• Nem Talált Eredményt

Bornstein, Morris

In document A gazdasági élet szociológiája (Pldal 172-184)

Miként a cím is jelzi, e tanulmány célja azoknak a különböző megközelítéseknek az integrálása, amelyeket a gazdasági rendszerek összehasonlításában alkalmaznak. Az első rész röviden a gazdasági rendszer fogalmát elemzi. A második rész a gazdasági rendszerek összehasonlításának különböző módjait vizsgálja. A harmadik az e területen mostanában folyó viták közül vesz szemügyre néhányat. Az utolsó rész néhány következtetést kínál.

Az elemzés végig határozottabban a tudományág hatókörének és módszerének vizsgálatára koncentrál, nem nagyon vállalkozik a sokfelé ágazó kutatási témák alapvető irodalmának ismertetésére. Vagyis, bár illusztratív célokra különböző helyeken idézni fogunk bizonyos munkákat, a tanulmány inkább módszertani, mint bibliográfiai esszé.

1. 1. A gazdasági rendszer fogalma

Kezdjük a rendszer fogalmával, amelynek a gazdasági rendszer egyik típusa. Kuznets általános definíciója szerint a rendszer olyan „objektumok, eszmék vagy tevékenységek” együttese, amelyeket az „interakció vagy a kölcsönös függőség bizonyos szabályszerű formája fog egységbe”. 2 Vagyis a fogalom két dimenziót ölel fel:

azt, ami szerveződik, és azt, ahogyan a komponensek kapcsolódnak egymáshoz.

Kifinomultabb és bonyolultabb definíciót nyújt Koopmans és Montias: 3 egy rendszerben a résztvevők lehetnek egyének vagy egyének eltérő csoportjai. A résztvevők interakcióin keresztül az egyik résztvevő cselekvései szimultán vagy szekvenciális módon befolyásolják a többi résztvevőt. Ezeket az interakciókat utasítások és szabályok kormányozzák. Az utasítások irányított üzenetek, amelyek bizonyos reagálást kívánnak a résztvevő(k)től, aki(k)nek címezték őket.

A szabályok olyan üzenetek, amelyek egy meghatározatlan időszakaszban, megszabott feltételek mellett ösztönzik (vagy korlátozzák) a résztvevők egy körének cselekvéseit. A szervezetek a résztvevők egy körét foglalják magukba, akik a szabályoknak és az utasításoknak megfelelően együttműködnek a szervezet célját alkotó tevékenységek végrehajtása érdekében. Egy résztvevő motivációja olyan függvény, amely a résztvevő számára minden egyes cselekvési irányhoz hozzárendeli eredményének hasznosságát. A szervezeteken belül ilyen motivációk kormányozzák az utasításokra és a szabályokra való reagálást. Vagyis a rendszer vizsgálatakor elemezzük a szervezetek interakcióját - ideértve a szervezetek összetételét is -, a cselekvésre felszólító utasításokat és szabályokat, valamint azokat a motivációkat, melyek befolyásolják a résztvevők e felszólításokra való reagálását.

Valamely gazdasági rendszer olyan szervezetek interakciójából áll, amelyeknek résztvevői a szabályoknak és az utasításoknak megfelelően az anyagi javak és a szolgáltatások termelésével, elosztásával és felhasználásával foglalkoznak. Úgy is tekinthetjük, mint azoknak a szervezeteknek a körét, amelyek által a közösség meghatározza, hogy 1. mit kell termelni („a javak listája”), 2. hogyan kell azt megtermelni, ide értve a/ az alkalmazandó intézményeket és eszközöket, továbbá b/ az erőforrások allokációjának mintáit, és 3. a létrejött személyi jövedelmeket, javakra és szolgáltatásokra szóló követeléseket hogyan kell elosztani (és újraelosztani) a háztartások között.

1Részlet a szerzők The Sociological Perspective on the Economy című tanulmányából. In: N.J. Smelser-R. Swedberg (szerk.): The Handbook of Economic Sociology. Princeton: Princeton University Press, 1994. 3-26. old. (Fordította: Bartus Tamás. A fordítást ellenőrizte:

Szántó Zoltán).

