A társadalmi és a kulturális tőke az új gazdaságszociológiábangazdaságszociológiában

3Murray 1984, Mead 1986.

4Douglas Massey (1990[p2bib_260]) legújabb kutatása azonban azt sugallja, hogy a gettó-szegénység koncentrálódásában nem az a legfontosabb tényező, hogy a középosztálybeli afro-amerikaiak elköltöztek, hanem az, hogy a fehérek nem hajlandók olyan környékre költözni, ahol feketék élnek.

5A multiplexitás annak mértéke, hogy a társadalmi kapcsolathálókat milyen mértékben alkotják eltérő társadalmi státussal rendelkező, egymáshoz sokféleképpen kapcsolódó egyének, akik összetett szerepeket játszanak a tevékenységek különböző területén. Lásd Jeremy Boissevain 1974.

bevándorlás gazdaságszociológiájára

A társadalmi tőke Durkheim, Marx, Weber és Simmel klasszikus szövegeiben⁶ gyökerező fogalmát Bourdieu és James Coleman újította fel az elemzés számára az 1970-es, illetve 1980-as években. Coleman szerint a fogalom magában foglalja azokat a hasznokat, amelyeket a kölcsönös bizalom és az együttműködés viszonyai nyújtanak;

ennélfogva a társadalmi tőke nem a csoportot alkotó egyénekben, hanem a csoport tagjai közötti viszonyokban rejlik. A kölcsönösség két - egymást kiegészítő - módon is megvalósulhat: először is, annak a feltevésnek a hatásaként, hogy a közös érdekek előmozdíthatók a társadalmi változás révén - „együttműködöm veled most, azt remélve, hogy később te is együttműködsz velem” -, másodszor, egy olyan várakozásként, melynek eleget kell tenni egy bizonyos időhatáron belül annak érdekében, hogy a kapcsolat továbbra is fennmaradjon -

„együttműködtem veled korábban, így most számítok segítségedre”. Robert D. Putnam⁷ szerint Bonfire of the Vanities című regényében Tom Wolfe ezt a fajta kölcsönösséget nevezte „szívességbanknak”. Putnam azt is megemlíti, Albert O. Hirscham gondolatát visszhangozva, hogy a társadalmi tőke erkölcsi erőforrás, azaz olyan haszon, amelynek kínálatát használata növeli, és amely - a fizikai tőkétől eltérően - kimerül, ha nem használják.

Az utolsó állítás megvilágítja a társadalmi tőke formálódásának legfőbb jellemzőit. Azonban nem teljesen pontos azt mondani, hogy a társadalmi tőke a használat révén mindig növekszik, vagy hogy a használat sohasem merítheti ki. Ennek az az oka, hogy a társadalmi tőke belsőleg heteronóm. A temporális paraméterek, a befogadás és a kizárás normái, a fizikai és a szociális helyek azon tényezők közé tartoznak, amelyek magyarázatul szolgálnak a társadalmi tőke áramlásának belső változatosságára. E három vektort a későbbiekben részletesen tárgyalom.

A társadalmi tőke kialakulása a csoportról csoportra változó temporális határvonalak közös megértésétől függ.

Néhány esetben a társadalmi eszközök révén elért előnyök aktualizálását rövid időn belül elvárják; más esetekben hosszabb időintervallumok megengedettek. A társadalmi tőke áramlásában az egyes időpontokat - udvariassági szabályoktól rítusokig terjedő — viselkedési normák kapcsolják össze. Igaz ugyan, hogy a társadalmi tőke növekedhet a használat révén, azonban csökkenhet is, ha a cselekvés és az anticipált válasz között eltelt idő meghalad bizonyos határokat. Ha például valaki azért nyer el egy állást, mert valamelyik barátja vagy ismerőse beajánlotta, akkor gyakran kötelessége a szívesség viszonzása, elmulasztása pedig költséges lehet. Néhány esetben a társadalmi tőke véges számú csereként jelenik meg, melynek végén a résztvevők békésen mérleget vonnak. A rendelkezésre álló időről alkotott elképzelések tehát kijelölik a korlátokat és a társadalmi tőkéből származó lehetséges előnyöket, és az etikett megszegése lemerítheti a számlát a szívességbankban, még az egyébként erős kötvények ellenére is. Másrészt, nem jöhetnek létre kötelezettségek olyan egyének között, akik körülményeiknél vagy képességeiknél fogva nem tudnak vonzó lehetőségeket biztosítani egymás számára. És pontosan ez a helyzet sok elszegényedett embercsoport esetében.

