A tőke domináns formái és a társadalmi struktúra

Bourdieu (1985a[p2bib_140]; 1992[p2bib_145]:165-81) amellett érvel, hogy a társadalmi mezők különböző típusait a tőke specifikus formáinak dominanciája jellemzi. A kulturális mezők számára különös jelentőségű a korlátozott kulturális termelés mezőjének és a tömeges kulturális termelés mezőjének megkülönböztetése. E két mezőben a gazdasági és a nem gazdasági tőke formái eltérő mértékben dominálnak. A korlátozott kulturális termelés mezője viszonylag független a piaci megfontolásoktól. A gazdasági siker másodlagos a szimbolikus értékhez képest; és az írók nem pénzbeli jutalmakért versengenek, hanem a kulturális tőke különböző formáiért, elismerésért, hírnévért és legitimitásért. Ezzel szemben a tömeges kulturális termelés mezőjét a gazdasági megfontolások és a piaci siker dominanciája jellemzi. Ebben az esetben az írók, a termelőkhöz hasonlóan elsősorban az anyagi haszonért versenyeznek a piacon.

Ezen érvelés alapján úgy tűnik, hogy a kulturális mezők társadalmi topográfiája két részből áll (Bourdieu 1992[p2bib_145]). A két rész azonban mintha alig kapcsolódna egymáshoz: az egyik részben az írók művészek, a másikban viszont kereskedelmi termelők. A korlátozott és a tömeges kulturális termelési mező megkülönböztetése merev határokat von a két szegmens közé. Mindegyikben más és más „valutával” - presztízs, illetve pénz - kereskednek; és a belső struktúra az egyikben a piaci siker, a másikban a hírnév alapján alakul ki. Mindegyikben más és más mechanizmusok működnek. A korlátozott termelés mezőjében a szöveg megírása és „irodalomként” való értékelése, illetve legitimálása közötti különbség hierarchikus elemeket vezet be a társadalmi struktúrába. A kritikusok és az iroda- lomtudósok kulturális legitimátorként viselkednek, és

„kreatív értelmezéseket gyártanak az alkotó hasznára” (Bourdieu 1985a[p2bib_140]:18). A kritikusok az írók alteregóiként adatokat szolgáltatnak a közönség számára, és biztosítják az alapanyagot az ismertségi hierarchia részére a szimbolikus, kulturális és társadalmi tőkéért folyó harcban.

Ily módon a kulturális mezők szerkezeti alapmodellje két dimenziót foglal magában: az első a gazdasági és a nem gazdasági tőke közti különbségtétel az irodalmi tevékenység két elkülönülő szegmensének felépítésében; a második pedig az egyes dimenziók belső rétegzése a domináns és a periférikus írók csoportjára. Mint ahogy az első ábrán bemutatjuk, Bourdieu elgondolása alapján a társadalmi térképen két részt és négy csoportot különíthetünk el.⁴

4Szeretnénk köszönetet mondani az American Journal of Sociology recenzensének, aki, Bourdieu társadalmi topográfiájának ezt a várható szerkezeti eredményét figyelmünkbe ajánlotta.

Bourdieu társadalmi topográfiájának vizsgálata,

1. ábra - A korlátozott és az általános kulturális termelés alapmodellje

A kultúra korlátozott és tömeges termelésének mezője közti különbségtétel ideáltipikus; és minden kulturális termék — mint gazdasági és nem gazdasági tőkeformák megtestesülése — egyszerre árucikk és szimbólum (Bourdieu 1989[p2bib_143]). Ha túllépünk a gazdasági versus nem gazdasági tőke dichotómiáján, akkor felismerhetjük, hogy a tőke különféle kombinációi köztes állapotokat is magukkal hozhatnak, és Bourdieu (1985a[p2bib_140]) elismeri, hogy a kulturális mezők olyan formák sokaságát tartalmazhatják, amelyek köztes helyet foglalnak el a műalkotás és a kereskedelmi árucikk, illetve a szimbolikus és a kulturális javak között. E köztes állapotokban az üzleti siker és a szakmai elismerés nem feltétlenül jár együtt. Például a társadalmi tőke a státusért zajló versenyben fontosabb eszköz lehet a magas kultúra műfajaiban, mint a tömegkultúrában; továbbá, egyes írók úgy láthatják, hogy a szakmai szervezetekben és körökben való tagság értéktelen, sőt talán ellentétes művészi önértelmezésükkel, mások viszont úgy láthatják, hogy mindez fontos eszköze a gazdasági, kulturális és társadalmi tőke felhalmozásának, amelyre a státusért vívott harcban szükség van.