2Kuznets (1971) [p3bib_198]

3Lásd Koopmans és Montias (1971: 29-41) [p3bib_197]

KÍSÉRLET A KÜLÖNBÖZŐ MEGKÖZELÍTÉSEK

INTEGRÁLÁSÁRA

2. 2. A rendszerek összehasonlításának alapjai

Gazdasági rendszerek három fő vonatkozásban hasonlíthatók össze:

1. Milyen tényezők befolyásolják a rendszert, határozzák meg karakterét?

2. Milyen jellegű a rendszer? Hogyan működik? Milyen jelleggel és mértékben avatkozik be az állam a gazdasági életbe?

3. Milyen a rendszer teljesítménye saját céljai és olyan egyéb célok tekintetében, amelyeket mások nagyra tartanak, ha maga a rendszer nem is, vagy nem annyira?

Vagyis azt akarjuk tudni, hogy 1. mi teszi hasonlóvá vagy eltérővé a rendszereket, 2. milyen hasonlóságok vagy eltérések találhatók a rendszerekben, és hogy 3. a teljesítmény mely eltérései társíthatók a rendszerek eltéréseihez? Sorrendben e három aspektust fogjuk elemezni részletesebben.

2.1. 2.1. A gazdasági rendszert befolyásoló tényezők

E tényezők oly nagyszámúak, viszonyuk oly bonyolult, hogy átfogó elemzésük túlmegy e tanulmány hatókörén.

Kényelmes megoldásnak tűnik, ha ehelyett három, egyenként is számos elemet ötvöző fő kategóriába csoportosítjuk őket, mégpedig: 1. a gazdasági fejlettség színvonala, 2. társadalmi és kulturális tényezők, valamint 3. a „környezet”. Jóllehet ezek nem szükségképpen kimerítő kategóriák, mégis jól illusztrálják, mennyire eltérő típusú tényezők formálják a gazdasági rendszerek jellegét és teljesítményét.

2.1.1. 2.1.1. A gazdasági fejlettség színvonala

A gazdasági fejlettség színvonala különböző mutatók segítségével mérhető és hasonlítható össze, így pl. a tőkeegységre jutó jövedelem szintje, a tőkeegységre jutó jövedelem növekedésének üteme, a beruházások GDP-n belüli háGDP-nyada az összes foglalkoztatottak számábaGDP-n, vagy a GDP-beGDP-n mérve stb. 4 Bármelyik mércét használjuk is, az világos, hogy a gazdasági növekedés megváltoztatja a gazdaság mérését és struktúráját, és hogy viszont ezek a változások módosítják a gazdasági rendszert.

Mint Kuznets egyik tanulmánya kimutatta, az Egyesült Államok utóbbi 50-100 év során bekövetkezett gazdasági növekedése és fejlődése magyarázza a gazdasági rendszer sok változását, így például megváltozott a kormányzati beavatkozás jellege és mértéke, hiszen már olyan problémákkal kell foglalkoznia, mint az óriás cégek és a szakszervezetek létrejöttéből fakadó piaci hatalom, a károsan ható külső tényezők, mint a víz- és levegőszennyeződés, a túlélést befolyásoló tudományos felfedezések, mint mondjuk az atomenergia hasznosítása. 5

Egy másik példát kínálnak a kelet-európai országok jelenlegi gazdasági reformjai, amelyek megpróbálják a gazdaság jellegében bekövetkezett változásokhoz igazítani a gazdasági rendszert. Gyakran úgy írják le ezt a folyamatot, mint eltolódást a gazdasági fejlődés „extenzív” szakaszának centralizáltabb rendszerétől az

