Munkáimban „közgazdaságtani” közelítésmódot alkalmazva próbálom megérteni a különböző szituációban megfigyelhető emberi viselkedést. Bár kevesen vitatnák, hogy ez a megközelítés különbözik a szociológiai, pszichológiai, antropológiai vagy éppen a genetikai közelítésmódtól, mégsem könnyű pontosan megfogalmazni, mi különbözteti meg tőlük. Ebben a tanulmányban megpróbálom körvonalazni a közgazdasági megközelítés alapvető sajátosságait.
Először forduljunk segítségért a különböző definíciókhoz. A közgazdaságtannak legalább három, egymással konfliktusban lévő definíciója él még mindig a köztudatban. A közgazdaságtanról mondják, hogy: (1) a materiális szükségleteket kielégítő anyagi javak allokációját tanulmányozza, 3 (2) a piac szféráját vizsgálja, 4 (3) az egymással versengő célok elérését szolgáló szűkös eszközök elosztását tanulmányozza. 5
Az anyagi javak terminusaiban megfogalmazott definíció a legszűkebb és a legkevésbé kielégítő. Nem írja le megfelelően sem a piacot, sem azt, hogy mit „csinál" a közgazdász. Ugyanis az Egyesült Államokban ma a fizikai javak termelése a felét sem teszi ki az összes piaci foglalkoztatásnak, a szolgáltató szektor nem anyagi produktumainak kibocsátása pedig értékében meghaladja az élelmiszerszektor kibocsátását (lásd Fuchs 1968[p3bib_12]). Ráadásul a termelés és kereslet természetét a közgazdászok ugyanolyan jól megértették a kiskereskedelem, az oktatás és a filmek, mint az autók és az élelmiszerek esetében. Az effajta, a közgazdaságtant az anyagi javakhoz kötő definíció szívóssága talán abból fakad, hogy sokan vonakodnak attól, hogy a közgazdaságtan „hideg" kalkulusát az emberi viselkedés bizonyos fajtáira alkalmazzák.
A szűkös eszközök és versengő célok terminusaiban megfogalmazott definíció a legáltalánosabb az összes közül. Ez azoknak a problémáknak a természetén keresztül határozza meg a közgazdaságtant, amelyeket a diszciplínának meg kell oldania, továbbá sokkal nagyobb területet ölel fel, mint a piaci szektor, vagy az, hogy
„mit csinál a közgazdász". 6 Szűkösség és döntés jellemző azoknak a forrásoknak az esetében is, amelyeknek elosztását a politika határozza meg (beleértve azt, hogy mely iparágakat adóztassák meg, milyen gyorsan növekedjen a pénzkínálat, háborúba lépjen-e az ország), vagy a család határozza meg (mint például a párválasztást, a család méretét, a templomba járás gyakoriságát vagy a napi idő felosztását az ébrenlét és az alvás között), vagy a tudósok határozzák meg (mint például azt, hogy mennyi időt és szellemi energiát fordítanak a különböző kutatási problémákra) stb. A közgazdaságtan e meghatározása olyan tág, hogy sok közgazdász számára gyakran inkább zavar forrása, semmint büszkeség tárgya, és rendszerint azonnal szűkítik e definíciót, hogy ne terjedjen ki a legtöbb nem piaci cselekvésre. 7
Mindezek a definíciók egyszerűen csak meghatározzák a közgazdaságtan területét, de nem mondanak semmit arról, milyen is az „ökonómiai" megközelítés. Hangsúlyozhatná a tradíciót és a kötelességet, az impulzív, a
1Gary Becker: The Economic Approach to Human Behavior. In: The Economic Approach to Human Behavior. Chicago: Chicago University Press, 1976. 3-14. old. (Fordította: Tóth Margit. A fordítást ellenőrizte: Nagy László Ábel).
2Hasznos megjegyzéseikért hálával tartozom Joseph Ben-Davidnek, Milton Friedmannak, Victor Fuchsnak, Robert T. Michaelsnek, Jacob Mincernek, Richard Posnernek és T.W. Schultznak. Különösen hálás vagyok George J. Stiglernek a sok beszélgetésért, megjegyzésért, valamint a bátorításért, melyre igen nagy szükségem volt; köszönettel tartozom Robert K. Mertonnak a tanulmány egy korábbi változatához írt hosszú és hasznos válaszáért, mely a szociológus nézőpontjából közelítette meg a témát. A felsorolt személyek közül senkit nem terhel semmilyen felelősség a tanulmány hibáiért. E szokásos megállapítás azért is helyénvaló itt, mert közülük néhányan nem értettek egyet az írás alapgondolatával.