Bár nem dolgozza ki teljesen, Bourdieu (1979[p2bib_138], 1983[p2bib_139], 1985a[p2bib_140]) munkái azt sugallják, hogy nála a tőke különböző formáinak dominanciája megfelel a kulturális mezők társadalmi topográfiáján fellehető különböző konfigurációknak. Ebből következően az 1. ábrán bemutatott alapmodell csupán az egyik lehetséges megoldás, és hogy a különböző tőkeformák a társadalmi pozíciók eltérő térképeit eredményezhetik. Hasznos lehet elvégezni egy „gondolatkísérletet" annak érdekében, hogy feltárjuk a tőke különféle formái és a társadalmi struktúra közötti viszonyokat. Erre törekszünk, amikor a tőke domináns formáját összefüggésbe hozzuk a társadalmi struktúrában tapasztalható felosztások két típusával: a szegmentációval és a hierarchiával.

A szegmentáció a társadalmi struktúra viszonylag különálló, szerkezetileg elkülönült, egymáshoz nem kapcsolódó párhuzamos összetevőinek számára utal. A kultúra tipikus szegmentációi közé tartozik a kulturális javak korlátozott és tömeges termelésének alapvető megkülönböztetése, valamint a „magas” és az „alacsony”

kultúra, a „komoly” és „könnyű” irodalom közti szimbolikus különbség. Az 1. ábra az üzleti és a nem üzleti szegmens szétválasztását reprezentálja.

A hierarchia arra utal, hogy a felosztások milyen mértékben eredményeznek társadalmi pozíciócsoportokat a státuskülönbségek alapján. A kulturális mező jellemző hierarchikus eleme például az, hogy a kiemelkedő írókat az „elitbe”, az ismeretlen, „feltörekvő” írókat pedig a „perifériába” sorolják. A szegmentáció elemei relacionálisan függetlenek egymástól, de mint társadalmi pozíciók összeköttetésben állnak a különböző státusokon keresztül, amelyeket a hierarchiák létrehoznak. Az 1. ábrán a hierarchia mindkét szegmensben az elit—periféria kettősségben nyilvánul meg.

DiMaggio (1987[p2bib_152]:447-52) munkája alapján, melyben az ipari szerkezet és a művészi osztályozási rendszerek közti kapcsolatot vizsgálja, a modern irodalmi termelés területén a tőke (mint független változó) domináns formái és a társadalmi struktúra (mint függő változó) felosztásai között háromfajta ceteris paribus viszonyt különböztethetünk meg. A társadalmi struktúrában a tőke minden egyes formája specifikus tendenciákat ad a szegmentáció és a hierarchizáltság mértékének.

Bourdieu társadalmi topográfiájának vizsgálata,

A gazdasági tőke túlsúlya a szegmentáció alacsonyabb fokához vezet azon műfajok között, amelyek a piaci sikeren alapulnak. A társadalmi struktúra hierarchiája túlságosan markáns, bár viszonylag változékony lenne ahhoz, hogy tükrözze a fokozatos megkülönböztetéseket a gazdasági siker terminusaiban, ahogy az üzleti termelők igyekszenek csökkenteni a műfajok közti éles megkülönböztetések erejét, amikor szélesebb közönséget keresnek felvevőpiacnak.