„intenzív” szakasz kevésbé centralizált rendszere felé. A korábbi periódusban a „gazdasági építőmunka”

feladata a termelési eszközök társadalmi tulajdonba vétele, a beruházási hányad meredek emelése, gyors strukturális változtatása és a jövedelemelosztás módosítása volt. E periódusban az erőforrások allokációját a termékszintű tervezés és az adminisztratív kiutalás uralta. Ezzel szemben az intenzív szakaszt az jellemzi, hogy a hangsúly áttolódik az adott erőforrások nagyobb hatékonyságú hasznosítására, a fogyasztási javak és szolgáltatások iránti háztartási kereslet jobb kielégítésére, és nagyobb hangsúly esik a versenyképességre a nemzetközi kereskedelemben. Ezt a szakaszt úgy tekintik, mint ami decentralizáltabb gazdasági rendszert követel, s ez magával hozza azt is, hogy inkább támaszkodnak piaci erőkre, mint adminisztratív allokációra, hogy nagyobb szükség van a szűkösségre épülő árakra, növekszik a vállalati önállóság, és hogy nagyobb hangsúlyt kapnak az ösztönzők a parancsok helyett.

E példák ugyan jelzik, hogy a fejlettség szintjének változásai mennyiben befolyásolják a gazdasági rendszer jellegét, de az is világos, hogy a gazdasági fejlettség valamely adott szintje vagy mintája nem egyértelműen kapcsolódik össze valamilyen specifikus gazdasági rendszerrel. Inkább az a helyzet, hogy a gazdasági fejlettség

4A téma alapos tárgyalását gazdag empirikus bázison lásd Kuznets (1966). [p3bib_199]

5Lásd Kuznets (1971: 243-268). [p3bib_198]

KÍSÉRLET A KÜLÖNBÖZŐ MEGKÖZELÍTÉSEK

INTEGRÁLÁSÁRA

megközelítőleg azonos fokon álló különböző országok a gazdasági rendszerek széles skáláján helyezkednek el.

Vagyis nem elégedhetünk meg az országok olyan csoportokba való besorolásával, mint „nyugat”, „kelet” és

„dél”, hiszen egyik-másik „keleti” országról nem mondható el, hogy fejlettebb gazdaságilag, mint egyik-másik

„déli” ország.

Hasznosnak tűnik a „kizárási elv” alkalmazása e felosztás helyett. Bár a fejlettség egy adott szintjéhez nemcsak egyetlen gazdasági rendszer alkalmazkodhat, a fej lettség bizonyos szintjei összeegyeztethetetlenek lehetnek egyes gazdasági rendszerekkel. Ennek egyik oka az lehet, hogy a fejlettség szintje megváltoztathatja a rendszert.

A másik ok az, hogy a rendszer védekezik a fejlettség olyan szintjével vagy mintájával szemben, mely összeegyeztethetetlen vele (azaz fenyegeti). Tehát a törzsi vagy az oligarhisztikus társadalmak ellenállhatnak a gazdasági változásoknak, amelyek megtörik a tradicionális társadalmi struktúrát.

A gazdasági fejlettség szintje több más módon is kapcsolódhat a gazdasági rendszerhez. Először is, része a környezetnek, amelyben a rendszer működik, és amely befolyásolja a rendszer teljesítményét. Másodszor, befolyásolja a kultúrát, ami ugyancsak formálja a gazdasági rendszert. Végül, a rendszer egyik törekvése lehet a fejlettségi szint megváltoztatása. A következő fejezetekben ezeket az állításokat részletesebben kifejtjük.

2.1.2. 2.1.2. Társadalmi és kulturális tényezők

A társadalom és a kultúra jó néhány aspektusa befolyásolja a gazdasági rendszert. Az egyik a fajra, foglalkozásra, jövedelemre, gazdaságra, vallásra vagy más tényezőkre épülő társadalmi rétegződés, a másik a társadalom szokásai, tradíciói, értékei és hiedelmei. A következőkben jelzésszerűen az ideológia befolyását fogom elemezni, aminek a gazdasági rendszerek összehasonlításával foglalkozó irodalom nagy figyelmet szentel.