3„(A közgazdaságtan) az a társadalomtudomány, amely azt vizsgálja, hogy az emberek és a társadalmak hogyan próbálják kielégíteni anyagi szükségleteiket és vágyaikat". (Rees 1968) „(A közgazdaságtan) az ember fizikai szükségleteinek és igényeinek kielégítését vizsgálja." (A közgazdaságtan szócikk a The Columbia Encyclopedia-ból, 3. kiadás 624. oldal; lásd továbbá L. Robbins (1962) munkájában az utalásokat Marshallra, Cannanra és másokra.)
4A. C. Pigou szerint „[A gazdasági jólét] a társadalmi jólét azon része, amely közvetett vagy közvetlen kapcsolatba hozható a pénz uralmának mérésével." (1962: 11).
5"Közgazdaságtan az a tudomány, amely a célok és a szűkös – alternatív módokon is felhasználható – erőforrások között kapcsolatot teremtő emberi viselkedést tanulmányozza." (Robbins, 1962: 16) „A közgazdaságtan.... a szűkös erőforrások korlátlan és egymással versenyző célok közötti allokációját vizsgálja." (Ress, 1968. és sok más utalás).
6Boulding (1966) a közgazdaságtan e definícióját Jacob Vinernek tulajdonítja.
7Ress (1968), miután megadta a közgazdaságtan e tág definícióját, azonnal ad egy másikat az anyagi szükségletek terminusaiban, anélkül hogy megmagyarázná, miért csökkentette ilyen erőteljesen a közgazdaságtan hatókörét. Sőt, még Robbins (1962) is, miután könyvének első fejezetében kitűnően bemutatta, milyen is egy közgazdaságtani probléma, a későbbi fejezetekben a piaci szektorra korlátozta elemzését.
haszonmaximáló vagy bármely más magatartást, amikor a piaci szektort vagy a szűkös eszközök versengő célok közti elosztását elemzi.
A szociológia és a többi társadalomtudomány definíciója ugyanilyen kevés segítséget nyújt az általuk használt megközelítés elkülönítéséhez. A szociológia tárgyát - hogy a megközelítésről ne is beszéljünk - például nem különbözteti meg - mondjuk - a közgazdaságtan tárgyától az az állítás, hogy a szociológia „az a tudomány, amely a társadalmi aggregátumokat és csoportokat intézményesült szerveződésükben, az intézményeket és ezek szervezetét, valamint az intézmények és a társadalmi szervezetek változásának okait és következményeit tanulmányozza" (Reiso 1968[p3bib_30]). Vagy például az a kijelentés, hogy „az összehasonlító pszichológia az élőlények különböző fajtáinak magatartásával foglalkozik" (Waters és Brummel 1968[p3bib_38]), ugyanolyan általános, mint a közgazdaságtan és a szociológia definíciója, és így éppoly kevéssé informatív.
Hagyjuk hát a definíciókat, mivel úgy vélem, a közgazdaságtant mint tudományt nem a tárgya, hanem a megközelítésmódja különbözteti meg a többi társadalomtudománytól. Valójában több különböző tudomány tárgykörébe is tartozhat ugyanaz a viselkedés: például a termékenységgel foglalkozhat a szociológia, az antropológia, a közgazdaságtan, a történettudomány és még talán a politikatudomány is. Azt állítom, hogy az ökonómiai megközelítés azért egyedülállóan hatékony, mert az emberi viselkedés széles tartományát tudja integrálni.
Közismert, hogy a közgazdasági megközelítés más megközelítéseknél sokkal nyíltabban és tágabb körben feltételezi a maximalizáló magatartást, legyen szó akár egy a háztartás, egy vállalat, egy szakszervezet vagy egy kormányhivatal hasznossági vagy jóléti függvényének maximalizálásáról. Továbbá a közgazdasági megközelítés piacok létét feltételezi, melyek változó hatékonysággal koordinálják a különböző résztvevők (egyének, vállalatok, sőt országok) cselekvését oly módon, hogy viselkedésük kölcsönösen összehangolttá válik.