De a társadalmi tőke függ a befogadás és a kizárás normáin alapuló identitásformálódás folyamataitól is.⁸ A társadalmi kapcsolathálóban való tagság az esetek többségében olyan askriptív kritériumokon alapul, mint a nemzetiség, a faj, a nem, a nemzeti háttér és a társadalmi osztály. Ennek következtében a társadalmi tőke fejlődése nem univerzális, hanem inkább partikuláris tranzakciókat foglal magában. A nők és a férfiak egyaránt konkrét közösségekben való tagságuk révén részesedhetnek az előnyökből, de mivel a nők gyakran alárendelt pozícióban vannak, az erőforrások, amelyek a társadalmi tőke elérhetővé tesz számukra, különböznek azoktól az erőforrásoktól, amelyek ugyanazon csoport férfi tagjai számára rendelkezésre állnak.

Végül, a társadalmi tőke a társadalmi és fizikai helyek függvényében növekszik vagy csökken, beleértve (a) a csoportban való tagságot definiáló mozgó centrumot; (b) a társadalmi távolság hatását; (c) azt a konkrét fizikai teret, melyben a hálózatok irányítják az egyének cseréit. Jelentős különbségek vannak azon előnyök között, amelyeket az egyének élvezhetnek annak köszönhetően, hogy különböző, gyakran egymást átfedő csoportok tagjai. Például a gyerekek általában hatalmas jóindulatra számíthatnak közvetlen családtagjaik részéről. De a társadalmi tőke, amelyre a rokoni viszonyaik alapján támaszkodhatnak, kevesebb hasznot nyújtana, ha rokonaik nem lennének tagjai azoknak a nagyobb kapcsolathálóknak, amelyek a vonzó erőforrásokat ellenőrzik. És megfordítva, az egyéneknek rengeteg előnyük származhat abból, ha társulnak olyan idegenekkel, akik — viszonylagos közömbösségük ellenére — etnikai, vallási vagy nemzeti csoportjuk tagjának ismerik el őket. Ezt a dinamikát ragadta meg Mark Granovetter az erős és a gyenge társadalmi kötések tárgyalása során.⁹

A városi gettóban uralkodó feltételek megértésének egyik módja, ha szem előtt tartjuk, hogy a gettóban élő gyerekeknek gyakran nincsenek értelmes kapcsolataik közvetlen rokonságukon és szomszédságukon túl. Ennek

6Lásd Weber 1922a, 1922b, 1904, Simmel 1907, Marx 1859.

7Lásd Putnam 1993.

8A kölcsönösségen alapuló viszonyok nem egyedüli forrásai a társadalmi tőkének. Fontosak még az internalizált normák és értékek, a kötelező szolidaritás, valamint a kikényszeríthető erkölcsi kötelesség. [...] A későbbiekben [...] elemzem azokat a tényezőket, amelyek magyarázatot adnak a befogadás és a kizárás társadalmi kapcsolathálókban érvényesülő jelenségére.

9Lásd Granovetter 1985.

bevándorlás gazdaságszociológiájára

két, egymással összefüggő következménye van. Először is, a társadalmi tőke, melyet családjaik létrehoznak, kizárólag a közvetlen fizikai környezetükben található erőforrásokhoz való hozzáférés érdekében hasznosítható, beleértve azokat az erőforrásokat is, amelyeket az állami segélyprogramok biztosítanak. Mivel ezek az erőforrások általában gyenge minőségűek, társadalmi tőkéjükből nem sok előny származik. Ez viszont kérdésessé teszi a felnőttek hitelességét, amikor megpróbálják gyermekeik viselkedését ellenőrizni. Másodszor, a társadalmi kapcsolathálók csonkasága miatt valószínűtlen, hogy a legszegényebb gyerekek a külső társadalmi kapcsolathálókkal fenn tudnak tartani olyan fajta támogató kapcsolatot, amely lehetővé tehetné számukra, hogy kiutat találjanak a gettóból. Robin Jarrett számos ilyen példát nyújt tanulmányában,¹⁰ melyben kimerítően áttekinti az elszegényedett populációkkal foglalkozó szakirodalmat. Jarrett megkülönbözteti a közösség-specifikus és a közösségeken-átívelő viselkedési következményeket. Az első, mint Jarrett megjegyzi, összeegyeztethető az alsó osztály jellemzéssel, és olyan gyerekek körében található meg, akiknek kevés kapcsolatuk van külső hálózatokkal. Ezzel szemben a közösségeken-átívelő viselkedésformák, beleértve a nagyra törő célok és a formális iskolázottsághoz fűződő érdek követését, olyan fiatalok körében jellemzők, akiknek családjait tartós kapcsolatok fűzik valamilyen közvetlen környezetükön túlterjedő, belsőleg változatos társadalmi kapcsolathálóhoz.