Ideológiának tekinthetjük az olyan eszmék és értékek halmazát, amelyek az egyéneket (és a belőlük összetevődő szerkezeteket) környezetük értelmezésében, a környezet fenntartására vagy változtatására vonatkozó célok megválasztásában és e célok eléréséhez alkalmazott eljárások szelektálásában irányítják. A gazdasági ideológia a gazdasági cselekvésekhez kapcsolódó eszmék halmaza. Az ideológia különböző módokon hathat a gazdasági rendszerre, befolyásolhatja a rendszer végső szándékait és eljárásait egyaránt: azt, hogy mik lesznek a célok és a közöttük érvényes prioritások, hogy milyenek a rendszer intézményei és eszközei, használatuk mintái, valamint a célok, intézmények és eszközök változásával kapcsolatos beállítottságok. Az ideológiák tehát fenntarthatják vagy módosíthatják a rendszereket. Koopmans és Montias szerint az ideológia inkább kedvez a rendszer fenntartásának, mint változtatásának. 6 Hirschman viszont a másik oldalról azzal érvel, hogy a „lázadó”

ideológiák fontosabbak, mint az „uralkodó” ideológiák - vagyis, hogy az ideológia fő szerepe a rendszer megváltoztatása. 7

Persze, mint Gerschenkron megjegyzi, 8 jócskán akadnak nehézségek, ha azonosítani akarjuk az ideológia befolyását a gazdasági rendszerrel.

Először is, jóllehet néha egy gazdasági rendszer tiszta modelljéhez egyetlen, konzisztens ideológiát rendelnek hozzá (pl. „gyors iparosítás köztulajdonra épülő, átfogó központi tervezés révén”), a tényleges gazdaságokban különböző érdekcsoportok léteznek, amelyeknek a rendszer végső törekvéseiről és eljárásairól alkotott ideológiája eltérő. Másodszor az ideológiák félre is vezethetnek. Az ideológia esetleg inkább racionalizálni igyekszik a cselekvéseket, mintsem kibogozni valódi motivációjukat, vagy akár be is csaphat, amennyiben tökéletesen eltérő terminusokban írja le azokat. Vagyis nem bizonyos, hogy a megfogalmazott ideológia a cselekvés normatív irányítója. A tényleges ideológia esetleg csak rejtve van jelen a gazdasági rendszer jellegében és működésében, és ebből kell azt levezetni. 9

Harmadszor, fáziseltolódás mutatkozik az ideológia és azon gazdasági rendszer között, amelyhez kapcsolódik.

Említett cikkében Gerschenkron megmutatta, hogy az ideológia mennyire elmaradhat a gazdasági változások mögött, amelyeket állítólag irányít, viszont Hirschman úgy véli, a változást célul kitűző ideológia vezetheti a rendszert. AZ előbbi esetben a fáziseltolódás akkor csökkenhet, ha végül száműzik az idejétmúlt eszméket, az utóbbi esetben, ha az ideológiáknak sikerül megváltoztatnia a rendszert.

6Lásd Koopmans és Montias (1971). [p3bib_197]

7Hirschman (1971). [p3bib_194]

8Gerschenkron (1971). [p3bib_193]

9Lásd például Bornstein (1966). [p3bib_189]

KÍSÉRLET A KÜLÖNBÖZŐ MEGKÖZELÍTÉSEK

INTEGRÁLÁSÁRA

Összegezve, az ideológia olyan értelemben nem határozza meg a gazdasági rendszert, hogy egyetlen, konzisztens ideológia egyértelműen és hatékonyan formálná azt. Inkább az a helyzet, hogy a különböző - megfogalmazott, esetleg rejtett - ideológiák befolyásolják a gazdasági intézményeket, politikákat, cselekvéseket és eredményeket. Ez az oka annak, hogy Koopmans és Montias az ideológia hatásának feltérképezésekor specifikusabb fogalmakat részesít előnyben, mint pl. felfogás, beállítottságok, normák (preferenciafüggvények), intézmények és viselkedési minták, amelyeken keresztül az ideológiák kifejeződnek és működnek. 10

