Szeparatizmus és sajtótermék betiltása Nyugat-Európában

A területi integritás, a közrend vagy a közbiztonság sajtótermék általi veszélyeztetését illetően nem csupán török példákat találhatunk a strasbourgi joggyakorlat elemzése során. A sajtótermékek bevonására, ill megjelentetésének, vagy az országba való beengedésének a közrendre, illetve a területi integritás védelmére való hivatkozással történő megakadályozására van joga a francia belügyminiszternek az 1881. évi sajtótörvény felhatalmazása alapján, amelyet gyakorolt is 1988-ban, egy, a baszk terrorizmust jogszerűnek tartó kijelentéseket tartalmazó könyv franciaországi terjesztésének betiltásakor. Jogkörének terjedelmével kapcsolatos kérdések az Emberi Jogok Európai Bírósága napirendjén is szerepeltek, a strasbourgi bírák e kérdésben elfoglalt álláspontját jól szemléteti az Ekin egyesület c. Franciaország ügyben 2001-ben hozott ítélet. A francia belügyminiszter 1988. áprilisában az egyébként a baszk történelemmel foglalkozó, könyv³⁴⁷ terjesztését, értékesítését tiltotta meg az 1881. évi francia sajtótörvény abban az időszakban hatályos 14. cikkelye alapján, mivel álláspontja szerint a kiadvány terjesztése – amelynek utolsó, politikai jellegű fejezetét a baszk felszabadítási mozgalom szerkesztette – „szeparatizmusra buzdít, és igazolja az erőszak alkalmazását, és amely a közrendre veszélyt előidéző természetű”³⁴⁸ volt. Az első fokon eljáró Tribunal administratif (közigazgatási bíróság) ítélete szerint a könyvben

346 „A vallási közösségek autonómiája a pluralizmus elengedhetetlen feltétele egy demokratikus társadalomban”

CEDH, Hassan és Tchaouch c. Bulgária ügy, 2000. október 26-i ítélet, 62. bek.; „A Bíróság megismétli, hogy az a tény, hogy a személyek egy csoportja autonómiát követel, vagy akár egy ország valamely területének elszakadását igényli, – és amely ezzel alapvető alkotmány- és területváltozást követel meg – nem igazolja szükségszerűen egyesülésük betiltását. Területi változások követelése beszédekben és tüntetéseken automatikusan nem értelmezhető az állam területi egységét és nemzetbiztonságát fenyegető veszélyként.” CEDH, Stankov és Ilinden egyesült macedón szervezet c. Bulgária ügy, 2001. október 2-i ítélet, 97. bek.

347 A spanyol, francia, angol és baszk nyelven megjelent és Spanyolországban kiadott könyv francia címe

„Euskadi en guerre” („Baszkföld háborúban”) volt.

348 CEDH, Ekin egyesület c. Franciaország ügy, 2001. július 17-i ítélet, 13. bek.

megjelent: „a spanyol állami erőszak igazolja az ETA terrorszervezet arányos erőszakos válaszát” kijelentés veszélyt jelenthetett a közrendre, ezért a belügyminiszter a könyvet betiltó rendeletében nem követett el jogsértést. A felhatalmazást adó francia sajtótörvényt a fellebbezési eljárásban a Conseil d’État (Államtanács) ugyan nem tartotta az Egyezménybe ütközőnek,³⁴⁹ de a sajtótermék betiltására vonatkozó miniszteri rendeletet megsemmisítette, nem látva esélyét a közrend veszélyeztetésének, és a két védett jog közül jelen esetben a sajtó szabadságát látta olyannak, amely a közrend és az állam területi egysége védelme felett áll. Az Emberi Jogok Európai Bírósága hasonlóképpen döntött, állásponja szerint a kiadvány tartalma nem jelentett veszélyt a közrendre, nem indokolta tehát a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását.³⁵⁰ Mindezek mellett ugyanakkor megerősítette, hogy a szeparatizmus és a közrend veszélyeztetése esetén alkalmazott, törvény által előírt szankciók legitim, jogos célt követhetnek, alkalmazásukat tehát nem tartja az Egyezménybe ütközőnek.³⁵¹ A nemzetbiztonság és a véleménynyilvánítás szabadsága nincsenek feltétlenül kibékíthetetlen ellentétben egymással, fejtette ki Sandra Coliver, aki szerint a véleménynyilvánítás szabadsága a kormányok ellenőrzéséhez járulhat hozzá, a nemzetbiztonság ugyanakkor előfeltétele az emberi jogok, köztük a véleménynyilvánítás szabadsága élvezetének.³⁵²