A társadalmi tőke egyenlőtlensége abból is adódhat, hogy az egyének milyen pozíciót foglalnak el a hatalmi hierarchiákban. A magasabb és az alacsonyabb rendű közötti viszonyban a társadalmi távolság drámaian változik attól függően, hogy az egyén alacsonyabb vagy magasabb rendű státussal rendelkezik.¹¹ A hatalmi pozíciókban lévőket minimális távolság választja el alárendeltjeiktől. A fordítottja azonban nem igaz: az alárendelteket szakadék választja el jótevőiktől. A társadalmi tőke mindkét irányba áramolhat, de tartalma és szerkezete változó. A csoportban való tagságot definiáló változó centrum, a társadalmi távolság hatása és a tényleges tér, amelyben az interakció végbemegy, rávilágít a társadalmi tőke toponomikus jellegére, vagyis a fizikai és a társadalmi helytől való függésére.

A társadalmi tőke fogalmával a szociológusok megpróbálták finomítani a durva gazdasági jellemzéseket. A fogalom reifikációja azonban téves elképzelésekhez vezethet. Ezek egyike az az elképzelés, mely szerint a társadalmi kapcsolathálókat az különbözteti meg egymástól, hogy „mennyi társadalmi tőkét” halmoznak fel, és ezért a szegénység problémáját úgy oldhatjuk meg, ha növeljük a társadalmi tőkét a szegények körében. Ezen elképzelés mögött az a feltevés rejlik, hogy a tehetősebb csoportok helyzetüknél fogva könnyebben alakítanak ki kölcsönösségen alapuló viszonyokat, és így „több” társadalmi tőkét tudnak összegyűjteni. Ez azonban nem igaz.

Az elszegényedett embercsoportok vizsgálata azt mutatja, hogy túlélésüket nagyrészt a kölcsönösség viszonyainak köszönhetik. A különbség abban áll, hogy milyen típusú és minőségű erőforrásokat tudnak igénybe venni a bizalmon és az együttműködésen alapuló cserék révén. Ezért helyesebb, ha a társadalmi tőkét egyfajta folyamatként fogjuk fel, mely megkönnyíti a hozzáférést bizonyos előnyökhöz, nem pedig valamilyen konkrét dologként, amelyet az egyének vagy csoportok kisajátítanak. Ez arra int bennünket, hogy a kvantifikálható sajátosságként felfogott társadalmi tőke fogalma helyett figyelmünket inkább fordítsuk a különböző társadalmi csoportok számára elérhető erőforrások jellemzőire. Nézzünk egy példát, mely megvilágítja a lényeget.

Nyugat-Baltimore-ban a munkanélküliség a férfiak körében meghaladja a 30 százalékot. A legtöbb munkanélküli férfi nem rendelkezik középiskolai végzettséggel; de több mint egyharmaduk elvégezte a középiskolát. De még nekik sincs a középiskolából kimaradottaknál több esélyük arra, hogy állást találjanak, még olyat sem, amely kevés képzettséget követel, és csupán minimális bérrel jár. Ennek magyarázata részben az, hogy a középiskolai bizonyítvány értéke a munkaerőpiacon jelentősen csökkent ugyan valamennyi populáció esetében, az elszegényedett környezetben szerzett középiskolai végzettség azonban szinte már semmit sem ér.