2.1.3. 2.1.3. Környezet

Valamely gazdasági rendszer természeti környezete olyan elemeket foglal magába, mint a gazdaság nagysága (területben és népességben), elhelyezkedése (földrajzi és éghajlati viszonyai, a tengerhez való kapcsolata) és természeti erőforrásokkal való ellátottsága. Ezek a vonások többféle közvetett hatást gyakorolnak a gazdasági rendszer jellegére. Például hozzájárulhatnak a gazdasági fejlődés szintjének és karakterének a meghatározásához. Ugyancsak hatnak az ideológiákra és a kultúra más aspektusaira - mondjuk az olyan kérdésekben kialakított beállítottságokra, hogy szükséges-e földrajzilag változatos és távoli régiók nemzeti egységét hangsúlyozni, kívánatos-e vagy elérhető-e az önellátás magas foka, és hasonlók.

További környezeti aspektus a más gazdasági rendszerekkel való érintkezés, amely alternatív berendezkedésekről és eredményeikről szállíthat ideológiát és információt. Más rendszerrel való érintkezés változást eredményezhet a gazdasági rendszerben. Például valamely ország módosíthatja a gazdasági rendszerének néhány vonását, mondjuk a külkereskedelmi intézményrendszert, hogy így összehangolja nemzetközi gazdasági kapcsolatait egy eltérő rendszerű országgal. De megváltozhatnak akár a gazdasági rendszer fontos aspektusai is - vagy maga az egész rendszer -, ha a külső hatások elég erőteljesek.

Tehát míg a gazdasági rendszer működése hat a környezetére, környezete közvetlenül vagy közvetve befolyásolhatja magát a rendszert.

Annak elemzése, hogy e különböző tényezők - a fejlettség szintje, a társadalmi és kulturális tényezők és a környezet - hogyan befolyásolják a gazdasági rendszereket, tulajdonképpen nem más, mint annak vizsgálata, hogy miként változnak a gazdasági rendszerek. Dinamikus folyamat vizsgálatáról van szó, amit külön kell választanunk mind a térbeli (nemzetek közti), egy adott időpontra vonatkozó összehasonlításoktól, mind pedig ugyanazon ország különböző időpontokban működő gazdasági rendszerének időbeli összehasonlításától (pl. az Egyesült Államok 1928-ban és 1968-ban). Esetenként kényelmes lehet, ha a változás e tényezőit különválasztjuk egzogén faktorokra - mint pl. új technika, a világpolitika újabb fejleményei - és endogén faktorokra - mint pl. konjunktúra a gazdasági rendszert módosítani képes új érdekcsoportok vagy ideológiák kialakulásában.

2.2. 2.2. A gazdasági rendszerek jellege és működése

Valamely gazdasági rendszer jellegét és működését elemezhetjük a társadalom preferenciafüggvényének, intézményeinek és eszközeinek, valamint az erőforrás-allokáció és a jövedelemelosztás mintáinak terminusaiban. E három aspektus persze kapcsolódik egymáshoz. A társadalmi preferenciafüggvény meghatározza, milyen intézményeket és eszközöket kell alkalmazni, mely célra és az erőforrás-allokáció, illetve a jövedelemelosztás mely mintái szerint. Mindhárom aspektus szempontjából leghasznosabb, ha az elemzés az állam gazdasági beavatkozásának jellegére és korára koncentrál.

2.2.1. 2.2.1. Társadalmi preferenciafüggvény

A társadalmi preferencia- (esetleg hasznossági- vagy jóléti-) függvény a közösség tényleges, aggnegált preferenciáit fejezi ki a gazdasági tevékenység végső törekvései és eljárásai. vonatkozásában. Rendszerek elemzésekor és összehasonlításakor igyekszünk figyelembe venni azt, hogy mi módon születnek a közösség döntései, és azt is, hogy mik ezek a döntések.