Mivel a preferenciák kialakulásának megértéséhez a közgazdászok általában kevéssel tudnak hozzájárulni, azt feltételezik, hogy a preferenciák lényegében nem változnak az idő során, és alig különböznek a gazdagok és a szegények vagy éppen a különböző társadalmakban és kultúrákban élő emberek esetében.
A szűkös erőforrásokat az árak és más piaci eszközök osztják el a társadalomban, és ezáltal korlátozzák a résztvevők vágyait, és koordinálják azok cselekvéseit. A közgazdasági megközelítésben ezek a piaci eszközök látják el a legtöbb - ha nem is az összes - olyan funkciót, melyet a szociológiai elméletekben a „struktúrához"
rendelnek. 8
A stabilnak feltételezett preferenciák nem olyan piaci javakra és szolgáltatásokra vonatkoznak, mint a narancs, az autó vagy az egészségügyi ellátás, hanem a döntések azon alapvető céljaira, amelyeket minden egyes háztartásban követnek, amikor egy piaci terméket megvásárolnak, vagy szolgáltatást igénybe vesznek, szabadidőt vagy más inputokat felhasználnak. Ezek az alappreferenciák az élet olyan alapvető aspektusaira vonatkoznak, mint az egészség, a társadalmi megbecsülés, az érzéki örömök, a jóindulat vagy irigység, amelyek nem mindig állnak stabil kapcsolatban a piaci javakkal és szolgáltatásokkal. A stabil preferenciák feltevése szilárd alapot biztosít ahhoz, hogy előre jelezzük a különböző változásokra adott válaszokat, továbbá segíti az elemzőt, hogy ellenálljon ama kísértésnek, hogy az előrejelzéseinek nyilvánvalóan ellentmondó tények magyarázatára egyszerűen posztulálja a preferenciák kívánt változását.
Ahogy én látom, a maximalizáló magatartás, a piaci egyensúly és a stabil preferenciák - könyörtelenül és rendíthetetlenül használt - feltevései alkotják az ökonómiai megközelítés lényegét. Ezeknek köszönhető egy sor - e megközelítéshez kapcsolódó - tétel. Például az, hogy (1) az árnövekedés csökkenti a keresletet 9 (legyen az akár a tojás piaci árának növekedése, mely csökkenti a tojás iránti keresletet; akár a gyermekvállalás
„árnyékárának” növekedése, mely csökkenti a gyermekvállalási hajlandóságot; akár a várakozási idő növekedése, mely az orvosi ellátás teljes árának egyik komponenseként az orvosok szolgáltatása iránti kereslet csökkenését vonja maga után); (2) az árak emelkedése növeli a kínálatot (legyen az akár a marhahús piaci árának növekedése, mely növeli a felnevelt, illetve levágott marhák számát; akár a családos nők bérrátájának emelkedése, amely növeli a munkaerő kínálatát; akár az állásidő csökkenése, mely - növelve a taxisok által kapott tényleges díjat - növeli a taxik kínálatát; (3) a kompetitív piacok hatékonyabban kielégítik a fogyasztók preferenciáit, mint a monopolisztikus piacok (legyen az akár az alumínium, akár a gondolatok piaca, lásd Director 1964, Coase 1974); (4) a piaci kibocsátás adóztatása csökkenti a kibocsátást (legyen az akár a benzinre kivetett fogyasztási adó, mely a benzinfogyasztás csökkenésével jár; akár a bűncselekmények büntetése - melyet tekinthetünk a bűntett „adójának” - , mely a bűnesetek számát csökkenti; akár jövedelemadó, mely csökkenti a piaci szektorban a munkaerő-kínálatot). A közgazdasági megközelítés nyilvánvalóan nem korlátozódik az
8A strukturális elemzés egy kiváló példája található Merton (1968) könyvében.
9A maximalizáló magatartás nem szükségszerűen vezet ehhez a következményhez. Lásd G. Becker (1976: 6. fejezet).
