Moore, Wilbert E
9. Szervezeti keretek
Az intézményi komplexumok részben a társadalom konkrét alrendszerei révén válnak viselkedési mintákká.
Habár a racionálisan felépített termelő szervezet formái valószínűleg a preindusztriális társadalmakban is elterjedtebbek annál, mint ahogy ezt általában feltételezik,31 mégis, inkább a gazdaságilag fejlett társadalmaknak központi és mindent átható jellegzetességei.
26Ld. Crevenna (1950-51) 6. kötet.
27Ld. Feldman (1958: 62-66). Tumin (é. n) 15. fej.
28Ld. Moore (1958: 229-259). Ld. még az ideológia és a társadalomelmélet közötti kapcsolatok kitűnő tárgyalását Spengler (1961).
29A „racionális szellem" és a „hagyomány ereje" közötti konfrontáció jelen bemutatásban túl éles, mint ezt Hoselitz (1961) világossá teszi.
Ld. még Matossian (1958).
30Ld. Parsons (1951: 66-67, 101-102).
31Ld. Udy (1959).
10. Elsődleges feltételek
A modern gazdasági rendszerek szervezeti feltételei egy vonatkozásban meghatározásuknál fogva adottak.
Azaz, ha az iparosítást azonosítjuk a gyári termeléssel, akkor mindössze a gyári termelés jellegzetességeit kell specifikálni. Mindamellett az is igaz, hogy szinte bármely gazdasági fejlődés megköveteli a szervezeti racionalizálást és a sajátszerű és behatárolt feladatokra szánt konkrét tevékenységrendszerek létrehozását.
A szervezeti feltétel elméleti kimutatása nem nyugszik olyan szilárd alapon, amilyennek ez felületesen nézve látszik. A termelési és elosztási rendszerek sorát és alkalmazkodóképességét sem empirikusan, sem analitikusan nem vizsgálták még megfelelően.
A munka racionális szervezete. A modern gazdasági rendszerek termelő hatékonysága nagymértékben a specializáción, és a specializált tevékenységek szervezett koordinálásán múlik a „primer” termelésben, az iparban és a kommercializált szolgáltatásokban egyaránt. A gazdasági elmélet korábban elhanyagolta a termelő szervezeteknek ezt a sajátosságát, mivel a hangsúlyt kitartóan a piaci mechanizmusok vagy a csere általi koordinációra helyezte. Ez a mellőzés minden olyan esetben folytatódik, amikor a gazdasági elemzést az egyedi
„vállalkozók” feltételezett döntéseire alapozzák, az igazgatási szervezetek komplex döntési mechanizmusai helyett.
Tény, hogy a specializáció koordinatív megfelelője a modern gazdaságban nagyrészt a hatalmon nyugszik. Ez független attól, hogy a hatalom végső soron „kollektív” vagy „magántermészetű” forrásból ered, és hogy a
„tulajdonon” vagy a „funkción” nyugszik. A szervezeteken belül ez a hatalom az illetékességi szférák szerint kerül elosztásra a kinevezés „lépcsőzetes” elvei alapján, illetve a technikai tudás és szakértelem bázisán is.
A racionális igazgatási szervezet ideális modellje jól ismert, de inkább elméleti koncepcióként, mint empirikus tapasztalat alapján. A valóságban sohasem jelentkezik - valószínűleg nem is jelentkezhet - tisztán.
Mindazonáltal a történeti tapasztalat alapján úgy tetszik, hogy a modellhez való közelítés kiállta a hatékonyság próbáját.
Ilyen szervezetek - a sajátos történelmi körülmények és a nagyrészt más elvek alapján szervezett társadalmi rendszerekhez való alkalmazkodás által többféleképpen módosítva - már mindenütt megtalálhatók az elmaradott területek kormányzatain és közigazgatási szervezeten belül.
A társadalmi életnek még ebben a szférájában is akadnak komoly nehézségek, és mind súlyosabbá válnak, amint közeledünk a társadalmi rendszerek túlnyomórészt gazdasági szektorai felé. Az alapvető problémák szorosan összekapcsolódnak. (1) Bizonyos esetekben nem érvényesül - méghozzá gyakran nagyon nem érvényesül - a szakértelem elsődlegessége a kiválasztásban és az előléptetésben, továbbá a szervezeti keretek elsődlegessége az egyéni érdekekkel szemben.32 (2) Minden olyan esetben, amikor különféle megszorítások korlátozzák az integrációs és az előmeneteli mobilitást, és ezzel összefüggésben csekélyek az oktatási lehetőségek is, a rekrutáció a társadalmi struktúra nagyon kis szegmenseire korlátozódhat. Ugyanakkor a külföldi adminisztrátorok és műszakiak szerepének is megvannak a maga problémái.33 Erős és érthető a nemzeti kormányok részéről az az igyekezet, hogy az igazgatási pozícióknak egy bizonyos részét csak állampolgáraik tölthessék be, még ha ez sértené is a szakértelem elsődlegességét.