Három mechanizmust különböztethetünk meg az első aspektus vonatkozásában: 1. az egyéni preferenciák egyéni választásokon keresztül fejeződnek ki a piacokon (fogyasztói szuverenitás), 2. az egyéni preferenciák politikai folyamatokon keresztül fejeződnek ki, vagy közvetlen szavazással vitás kérdésekben, vagy közvetett szavazással a törvényhozók és a kormányhivatalok szelektálásán keresztül, végül 3. választási folyamat által

10Lásd Koopmans és Montias (1971). [p3bib_197]

KÍSÉRLET A KÜLÖNBÖZŐ MEGKÖZELÍTÉSEK

INTEGRÁLÁSÁRA

nem szelektált uralkodó csoportok preferenciái. Számos kérdést kell kutatnunk ezután. Mi a viszonylagos jelentősége e mechanizmusoknak, amikor olyan ügyekben kell meghatározni a közösség preferenciáját, mint a kibocsátás összetétele, a jövedelmek elosztása stb.? Hogyan fogalmazzák meg az egyes mechanizmusok a maguk preferenciafüggvényét? Az egyes mechanizmusok által kialakított preferenciafüggvényeknek mi lesz az eredője? Végül, a különféle preferenciafüggvények hogyan integrálódnak egyetlen (konzisztens) közösségi preferenciafüggvénnyé?

Továbbá igyekszünk összehasonlítani az eredő közösségi preferenciákat bizonyos vonatkozásokban, úgymint a gazdaságpolitika irányvonala, az intézmények és eszközök ennek érdekében történő megválasztása, illetve ezeknek az intézményeknek és eszközöknek a kombinációja az erőforrás-allokáció és jövedelemelosztás sajátos mintáiban. A közösség célokat tűzhet ki mindenféle területen, pl. foglalkoztatottsági szint, árstabilitás, tőkeegységre jutó fogyasztás, a nemzeti jövedelem növekedési üteme, a jövedelem és a gazdaság elosztása, a nemzeti jövedelem növekedési üteme, a jövedelem és a gazdaság elosztása, fizetési mérleg és így tovább. E célok pontosabban is kifejezhetők specifikus gazdaságpolitikában és mennyiségi fogalmakban, mint

„célkitűzések”

2.2.2. 2.2.2. Intézmények és eszközök

Az intézményeket úgy definiálhatjuk, mint viszonylag alapvető, a termelés és elosztás igazgatását ellátó szervezeti képződményeket. Az intézményeket gyakran törvény szabályozza, átalakításuk nem megy olyan könnyen, mint az eszközöké. Példák intézményekre: cégek, háztartások, piacok, ahol cégek cserélnek cégekkel, háztartásokkal, szakszervezetekkel és a kormány gazdasági szerveivel. Minden egyes ilyen intézménynek különféle típusai és altípusai létezhetnek. Például a kormány gazdasági szervei foglalkozhatnak tervezéssel, szabályozással, újraelosztással (pl. társadalombiztosítás) vagy a közjavak biztosításával. Minden intézmény fontos aspektusa résztvevőinek motivációja, mivel a különböző résztvevőknek különböző motivációja lehet, és a motivációk viszonylagos ereje és kölcsönhatása szabja meg az intézmény, mint olyan, motivációját.

A gazdasági rendszerek vizsgálata során leggyakrabban elkülönített intézmény a termelési eszközök tulajdonjoga. A magántulajdon változatai egyéni, társas, szövetkezeti és korporatív vállalatokat foglalnak magukban. Ha a termelési eszközök társadalmi tulajdonba kerülnek, akkor különböző szintű kormányzati szervek működtethetik őket (pl. szövetségi, állami, helyi), autonóm közhivatalok, vagy a vállalat személyzete („munkásönigazgatás”). Akár a magán-, akár a társadalmi tulajdon esetét vesszük, más intézmények - a később felsorolandó eszközök segítségével - korlátozhatják a vállalat cselekvéseit. Azonban a gazdasági rendszerek vizsgálatában ez a különbségtétel mostanában kezd háttérbe szorulni, ugyanis a gazdasági rendszerek jellegét és működését meghatározó elemek közül az erőforrás-allokáció és a jövedelemelosztás módját fontosabbnak tartják. (...)