Aki elszegényedett környezetben végezte el a középiskolát, valószínűleg nem rendelkezik azokkal az alapvető képességekkel, amelyekre szüksége lenne ahhoz, hogy sikeresen pályázhasson valamilyen állásra. E hiányosságok nem írhatók teljesen a gyenge közoktatási rendszer számlájára, hanem részben abból származnak, hogy az elszegényedett környezetben felnőtt férfiaknak csak korlátozott kapcsolataik vannak olyan emberekkel, akik „ismerik a dörgést”. Másképp fogalmazva, az ilyen férfiak nem rendelkeznek azzal a tudással, amely kizárólag a munkaerőpiac informális szabályait ismerő csoportokkal fenntartott kapcsolatok révén szerezhető meg.¹²

Mivel nem tudja előteremteni a vonzó állások elnyeréséhez szükséges emberi tőkét, sok férfi azokra a túlélési stratégiákra támaszkodik, amelyeket az övékhez hasonló korú, hátterű és társadalmi státusú emberekből álló

10Jarrett 1992.

11A kérdés egyik korai tárgyalását nyújtja Gluckman 1956. 246

12E kérdés részletesebb kifejtéséhez lásd Moss és Tilly 1993.

bevándorlás gazdaságszociológiájára

csoportokban való tagságuk tesz lehetővé. A magas bűnözési ráta és a gettóbeli bűnözést övező publicitás ellenére a legtöbb munkanélküli férfi nem követ el bűncselekményeket. Inkább más taktikát választanak:

alkalmi jelleggel a fekete gazdaságban dolgoznak, hol rokonaiknál, hol feleségüknél lakva csökkentik az önfenntartás költségeit, és kölcsönösen szívességeket tesznek egymásnak. Ezeknek az interakcióknak is társadalmi tőke alkotja az alapját, de kevés és kisebb értékű haszon származik a társadalmi tőke ilyesfajta használatából.

A fenti példa világossá teszi, hogy a társadalmi kapcsolathálók döntő jelentőségűek a viselkedési eredmények megértéséhez. Az interperszonális hálózatok funkcióit és jellemzőit minden olyan vizsgálatban figyelembe kell venni, amely megpróbálja felfedni a gazdasági cselekvés társadalmi alapjait. A társadalmi kapcsolathálók olyan egyének csoportjai, akik foglalkozási, családi, kulturális vagy érzelmi kötelékek révén tartós kapcsolatban állnak egymással. Továbbá, a társadalmi kapcsolathálók bonyolult formációk, melyek szűrik és értelmezik az információkat, jelentéseket artikulálnak, erőforrásokat allokálnak és ellenőrzik a viselkedést. Az egyének döntései nem pusztán a közösség anyagi és eszmei aktíváinak elérhetőségétől függnek, hanem attól is, hogy az interperszonális kapcsolatok hogyan alakítják az információkat, és hogyan viszonyulnak a lehetőségek struktúrájához. Mint e kötet bevezetőjében említettem, a társadalmi kapcsolathálóknak sajátos profilokat kölcsönöznek az olyan jellemzők, mint a méret, az összetétel, a sűrűség, a térbeli koncentráció mértéke, a tagok közötti tranzakciók gyakorisága és természete. A hálózatokon belül kialakított identitásokat keresztezik más, külső csoportok által tulajdonított identitások.¹³

A hálózatok talán legfontosabb jellemzője a multiplexitás, vagyis az, hogy a társadalmi kapcsolathálókat milyen mértékben alkotják eltérő társadalmi státussal rendelkező, egymáshoz sokféleképpen kapcsolódó egyének, akik összetett szerepeket játszanak a tevékenységek különböző területén. A kapcsolatok és szerepek sokfélesége elősegíti az intézményi átfedések kialakulását. A különböző méretű csoportok személyes kapcsolatokon keresztül integrálódnak azzá az egésszé, amit társadalomnak hívunk. A multiplexitás magas foka növeli annak valószínűségét, hogy az erőforrásokkal (például állásokkal) kapcsolatos információk és a tudás (például a vállalkozói know-how) eljut az egyénekhez askriptív jellemzőik alapján. Granovetter klasszikus munkája, melyben azt vizsgálta, hogy az egyének milyen módszerekkel biztosítanak állást maguknak, alátámasztja a személyes kapcsolatok jelentőségét, és megkérdőjelezi azt a neoklasszikus állítást, hogy az alkalmazás egyszerűen a kínálati és keresleti függvények hatása.

