljutottak a fent említett 2002. évi reformokig. (A 10. cikkben említett területi sérthetetlenségre utaló, a véleménynyilvánítás jogának korlátozását lehetővé tevő klauzula török javaslatra került az Egyezménybe.)³⁴⁴ Ibrahim Özden Kaboglu, az isztanbuli Marmara Egyetem professzora szerint Törökországban szükségesnek tűnik a kiegyezés a pluralizmus és az állam oszthatatlanságának elmélete között, mivel a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása a várttal ellentétes hatásokat is kiválthat.³⁴⁵

A fentiekben vázolt egyéni emberi jogokon keresztül történő „kisebbségvédelem”

ugyanakkor csupán kezdetnek minősíthető azon államok esetében, amelyek nem ismerik el a kollektív jogokat. A kisebbségek ugyanis évtizedeken, akár évszázadokon keresztül is kitartanak az őket, mint közösséget megillető – és immár nem precedens nélküli – jogokért folytatott (nem mindig jogszerű eszközökkel megvalósuló) küzdelem mellett. Végső soron a kollektív jogok elismerése vezethet a nemzetközi biztonságot veszélyeztető helyzetek megoldásához, amelynek példáját a magyar politikai (és jogi?) köztudat a dél-tiroli osztrákok, az Åland-szigeteki svédek vagy a katalánok jogainak elismerésében véli megtalálni. E területek kisebbségi lakóinak jogait nemzetközi (államközi) szerződések garantálják, amelyek azonban nem a kisebbségek kollektív jogain alapulnak. Bizonyos kollektív – de nem nemzeti kisebbségi – jogok elismerésének jeleit láthatjuk ugyanakkor az Emberi Jogok Európai Bíróságának

343 KOVÁCS Péter: La protection internationale des minorités nationales aux alentours du millénaire. A.

Pedone, Paris, 2005, 42. o.

344 AKILLIOGLU,Tekin: Attitude de la Turquie à l’égard de la Convention Européenne des Droits de l’Homme. In: TAVERNIER,Paul (szerk.): Quelle Europe pour les droits de l’homme? Bruylant, Bruxelles, 1996, 194. o.

345 KABOGLU, Ibrahim Özden: La liberté d’expression en Turquie. Revue trimestrielle des droits de l’homme, No. 38. 1999. április 1, 376. o.

legújabb, a vallási- etnikai közösségek autonómiájának követelését elismerő ítéleteiben.³⁴⁶