Az eszközök azokra a módszerekre utalnak, amelyeket az állam akkor vet latba, amikor szociális céljainak megvalósítása érdekében beavatkozik a gazdasági folyamatokba. Az intézményektől eltérően, az eszközök gyakrabban kifejezhetők kvantitatív terminusokban, könnyebben és gyakrabban cserélődnek, és az intézményeknek csakis egyetlen fajtája (a kormány szervei) alkalmazza őket. Az eszközöknek legalább öt típusát különíthetjük el: 1. a költségvetés-politikai eszközök közé tartoznak az adók, szubvenciók, transzfer-kifizetések és az állami vásárlások; 2. a pénzügyi eszközök a kamatlábak, a tartalékhányad, és a hitelelosztás változásait, az állami hiteleket és kölcsönöket, a meglevő tartozások kezelését és a fogyasztó hitel ellenőrzését tartalmazzák; 3. egy másik eszköz a valutaárfolyamok módosítása; 4. a közvetlen ellenőrzés eszközei között találjuk a termelés meghatározását, az allokációra vonatkozó utasításokat, az árak és bérek rögzítését, a külföldi valuták allokációját. Végül az eszközök további típusának tekinthető 5. az intézményi keret változtatása - pl. a tulajdonjogok vagy a piacok működését befolyásoló szabályok változtatása. 11

Vagyis a rendszerek összehasonlítása magában foglalja a különféle intézmények befolyásának és működésének vizsgálatát, valamint azokat a célokat, amelyekért, és azt a módot, ahogyan az állam a gazdaságpolitika lehetséges eszközeit alkalmazza az intézmények gazdasági tevékenységének szociális célok felé terelésére.

2.2.3. 2.2.3. Az erőforrás-allokáció és a jövedelemelosztás módjai

11Ezeknek az eszközöknek átfogó elemzését adja Kirschen (1964). [p3bib_196]

KÍSÉRLET A KÜLÖNBÖZŐ MEGKÖZELÍTÉSEK

INTEGRÁLÁSÁRA

Az intézmények és eszközök rendszeren belüli interakciója határozza meg az erőforrás-allokáció és a jövedelemelosztás módját. Ez utóbbiak elemzésében a szakirodalom három, egymást kiegészítő megközelítést alkalmaz; a fő súlyt mindegyik ugyanannak a gazdasági folyamatnak némileg eltérő elemeire helyezi.

Közelíthet hozzájuk a centralizáció vagy decentralizáció kérdése felől, ami magában foglalja a különböző hierarchiák és a közöttük, ill. bennük fennálló viszonyok körvonalazását, ideértve 1. a hely megállapítását, ahol a különböző döntéseket hozzák olyan ügyekben, mint beruházás és folyó termelés; illetve az egy adott egységre alkalmazható döntési szabályoknak és a hierarchikus struktúra változtatásainak leírását, 2. az információáramlás feltérképezését, ideértve az „üzenetek” formáját, tartalmát, célját és útvonalát. E bonyolult tárgykör néhány aspektusát Hurwicz egyik tanulmánya fejti ki, mely az irányítási és az információs struktúrára koncentrál. 12 Jóllehet e két esetben a választások a centralizáció-decentralizáció kontinuum mentén kapcsolatban állnak

Közelíthet hozzájuk a centralizáció vagy decentralizáció kérdése felől, ami magában foglalja a különböző hierarchiák és a közöttük, ill. bennük fennálló viszonyok körvonalazását, ideértve 1. a hely megállapítását, ahol a különböző döntéseket hozzák olyan ügyekben, mint beruházás és folyó termelés; illetve az egy adott egységre alkalmazható döntési szabályoknak és a hierarchikus struktúra változtatásainak leírását, 2. az információáramlás feltérképezését, ideértve az „üzenetek” formáját, tartalmát, célját és útvonalát. E bonyolult tárgykör néhány aspektusát Hurwicz egyik tanulmánya fejti ki, mely az irányítási és az információs struktúrára koncentrál. 12 Jóllehet e két esetben a választások a centralizáció-decentralizáció kontinuum mentén kapcsolatban állnak

In document A gazdasági élet szociológiája (Pldal 172-184)