anyagi javakra és szükségletekre, vagy akár a piaci szektorra. Az árak - legyen szó akár a piaci szektor pénzbeni árairól, akár a nem piaci szektor betudott árnyékárairól" - a szűkös források használatának lehetőségköltségét mérik, és a közgazdasági megközelítés szerint az emberek az „árnyékárakra" ugyanúgy reagálnak, mint a piaci árakra. Vegyük például azt az embert, akinek egyetlen szűkös erőforrása van, mégpedig korlátozott nagyságú szabadideje. Idejét a preferenciafüggvényben szereplő különböző áruféleségek termelésére használja, mivel az a célja, hogy maximalizálja hasznosságát. Még a piaci szektorban is - közvetlen vagy közvetett módon - minden terméknek van egy releváns „határ-árnyékára”: nevezetesen az az idő, amely a termék egy újabb egységének előállításához szükséges. Egyensúlyi helyzetben az árak rátájának meg kell egyeznie a határhasznok rátájával. 10 És ami a legfontosabb, ha bármely termék relatív ára emelkedik - azaz, ha növekszik a termék egy újabb egységének előállításához szükséges idő -, akkor csökken a termék fogyasztása. A közgazdasági megközelítés nem feltételezi azt, hogy az összes piaci szereplő szükségszerűen tökéletesen informált, vagy azt, hogy tranzakcióiknak nincsen költsége. A hiányos informáltságot vagy a költséges tranzakciókat azonban nem szabad össze- keverni az irracionális vagy változékony viselkedéssel. 11 A közgazdasági megközelítés kidolgozta a költséges információk optimális vagy racionális összegyűjtésének elméletét, 12 melyből például az következik, hogy az egyén többet fordít információszerzésre, ha fontosabb döntést kell hoznia (ha például házat vásárol vagy házasodik), mint akkor, ha csak egy kanapé vagy egy kiló kenyér vásárlásáról kell döntenie.
Azt a feltevést, hogy az információszerzés költségei miatt az egyén információi gyakran rendkívül hiányosak, a közgazdasági megközelítésben arra használják, hogy magyarázatot nyújtsanak az olyan típusú viselkedésekre, amelyeket más elemzések irracionális vagy változékony, tradicionális vagy „nem-racionális” viselkedésnek tekintenek.
Az olyan esetekben, amikor egy vállalat, egy munkás vagy egy háztartás nem aknáz ki egy nyilvánvalóan haszonnal kecsegtető lehetőséget, a közgazdasági megközelítés nem keres menedéket az irracionalitás, a megszerzett vagyonnal való elégedettség vagy az értékek (azaz a preferenciák) ad hoc változásának feltevésében. Inkább azt feltételezi, hogy ezeknek a lehetőségeknek a kiaknázása - pénzbeni vagy pszichikai - költségekkel jár, melyek lerontják a jövedelmezőséget. Az ilyen költségeket „kívülről” nem könnyű észrevenni.
Természetesen ez a feltevés zárttá vagy „teljessé” teszi a közgazdasági megközelítést ugyanolyan szinte tautologikus módon, mint ahogy az energiafogyasztás létének feltevése teljessé teszi az energiarendszert, és megőrzi az energia-megmaradás törvényét. Hasonló módon válik teljessé az elemzések rendszere a kémiában, a genetikában és más területeken. A fő kérdés az, hogy termékeny módon tették-e teljessé a rendszert; az ökonómiai megközelítésből származó fontos tételek azt jelzik, hogy a rendszer oly módon vált teljessé, mely jóval többet eredményez, mint üres tautológiák valamilyen halmazát, mégpedig jórészt azért, mert - mint korábban jeleztem - a stabil preferenciák feltevése szilárd alapot biztosít annak előrejelzéséhez, hogy a különböző változások milyen válaszokat váltanak ki.
Továbbá a közgazdasági megközelítés nem tételezi fel, hogy a döntéshozók szükségszerűen tudatában vannak maximalizáló törekvésüknek, vagy hogy képesek verbalizálni vagy más informatív módon leírni a viselkedésükben fellelhető szisztematikus minták okait. 13 Tehát összhangban van a modern pszichológiával a tudatalatti hangsúlyozásában, valamint a szociológiával a manifeszt és látens funkciók megkülönböztetésében (Merton 1968[p3bib_22]). Ezen kívül a közgazdasági megközelítés nem tesz konceptuális különbséget a kis és nagy döntések között, mint például élet és halál nagy döntései 14 és a kávémárkák közötti választás között; vagy az erős érzelmeket kiváltó és a kis érzelmekkel járó döntések között, 15 mint például párválasztás vagy a gyermekvállalás elhatározása és a festékválasztás között; vagy a különböző anyagi helyzetű, képzettségű és neveltetésű egyének döntései között.