A racionális igazgatási szervezetek formális modelljének sokféle módozata van, különösen az „ipari tradíciókat”
nélkülöző társadalmi rendszerekre való alkalmazás formájában. Megjegyzendő azonban, hogy látszólag rövidtávú átmeneti intézkedések szervezetekké „fagyhatnak” (mint pl. a helyi szakképzett munkaerő-kínálat kifejlesztésének elmulasztása), a termelékenység folytonos növekedésében hosszú távú visszaeséseket idézve elő.
Specifikus szervezeti formák. A gyáripar győzelme a primer és a kézműves termelés felett nem az egyetlen - és talán még csak nem is lényeges - szervezeti jellegzetessége a gazdasági fejlődésnek. Pénzügyi szervezetek, az olyan „improduktív társadalmi" tőkeexpanzió fejlődése, mint a közlekedés, szállítás és energiaellátás, továbbá a kereskedelmi szervezet - ezek bármelyike vagy mindegyikük, és más tényezők is sajátos stratégiai tényezői lehetnek a gazdaságfejlesztési programoknak.34
32Ld. Belshaw (é. n.) 6. fej., Herskovits (1954) 8. fej.
33Ld. Wade (1961: 276-296).
34Ld. United Nation (1951) passim.
11. Másodlagos feltételek
Mivel a gazdaság sohasem lehet a társadalmi rendszerek autonóm szektora, a más típusú társadalmi szervezetek szintén szerepet játszanak a gazdasági fejlődésben. Az alapvető fontosságú szervezetek némelyikét röviden vázolják a következő bekezdések.
Lakóhely - urbanizáció. A „fejlett” ipari országok gazdasági átalakulása történetileg szorosan kötődött a városok gyors növekedéséhez. Olykor úgy érvelnek, hogy a modern technikák, különösen a könnyen szállítható energiaforrások, csökkentik az ipar függését a városi koncentrációtól.35 Mindazonáltal igaz marad, hogy a gazdasági változás során legalábbis a közösségi szervezet formája átalakul, és a népesség jelentős részének meg kell változtatnia lakóhelyét.
Az iparosítás és az urbanizáció közötti korreláció nem minden esetben tökéletes. A nagyvárosok sok országban
„kulturális” vagy kormányzati központokként, mezőgazdák „túlméretezett falvaiként”, birtokuktól távol élő földesurak rezidenciáiként és kereskedelmi központokként alakultak ki.36 Az eljövendő gazdasági fejlődés nagy része valószínűleg ezeken a városi területeken fog koncentrálódni, egyszerűen azért, mert megvannak, és mind munkaerőkészletekkel, mind különféle közéleti lehetőségekkel szolgálnak.37 Az urbanizáció folytatódása várható, beleértve új népességközpontok növekedését is.
Szakszervezetek és más foglalkozási csoportok. A munkástömegek átáramlása új munkahelyekre, s gyakran új helységekbe is, általában azzal jár, hogy új szervezetek alakulnak ki a közös szakmai érdekek vagy a közös alkalmazotti státus alapján. (A „gazdasági” csoportképződésnek ez a két elve valamiféle dialektikus kapcsolatban áll egymással minden ipari társadalomban. Bármelyikre helyeződjék is a hangsúly, nem nyomja el teljesen a másikat.)
Az ilyen szervezetek gyakran (sőt, általánosan) erős politikai orientációval rendelkeznek, mint „tiltakozó mozgalmak”, különösen az iparosítás korai szakaszaiban, tartósan pedig ott, ahol a demokratikus politikai intézmények gyengén fejlettek.38 Megjegyzendő, hogy a gazdasági fejlődés által bevezetett új rétegződési rendszerben az „osztálypolarizáció” valószínűleg az átmenet korai szakaszaiban a legnagyobb, amikor a menedzserek és a munkások tipikus származási helye a társadalom két teljesen elkülönült szegmense, és a nagyszámú „köztes” pozíció kialakulása még nem előrehaladott.