A kisebbségvédelem és a véleménynyilvánítás szabadságának értékeléseként megállapítható, hogy a nemzeti kisebbségek védelme, a nemzetközi biztonság és a véleménynyilvánítás szabadsága csupán látszólag egymástól igen távol eső jogterületek, hiszen első látásra a kisebbségvédelem és a nemzetközi biztonság között található mindössze összefüggés, amennyiben a kisebbségi konfliktusok eszkalálódnak. A kisebbségvédelem XX. századi történetét vizsgálva azonban arra a következtetésre

349 A francia Államtanács, a Conseil d’État joggyakorlata szerint a polgármesterek is rendelkeznek a közrend és a közbiztonság védelme érdekében a sajtót korlátozó jogosultságokkal. (CEDH, Ekin egyesület c. Franciaország ügy, 2001. július 17-i ítélet, 22. bek.) Az Egyezmény belső jogban való érvényesülését és a tagállami bíróságok általi értelmezésének egyes kérdéseit lásd: alább.

350 CEDH, Ekin egyesület c. Franciaország ügy, 2001. július 17-i ítélet, 63. bek.

351 Ítélet, 48. bek.

352 COLIVER,Sandra: Commentary to the Johannesburg Principles on National Security, Freedom of Expression and Access to Intformation. Human Rights Quarterly, Volume 20 Number1 February 1998, 13. o.

juthatunk, hogy a kollektív jogok elismerése csupán korlátozottan érvényesül, elsősorban saját nemzetrészeit határain kívül tudó közép-kelet-európai országok számára bír különös jelentőséggel, és elsősorban számukra írták (írják) elő a kisebbségvédelmi szabályok betartását. A XX. század közepétől az egyén emberi jogi védelme került előtérbe, amely alapvetően megváltoztatta a kisebbségek jogaihoz való hozzáállást. Az egyén, a „kisebbségekhez tartozó személy” emberi jogainak védelme korlátozottan és közvetetten ugyan, de eszköze lehet a kisebbségvédelemnek, elsősorban az Emberi Jogok Európai Egyezménye 10. cikkelyében biztosított szabad véleménynyilvánítás jogának biztosítása által. Mindez ugyanakkor csupán kezdeti szakasz lehet a kisebbségek kollektív jogainak elismeréséért folytatott küzdelemben, ugyanis a tapasztalatok szerint a nemzetközi békét többé nem fenyegető kisebbségi konfliktusok általában a kollektív jogok elismerésének köszönhetők. Flachbarth Ernő – akit egykori tanítványa Gál Gyula a két világháború közötti nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer legkiválóbb magyar szakértőjeként mutat be³⁵³ – egy 1937-ben született tanulmányában tett megállapítása szerint: „A kisebbségi kérdés tehát akor sem vesztené el az időszerűségét és nem is fogje elveszíteni mindaddig, amíg azokat a bevált módszereket, amelyekkel a vallási kérdést megoldani sikerült, nevezetesen az autonómia módszerét a nemzeti kisebbségek problémájára nem alkalmazzák.”³⁵⁴ E megállapítást erősíti meg a Bíróság korábban idézett, a Hassan és Tchaouch ügyben született, vallási autonómia kérdésében hozott döntése.³⁵⁵ Egyetérthetünk William Kymlicka megállapításával, aki a nemzeti kisebbségek autonómiájukért folytatott küzdelmét áttekintve arra a következtetésre jutott, hogy a modern államok mára felhagytak a XIX. századi gyökerű közvetlen asszimilációs politikájukkal, és fokozatosan elismerik a valóságot, nevezetesen, hogy maguk is többnemzetiségű államok. Mindezt ugyanakkor lassú és fájdalmas folyamatként vetíti előre, amelynek következményeként viszont újra előtérbe kerül a többnyelvűség, valamint a kisebbségi

353 GÁL Gyula: Flachbarth Ernő, a tudós és professzor. In: SZABÓ Marcel (szerk.): Emlékkönyv Flachbarth Ernő tiszteletére. Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest, 2003. 11. o.

354 FLACHBARTH Ernő: Individualista és kollektivista irányzatok a nemzetközi kisebbségi jogban.

Különnyomat a debreceni M. Kir. Tisza István Tudományegyetem 1936-37. évi Évkönyvéből.

Debreceni M. Kir. Tisza István-Tudományegyetemi Nyomda, Debrecen, 1937, 28. o.

355 Lásd fentebb.

autonómia különböző formáinak megjelenése.³⁵⁶ Némi bizalomra ad okot egyúttal az, hogy a „Nyugat legtöbb nemzeti kisebbsége ma lényegesen több autonómiával rendelkezik, mint mondjuk harminc, vagy ötven évvel ezelőt, és kevés nemzeti kisebbség autonómiája csökkent ez alatt az idő alatt.”³⁵⁷

3.1.3. A sajtó és a véleménynyilvánítás szabadsága – „kötelezettségek és