10U = U(Z1,… Zm) függvényt maximalizáljuk a Zi = fi(ti) és a Σ ti = t korlátok mellett, ahol a Zi az i-edik jószág, az fi a Zi jószág termelési függvénye, és ti a Zi időinputja. A szűkös források allokációjának jól ismert elsőrendű egyensúlyi feltétele a következő:
∂U = λ ∂U = ___λ___ = λ
∂Zt ∂Zt ∂Zt/∂tt MPti ahol λ az idő határhaszna.
11Úgy tűnik, hogy Schumpeter - jelentős módosításokkal bár, de - összekeveri őket (1950: 21. fejezet. Human Nature in Politics című rész).
12Lásd Stigler (1961) úttörő munkáját.
13Ezt hangsúlyozza Milton Friedman The Methodology of Positive Economics (1953) című cikke.
14Az élettartam maga is döntő tényező Grossman (1972) fontos tanulmányában.
15Jeremy Bentham (1963) azt mondta: „Ami azt a kijelentést illeti, hogy a szenvedély nem mérlegel, ez, miként a legtöbb ilyen nagyon általános és rejtett értelmű állítás, nem igaz.... Én még egy őrültre sem mondanám, hogy nem kalkulál. Az érzelmek többé-kevésbé minden embernél belépnek a kalkulációba.”Azonban hozzáteszi, hogy „minden szenvedély közül leginkább az egyéni érdek kerül bele a mérlegelésbe.”
Valójában arra az álláspontra jutottam, hogy a közgazdasági megközelítés olyan átfogó elemzési keret, mely alkalmazható mindenfajta emberi viselkedésre - akár pénzbeni, akár betudott „árnyékárakkal” kapcsolódik össze; akár ismétlődő, akár egyszeri döntéssel jár; akár nagy, akár kis döntést igényel; akár érzelmi, akár mechanikus célokkal kapcsolódik össze; akár gazdag, akár szegény, akár férfi, akár nő, akár felnőtt, akár gyerek, akár okos, akár buta, akár orvos, akár páciens, akár üzletember, akár politikus, akár tanár, akár diák az alanya.
Így felfogva, a közgazdasági megközelítés alkalmazhatósági köre ugyanolyan széles, mint a közgazdaságtan ama korábban adott definíciója, amely a szűkös eszközökre és a versengő célokra helyezte a hangsúlyt. Egy ilyen tág és megkötések nélküli definícióhoz ez a megfelelő megközelítés.
Bárhogyan értékeljük is ezt a konklúziót, hadd jelezzem, hogy nem könnyedén jutottam erre az álláspontra.
Egyetemistaként szociológiai problémák foglalkoztattak, és főleg a közgazdászok elemzési technikái vonzottak.
Ez a kettős érdeklődés doktori disszertációm 16 írásakor kezdett összekapcsolódni, melyben a faji diszkriminációt a gazdasági elemzés segítségével próbáltam megérteni. (Becker 1976[p3bib_3] és 1971[p3bib_2]). Ezután a közgazdasági megközelítés segítségével sorra elemeztem a termékenységet, az oktatást, az időfelhasználást, a bűnözést, a házassági döntéseket, a társadalmi interakciókat és más
„szociológiai”, „jogi” és „politológiai” problémákat. Csak hosszú töprengés és a kapcsolódó munkák számának gyors növekedése után jutottam arra a következtetésre, hogy az ökonómiai megközelítés mindenfajta emberi magatartásra alkalmazható.
Az emberi viselkedés közgazdasági megközelítése nem új, még a piaci szektoron kívüli cselekvésekre alkalmazva sem. Adam Smith gyakran (de nem mindig) ezt használta a politikai cselekvések megértésére.
Jeremy Bentham nyíltan meg is fogalmazta azt a meggyőződését, hogy az élvezet-fájdalom kalkulus alkalmazható minden emberi cselekvésre. „A természet az emberi nemet két szuverén úr - a fájdalom és az élvezet - kormányzata alá helyezte. Egyedül az ő dolguk kijelölni, mit kell tennünk, csakúgy, mint meghatározni, hogy mit fogunk tenni.... Ők kormányoznak bennünket mindenben, amit teszünk; mindenben, amit mondunk; mindenben amit gondolunk” (Bentham 1963[p3bib_6]). Az élvezet-fájdalom kalkulus szerinte tehát alkalmazható mindenre, amit teszünk, mondunk, gondolunk, nem korlátozódik pénzügyi döntésekre, ismétlődő döntésekre, jelentéktelen döntésekre stb. Bentham az emberi viselkedés egészen széles skálájára alkalmazta kalkulusát: büntető szankciókra, börtönreformra, törvénykezésre, uzsoratörvényekre és jogtudományra éppúgy, mint a javak és szolgáltatások piacára. Habár Bentham nyíltan kijelentette, hogy az élvezet-fájdalom kalkulus alkalmazható mindarra, amit tenni „fogunk”, és amit tennünk „kell”, őt elsősorban a
„kell” érdekelte (ő elsősorban és legfőképpen reformer volt), a tényleges emberi viselkedésekre nem dolgozott ki tesztelhető elméletet. Gyakran nem jutott tovább tautológiáknál, mivel nem feltételezett stabil, preferenciákat, és főleg azzal volt elfoglalva, hogy kalkulusát összhangba hozza az összes emberi cselekvéssel, s nem vezette le azokat a korlátozásokat, amelyeket kalkulusa a cselekvésekkel szemben támaszt.