A társadalmi tőke túlsúlya összetett, bár viszonylag gyenge intézményesített szegmenseket eredményez, amelyeket a különböző műfajok alapján szerveződött szakmai szervezetek tartanak fenn, valamint az érdekérvényesítés más locusai, melyek gyakran öltik összetett társadalmi kapcsolathálók formáját. A hierarchiák kevésbé markánsak, mint a gazdasági tőke túlsúlyának esetében, és ez a rugalmasság a tagság részvételét és súlyát tükrözi a formális és informális szervezetekben.

A kulturális (szimbolikus) tőke túlsúlya erősen szegmentált és hierarchikus társadalmi struktúrákhoz vezet. A társadalmi struktúra két szegmensre bomolhat: a legitimált művészetre vagy magas kultúrára, illetve a nem legitim művészetre vagy alacsony kultúrára. E két szegmens közötti viszony hierarchikus, akárcsak a legitimátorok és az irodalmat létrehozók pozíciója közti viszony a magas kultúrán belül. Továbbá, a magas kultúra szegmense a hírnév alapján kivívott státuspozíciók szerint rétegződik, mivel a versengés arra ösztönzi az írókat, hogy új stílusokat találjanak fel és dolgozzanak ki.

Tehát a gazdasági, társadalmi és kulturális tőke eltérő strukturális mintákat hoz létre. A gazdasági tőke a társadalmi tőkétől a hierarchia, a kulturális tőkétől pedig a szegmentáció tekintetében különbözik; a társadalmi tőke a kulturális tőkétől a hierarchia szempontjából tér el. Az 1. táblázat tartalmazza a művészetben megjelenő tőkeformák és társadalmi struktúra működési modelljének főbb összetevőit. A tőke mindhárom formája egy-egy alapvető megkülönböztetést von maga után. A gazdasági tőke esetében az alapvető megkülönböztetés: az üzleti siker versus üzleti bukás; a fő fizetőeszköz a pénz, jellemző mutatója pedig a gazdasági státus. A társadalmi tőke esetében aszerint tehetünk különbséget, hogy valaki tagja-e vagy sem a szakmai szervezeteknek és az informális hálózatoknak; itt a fő fizetőeszközt a kapcsolatok jelentik, a jellemző mutató pedig a csoporttagságban jelentkező különbség. A kulturális tőke esetében az alapvető megkülönböztetés az elismertség versus jelentéktelenség, a fő fizetőeszköz a presztízs, a jellemző mutató pedig a hírnév és a képzettség. Végül, a szimbolikus-kulturális tőke esetén az alapvető megkülönböztetés a művészet versus nem művészet, vagy magas kultúra versus tömegkultúra, a fő fizetőeszköz a művészi legitimitás, a jellemző mutató pedig a műfajok hierarchiája.

Mindegyik esetben feltételezzük a megosztottság specifikus formáit a szegmentáció és a hierarchia szempontjából. Az önmagában működő gazdasági tőke olyan társadalmi struktúrát eredményez, melyben a szegmentáltság foka alacsony, a hierarchizáltság viszont erős. A társadalmi tőke önmagában magas szegmentáltsághoz és gyenge hierarchizáltsághoz vezet, míg a kulturális tőke erősen szegmentált és erősen hierarchikus társadalmi struktúrát alakít ki.

1. táblázat - A kulturális mezőre jellemző tőkeformák és társadalmi struktúra működési

modellje

Bourdieu társadalmi topográfiájának vizsgálata,

Tőkeforma Alapvető

különbség Fő fizetőeszköz A

szegmentáltság foka

A

hierarchizáltság foka

Mutatók

Szimbolikus kulturális

Művészet versus nem művészet

Legitimáció Erős Erős Műfajok

hierarchiája Blokkmodellezéssel a következőképpen jelöljük az A és B blokk közötti szegmentált társadalmi struktúrát:

A B

A 1 0

B 0 1

vagy gyengébb formában:

A B

A 1 0

B 0 0

ahol a két szegmentum (blokk) egyike sem áll kapcsolatban a másikkal, hanem mindkettő önálló, elkülönült egység. Más szóval, vannak kapcsolatok az egyes blokkokon belüli pozíciók között (ezt jelöli az „1”), de semmilyen kapcsolat nincs az egyes blokkok között (ezt jelöli a „0” a két mátrix azon elemeinél, amelyek nem a főátló mentén helyezkednek el). Mint korábban említettük, a korlátozott és az általános termelés közti felosztás a kulturális mező szegmentáltságának egyik példája.