Az új szervezeti-formákat, amelyekkel mindenképpen számolni kell, általában gyanakvással vagy ellenségesen fogják szemlélni a „vállalkozók”, és gyakran a kormányzati tisztviselők is. A mi szempontunkból az a fontos, hogy az ilyen csoportok ritkán képviselnek kizárólag „gazdasági” érdekeket, és a tradicionális társadalmi kötelékek helyettesítőiként inkább előmozdítják, semmint feltartóztatják a gazdasági átmeneteket. Bizonyos esetekben - kétségkívül ritkán - a munkásszervezetek tevékenykedhetnek ipari munkások toborzóiként is, és kidolgozhatnak programokat az oktatástól a gyárvárosbeli rekreációig.39
Az önkéntes társulások új formái. Az olvasó túlzásnak találhatja, ha úgy beszélünk az önkéntes társulásokról, mint a gazdasági fejlődés szervezeti „feltételeiről”. Mégis történeti tény, hogy a hatóságokra nyomást gyakorló politikai érdekszövetségtől az elsődlegesen önmegvalósítással vagy rekreációval foglalkozó testületig terjedő szervezetek expanziója együtt jár a városi iparosodással. A szociológiai elmélet szerint ez több mint történelmi véletlen. Az erősen specifikus és gyakran esetleges és időleges gazdasági viszonyokba való bekapcsolódás a foglalkozási és lakóhelyi mobilitással együtt, időt és hajlandóságot biztosít az egyénnek ahhoz, hogy csoportokat szervezzen különböző létérdekei körül, vagy ilyenekhez csatlakozzon. Eltekintve azoktól a helyektől, ahol a csoportok totalitariánus ellenőrzésére és integrálására törekszenek, ettől a személyiség még lényegileg megosztott maradhat. Továbbá, némi óvatosságra intenek az ipari társadalmak tapasztalatai a formális társasági tagsággal kapcsolatban. A sokféle egyesületbe belépők általában nem azokból a szocioökonómiai csoportokból kerülnek ki, melyekről feltételezhető, hogy unalmas és frusztráló foglalkozásuk ellensúlyozásához a legtöbb szabadidős örömre van „szükségük”. Mégis, a közelebbi vizsgálat valószínűleg feltárná az ilyen csoportok funkcionális ekvivalensét (esetleg szervezeti címek és alapokmányok nélkül) a városi-ipari társadalom szinte minden részében.
35Ld. Aubrey (1951a: 269-312).
36Ld. Davis és Casis (1946: 186-207).
37Az urbanizáció nagyon terjedelmes irodalmából a következő művek különösen értékesek: Davis és Golden (1954: 6-24), Hoselitz (1955:
166-184), Hoselitz (1953: 95108), UNESCO (1956), Hauser (1957).
38Ld. Knowles (é. n) 16. fej.
39A multifikcionális mexikói szakszervezetek (sindicatos) leírását nyújtja Moore (1951: 239-240, 282-284). Wade (1961) felvázolja a francia kanadai katolikus munkásszindikátusok átalakulását a kollektív alku igazi egységeivé.
Új családszervezet. A modern gazdasági rendszerek - legalábbis hosszú távon - csökkentik a kiterjedt rokoni kötelékek erejét. Ez bizonyos értelemben a lakóhelyi mobilitás, továbbá a generáción belüli és generációk közötti mobilitás mellékterméke. Ez a lényegében mechanikus magyarázat nem tud megragadni néhány mélyebben zajló folyamatot. Ami a felnőtt generációk társadalmi elszigeteltségeként jelenik meg, az rendkívül erős hatást tesz a gyermekeknek a családi egységen belüli szocializációjára. A szocializáció formális közegei, mint az iskolák, nem csökkentik lényegesen a család szerepét a magatartás kialakításában és a normák elsajátításában. Ebből következően a család éppúgy válhat a változás közvetítőjévé, mint a normatív folytonosság fenntartásának eszközévé.40 A kiscsaládi rendszer inkább ebbe az irányba mutat, bár a kapcsolat nem tökéletes.
Noha a családnak vannak történetileg „elvesztett” funkciói, melyeket az ipari társadalmak specializáltabb szervei vettek át, ebből nem következik az, hogy a család végül megszűnésre van ítélve. A gyerekek és felnőttek érzelmi biztonságának előtérbe helyezésével épp a kiscsaládi rendszernek van döntő funkcionális jelentősége egy olyan társadalomban, melyet egyébként érzelmileg közömbös és elaprózott kapcsolatok jellemeznek.
A család, mint a törvényes reprodukció közege, központi jelentőségű a demográfiai problémák szempontjából is. Demográfusok és mások ismételten figyelmeztettek a veszélyre, hogy a csökkenő halálozási ráta, ha nem társul csökkenő termékenységgel, súlyos gátja lesz a gazdasági növekedés ütemének, sőt talán lehetőségének is.
A problémák ebben az esetben is összetettek, minthogy egy népesség bizonyos tagjai egy személyben termelők és fogyasztók is, a fogyasztók számának növekedése pedig ösztönözheti a belső piacok fejlődését. Mindamellett az is igaz, hogy a gyorsan növekvő népességen belül magas az eltartottaknak a termelőkhöz viszonyított aránya, ami a fogyasztási javak szükségletére helyez nagyobb hangsúlyt a tőkeberuházással szemben, és súlyos terheket ró az oktatásfejlesztés lehetőségeire.41
Habár a gazdasági fejlődés és a kisebb családok közötti kapcsolatok nincsenek teljesen feltárva, annyi egyértelműnek tűnik, hogy ezek részint a mobilitás intézményesítésében koncentrálódnak, részint pedig hangsúlyozottan magukban a - kiterjedt rokonságitól eltérő - családi értékekben.