Marx és követői „gazdasági”-nak nevezett megközelítést alkalmaztak a politikára, a házasságra és más nem piaci cselekvésekre, éppúgy, mint a piaci cselekvésekre. A marxista számára azonban a gazdasági megközelítés azt jelent, hogy a termelés megszervezésének módja meghatározza a társadalmi és gazdasági struktúrát, másrészt sokkal nagyobb hangsúlyt helyez az anyagi javakra, folyamatokra és célokra, a munkások és tőkések közötti konfliktusra és egyik osztály másik általi általános leigázására. Amit én „ökonómiai megközelítés” alatt értek, annak semmi köze sincs ehhez. Ráadásul a marxisták - Bentham követőihez hasonlóan - azzal foglalkoztak, hogy minek kéne lennie, és igyekeztükben, hogy az összes eseményre alkalmazhatóvá tegyék ezt a megközelítést gyakran megfosztották minden prediktív tartalmától.
Talán mondani sem kell, hogy a közgazdasági megközelítés nem biztosítja, hogy mindenféle magatartást egyformán megértsünk. Például a háborúk és sok más politikai döntés meghatározóit még nem tette világossá ez a közelítésmód (és egyetlen más megközelítés sem). Azt hiszem azonban, hogy a kudarc csak a korlátozott erőfeszítéseknek tudható be, nem pedig a relevancia hiányának. Ugyanis egyrészt nem elemezték még e megközelítéssel szisztematikusan a háborút, más típusú politikai cselekvésekre pedig csak manapság kezdik alkalmazni. Másrészt, az utóbbi években sok, látszólag ugyanilyen nehezen feltárható magatartást - mint például a gyermekvállalást, a gyermeknevelést, a munkavállalást és más családi döntéseket - már sikeresen elemezték a közgazdasági eszköztár szisztematikus alkalmazásával.
A közgazdasági megközelítést támogatja az az elmúlt húsz évben létrejött hatalmas szakirodalom is, mely a közgazdasági eszköztárat a problémák szinte végtelenül változatos körére alkalmazza, beleértve a nyelvfejlődést (Marschak 1965[p3bib_21]), a templomba járást (Azzi és Ehrenberg 1973[p3bib_1]), a halálbüntetést (Ehrlich 1975[p3bib_10]), a jogrendszert (Posner 1973[p3bib_28], Becker és Lands 1974[p3bib_4]) az állatok kihalását (Smith 1975[p3bib_34]) és az öngyilkosságot (Hammermesh és Soss 1974[p3bib_16]) is. Hogy jobban
16Valójában már egy kicsit korábban: amikor egy tanulmányomban a politikai cselekvésekre alkalmaztam a közgazdasági elemzést.
érzékeltessem a közgazdasági megközelítés jellegzetességét, a következőkben bemutatom három szokatlanabb és ellentmondásosabb alkalmazását.
A jó egészség és a hosszú élet a legtöbb ember számára fontos, de elég egy percnyi gondolkodás, hogy bárki belássa, nem csupán ezek fontosak. Van amikor a jobb egészség és a hosszabb élet feláldozható, mert ütközik más célokkal. A közgazdasági megközelítés szerint van egy optimális várható élettartam, amely után minden
A jó egészség és a hosszú élet a legtöbb ember számára fontos, de elég egy percnyi gondolkodás, hogy bárki belássa, nem csupán ezek fontosak. Van amikor a jobb egészség és a hosszabb élet feláldozható, mert ütközik más célokkal. A közgazdasági megközelítés szerint van egy optimális várható élettartam, amely után minden