Tovább lépve, a mátrixok nullától különböző, nem a főátló mentén elhelyezkedő elemei jelölik a hierarchikus társadalmi struktúrákat. Az alábbi mátrix egy erős hierarchiát reprezentál:

A B

A 1 0

B 1 0

ahol B blokk kapcsolódik A-hoz, a fordított irányú kapcsolat azonban nem áll fenn. A-ban a pozíciók kapcsolatban állnak egymással, B-ben azonban nem. Az erős hierarchia egyik példája lehet az elit írók (A blokk) és az elit pozíciók elnyerésére törekvő ismeretlen írók vegyes, belső kapcsolatokat nélkülöző halmaza (B blokk) közötti kapcsolat. A gyenge hierarchia

A B

A 1 0

B 1 1

két, egymással kölcsönös kapcsolatban lévő blokkot rangsorol. A gyenge hierarchia példája lehet mondjuk az a viszony, mely elfogadott, elit írók valamely csoportja (A blokk) és olyan kezdő írók összetartó köre (B blokk)

Bourdieu társadalmi topográfiájának vizsgálata,

között áll fenn, akik próbálják elnyerni az elithez tartozó írók barátságát, vagy egyszerűen tanácsokat kérnek tőlük. A központ—periféria modell,

A B

A 1 1

B 1 0

az egyszerű hierarchia egyik változata, és így B blokk olyan pozíciók halmaza, melyek egymástól függetlenek ugyan, de bizonyos fokig mégis kölcsönös kapcsolatban állnak az A blokk egymással összeköttetésben lévő pozícióival. Például a társadalmi struktúrában központi helyet elfoglaló írók összetartozó csoportja kapcsolódik a periférián elhelyezkedő írókhoz, akik viszont semmilyen kapcsolatot nem tartanak fenn egymással.

Természetesen a tényleges társadalmi struktúrák ezeknek az alapvető szegmentációs és hierarchikus elemeknek meglehetősen bonyolult összetételei. Az írók társadalmi topográfiájában különös jelentőséggel bírnak az elitpozíciók. Vajon az egyazon kulturális mezőn belül keringő tőke különféle formái egyetlen egységes elit vagy inkább több elit kialakulásához vezetnek? Az elitek az anyagi elismertség és a kivívott hírnév tekintetében különböznek egymástól, vagy inkább abban, hogy mennyire képesek legitimálni és megszervezni saját érdekeiket? Igaz-e, mint Mannheim (1940[p2bib_166]:8283) állítja, hogy a kultúra területén találhatunk olyan szervező eliteket, amelyek függetlenek a művészi és a politikai elittől? Vajon itt is találhatunk olyan megosztásokat, mint a fragmentált politikai vagy általános értelmiségi elitben (lásd Kadushin 1974[p2bib_161], 1976[p2bib_162]), és olyan ellenzéki eliteket, amelyek támadásokat indítanak a fennálló művészet és annak képviselői ellen? Vajon az elitek valóban olyan kiterjedt kapcsolathálót alakítanak ki, amely összeköti a társadalmi struktúra valamennyi felső pozícióját, miként az egységes elit modelljének képviselői állítják? Hogy viszonyulnak a periférikus írók az elit írókhoz a rendelkezésükre álló tőke és a tőke formáinak kombinációja szempontjából?

A következő elemzés két lépésből áll. Először leírjuk a társadalmi struktúrát, és megpróbáljuk azonosítani a társadalmi pozíciókat a szegmentáció és a hierarchia szempontjából. Második lépésben pedig megvizsgáljuk, hogy az egyes társadalmi pozíciók mennyiben térnek el egymástól a tőke teljes nagysága és összetétele szerint.