A társadalmi kapcsolathálók nem függetlenek fizikai elhelyezkedésüktől. Annak a térnek a jellemzői, amelyben a társadalmi kapcsolathálók elhelyezkednek, konkrét, kézzel fogható referenciákat nyújtanak, melyek alátámasztják a tapasztalat jelentését, és formálják a kölcsönösség jellegét. Boissevain megjegyzi, hogy a személy hálózata zónákra osztható, melyeket egymást többé-kevésbé ismerő egyének alkotnak. A szélesebb társadalomban terjesztett üzenetek, beleértve az értékekkel és a normákkal kapcsolatos üzeneteket is, az egyének számára csak akkor tesznek szert konkrét jelentésre, ha előbb személyes jelleget öltenek az intimitás közvetlen szféráiban zajló, ismétlődő tranzakciók révén. A valódi tudás körülhatárolt terekből származik. A társadalmi tőke hasonlóképpen feltételezi a közös háttérből származó tudás kézzel fogható formáinak létét és cseréjét. Ezek közé tartoznak a testtel - a testmozgással, megjelenéssel, beszédmóddal - és az idővel kapcsolatos elképzelések is. Végül, a társadalmi tőke a szimbolikus repertoárok alkalmazásától is függ. Es éppen ezen a ponton lép be az elemzésbe a kulturális tőke.

A kulturális tőke három, egymással összefüggő szempontból is érdekes a gazdaságszociológia számára: (1) A kulturális tőke mennyiben alkot olyan szimbólumkészletet, amelynek elemeit az egyének egymással kölcsönhatásban alakítják ki és tartják körforgásban, és amelyeket igénybe vesznek annak érdekében, hogy értelmet adjanak tapasztalataiknak? (2) E szimbólumok milyen mértékben teremtik újjá a hatalmi központokat a hatalom átfogóbb struktúráján belül? (3) E szimbólumok mennyire befolyásolják az egyének, a társadalmi kapcsolathálók és a gazdasági struktúrák - köztük a munkaerőpiacok - közötti viszonyokat. Ez a szűk, de világos értelmezés a máshol használt tágabb interpretációknál jobban hozzásegít annak megértéséhez, hogy a kulturális gyakorlatok hogyan kapcsolódnak a társadalmi és gazdasági jelenségekhez.

Az antropológiai szakirodalomban a „kultúra” fogalmának nem kevesebb, mint kétszáz definíciója lelhető fel.

Ez már önmagában is óvatosságra kell intsen bennünket ezen az intellektuális harcmezőn. A társadalompolitikáról vitázó felek azonban - minden többértelműség ellenére - továbbra is hanyagul kezelik a kulturális interpretációkat. Különösen az a tendencia ártalmas, hogy a „kultúrát” olyan kategóriaként értelmezik,

13A gazdaságszociológiai szemszögből legérdekesebb társadalmi kapcsolathálók jellemzőiről és funkcióiról két fontos munka is megjelent ugyanabban az esztendőben, anélkül hogy a szerzők ismerték vagy megemlítették volna egymás eredményeit: Boissevain 1974, Granovetter 1974. Lásd továbbá White 1970.

bevándorlás gazdaságszociológiájára

mely megkülönböztetés nélkül magában foglal olyan eltérő jelenségeket, mint a hitek, normák és kollektív teljesítmények. Nézzük például Christopher Jencks érvelését. „Amellett is meglehetősen erős bizonyítékok szólnak, hogy a viselkedés amerikai normáinak főárama kevesebb hatást gyakorol a feketékre, mint az azonos iskolai végzettséggel rendelkező fehérekre. A feketéknek gyakrabban születik házasságon kívül gyerekük, mint a hasonló iskolai végzettségű fehéreknek. ... Az ilyen különbségek természetesen szemlélhetők a rasszizmus ijesztő történelmi örökségének részeként is. De ha hirtelen minden fehér színvakká válna, akkor sem várhatnánk, hogy ezek a különbségek egyik napról a másikra eltűnnek - valószínűleg még számos nemzedéken keresztül fennmaradnának. És pontosan erre utalunk, amikor az ilyen különbségek magyarázatára segítségül hívjuk a „kultúra” fogalmát.”¹⁴

Három előfeltevésen nyugszik ez az érv. Az első azzal kapcsolatos, hogy a normák és az értékek hogyan jelennek meg a viselkedésben. Jencks feltételezi, hogy az értékek magyarázzák a viselkedést. A második, származtatott feltevés az, hogy a hasonló viselkedési szinten található eltérő eredmények szükségképpen kulturális különbségeket és ennélfogva eltérő értékeket jeleznek. Végül, az állítás azon a vélekedésen alapul, hogy a kultúra átterjed egy viszonylag önálló területre is, mely legtöbbször ellenáll a gazdasági és társadalmi erőknek. Ebben a tekintetben Jencks nézete összhangban van a szegénység kultúrájának korábbi megközelítéseivel.¹⁵

Azonban Jencksétől eltérő értelmezést is lehet adni annak a ténynek, hogy az afro-amerikaiak körében magasabb a házasságon kívül született gyerekek aránya, mint a hasonló iskolázottságú fehérek körében. Ebben az értelmezésben az értékek önmagukban nem magyarázzák a cselekvést. A lakóhelyi elkülönülés és a szegénység magas szintjét figyelembe véve, az afro-amerikaiaknak és a fehéreknek eltérő erőforrás-típusok állnak rendelkezésükre, hogy megvalósítsák az amerikai normák és értékek főáramát. Az a tizenhét éves középosztálybeli fehér lány, aki a középiskola befejezése előtt áll, és azt tervezi, hogy egyetemre megy, valószínűleg nem vállalja az anyaságot, hogy ne veszélyeztesse más lehetőségeit. Ebben az esetben a kamaszlány nem egyszerűen a normák megsértésének tartaná, hogy házasságon kívül gyereket szüljön, hanem olyan eseménynek, amely megakadályozná reálisan felmért és áhított lehetőségeinek megvalósítását.

Ezzel szemben egészen más választási lehetőségei vannak annak a tizenhét éves fekete kamaszlánynak, aki valamelyik gettó középiskolájának befejezése előtt áll. Nem valószínű például, hogy társadalmi kapcsolathálója sok olyan embert foglalna magában, aki „jó” egyetemen tanult, és éppen azon van, hogy „jó” állást szerezzen.

Ennek következtében az ő köreiben a legtöbb felnőtt és kamasz a középiskola befejezését egy életszakasz csúcspontjának látja, mely szükségképpen maga után vonja, hogy a lánynak vállalnia kell a felnőtt léttel járó kötelezettségeket. Továbbá, a fiatal lánynak, a kortárs csoportjába tartozó fiúkkal egyetemben, az lehet a benyomása — melyet az amerikai értékek főárama is táplál —, hogy az egyéneket a gyerekszülés avatja a felnőtt közösség tagjaivá. Ebben az esetben az anyaságnak eltérő jelentése van: nem a normák megsértése, hanem az uralkodó normák követése.

Akárcsak Jencks értelmezése, az enyém is olyan feltevéseken alapul, amelyeket világossá kell tenni. Az egyik feltevés az, hogy az elütő viselkedési eredmények származhatnak abból, hogy az egyének megpróbálnak ragaszkodni valamilyen közös kulturális felfogáshoz. A második feltevés az, hogy az értékek cselekvésekre váltásában specifikus erőforrások és testet öltött tapasztalatok közvetítenek (az utóbbi terminusra hamarosan visszatérek). A harmadik feltevés szerint a látszólag azonos sajátosságok, mint például az „azonos iskolai végzettség”, igen eltérő társadalmi tartalmakat rejthetnek. Végül, ez az értelmezés azon az állításon alapul, hogy a kulturális tőke a társadalmi tőke mellékterméke; a kulturális tőke nem termelődik újra önállóan, hanem csupán abban a mértékben, amennyire fennmaradnak azok a feltételek, amelyek a társadalmi tőke speciális formáinak létrejöttét biztosítják. Más szavakkal, az egyének, amikor ismét biztosítják azokat a strukturális feltételeket, amelyek létrehozzák a társadalmi tőke bizonyos típusait, akkor a szimbolikus repertoárt is újrateremtik.

Nézzük újra a fent vázolt példákat. Akár szüzességet fogad, akár fogamzásgátló tablettát használ, akár abortuszra megy, a fiatal fehér hajadon biztosan kedvel bizonyos fajta zenét, ruhákat és gesztusokat. Ízlését a

Nézzük újra a fent vázolt példákat. Akár szüzességet fogad, akár fogamzásgátló tablettát használ, akár abortuszra megy, a fiatal fehér hajadon biztosan kedvel bizonyos fajta zenét, ruhákat és gesztusokat. Ízlését a